SZEMPONT
Az agrárközgazdász szerint az ársapkák az általános inflációt csak növelni fogják, azonban ha kivezetnék őket, akkor a termékek árai 50-80 százalékkal is emelkedhetnének.
SZEMPONT
A szomszédos országokból beszerzett termékeket többszintű, nagyszámú céghálózatokon keresztül, strómanok és bukó társaságok bevonásával értékesítették belföldön
SZEMPONT
Messze hazánkban drágultak a legnagyobbat az alapvető élelmiszerek, régiós társainkat is jócskán „lehagytuk”.
SZEMPONT
Meg kell építeni a cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására alkalmas terminálokat és fejleszteni kell a vezetékhálózatot Klaus Müller, az illetékes hatóság vezetője szerint. Erre azért van szükség, hogy Németország több gázt tudjon importálni Belgium és Franciaország felől, illetve Norvégiából.
SZEMPONT
„Kisebb fennakadások eddig is voltak az üzemanyag-ellátásban, de általánosságban mindenki tudott tankolni” – mondta Gulyás Gergely.
SZEMPONT
A szakértő szerint az ársapkák fenntartása vagy az azonnali kivezetésük is extrém lenne, így inkább a köztes megoldás valószínűsége a nagyobb.
SZEMPONT
Szerintük a hatósági árakat nem lehet tovább fenntartani, az élelmiszereket sújtó áfa mértékét pedig csökkenteni kell.
SZEMPONT
Szerintük a rendelet sérti a kellő felkészülési idő követelményét, korlátozza a szerződési szabadságot és a tulajdonhoz való jogukat is.
SZEMPONT
Egy pécsi üzletükben véletlenül 10 forinttal drágábban adták a kristálycukrot, 640 forintot kerestek a dolgon.
SZEMPONT
És a robogót használóknak sem adnak az olcsóbb üzemanyagból, mert ennél a járműnél nincsen forgalmi, amit fel tudnának mutatni.
SZEMPONT
A megemelkedett üzemanyagárak miatt kényszerültek erre a lépésre. Az étlap árait nem változtatták.
SZEMPONT
Vannak kutak, ahol már kiírták, hogy akadozik az ellátás, a hatósági áras benzinből és gázolajból már nem lehet kapni.
SZEMPONT
Szombat óta a céges autókba már nem lehet hatósági áras üzemanyagot tankolni, ez az intézkedés azonban nem fogja beindítani az importot.
Népszerű
Ajánljuk