SZEMPONT
Kozák Tamás szerint minél később vezetik ki az árréstopot, annál nagyobb lesz a sokk, akár 20%-kal is nőhetnek majd az árak. Közben a szektor szenved, csak tavaly 1300 bolt zárt be, és a trend folytatódik.
SZEMPONT
A miniszterelnök titkos Facebook-csoportban üzente meg döntését. A vásárlók még nem érzik, de a szakértők szerint komoly gondokat hozhat az újabb korlátozás.
SZEMPONT
Mindezt a bankok fizetik majd. A kocsmaprogramot is bővítik, mert a kormánybiztos szerint az emberek oda térnek be mise előtt vagy mise után egy kávéra.
SZEMPONT
Ez nagyobb csökkenés, mint amire a kormány számított. Nagy Márton arról is beszélt, hogy a minisztérium hétfőn egyeztetett a kiskerláncokkal. Úgy véli, ők megértették az üzenetet és betartják a szabályokat.
SZEMPONT
Az édesapjuk nélkül nem bírtak a három üzlettel Dudás Mikiék, kénytelenek visszaadni az egyik boltot
István augusztus óta kómában fekszik, miután egy benzinkútnál összeverték. Korábban három boltot is vitt, Miki szerint azonban most káosz van nélküle.
SZEMPONT
Egyes üzletek már délután kettőkor bezárnak, de lesz olyan lánc, ami 18 óráig nyitva lesz. Nem érdemes elhúzni a bevásárlást.
SZEMPONT
Ne húzd ma sokáig a bevásárálást, a legtöbb üzlet ugyanis délben bezár. Az egyik lánc pedig ma már ki sem nyitott.
SZEMPONT
Az indoklás szerint a keksz iránti kereslet annyira megcsappant, hogy a termék mára marginálissá vált. A magyar háziasszonyok azonban most vakarhatják a fejüket, hogy mivel pótolják a jól bevált alapanyagot.
SZEMPONT
A kormány azt reméli, hogy ezzel visszaszoríthatják a zsugorinflációt. Azt is rögzítették, hogyan kell festeniük ezeknek az új plakátoknak, amelyek a kiszerelés csökkentésre hívják fel a vevők figyelmét.
SZEMPONT
A cég vezetője elmondta, hogy a döntésük meghozatalakor a Lidl korábbi bejelentése is sokat számított. A zárvatartás körülbelül kétszáz üzletet érint.
SZEMPONT
A KSH adatai szerint szeptemberben 7,3 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom. A legnagyobb visszaesés a benzinkutak forgalmában következett be.
SZEMPONT
Két esetben rosszabbul jártak a vásárlók az árstoppal a végén. Még mindig nincsenek teljesen piaci árak. A kötelező akciók végével azonban tovább nőhetnek egyes termékeknek az árai.
SZEMPONT
A boltok mindent elkövetnek annak érdekében, hogy vásárlásra buzdítsanak. Nemcsak akciókkal ösztönöznek minket, hanem egy sor egyéb trükköt is bevetnek.
SZEMPONT
Hiába költöttünk több pénzt, mint egy éve, minden területen jelentős visszaesés tapasztalható a megvásárolt áru mennyiségben. Vagyis kevesebbet vettünk, drágábban.
SZEMPONT
Avokádó, mangó, Túró Rudi – ezek a termékek lettek olcsóbbak mától a legnagyobb élelmiszerüzletekben
A kormányzati intézkedés miatt „kötelező akciók” keretében mától egy-egy terméket minimum egy hétig több mint 10 százalékkal le kell árazniuk a diszkontláncoknak.
SZEMPONT
Az eredeti és változatlan receptúrával készülő Pilótát május 19-től kezdik kiszállítani a kiskereskedelmi partnereknek.
Népszerű
Ajánljuk