KÉK HÍREK
A Rovatból

Ismét bombariadó van több budapesti és vidéki iskolában

Egri Tankerületi Központ igazgatója azt mondta, hogy egy helyi általános iskola ugyanolyan fenyegető levelet kapott, mint amit múlt héten több intézmény is.


Péntek reggel több magyar iskola is bombafenyegetést kapott. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár levélben tájékoztatta az intézményvezetőket, és arra kérte őket, hogy haladéktalanul értesítsék a hatóságokat, ha ilyen fenyegetést kapnak - írja a hirado.hu.

A rendőrség több helyszínen megkezdte az épületek átvizsgálását.

A portál összesítése szerint bombariadó volt péntek délelőtt az egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában. Az iskola igazgatója a Facebook-on azt írta, hogy az oktatók pedig az előírásoknak megfelelően biztonságos helyre kísérték a gyerekeket, a rendőrség pedig megkezdte az épület átvizsgálását.

Az Egri Tankerületi Központ igazgatója megerősítette, hogy a szakemberek már a helyszínen vannak.Ballagó Zoltán azt mondta:

„A fenyegető e-mail tartalma megegyezik azzal az üzenettel, amelyet január 23-án több budapesti és vidéki iskola kapott.”

Bombariadó volt a kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskolában is. Az igazgatónő nem sokkal ezelőtt azt közölte, hogy:

„A mai nap folyamán a rendőrség átvizsgálta az épületet, a fenyegetés elhárult. A visszatérésre engedélyt adtak. 10:00-kor a megszokott rendben folytatódik a tanítás, kérjük Önöket, a gyerekeket küldjék az iskolába.”

Az Eduline információi szerint fél 11-ig ezekben az iskolákban volt bombariadó:

• Kemény Ferenc Általános Iskola (Eger)

• Kesznyéteni Móra Ferenc Általános Iskola

• Girincsi Gyermekotthon

• zuglói Mogyoródi út 21. szám alatti középiskola

• Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola

• az összes Budapest School mikroiskola

• II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Győri Kapui Tagiskolája (Miskolc)

• Koncz József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (Bőcs).

Múlt csütörtökön is bombariadó volt több magyarországi iskolában. Akkor összesen 292 intézmény kapott fenyegető levelet, 19 vidéki és 273 pedig budapesti iskola. A rendőrök minden érintett intézményt átnéztek, de robbanószert sehol sem találtak. A Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett miatt folytat nyomozást az ügyben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Az egyik fertőzött kislány édesapja kiderítette, pontosan mi okozta a tömeges ételmérgezést múlt héten Budapesten
A vizsgálat szerint elég lehetett akár egyetlen mosatlan kéz, hogy a fertőzés elterjedjen. A hatóságok most azt kutatják, hogyan juthatott a kórokozó a menzára, és ki a felelős.


A hatósági vizsgálat

calicivírust és Staphylococcus aureus baktériumot is kimutatott

annál a beteg gyereknél, aki a múlt heti, több száz gyereket érintő ételmérgezés miatt került kórházba. A Magyar Hang információi szerint, amit a hvg.hu is szemlézett, az egyik fertőzött kislány orvos édesapja juttatta el a laphoz a laboreredményeket. A család ugyanis nem várta meg a központi kiértékelést, és magánúton készíttetett széklettenyészetet a betegtől vett mintából. Az első laboreredmény a calicivírus jelenlétét mutatta ki, amit később a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) hivatalos tesztje is megerősített. A Staphylococcus aureus baktérium esetében az NNGYK a hasmenéses-hányásos tüneteket kiváltó enterotoxin termelés szintjét is vizsgálja.

A calicivírus széklettel, székletmaradványokkal terjed, és elég hozzá egy nem alapos kézmosás, de mosatlan zöldségek és gyümölcsök is lehetnek a fertőzés forrásai. A Staphylococcus szintén előfordulhat ürülékben, de az emberi orrnyálkahártyában is megtelepedhet, és cseppfertőzéssel terjed.

A tömeges rosszullétek november 6-án kezdődtek, amikor több száz, XIII. kerületi óvodába és iskolába járó gyerek lett rosszul, miután az intézményükben ebédeltek. A legtöbbjüknél hányásos, hasmenéses panaszok, valamint kiszáradásos tünetek jelentkeztek, ami miatt infúziós kezelésre szorultak.

Az első hatósági összesítés 470 érintettről és 47 kórházi ellátást igénylő gyerekről szólt, de a hétvégére a kórházba került gyerekek száma nyolcvanra nőtt. Hétfőre nyolc gyermek maradt bent megfigyelésen. A hatóságok az érintett főzőkonyha működését felfüggesztették, és a vizsgálat kiterjed az ételkészítés technológiájára, a tárolásra, a szállításra és a személyi higiéniára is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Videón a szentmártonkátai szörnyű baleset: a Rendészeti Államtitkárság elrettentésből osztotta meg a felvételt
A kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány. Az államtitkárság felhívta a figyelmet, hogy a szabályokat mindenkinek be kell tartani.


A lezárt sorompót kikerülve, a tilos jelzés ellenére hajtott a sínekre annak a személyautónak a sofőrje, amelybe múlt kedden nagy sebességgel belerohant a Tokaj InterCity Szentmártonkátán.

A tragédiáról készült térfigyelő kamerás felvételt pénteken tette közzé a Rendészeti Államtitkárság. Céljuk az elrettentés volt, a megosztott videó mellé az alábbi szöveget írták:

„A rendőrök rendszeresen, a földön és a levegőből ellenőrzik az ország közel 5500 vasúti átjáróját. De nem tudnak mindegyiknél éjjel-nappal ott lenni. Az átjárókon sofőrök, biciklisek, gyalogosok haladnak át – az áthaladás egyszerű szabályait nekik kell betartaniuk. Fegyelmezetten, önmaguk és mások iránti felelősséggel.”

A videón látni, ahogy a kocsi vezetője lassítás nélkül hajt a sínekre, ahol rögtön érkezik a vonat.

Ahogy arról korábban írtunk, a kocsiban ülő hat fiatalból öten a helyszínen meghaltak, az egyetlen túlélő egy 18 éves lány.

A lányt súlyos sérülésekkel vitték kórházba, napokig mesterséges altatásban tartották, de már felébredt, és tudott beszélni az édesanyjával, akinek azt mondta, hazavágyik.

A balesetben meghalt egy 15 és egy 17 éves fiú, egy 18 éves lány, valamint egy 30 éves férfi. A járművet egy 24 éves férfi vezette, aki szintén életét vesztette. Az áldozatok között volt a balesetet túlélő lány testvére is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nyakon szúrta a kislányt, úgy halt meg” – megdöbbentek a helyiek a 20 éves lány halálán, akit féltékenységből ölhetett meg a barátja
A pár mindössze három hónapja költözött a szolnoki panelházba, ahol a tragédia történt. A lány egy gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek szerint kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg.


Brutális gyilkosság rázta meg Szolnokot: egy 22 éves férfi egy heves vita után nyakon szúrta 20 éves barátnőjét a közös albérletükben. A fiatal lány a helyszínen életét vesztette, a gyanúsított pedig feladta magát.

A tragédia egy Hild Viktor utcai panelházban történt, ahol a környéken élők a gyilkosságból semmit sem hallottak. A csendet csak a hajnali órákban a helyszínre érkező rendőrautók törték meg – számolt be róla az RTL Híradó.

"Most hallom, hogy egy albérletben megöltek egy lányt, gondolom, reggel, hajnalban. De semmit nem hallottunk" – nyilatkozta egy szomszéd.

A szoljon.hu információi szerint a nyomozók hajnali egy óra körül érkeztek a házhoz. Egy másik lakó arról beszélt, hogy a gyanú szerint féltékenység állhat a háttérben.

"Csináltuk a tapétát és láttam a fiatalembert. Akkor az a fiatalember volt ezek szerint, akit mi láttunk. Ő szurta le, mert nyakon szúrta a kislányt. Tehát úgy halt meg"

– mondta.

A pár mindössze három hónapja költözött az albérletbe. A 20 éves lány egy közeli gyorsétteremben dolgozott, a környékbeliek kedves, barátságos fiatal nőnek ismerték meg – mesélte egy férfi, aki gyakran beszélt az áldozattal.

"Nagyon kedves kislány volt. Én beszélgettem sokszor vele. A fiúval soha nem. Őt nem is láttam. Most láttam először" - árulta el.

A Híradó úgy tudja, hogy a 22 éves férfi a gyilkosság után feladta magát. A rendőrség közleménye szerint a gyanúsítottat a lakásban fogták el, és emberölés gyanúja miatt vették őrizetbe. A kihallgatásán beismerő vallomást tett, elmondta, hogy összevesztek a barátnőjével, és a vita hevében ölte meg a lányt. A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság kezdeményezte a férfi letartóztatását.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megdöbbentő részletek: Volt párja ölte meg a fiatal nőt, akit holtan találtak Szolnokon
A gyanú szerint a fiatalok összevesztek és a férfi ezt követően végzett áldozatával.


Mi is hírt adtunk róla, hogy az otthonában holtan találtak egy fiatal nőt Szolnokon. A rendőrséget csütörtökön értesítették.

Mostanra kiderült, hogy a huszonéves lány gyilkosság áldozata lett.

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a gyilkossággal egy 22 éves fiatalembert gyanúsítanak. A gyanú szerint a fiatalok szóváltásba kerültek, a férfi utána végzett a nővel.

A Szolnok hangja Facebook-csoportban arról írtak: volt élettársa végzett a lánnyal.

„A McDonaldsban dolgozott az a húsz éves fiatal lány, akit féltékenyégből gyilkolhatott meg volt párja szerda éjszaka Szolnokon... Andrea újra szerelmes lett egy munkatársukba, amelyet volt élettársa nem tudott elviselni”

- fogalmaztak a posztban.

A férfit a rendőrség elfogta. Emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, ahol beismerő vallomást tett. A férfit őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását - írja a 24.hu.

VIDEÓ: Őrizetben a szolnoki emberölés elkövetője


Link másolása
KÖVESS MINKET: