SZTÁRVILÁG
A Dancing with the Stars táncosa jelentős fizikai átalakuláson ment keresztül a 2024-es botránya után. Mangra az edzést terápiaként használja, és már egy stockholmi fellépésre készül egy nemzetközi tánctársulattal.
SZTÁRVILÁG
Eckü, a Hősök egyik frontembere a Rendszerbontó Nagykoncert színpadán olyasmit tett, ami sokaknál kiverte a biztosítékot a kormányoldalon. A kormánypárti politikusok posztjaikban próbálják azt sugallni, hogy az egész rendezvény ilyen volt, ami egyébként távolról sem igaz.
SZTÁRVILÁG
Az ünnepi menü miatt kaptak össze. A vitát a stúdióban folytatták, ahol Peter Srámek vetett véget a kínos jelenetnek.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő Instagram-oldalán reagált a Fidesz-frakciónál kapott fizetése körüli botrányra. Nagypénteki bejegyzésében a független sajtót vádolta kettős mércével.
SZTÁRVILÁG
Egy brit bulvárlap fotókat közölt Kristi Noem férjéről, Bryon Noemről, amint női ruhában pózol. A család szóvivője szerint derült égből villámcsapásként érte őket a hír, és mindenkitől imát és nyugalmat kérnek.
SZTÁRVILÁG
Kémkedéssel fenyegették a 19 éves fiút a kihallgatásán, majd a felvételt az egész ország láthatta. A volt hírszerző szerint ez súlyos szakmai hiba.
SZTÁRVILÁG
A youtuber döbbenetes listát állított össze a kormány körüli ügyekről. Felhívja a figyelmet, hogy még több mint két hét van hátra a választásokig, de már most durva dolgok derültek ki.
SZTÁRVILÁG
25 éves lett a Mónika Show: Erdélyi Mónika elárulta, hogy indult a műsor, amin egy fél ország lógott
A műsorvezető most meglepő részleteket árult el a legendás tévéműsor kapcsán. Minden egy rokona által felfedezett, szűkszavú újsághirdetéssel indult, ami szerint egy országos tévécsatorna műsorvezetőt keresett.
SZTÁRVILÁG
A szlovák ellenzék a 2020-as választásba való orosz beavatkozás gyanúját veti fel a kiszivárgott telefonbeszélgetés miatt. A Slovensko nevű mozgalom szerint ez példa nélküli eset, a Kereszténydemokrata Mozgalom szerint pedig a történtek magyarázatot adnak a jelenlegi szlovák kormány politikájára.
SZTÁRVILÁG
A Tisza Párt elnöke a Direkt36 cikkére reagált, amely szerint a Nemzeti Nyomozó Iroda rendőrei a párt elleni titkosszolgálati művelet nyomaira bukkantak egy házkutatás során. Magyar szerint ez tulajdonképpen egy puccskísérlettel ér fel.
SZTÁRVILÁG
Kristin Cabot, a hírhedt csókkamera-felvétel női főszereplője, megtörte a csendet a megaláztatásról. Elárulta, volt főnöke egy egyszerű nyilatkozattal megmenthette volna, de a férfi inkább hallgatott.
SZTÁRVILÁG
A Marty Supreme főszereplője egy egyetemi beszélgetésen vonta kétségbe a klasszikus műfajok relevanciáját. A kijelentés a jegyárakról és a hozzáférhetőségről szóló szakmai vitát hozta felszínre.
SZTÁRVILÁG
A miniszter szerint Rost Andrea és Berkó Attila jó duett lenne Szolnoknak. A botrányhős fideszes képviselőt pedig egyenesen rocksztárnak nevezte.
SZTÁRVILÁG
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 2,6 milliárd forintos kikiáltási áron hirdette meg a bezárt intézményt. A licit március 13-án indul, miközben a volt igazgató és több társa letartóztatásban van.
SZTÁRVILÁG
Az igazságügyi miniszter egy csömöri vendéglőből távozva nem adott érdemi választ a rákkeltő anyagokról szóló kérdésre. Az ügyben már tüntetések és feljelentések is történtek a gyár bezárását követelve.
SZTÁRVILÁG
A volt dunavecsei plébános egy kompromittáló videófelvétel miatt került a hatóságok látókörébe. Az ügy a papi szolgálat alóli felfüggesztéséhez vezetett, melyet az egyház az ügy nyilvánosságra kerülésével indokolt - interjút adott a Partizánnak a volt pap.
SZTÁRVILÁG
A nő egy TikTok-videóban mutatta meg a város árnyoldalát, amitől teljesen elborzadt. A felvétel akkora vihart kavart, hogy már a helyi politika is reagált rá.
Népszerű
Ajánljuk