SZEMPONT
Az agrárközgadász szerint ha eltűnik az olcsó beszerzési forrás, a kereskedők kénytelenek lesznek külföldről behozni az ársapkás krumplit, cukrot, tojást és étolajat, miközben a veszteségek miatt a magyar kisboltok tönkremennek.
SZEMPONT
A szövetség szerint az intézkedés nem ért célt, nem mérsékelte az inflációt az élelmiszerek tekintetében.
SZEMPONT
Úgy tűnik, politikai hovatartozáson is múlik, hogy ki mennyire veszi észre az árstopos élelmiszerek hiányát a boltokban.
SZEMPONT
Minden árstopos termékből egy egységnyit lehet vásárolni – nagyjából ebben foglalható össze a korlátozás. Cél hogy ne alakuljon ki hiány karácsony előtt.
SZEMPONT
Az agrárminiszter szerint „az elhúzódó háború és az elhibázott brüsszeli intézkedések következtében kialakult szankciós infláció miatt” döntöttek így.
SZEMPONT
A többség szerint szükséges volt kivezetni az ársapkát, de sokan úgy gondolják, már korábban itt lett volna az ideje.
SZEMPONT
Pedig a miniszterelnök írta alá kedden az erről szóló kormányrendeletet, amely már éjjel hatályba lépett.
SZEMPONT
Több hírügynökség is kiemelte, hogy Matolcsy György jegybankelnök már figyelmeztetett a hatósági árak káros következményeire.
SZEMPONT
A román kormány október 5-én árplafont szabott meg egyebek közt a tűzifára. Csoda, hogy hiány lett?
SZEMPONT
Több helyen ugyanis napokkal ezelőtt elfogyott a hatósági áras üzemanyag, az autósok pedig felvásárolták a drágább típusokat is.
SZEMPONT
Ilyen mértékű és az egész országra kiterjedő üzemanyaghiány évtizedek óta nem volt Magyarországon.
SZEMPONT
Fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország felé is korlátozzák vagy leállítják az oroszok az olajszállításokat a Barátság kőolajvezetéken keresztül.
SZEMPONT
Hiába olcsó, ha nem lehet kapni – mondja az energetikai szakértő, aki szerint az intézkedésben rejlő politikai haszon mára a visszájára fordult.
Népszerű
Ajánljuk