HÍREK
A Rovatból

Orbán a bombafenyegetésekről: Az állam a helyén van

A miniszterelnök szerint az állam jól vizsgázott a fenyegetés idején is, de fel kell készülni arra, hogy egy bolond százat csinál. De a reggeli interjújában Donald Trump, az orosz-ukrán háború és a migráció is szóba került.


Dolgozik a belügyminisztérium, nyomozati munkát végeznek, magam is bizonytalan vagyok ennek a kimenetelét illetően - mondta Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Hozzátette: nem a rendőrök munkájában nem bízik, hiszen az állam a helyén van, jól vizsgázott a fenyegetés idején is, "hamar úrrá lettünk a fenyegetésből származó bizonytalanságon és káoszon". Azért bizonytalan, mert nem Magyarország az egyetlen, ahol ez megtörtént.

"Könnyen lehet, hogy ez nem magyar területen elkövetett bűncselekmény, hanem valami nemzetközi központban, oda meg még nem ér el a kezünk"

- mondja Orbán, aki kiemelte, a munka továbbra is folyik.

Az élet visszatért a normális kerékvágásba, arra viszont szerinte fel kell készülnünk, hogy "egy bolond százat csinál"

- fogalmazott a kormányfő, aki szerint lehetnek olyan esetek, hogy valaki kedvet kap a hasonló provokációkra.

Ezért a belügyminisztériumtól azt kérte, hogy készüljenek fel a hasonló esetekre.

Orbán szerint normális esetben, ha vállrándítással nem is, de egy tudomásvétellel el lehetne intézni. Amiért ezt nem tehetjük meg, az szerinte az, hogy Nyugat-Európában rendszeresek a terrorcselekmények.

"Ezért itt még a fenyegetést is komolyan kell venni" - mondta a miniszterelnök, aki szerint ha beengedtük volna a migránsokat, akkor nem terrorfenyegetés, hanem terror lenne itthon is.

A műsorvezető kérdésére, miszerint milyen intézkedéseket kell megtenni, Orbán azt mondta, hogy a figyelési, az észlelési képességet kell erősíteni.

Orbán Viktor kitért arra, hogy az európai terrorcselekmények tanulsága mindig ugyanaz: ha a migránsokat beengedtük volna Magyarországra, akkor itt sem csak terrorfenyegetések lennének, hanem terrorcselekmények, és nemcsak fenyegetnék az emberek életét, hanem el is vennék.

Ezért a legfontosabb téma a magyar jövő szempontjából és a magyar biztonság szempontjából a migráció: a migránsokat nem szabad beengedni - jelentette ki, rámutatva, hogy ez a kérdés a magyar politikában választóvonal.

A kormánypártok minden eszközzel elutasítják a migrációs paktumot, és nem hajlandóak beengedni migránsokat, bár vannak olyan politikai erők Magyarországon, akik a brüsszeli migrációs paktum végrehajtását követelik a magyar kormánytól - közölte.

Az Egyesült Államok új elnökének hivatalba lépése kapcsán Orbán Viktor azt mondta, Magyarország az amerikai elnök hivatalba lépése óta nem elszigetelt, kiszorított, hanem visszatért a történelem főutcájára, "a nyugati világban mi vagyunk a többség".

A miniszterelnök kifejtette: nemcsak arról van szó, hogy nyert Donald Trump, aki jó időszakot hoz el Magyarországnak, hanem a győzelem után be is tartja, meg is csinálja, amit ígért. Rámutatott: az intézkedései pontosan azok, amiket egyébként mi már megcsináltunk és ami miatt Magyarországot a baloldal és Brüsszel folyamatosan próbálta elszigetelni.

A Trump-féle intézkedések után nyugodtan mondhatjuk, hogy az elszigetelni kívánt Magyarország az elnök hivatalba lépése óta nem elszigetelt, kiszorított, oldalra szorított, hanem "mi vagyunk a főáram", visszatértünk a történelem főutcájára - közölte.

"Mi vagyunk a mainstream a nyugati világban, mi vagyunk a többség"

- fogalmazott, hozzátéve: az amit mondanak és amit az amerikaiak csinálnak, az a többségi álláspont.

A furcsaság az, hogy bár többségben vannak, de még mindig lázadni kell - mondta.

Ugyan Washingtonban megtörtént a váltás, de Brüsszelben nem, ott még a munkát el kell végezni, ott még lázadni kell, mert egyébként a brüsszeliek ránk fogják erőltetni azokat a dolgokat, amelyeket Amerikában éppen megszüntet az amerikai elnök - fejtette ki Orbán Viktor.

Orbán Viktor értékelése szerint jól dolgoztak az elmúlt időszakban a gyermekvédelem ügyében.

"Házasság egy férfi, egy nő, bingó. Az apa férfi, az anya nő, bingó"

- fogalmazott.

Kiemelte: az amerikai elnök tovább ment, és azt mondta, hogy két nem van, az ember vagy férfi, vagy nő. Ez még nincs benne a magyar alkotmányban - jegyezte meg, hozzátéve: van még dolog, de a pálya, amin haladunk, az amerikaiak, meg mi, az jól láthatóan egybeesik.

A miniszterelnök szerint még fontosabb, hogy az amerikai elnök elzárta a pénzcsapokat. A demokrata nagykövet távozása előtt még vagy 150-200 millió forintot szétosztottak a baloldali civil szervezetek és a baloldali média, a kormány ellen dolgozók között, de most ennek vége van, a guruló dollárok most már nem tudnak jönni Washingtonból - közölte.

Most már csak Brüsszelből jönnek - jegyezte meg, hozzátéve: ez még felháborítóbb, mert a magyarok befizetett pénzéből fordítanak ilyen rossz célokra.

Kijelentette: nem fogadható el, hogy a tagállamok által befizetett pénzeket arra fordítják, hogy valamilyen politikai erőt támogassanak valamelyik tagállamban.

Összegzése szerint a guruló dollárok ügye most már Washingtonból Brüsszelbe került. A kétfejű sárkány Soros-birodalom egyik fejét Washingtonban levágták, most a brüsszelit kell.

Kitért arra is, hogy harapófogóba fogták őket, egyik oldalról az amerikaiak, a másik oldalról meg a közép-európaiak. Nem vagyunk egyedül, a szlovákok pontosan azt csinálják, mint mi. A lengyeleket elvesztettük, de ők majd vissza fognak térni, ez csak idő kérdése, jön vissza Babis és mindjárt megalakul az osztrák kormány. Ők mind azt gondolják, amit mi - mondta.

Kiemelte: az nem lehetséges, hogy Brüsszelből a baloldali liberális erőket támogassák a mi saját országainkban, Brüsszel ezt nem teheti meg, nem avatkozhat be.

Az is haszna Trump elnök győzelmének, hogy végre ki lehet mondani, miről szól a csata: a Brüsszelből nyakunkba ültetett bábkormány vagy nemzeti kormány. Ez volt a kérdés Amerikában is, liberális demokrata kormányzat vagy nemzeti kormány - mondta.

Orbán Viktor az Ukrajna által elzárt gázvezetékkel kapcsolatban elmondta: bár az ukránok "ki akarnak velünk babrálni", mi meg tudjuk magunkat védeni, ha egységfrontban maradunk a szerbekkel.

Ugyanis, szemben a korábbi állapotokkal, amikor a gáz csak Ukrajnán keresztül tudott Magyarországra jönni, a nemzeti kormány kiépített egy kerülőutat déli irányból, sőt még "szlovák barátainknak" is tudunk gázt adni - emlékeztetett.

Felidézte, hogy a 2010-es évek elején hatalmas vita volt arról, miért építi meg a magyar kormány a szlovák-magyar gázvezetékrendszert. Most ha az nem lenne, akkor Magyarország is, meg Szlovákia is bajban lenne - jelezte.

Szerinte ugyanez lesz a Budapest-Belgrád vasútvonallal is: "majd lesz egy pillanat, amikor kiderül, hogy geostratégiai, biztonsági szempontból az a vasútvonal lesz a köldökzsinórunk".

Az energiára visszatérve hangsúlyozta: amit az ukránok csinálnak, annak következtében felmennek az árak, Magyarország is drágábban jut energiához.

Brüsszel szankciókat vezetett be a háború kitörésekor azért, hogy ezzel megsegítse Ukrajnát; ezt mi sosem támogattuk, de nem vétóztuk meg - emlékeztetett.

Kiemelte: Magyarország az elmúlt három évben 19 milliárd eurót, azaz 7500 milliárd forintot veszített az Oroszország elleni szankciók miatt. Ez iszonyú összeg, jóval több, mint amit az összes magyar ember egy évben jövedelemadóként befizet az államkasszába - figyelmeztetett.

Hozzátette, most napirendre került a szankciók meghosszabbítása.

"És én behúztam a kéziféket, és azt kértem az európai vezetőktől, hogy ezt értsék meg, hogy ezt nem lehet folytatni. Az nem lehet, hogy Magyarországgal fizettetik meg ilyen arányban a szankciók árát", Ukrajna meg "kibabrál" velünk

- közölte.

Azt kérjük, hogy mondassák ki az ukránokkal: vissza fogják állítani a gázútvonalat. Ha az ukránok segítséget akarnak, például, hogy szankcionáljuk az oroszokat, akkor tessék újra kinyitni a gázútvonalat

- jelezte.

Kérésként fogalmazta meg azt is, hogy az ukránok ne támadják mindenfajta féllegális, legális katonai eszközökkel azt az útvonalat, ahol most hozzuk a gázt, továbbá adjanak garanciát, hogy ezt a "piszkosságot", amit most csináltak velünk szemben a gázzal, ezt nem ismétlik meg az olajjal.

Hangsúlyozta: Ukrajna uniós tagjelölt, Szlovákia és Magyarország ellenben tagországok, Brüsszel ezért a mi érdekeinket kell, hogy képviselje.

Hozzátette, a brüsszelieket ezért arról próbálja meggyőzni, hogy ne Ukrajna érdekét képviseljék Magyarországgal szemben, hanem a közép-európai országok érdekét érvényesítsék Ukrajnával szemben.

"Ne minket akarjanak meggyőzni, hogy ne állítsuk meg a szankciókat, hanem az ukránokat győzzék meg, hogy biztosítsák a szankciók folytatásának a föltételét"

- fogalmazott.

Azt mondta, szankciós fék nélkül előbbre jutna Magyarország és gazdasága.

Orbán Viktor elmondta, 2025-ös esztendő az előrelépésről fog szólni, fantasztikus év lesz, "olyan évet fogunk produkálni, ami régen nem volt". Hozzátette, a harmadik és a negyedik negyedévben már a négy százalékhoz közelíti majd a gazdasági növekedés "és megyünk fölfele" 2026-ra.

Hangsúlyozta: Magyarország kezében van az Oroszország elleni szankciók megállításának lehetősége, de ha ezt megtesszük, "leszakad ég meg föld Brüsszelben".

Felidézte: 2023-ban egy százaléknál kisebb mértékben, de csökkent a hazai bérek vásárlóértéke, ezt tavaly sikerült kijavítani egy tíz százalék közeli növekedéssel, és "2025-nek már arról kell szólnia, hogy hogyan lépünk előre".

Megemlítette, csaknem 900 ezer ember kapja az állampapírjai kamatát; "izmos középosztályunk van", százezerszámban mérhető azon családoknak a száma, ahol állampapírban elhelyezett megtakarítások vannak.

Hozzátette: mindez csak az összes magyar pénzügyi megtakarítás 12 százaléka, összességében nagyságrendileg 90 ezer milliárd forintnyi pénzügyi megtakarításuk van a magyar családoknak.

Orbán Viktor megemlítette, miközben a "károgó ellenzékiektől" azt hallani, hogy Magyarország Európa legszegényebb állama, a tartozások levonása utáni nettó megtakarítások terén, uniós összehasonlításban, a 13. helyen állunk.

Szólt arról is: decemberben 544 ezren látogattak meg hazai szálláshelyet, 212 ezren repültek külföldre, és csak az év végi hosszú hétvégén közúton, valószínűleg turisztikai céllal, 418 ezer hazai rendszámú jármű ment ki az országból.

Ez egy óriási szám - jelentette ki a kormányfő, arra bíztatva, hagyjuk abba ezt a "szerencsétlenkedést", hogy Magyarország Európa legszegényebb állama, "mert ez csak a kétségbeesést hozza", hiszen az országnak vannak komoly adui, mint a lakosság pénzügyi megtakarítása.

Van erő az országban - fogalmazott Orbán Viktor, hangsúlyozva, a kormány döntése alapján az egyéni vállalkozók kedvezményes adózásának mértékét 12-ről 18 millió forintra emelik, munkáshitel indult, valamint a Demján Sándor Program.

Dolgozni kell a kormánynak, nem külföldre mutogatni, nem az ukránokról beszélni, nem a szankciókról, azzal majd együtt élünk, ha elég erősek leszünk hozzá, akkor meg is akasztjuk, és kitöröljük a szankciós rendszert az európai gazdaságpolitikából - jelentette ki.

Az öt évvel ezelőtt kitört koronavírus-járványról szólva megemlítette, köszönet illeti az akkor hivatalban lévő, egészségügyért felelős tárcavezetőt, mert Kásler Miklós volt az, aki minden európai minisztertársát megelőzően riasztotta a kormányt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Menczer Tamás szerint Orbán Viktor édesanyja miatt Hadházy „benne van a trutymóban nyakig”
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához. Menczer azt írta: az igazság Sipos Erzsébet oldalán van.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Hadházy benne van a trutymóban nyakig – kezdte Menczer Tamás a Facebook-bejegyzését, utalva arra, hogy Orbán Viktor édesanyja nyilatkozott a Békemeneten, és Hatvanpuszta i szóba került.

„De tényleg,

mennyire kellemetlen, amikor egy idős asszony a Békemeneten mosolyogva porrá zúzza az összes hazugságot, amit terjesztesz, és amire az egész politikai pályafutásodat építed?!”

tette fel a kérdést a Fidesz kommunikációs igazgatója, majd így folytatta.

„Történt, hogy egy ismeretlen srác a Békemeneten véletlenszerűen beszélgetett emberekkel, és az egyik interjúalany Orbán Viktor édesanyja volt. Ezen a srác lepődött meg legjobban, de ha már lehetősége volt, megkérdezte Hatvanpusztáról, zebrákról és minden egyébről. És Orbán Viktor édesanyja válaszolt. Minden kérdésre. Mosolyogva, tényszerűen.

Ott áll egy asszony, akiben semmi kétség, semmi félelem, semmi bizonytalanság nincs. Aki egyszerre megnyerő és lehengerlő.

Aki tudja, hogy az igazság az ő oldalán van, de ezt nem hangoztatja, viszont ha már megkérdezték, elmondja” – írta Menczer, aki ezek után Hadházy Ákosról fejtette ki véleményét.

„Megérkezik a lyukas zoknik reklámarca, a bolond, aki trágár üzeneteket ír táblákra, és ezekkel rohangál a Parlamentben, az őrült, akit az utcán is elkerülnek. És mit mond az ápolóktól éppen elszökő diliházi beutalt? Azt, hogy Orbán Viktor az anyja szoknyája mögé bújik.

Bevetted az esti gyógyszert, Áki? A balliberális ellenzék nem méltó Orbán Viktor édesanyjához.

A miniszterelnök édesanyja ezt láthatóan jó kedéllyel, mosolyogva veszi tudomásul. Erzsike néni mosolyogni fog akkor is, amikor a fia majd áprilisban kiáll egy színpadra, és bejelenti a Fidesz-KDNP újabb hatalmas politikai győzelmét. Hadházyt meg visszaadjuk a lovaknak. Igaz, a lovak is többet érdemelnek” – zárul a bejegyzés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Úgy volt vele, hogy nem tűnünk olyan nagyon profinak” – megszólalt az Orbán Viktor édesanyját szóra bíró youtuber
Véletlenül választotta ki pont a miniszterelnök édesanyját a Békemeneten, ezt mondta az interjú készítője, aki egyébként szociális munkásnak készül. Sipos Erzsébet többek között arról is beszélt neki, miből van pénzük Hatvanpusztára.
F. O. - szmo.hu
2025. október 25.



Véletlen találkozásból lett országos ügy: egy fiatal youtuber a Békemeneten megszólította Sípos Erzsébetet, Orbán Viktor édesanyját, aki pénzről, Hatvanpusztáról és a „zebrákról” is beszélt – számolt be róla az RTL Híradó. A videós elmondta, ellenzékiként ment ki, mégis belevágott az interjúba.

„Ezt a hölgyet is úgy választottam ki, mert úgy gondoltam, van benne potenciál, szívesen nyilatkozna”

– mondta Kersák István, a felvétel készítője. „Nos, úgy gondolom, nem feltétlenül szerette volna felfedni a személyazonosságát, de akikkel volt, ők viszonylag hamar tudtunkra adták, és utána már úgy volt vele, hogy nem tűnünk túl profinak sem, ezért egy próbát megérhet” – tette hozzá a youtuber.

Sípos Erzsébet gyorsan tisztázta a tulajdonviszonyokat.

„Valóban igaz, a férjemé Hatvanpuszta, nem a Viktoré”

– jelentette ki Orbán Viktor édesanyja. A pénz eredetéről is beszélt: „Lett pénzünk persze, jól működik a kőbánya” – fogalmazott. A beruházásról így mesélt: „Aki 40 éves korára felneveli a gyerekeit, nem akkor kezdi az életet. Akkor már a pénzt be tudtuk fektetni erre-arra. Úgy döntöttünk, hogy a majorságból előbb egy kis darabot, aztán megint egy kis darabot... Voltak ott — ma is vannak — lepusztult istállóépületek. Azokat kezdtük el felújítani” – mondta az édesanya.

Korábban Magyar Péter arról írt, számításai szerint a családi kőbánya bevétele nem fedezheti a hatvanpusztai beruházás költségeit.

A „zebrákról” szóló pletykákra is reagált.

„Ahhoz, hogy legyen zebra, fel kéne festenünk az útra. Nincs ott zebra, miért tartanánk zebrát? Viktor meg pláne miért tartana zebrát?

Ez egy hülyeség; nem normális, aki kitalálta” – szögezte le Sípos. Saját jelenlétéről ennyit mondott: „Igen! Itt vagyok a Békemeneten. Minden évben itt vagyok” – hangzott el az interjúban. A leirat szerint azt is közölte, hogy akkor is támogatná Orbán Viktort, ha nem a fia lenne.

Az ellenzéki reakció sem maradt el. „Egyetlen kérdést biztosan fel kellett volna tenni: hogy a miniszterelnök édesanyja szerint micsoda a Hatvanpuszta, milyen célt szolgál? Ugyanis a miniszterelnök azt mondta, hogy ez egy félkész mezőgazdasági üzem, ez nyilvánvalóan hazugság” – fogalmazott Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. „Sajnos azt kell mondanom, hogy attól, hogy valaki mosolygós, idős asszony, a cinizmus és a hazugság ugyanúgy cinizmus és hazugság” – tette hozzá Hadházy, aki a Békemenet idején lyukas magyar zászlót vitt Hatvanpusztára, és a kerítéshez tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter videót tett közzé a másfél órán át hömpölygő tömegről, amit folyamatosan vett egy kamera
A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.


„Nos, kedves propagandisták és Orbán Viktor, itt lehet számolgatni az Andrássy úton, a Nemzeti Meneten másfél óráig hömpölygő tömeget” – kezdte Facebook-bejegyzését Magyar Péter, aki egy videót is közzétett, amivel alátámasztotta szavait.

A Tisza Párt elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy

a Bajcsy-Zsilinszky útról akkor indult el a menet vége, amikor az eleje már 15 perce megérkezett az akkor már félig megtelt Hősök terére.

„Az Andrássy út 2400 méter hosszú és 25 méter szélességben vonult a tömeg. És ehhez a sokasághoz még hozzá se számoltuk az út mellett végig sorfalat álló embereket és az eleve a Hősök terére érkező több tízezer honfitársunkat” – fogalmazott Magyar, amjd a Békemenetről is szót ejtett.

„Ehhez képest mit tudtak produkálni falubuszokkal, fenyegetéssel és utalvánnyal a Békemeneten? Alig tudták megtölteni egy pillanatra a 600 méter hosszú és 25 méter széles Margit hidat és egyetlen drónfotót sem mertek lehozni a félig színpaddal beépített, szellős Kossuth térről”

– jelentette ki Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke szerint 30 éve nem szenvedett ilyen látványos vereséget a Fidesz tömegrendezvényen.

Ezt egyébként Orbán Viktornak is köszönhetik, akit a kampánystáb hiába próbált lebeszélni arról, hogy a bukott állampárt is Budapestre szervezzen menetet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter rálicitál Orbán Viktor országjárására, ugyanoda és ugyanakkor megy el
A TISZA és a mellette álló többség élőben szeretné megmutatni, milyen a valódi országjárás. Már az időpontokat és a helyszíneket is megadták.


„Miniszterelnök Úr! Hallom, az október 23-i totális lebőgés után úgy döntött a fideszes válságstáb, hogy el kell indulni egy „országjárásra”. No, nem olyan igazira, amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak” – reagált Magyar Péter a Facebookon arra, hogy Orbán Viktor bejelentette: országjárásba kezd a Fidesz.

Ahogy már írtunk róla, a kormánypárti rendezvények ingyenesek lesznek, de kizárólag a Digitális Polgári Körök tagjai vehetnek részt rajtuk, így nem nyilvános eseményekről van szó.

„Miniszterelnök Úr!

A TISZA és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”

– folytatta a Magyar, majd érdekes bejelentét tett.

Kiderült, hogy a TISZA ugyanoda és ugyanakkor megy el, mint Orbán.

„Találkozunk a megadott városokban és napokon. Mi nem bérelünk milliókért csarnokot vagy magtárat, hanem kint találkozunk a magyarokkal. Forró tea, jókedv, őszinteség jeligére.

Ha kedve tartja, ugorjon el Ön is! Kaphat teát, meg néhány kérdést is.

Írjátok be a naptárba! Szigorúan regisztráció nélkül!” – zárta a posztot Magyar.

Eszerint november 15-én Győr, november 29-én Nyíregyháza, december 6-án Kecskemét, december 13-án Mohács, december 20-án pedig Szeged lesz az országjárás(ok) helyszíne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk