KULT
„Nemcsak erre a gyógykezelésre gyűlt össze, hanem lehet, hogy még egy olyan drágább kezelésre is, amiről nem is álmodtunk” – mondta a gála szervezője, Hrutka Róbert.
KULT
A zenész azt is elmesélte a betegséggel harcoló színész-énekesnek, hogy milyen sokan eljöttek a gyógyulására szervezett jótékonysági gálára.
KULT
Az énekesnő két éve küzd egy nagyon ritka neurológiai betegséggel. Amikor a hír kitudódott, minden koncertjét lemondta.
KULT
Az alkotmányjogász elárulta azt is, hogy pénteken járt nála Cseh Katalin, Donáth Anna és Bedő Dávid, akik maximális támogatásukról biztosították.
KULT
A fertőzés elsősorban a gyerekekre veszélyes. Nemrég egy másik nigériai államban 45 emberrel végzett egy ugyancsak azonosítatlan megbetegedés, az összefüggés pedig nem zárható ki.
KULT
Mészáros Árpád Zsolt szerint a színésznőnek most mindent el kell felejtenie, és csak a gyógyulásra szabad gondolnia. Forgách Gábor szerint Kátyának bíznia kell saját magában.
KULT
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.
KULT
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.
KULT
A betegség és szövődményei nagyon megviselték a szervezetét, csak lassan gyógyult, majd ezután derülhetett ki, hogy más probléma is van. A Blikk információi szerint a színésznő még külföldi kezelést is igénybe vett.
KULT
Szalai Dezsőt januárban újra kellett éleszteni, azóta minden napot úgy él meg, hogy ezek már a visszatapsolás utáni számok. De a nagy tervét nem adta fel, a betegségben és a mindennapokban is az a mottója: Keresd, meg benne, amit szeretsz!
KULT
Egy jótékonysági eseményen jelent meg a trónörökös. Sokan köszöntötték, és egyikük nagyon udvariasan rákérdezett arra, hogy van a herceg családja.
KULT
Az eutanáziáért küzdő jogász állapota rohamosan romlott az elmúlt hetekben. Az ALS betegség különösen progresszív típusával küzdő Karsai azonban nem vesztette el a humorát.
KULT
Teljesen elégedett volt a testével, míg barátja el nem kezdte biztatni egy rossz döntésre. Elárulta, hogy most mit gondol a műtétről.
KULT
A kongói betegnek semmilyen tünete nem volt, csak egy csomó a szeménél, ami időnként megmozdult.
KULT
A szakember szerint az elmaradó oltásoknak komoly járványügyi kockázata van, egyes betegségeknél akár járványok is elindulhatnak.
KULT
„Nemcsak általunk kapott valamit, hanem mi nagyon-nagyon sokat kaptunk tőle. Tehát az a pozitív életszemlélet, amit ő adott, az nagyon sok mindenkit megérintett”.
Népszerű
Ajánljuk