HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid: Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana

A miniszter egy látványtervet mutatott be, az új közlekedési múzeumot a korábbi, budapesti helyszínek helyett most Debrecenbe építenék fel. Ráadásul olyan helyen, ami több problémát is felvet Vitézy szerint.


Vitézy Dávid a közösségi oldalán osztotta meg Lázár János egyik legutóbbi posztját, melyben a miniszter egy látványtervet mutatott meg. Ezen a Debrecenbe tervezett új közlekedési múzeum látható.

Erre reagálva - a közlekedési szakértő, a fővárosi közgyűlés tagja - Vitézy is a közösségi oldalon írta meg a véleményét. Nem ért egyet a miniszter által felvázolt elképzeléssel. Azt írja:

"Ha a hozzá nem értés fájna, Lázár János megállás nélkül ordítana. A pusztán Budapest-gyűlöletből eredő rombolási vágyának újabb torzszüleménye: a 126 éves Közlekedési Múzeum elköltöztetése erőszakkal Budapestről Debrecenbe, de ott se akárhová: egy mindentől távoli kies autópálya-csomópontba, ahol még tömegközlekedés sincs. Ez a helyszín egy kamionpihenőnek talán alkalmas lenne, országos múzeumnak biztosan nem".

A politikus ennek kapcsán úgy vélekedett:

"Ebből is láthatjuk, mennyit ér az építészeti törvényük, amire nemrégiben Lázár államtitkára is hivatkozott a Portfolió-vitánkban.

A törvény szerint ugyanis tilos zöldmezős beruházást csinálni, ha van alkalmas barnamezős terület - itt aztán van, a tervek is készen vannak, hogy az Északi Járműjavító gyönyörű történeti csarnokaiban kapjon helyet a múzeum. De nem, csak azért sem, mert a lényeg, hogy Budapest és a fővárosiak tanulják meg, hol a helyük - még akkor is, ha mellékhatásként ezzel mondjuk egész Nyugat-Magyarország is megtanulja, hisz az ország feléből a bécsi múzeum közelebb lesz, mint a debreceni".

Vitézy azt is elárulta, hogy Lázár letiltotta őt a közösségi oldaláról:

"Szánalmas és szégyenteljes - sajnos Lázár Jánosnak kommentben már nem tudom megírni, mióta letiltott, de szerintem lesz, aki megteszi".

A bejegyzésére érkezett kommentekre is válaszolt. Az egyikben azt írta: "Budapest-gyűlölet igen - semmi más nem magyarázza, hogy egy sok milliárd forintból, elkészült tervekkel rendelkező beruházást leállítsanak, és ez legyen helyette. Semmilyen ismérv mentén nem jobb a debreceni projekt - egy tekintetben tud mást, nem Budapesten van".

Lázár János posztja:

A miniszter bejegyzéséhez számos komment is érkezett, például:

"Debreceniként napestig tudnám sorolni mennyi értelmes dologra lehetne költeni ezt a pénzt a városban."

"A magyar közlekedési infrastruktúra valóban muzeális darab."

"A Városligeti Millenniumi Közlekedési múzeumot szeretnénk viszontlátni, ahogy megigérték!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Hadd szóljak a fideszes bűnözőkhöz, az orbáni maffiához – ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger
A TISZA Párt vezetője egy videóban üzent a Fidesznek, miután állítása szerint megpróbálják tönkretenni a családját. Szerinte őt már nem lehet megfélemlíteni. Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.


Magyar Péter szombaton egy Facebook-videóposztban intézett üzenetet, ahogy ő fogalmazott, a „fideszes bűnözőkhöz, az Orbáni maffiához”. A TISZA Párt vezetője szerint ellenfelei még mindig nem ismerik őt.

Videójában felteszi a kérdést: „Azt gondoljátok, hogy megijedek? Hogy félreállok? Hogy meghátrálok? Ti még mindig azt hiszitek, hogy ha naponta küldtök halálos fenyegetést, zsaroltok, vagy ha milliárdokat költöttök a lejáratásomra, akkor feladom.” Magyar azt állítja, politikai ellenfelei tévednek, ha azt gondolják, a magyarok többsége vevő a „háborús uszításra, a megosztásra és a gyűlöletkeltésetekre”.

Szerinte hiába próbálják tönkretenni a családját és megalázni a hozzá közel állókat, nem fogja hagyni, hogy „még jobban tönkre tegyétek ezt a csodaszép országot”. Azt írta, bár szerezhetnek neki nehéz perceket, de „ami nem öl meg, az megerősít”. Úgy véli, azért küzd és dolgozik, mert a hazájáért teszi a dolgát, és ezt szerinte az emberek is látják, ezért vannak napról napra többen.

„Ti még mindig nem értitek, hogy mi áradt itt meg, mint a tenger. Pedig csak annyi történt, hogy egy nép azt mondta, elég volt. Ti még mindig nem értitek Petőfi szavait. Ha bár fölül a gálya, s alul a víznek árja, azért a víz az úr”

– idézte a költőt.

Magyar szerint a politika nem uralkodás, hanem szolgálat, és a magyar emberek nem kérnek sokat, „csak szabadon és békében szeretnének élni a saját hazájukban”.

Posztját azzal zárta, hogy ellenfelei fenyegethetik és gyalázhatják, ő „sok millió magyar emberrel” megy tovább a kijelölt úton, és „22 nap múlva visszavesszük a hazánkat”. Kijelentette: „Bármit is tesztek a következő napokban és években, én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.”

A nemzetközi sajtó is kiemeli, hogy Orbán Viktor 2010 óta tartó kormányzása óta most először áll szemben olyan kihívóval és szervezeti háttérrel, amely tömegeket tud az utcára vinni. A voksolást nemzetközi és hazai források egyaránt „az elmúlt évtized legszorosabb” megméretésének nevezik, az EBESZ/ODIHR már választási megfigyelő missziót telepített.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút” – Magyar Péter ráfordította a Fideszre a saját fegyverét
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.


Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.

A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.

„Kérem szépen, szeretném, hogyha innen, erről a csodálatos településről is, Zircről, ebből az ősi megyéből, Veszprém megyéből is

megüzennénk a hatalomnak, a nagyuraknak, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. Pártpolitikától függetlenül a magyar emberek békés emberek, nem akarnak semmilyen nemzetközi konfliktusban részt venni.

Én azt kérem tőletek, hogy üzenjük meg, hogy nem akarunk háborút” – mondta, majd a jelenlévőkkel kétszer elismételtette a jelszót.

„Remélem, Takács Péter is hallotta, remélem, Orbán Viktor is hallotta, és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. És én felszólítom őket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. Abból nagy baj nem lehet” – tette hozzá.

A beszédében kitért a Magyar Nemzeti Bank felújítására is, amelyről a sajtó kiperelt dokumentumok alapján számolt be. „30 millióért csináltak egy arany budit.

Kiplakátolták arany budival az egész országot, és aztán kiderült, hogy ők csináltak 30 millióért a mi pénzünkből a Nemzeti Bankban”

– fogalmazott. Felsorolta a több tíz- és százmilliós tételeket, köztük aranyozott vécét, vécékefét és szappanadagolót, majd ismét a helyi fideszes jelöltet szólította meg. „Kérdés, hogy Takács Péter használta-e ezeket vajon és milyen érzés volt más-e, mint egy fehér” – mondta.

Beszédét az elszámoltatás ígéretével zárta.

„22 nap múlva pontosan ezt az időszakot fogjuk lezárni, és ezek az orbáni maffiát elzavarni, és a magyar igazságszolgáltatás elé állítani az orbáni közpénztolvajokat”

– jelentette ki, majd hozzátette: „Az tudom üzenni Takács Péternek és a bűntársainak, hogy bilincs, bilincs, rács, rács, lehet aranyszínű is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ismét megtámadták Irán legfontosabb atomlétesítményét, a nukleáris katasztrófa veszélye egyre nagyobb
Szombaton ismét csapás érte az iráni natanzi urándúsító üzemet, az ország atomprogramjának kulcsfontosságú elemét. A hatóságok szerint nem jutott ki radioaktív anyag, de a NAÜ vizsgálatot indított.


Szombaton újabb támadás érte Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét, a natanzi urándúsító üzemet. A hivatalos közlés szerint a föld alatti létesítményből nem jutott ki radioaktív anyag a környezetbe, és a létesítményen kívül sem észleltek sugárzásszint-emelkedést. Irán tájékoztatta az incidensről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amely megkezdte a történtek vizsgálatát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség katonai önmérsékletre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

„Elengedhetetlen elkerülni minden olyan helyzetet, amely nukleáris baleset kockázatával járhat”

– fogalmazott Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója.

A natanzi létesítmény, amely Irán atomprogramjának kulcseleme, nem először vált célponttá az elmúlt hetekben: ebben a hónapban korábban már megrongálódtak a bejáratot biztosító épületek.

Több nemzetközi sajtóorgánum amerikai–izraeli műveletként számolt be a mai támadásról, bár hivatalos felelősségvállalás egyelőre nem történt.

Az iráni állami hírügynökségek megerősítették a csapás tényét, hangsúlyozva, hogy az nem okozott sugárszivárgást.

A történtekkel kapcsolatban több kérdés is nyitott. Egyelőre nem tudni, pontosan ki hajtotta végre a támadást, és mekkora a kár a létesítmény felszíni vagy belső infrastruktúrájában. Arról sem érkezett hír, hogy az incidensnek lennének-e személyi sérültjei.

Via Infostart, AP News


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Esztelen összeesküvés-elmélet a Washington Post cikke az Orbán Viktor elleni, megrendezett merényletről
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.


Ahogy már beszámoltunk róla, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletet javasolt, hogy a magyar választási kampányt a biztonság és a rendszerstabilitás érzelmi terepére terelje – írta ma reggel a Washington Post. Az amerikai lap egy európai hírszerző szolgálat által megszerzett és hitelesített belső orosz dokumentumra hivatkozik. A „Gamechanger” fedőnevű javaslatról szóló jelentés szerint

nem világos, hogy az ötlet milyen magas szintig jutott el a Kremlben, és semmi sem utal arra, hogy a tervet végül jóváhagyták vagy megkísérelték volna végrehajtani.

A cikk megemlíti azt is, hogy Oroszország más eszközökkel, például mesterséges intelligenciával készített videókkal és ellenzéki jelöltek lejáratásával is próbál beavatkozni.

A hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban reagált, amelyben

„minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletnek” nevezte a lap állításait.

Szerinte a Tisza Párt és megbízóik megijedtek a kormányoldal sikereitől. „Látják a tömegeket Orbán Viktor gyűlésein, látták minden idők legnagyobb Békemenetét, látják, hogy az emberek Magyarországon nem akarnak háborút” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a magyarok átlátnak a szitán.

„A magyarok pontosan látják, hogy ezek az álhírek, ezek az ukrán propaganda részét képező hazugságok semmi másért nem születnek meg, csakis azért, hogy a Tisza Pártot támogassák a magyarországi választáson, és befolyásolják a választások eredményét.”

Szijjártó Péter szerint a magyar emberek a szavazatukkal biztosíthatják azt, hogy „ne Zelenszkij nevessen a végén”.

Moszkva is cáfolta a lap értesüléseit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, „ez a dezinformáció újabb példája”. Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat nem kívánta kommentálni az ügyet.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: