Elfogtak egy 15 éves fiút a legutóbbi iskolai bombafenyegetések kapcsán
A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki a fiút terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt. A fiúnak elege volt már a tanulásból, sőt az iskolába sem járt be két hónapja.
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
Kész-Varga a szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Összesen 46 budapesti és vidéki oktatási intézmény kapta meg ugyanazt a robbantással fenyegető levelet csütörtökön
– idézte fel.
Hozzátette, a szakértők
azonosították a levelek feladóját, egy 15 éves fiút, aki Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, egy kis településen él. Az NNI kiberbűnözés elleni nyomozói, valamint a Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci egysége közösen, január 31-én fogta el az elkövetőt.
A fiatalembert az előállítását követően gyanúsítottként hallgatták ki terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt, majd bűnügyi őrizetbe vették. A gyanúsított teljes körű beismerő vallomást tett, elmondta, hogy célja a fenyegetés volt, félelmet akart kelteni a diákokban, azt akarta, hogy rémüljenek meg és fussanak el az iskolákból – mondta Kész-Varga Mónika.
Azt is elmondta, hogy
a fiú az oktatási intézményeket találomra választotta ki, bár ezek között szerepelt az a szakképző iskola is, ahová járt. Azt már két hónapja nem látogatja, elmondása szerint már elege volt belőle, és nem akart tovább tanulni.
Az általa elküldött e-mail teljesen megegyezett a január 23-án közel háromszáz oktatási intézménybe érkezett levél tartalmával, tehát kimásolta és úgy küldte el a levél szövegét a gyanúsított – mutatott rá Kész-Varga Mónika.
Hangsúlyozta, hogy a rendőrség minden ilyen fenyegetést komolyan vesz, kiemelten kezel, és határozottan fellép a bűncselekmények felderítése és megakadályozása érdekében. Aki ilyet tesz, annak tisztában kell lennie azzal, hogy amit csinál, az büntetendő, és vállalnia kell tettéért a felelősséget – fogalmazott a szóvivő.
(MTI)
Egy 15 éves fiút fogtak el a rendőrök a csütörtöki, 46 iskolát érintő bombafenyegetés ügyében zajló nyomozás során pénteken – közölte Kész-Varga Mónika rendőr alezredes, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
Kész-Varga a szombati budapesti sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kiberbűnözés Elleni Főosztályán indult büntetőeljárás terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt ByeAlex: 100 rendőrt mozgósítottak Budapesten, hogy lecsapjanak ránk
A zenekar minden tagjánál járt kora reggel a rendőrség, közölte az énekes, aki elismerte, hogy találtak nála drogot. Azt kéri a rajongóitól, hogy ebben ne kövessék a példáját.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Blikk információi szerint házkutatás volt ByeAlexnél. Az énekes otthonában drogot találtak a rendőrök. A drogbotrányban a lap értesülései szerint a zenekar két másik tagja is érintett.
Az énekes szerda este egy posztban ismerte el, hogy valóban jártak nála a rendőrök.
„sziasztok! a mai hírek velem kapcsolatosan igazak! valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot! nem szeretném elsumákolni a témát, mivel mindig mindenről nyíltan beszélek veletek” - írja a bejegyzés elején ByeAlex, aki ezután részletesen beszámolt a történtekről.
„a mai napon valóban házkutatást tartottak nálam nyomozó rendőrök, kb. tizenöt fő jelent meg 6:30-kor a lakásomon. picit morcos voltam, hogy ilyen korán jöttek, és az sem tetszett, hogy a hajam is rosszul állhatott közben, de mindenben rendelkezésükre álltam.
a zenekarom további tagjainál is ugyanez volt a helyzet, mindenkinél házkutatás, majd örsre be, vizeletre át (ugyancsak több készenlétis kollégával), majd vissza. tehát ma, kb. 100 rendőrt mozgósítottak budapesten, hogy lecsapjanak ránk”
- olvasható a posztban.
„fontos megjegyeznem: a napom jól telt, a rendőrök mindannyian nagyon korrektek voltak velem, sokat beszélgettünk, és minden rendben történt. ne aggódjatok nagyon értem. fura, de most élem életem legkiegyensúlyozottabb periódusát, néha magamat is meglepem vele mennyire így van ez.
minden új fejleménnyel jelentkezni fogok” - teszi hozzá az énekes.
ByeAlex ezután kéréssel is fordul követőihez:
„és még valami… a dalaimban elmesélem, milyen ember vagyok. sokan szerettek, mert tudtok velem azonosulni, tudtok együtt érezni és gondolkodni velem.
de ne kövessétek a példámat EBBEN, még akkor sem, ha - ez azért szerintem egyértelmű - nem én vagyok az escobar semmilyen szinten; velem a rendőrség nem nagyon nyert semmit.”
Ahogy arról lapunk is beszámolt, a Blikk információi szerint házkutatás volt ByeAlexnél. Az énekes otthonában drogot találtak a rendőrök. A drogbotrányban a lap értesülései szerint a zenekar két másik tagja is érintett.
Az énekes szerda este egy posztban ismerte el, hogy valóban jártak nála a rendőrök.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Blikk: Házkutatás volt ByeAlexnél, kábítószer-birtoklással gyanúsítják az énekest
Alig néhány hete T. Danny bukott le, most újabb ismert előadónál találtak drogot. A kormánybiztos már korábban jelezte, hogy keményen fellépnek a kábítószer ellen.
Házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy országosan ismert együttes frontemberénél és zenekarának tagjainál. Az eredmény a Rendészeti Államtitkárság szerint önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain és három előállítás. A Blikk megtudta, hogy ByeAlex és a zenekarának két tagja az újabb drogbotrány érintettjei.
Az énekesnél is házkutatást tartottak a rendőrök, és őt is előállították.
A Csillag születik zsűritagját és a zenekarának két tagját kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek.
A hatóság a közleményében azt írja, a házkutatások után a rendőrök elfogták az együttessel kapcsolatban álló 45 éves budapesti lakost is, aki vallomása szerint saját fogyasztásra, barátainak ingyen, és értékesítésre is szerzett be kábítószert. Azonosították azt a 63 éves olasz állampolgárt is, akitől a férfi a kokaint vásárolta.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda mindkét férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítja, őrizetbe vette őket, és kezdeményezte a letartóztatásukat.
Hetekkel ezelőtt eljárás indult a rapper T. Danny ellen is, aki drogfogyasztással bukott le. Sajtóinformációk szerint a fiatal többször is járt Maglódon az elmúlt hetekben, ahonnan beszerezte a kábítószert, amiből a barátai is fogyasztottak.
Szerda este ByeAlex a közösségi oldalán ismerte el, hogy a Blikk értesülései helytállók:
Házkutatást tartott a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda egy országosan ismert együttes frontemberénél és zenekarának tagjainál. Az eredmény a Rendészeti Államtitkárság szerint önként előadott, saját fogyasztásra vásárolt kokain és három előállítás. A Blikk megtudta, hogy ByeAlex és a zenekarának két tagja az újabb drogbotrány érintettjei.
Az énekesnél is házkutatást tartottak a rendőrök, és őt is előállították.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videón, ahogy az ellopott újszülött babával menekül a parókás nő, majd egy kórházban hagyja a gyereket
A 31 éves nő hazugsággal férkőzött a csecsemő anyjának bizalmába, így tudta ellopni a gyermekét. Később azonban felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Mint megírtuk, a 31 éves nő akkor tudta ellopni az újszülöttet, amikor annak édesanyja múlt szombaton az otthonában fogadta őt. Úgy tudott a bizalmába férkőzni, hogy egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és azt ígérte, adományokat tud biztosítani az anya és a baba számára. Ehhez azonban az alapítvány másik munkatársával kellett találkoznia a közelben, ezért a nő felajánlotta, hogy amíg az anya odamegy, addig vigyáz az újszülöttre. A megadott helyszínen azonban senki sem jelent meg, és mire az édesanya rájött, hogy átverték, a nőnek és a babának már hűlt helye volt a VIII. kerületi lakásban – olvasható a police.hu oldalon.
A nő hívta a rendőrséget, akik megkezdték a szükséges intézkedéseket, közben viszont értesítették őket, hogy egy kerületi kórházban egy szőke parókát viselő nő otthagyott egy csecsemőt, ugyanabban az öltözetben, amelyet az eltűnt baba viselt. A rendőrök elvitték az anyát a klinikára, ahol megbizonyosodhatott arról, hogy a kicsi épségben van.
A nyomozóknak sikerült azonosítani az újszülöttet ellopó nőt, aki nem volt otthon, amikor a rendőrök kimentek hozzá, ezért elfogatóparancsot adtak ki ellene. Végül vasárnap dél körül egy VI. kerületi gyorsétteremben fogták el.
A Budapesti Rendőr-főkapitányságon a 31 éves nőt tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. A nő beismerte tettét és a rendőrök őrizetbe vették.
Azt a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján is elmondták, hogy a fiatal nő a vallomásában azt mondta, neki nem lehetett gyereke, ezért döntött úgy, hogy magával viszi a babát. A 24.hu információi szerint
Renáta elhitette a saját családjával és az élettársával is, hogy gyermeket vár, az újszülött ellopásával ezt akarta bizonyítani nekik.
A lap arról is ír, hogy a vallomásában azt állította, hogy eredetileg csak kölcsön akarta kérni a babát az anyától, de végül másképp döntött.
A cikk szerint
Renáta később felhívta az édesanyát és bocsánatot kért tőle a történtek miatt, be is vallotta neki, hogy miért lopta el a gyerekét.
Azt is elmondta neki, hogy a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikáján hagyta a babát.
A 24.hu szerint a nő taxival érkezett az anya lakásához és azzal is ment a saját családjához, majd ismét taxival vitte a babát a kórházhoz is. Akkor fogták el a rendőrök, amikor másnap újra találkozott az édesanyával.
Az ijesztő eset során a nyolcnapos csecsemőnek nem esett baja, testi épsége nem volt veszélyben. Egy-másfél óra telt az ellopása és a kórházban hagyása között.
Először egy utcai kamera rögzítette, ahogy a szőke parókát viselő nő a takaróba bebugyolált babával fut. Később pedig a Semmelweis Egyetem II. számú szülészeti klinikájára sietett be az alig nyolcnapos csecsemővel a karjában, onnan viszont már nélküle távozott, láthatóan sietősen.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ellopott egy újszülöttet, majd parókával álcázva magát menekült egy nő Budapesten
A 31 éves nő az édesanya bizalmába férkőzött, majd elvitte otthonról a babát, akit a sajátjaként mutatott be a családjának. Vallomásában azt mondta, nagyon megbánta tettét.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán sajtótájékoztatón számolt be egy döbbenetes esetről: egy nő elvitt egy újszülött gyermeket egy VIII. kerületi lakásból, majd a babát a sajátjaként mutatta be a családjának.
A csecsemő édesanyja november 8-án azzal hívta fel a rendőrséget, hogy eltűnt a gyermeke. Mint elmondta, két nappal korábban megismerkedett a 31 éves nővel, aki egy alapítvány munkatársának adta ki magát, és a bizalmába férkőzött. A történtek napján a Renáta nevű nő elment a család otthonába, ahol azt a mesét adta be az anyának, hogy a felajánlott tárgyakat egy másik helyszínen tudja átvenni, addig ő szívesen vigyáz a gyerekekre. Mire az édesanya rájött, hogy átverték, Renáta már elmenekült a csecsemővel.
A rendőrség egy videót is bemutatott, amin a nő egy párducmintás ruhában, szőke parókával álcázva viszi a takaróba csavart csecsemőt.
Az elfogásakor is ezt az állatmintás melegítőszettet viselte, a lakásában pedig megtalálták a műszálas parókát és a kék takarót is.
Alig másfél órával azután, hogy a fiatal nő ellopta a babát, a SOTE egyik csecsemőgondozójában helyezte el őt, majd távozott a kórházból. A vallomásából azonban kiderült, hogy előtte még
hazavitte a VII. kerületi lakásába a nagyjából 8-10 napos újszülöttet, akit a saját gyermekeként mutatott be a családjának. Később azonban azt mondta, hogy nem akarja megtartani, ezért vitte a kórházba.
Állítása szerint azért tette ezt, mert neki nem lehetett gyermeke, de nagyon megbánta. Kiderült az is, hogy az alapítványi munka is kitaláció volt, a nő semmilyen segélyszervezettel nem állt kapcsolatban.
A rendőrség 18 éven aluli sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértésével gyanúsítja a nőt, aki akár öt év szabadságvesztést is kaphat. Szabadlábon védekezhet, a nyomozás során igazságügyi elmeorvos is vizsgálni fogja az állapotát.