KÉK HÍREK
A rendőrség azonnal intézkedett: átkutatták az intézményt, majd három órán belül elfogták az elkövetőt. M. B. ellen közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás.
KÉK HÍREK
Az eddigi hírek szerint Zágráb, Csáktornya, Pozega, Slatina és Zadar néhány oktatási intézménye jelezte, hogy fenyegető levelet kaptak. Két intézményt már átvizsgáltak, eddig nem találtak semmit.
KÉK HÍREK
Kiderült, hogy az anya halálának ügyében az apját hallgatták ki gyanúsítottként. A fiú célja az volt, hogy társai ijedjenek meg.
KÉK HÍREK
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a fiút terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A fiúnak elege volt már a tanulásból, sőt az iskolába sem járt be két hónapja.
KÉK HÍREK
A rendőrségre január 23-án késő délután érkezett bejelentés, hogy két szegedi és két hódmezővásárhelyi iskola elektronikus postafiókjába fenyegető e-mailek érkeztek.
KÉK HÍREK
A 43 éves férfi az elmúlt hetekben összesen tizenkétszer küldött bombarobbantással fenyegető üzenetet nagykövetségeknek.
KÉK HÍREK
Információink szerint a Közép-Pesti Tankerületi Központ épületét is átvizsgálták, de nem találtak robbanószert.
KÉK HÍREK
13 budapesti és 31 vidéki intézmény kapott fenyegető tartalmú e-mailt. Az eddig átvizsgált épületekben a rendőrök robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtak.
KÉK HÍREK
Egri Tankerületi Központ igazgatója azt mondta, hogy egy helyi általános iskola ugyanolyan fenyegető levelet kapott, mint amit múlt héten több intézmény is.
KÉK HÍREK
Kevesebb mint egy héttel az országos nagy bombafenyegetés-hullám után. Rendőrök vizsgálták át az épületet.
KÉK HÍREK
A fenyegetéssorozat nagyon hasonlított a múlt heti magyar esetekhez. A fenyegetettséget alacsony szintűnek minősítették.
KÉK HÍREK
A Békés vármegyei rendőrök alig egy nap alatt elfogták a 15 éves fiút, aki azt mondta: a bombafenyegetést azért találta ki, mert nagyfiúnak akart látszani a lány előtt.
KÉK HÍREK
Január 23-án bombariadós fenyegetések érkeztek 292 magyar oktatási intézménybe, melyek közül 273 Budapesten, 19 pedig vidéken található.
KÉK HÍREK
A mozgalom Pintér Sándor belügyminisztertől és Rogán Antal polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő minisztertől vár válaszokat.
KÉK HÍREK
A miniszterelnök szerint az állam jól vizsgázott a fenyegetés idején is, de fel kell készülni arra, hogy egy bolond százat csinál. De a reggeli interjújában Donald Trump, az orosz-ukrán háború és a migráció is szóba került.
KÉK HÍREK
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint 303 iskolát vizsgáltak át, robbanószert sehol sem találtak.
KÉK HÍREK
A pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem csütörtök délelőtt kapott fenyegető üzenetet. Szerdán Bulgáriában érkezett több intézménzhez fenyegetés.
Népszerű
Ajánljuk