HÍREK
A miniszter egy látványtervet mutatott be, az új közlekedési múzeumot a korábbi, budapesti helyszínek helyett most Debrecenbe építenék fel. Ráadásul olyan helyen, ami több problémát is felvet Vitézy szerint.
HÍREK
Két nappal Orbán Viktor évértékelő beszéde után kiábrándító adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a magyar beruházásokról. A számok szerint tavaly 13,8 százalékkal csökkentek a beruházások, ami történelmi mélypontot jelent.
HÍREK
Magyarországi működésük megkezdéséről írtak, de a Telexnek küldött válaszaik egyelőre meglehetősen rejtélyesek.
HÍREK
A politikus egy hete számolt be arról, hogy tömegesen bocsátotta el a dolgozókat az orosz fővállalkozó cég. A munkások arról panaszkodtak, hogy gyakran nem kapták meg időben a bérüket.
HÍREK
Vitézy Dávid szerint pedig a cél egy „15 perces város” létrehozása, ahol minden fontos szolgáltatás gyalogosan elérhető, nincs szükség autóhasználatra, miközben a zöldterületek is hangsúlyos szerepet kapnak.
HÍREK
A volt miniszterelnök bejegyzésében „három egyszerű dolgot” közölt, még egy tanácsot is adott a jelenlegi kormányfőnek.
HÍREK
Szakértőkkel számolta ki, hogy a beruházás rekordmagas épületei útban lennének a nemzetközi repülőjáratoknak.
HÍREK
13 projektből 12-t a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mészáros és Mészáros Kft. vagy a V-Híd nyerte el, önállóan vagy konzorciumban.
HÍREK
A gyár területén már egy mobil betonkeverő-állomás is felépült. Bár a környéket nem árasztják el betonkeverő teherautók, a betonozáshoz szükséges alapanyagokat közúton szállítják a helyszínre.
HÍREK
Ennél nagyobb negyedéves visszaesést csak a Covid első hullámában láttunk. A fogyasztás nem akar beindulni, az ipar gyengélkedik, és már a beruházások sem tudják megtartani a gazdaságot.
HÍREK
A független politikus szerint az ország mélyszegénységgel küzdő falvaiban épülő mini piacok a lehető legfeleslegesebb módon elherdált uniós pénzek emlékműveivé válnak.
HÍREK
A Bayer Construct Zrt. nyerte el korábban - verseny nélkül - a 2025-ös világkiállítás magyar pavilonjának építését is.
HÍREK
A törvényjavaslat nem nevesíti, hogy mely EU-n kívüli országokból érkezhetnek munkavállalók. A paksi bővítés esetében túlnyomórészt orosz állampolgárokról, míg a Budapest-Belgrád vasútnál szinte kizárólag kínai állampolgárok beléptetésről lehet szó.
HÍREK
A kivitelezőnek nem megy rosszul az utóbbi időben, Tiborcz István üzlettársával is többször dolgoztak. Lesz 30 apartman is, parkolókkal.
HÍREK
Karácsony Gergely is reagált: „Az erőszaktevő állam most Budapestre akar erőszakolni egy magánérdekeket szolgáló, a városképet romboló, a lakhatási és klímaválságot is súlyosbító beruházást” - írta.
HÍREK
Egy bevásárlóközpont és egy „elhagyatott” vasútállomást felújítása is a projekt része lesz. Szijjártó múlt héten írt alá egy megállapodást az emirátusi külkereskedelmi miniszterrel.
HÍREK
A miniszter találkozott a tüntetőkkel. Lázár azt ígérte, jövő héten fogadja a demonstrálók képviselőjét.
Népszerű
Ajánljuk