hirdetés
Nem emelnek vádat Cristiano Ronaldo ellen nemi erőszak miatt
Nincs elég bizonyíték a sztárfocista ellen, ezért nem is lesz folytatása az ügynek a bíróságon.


Megszólalt 'a húgával' szenvedélyesen csókolózó, és ezzel botrányt keltő youtuber
Chris Monroe válaszolt az őt ért vádakra, és felfedte az igazságot.



Megverte és kirabolta két olasz rapper a rajongóit, akik csak egy közös képet szerettek volna
Többek szerint az erőszaktól hemzsegő szövegeiket ismerve nem is volt annyira meglepő ez a fordulat.


A női rajongóját megütő Mr. Mishh ellenlábasainak üzent: 'valószínű letöltendőt kapok'
A magyar rapperről készült botrányos felvétel sokaknál kiverte a biztosítékot – úgy látszik, meg is issza a levét.


Barbra Streisand védelmébe vette Michael Jacksont, megdöbbentő érvvel állt elő
Az énekesnő kijelentésén rengetegen felháborodtak.


Szaftos kávéházi sztorik az előző századfordulón
Eltévedt névjegy, rossz embernek címzett arculütés és szatírába fordult bírósági tárgyalás is szerepel gyűjteményünkben, mely remekül megidézi a kor hangulatát és erkölcsi viszonyait.


Megszólalt Pécsi Ildikó unokája, akit rendőrökkel akar kilakoltatni a színésznő
A 21 éves srác a lakásban fogja várni a nagyanyját, a rendőröket és az ügyvédet május elsején.


A Maroon 5 énekesének mellbimbója miatt lázonganak az emberek - félmeztelenül lépett fel a Super Bowl-n
Többen is kettős mércét emlegetnek, emlékeztetve arra, hogy 15 éve ugyanezen az eseményen Janet Jackson kibuggyant melle miatt állt a bál.


Éhbérért gyártották a Spice Girls-pólókat bangladesi munkásnők – óriási botrány tört ki
A ruhadarabok ráadásul eredetileg jótékony célra készültek.


A Gillette reklámja teljesen kiborította a "férfijogi aktivistákat"
Sokak szerint a film a férfiakat potenciális erőszaktevőkként ábrázolja és átpolitizálja a borotvahabot.


Egy fiatal lányt lezavartak egy buszról, mert nem elég gyorsan találta meg a pénztárcáját
Az eset után az édesapja videón is számonkérte a buszvezetőt, aki nem is tagadta az esetet.


Az anyós, akinél 17 fontot kell befizetni a karácsonyi vacsorára
Van, aki szerint ez normális, míg mások szerint az főzzön, aki megengedheti magának.


Sebestyén Balázs szerint már vérdíj van a fején, mert beszólt a vadászoknak
Nem csillapodik a botrány: azt mondja, azért sértődtek meg rá annyira a vadászok, mert igaza van.


16 éves volt a felesége, amikor megszöktette – Krúdy Gyula hihetetlen botrányai
Egy nagyhangú és nagyerejű, vérbő, óriási szexepillel rendelkező művész, aki a XX. század első felében Budapest egyik botrányhőse volt.


Újabb botrány: Curtis nem jelent meg a TV2 szuperprodukciójának egyik forgatásán
A telefonját sem vette fel. A rappernek ez volt az utolsó dobása - ha még egy hibát vét, kirúgja őt a csatorna.


Biztonsági őrök vezettek ki egy őrjöngő versenyzőt az X-Faktorból
Már nem először bukkant fel a válogatókon, most újra botrányt okozott.






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x