SZTÁRVILÁG
Másfél hónapja részben elvesztette a hallását. Az énekes azt is elmondta, hogy ha a gondviselés nem adja vissza a hallását és nem múlik el a sziszegés, sípolás, befejezi a zenei pályafutását.
SZTÁRVILÁG
Karsai Péter a Nemzeti Választási Bizottság ülése után azt nyilatkozta, hogy nem adják fel, és mennek tovább.
SZTÁRVILÁG
A Kensington-palota megerősítette, hogy a hercegné hétfő reggel hazamehetett. Többen nyugtalanok amiatt, hogy nem vállalta fel a betegségét, szemben Károly királlyal, akit egyébként szintén hazaengedtek az orvosai.
SZTÁRVILÁG
Az énekes egyedül maradt a nehézségekkel, de már túl van rajta, sőt új párjával már a családalapítás is szóba került.
SZTÁRVILÁG
A meghosszabbított vakáció végül jól végződött, de az elejét alaposan megszenvedte az egykori modell.
SZTÁRVILÁG
Cori Broadusnál korábban egy súlyos autoimmun betegséget diagnosztizáltak, ám hiába kapott rá gyógyszereket, semmi nem segített. Végül más módszert kezdett kipróbálni.
SZTÁRVILÁG
A betegség B variánsa elleni oltóanyag lett hiánycikk. A népegészségügyi központ szerint a héten megérkezik a patikákba a vakcina.
SZTÁRVILÁG
A fiatal édesapát megműtötték, vért gyűjtöttek számára, de semmi sem segített. Rusvai Miklós infektológus szerint bárkinek a bőrfelületén ott lehet a vírus.
SZTÁRVILÁG
A mozgató idegek károsodását okozó kór jó eséllyel gyógyítható, ha időben észlelik. Háromféle kezelés is létezik, melyek megakadályozzák a genetikai betegség előrehaladását.
SZTÁRVILÁG
A beküldött minták több mint 40 százalékánál igazolták a Covid-fertőzést a népegészségügyi mintavételeknél. A vizsgálatoknál találtak influenza A és B-t, valamint RSV-t is.
SZTÁRVILÁG
Az énekesnő testvére elmondta, hogy igen keményen dolgoznak azon, hogy a gyógyíthatatlan betegségen úrrá legyenek. Bár nincs hatásos gyógyszer, fontos számukra a remény.
SZTÁRVILÁG
Harsányi Gábor szerint kollégája nem szerette volna, ha ilyen állapotban látja. Úgy tudja, több betegsége is volt az 56-os szerepvállalásáról is ismert színésznek.
SZTÁRVILÁG
A színésznő sajnálja, hogy csalódást okozott karácsony előtt, de pótolni fogja az eseményeket.
SZTÁRVILÁG
Ha túl sok a megbetegedés, félő, hogy az enyhébb lefolyású omikron variáns helyét egy súlyosabb veheti át.
SZTÁRVILÁG
A gyógyíthatatlan beteg ügyvéd nem adja fel: tovább küzd azért, hogy ő dönthessen életének méltóságteljes végéről.
Népszerű
Ajánljuk