SZEMPONT
Egy éve sem iktatták be Trumpot, de ennyi idő is elég volt, hogy gyökeresen átformálja az Egyesült Államokról kialakult képet, és korábban elképzelhetetlennek tartott lépéseket tegyen. Évértékelő sorozatunk következő részében a téma Donald Trump.
SZEMPONT
Bárhogyan ér véget ez a háború, Oroszország átmilitarizált társadalom marad, Putyin pedig kiszámíthatatlan, így Európa jól teszi, ha felkészül - mondja a szakértő. Évértékelő sorozatunkban ezúttal az orosz-ukrán háború 2025-ös fejleményeit vesszük sorra.
SZEMPONT
Keith Kellogg szerint az utolsó métereken múlik a megállapodás, ám a zaporizzsjai atomerőmű és a Donbász sorsa még kérdéses. A diplomata úgy látja, ha ezt a két akadályt sikerül elhárítani, a megállapodás többi része szinte magától a helyére kerül.
SZEMPONT
A felvétel szerint Steve Witkoff azt tanácsolta Jurij Usakovnak, hogy Putyin hízelegjen Trumpnak, méltassa őt mint „a béke emberét”. Az amerikai elnök szerint különmegbízottja pontosan azt tette, amit tennie kellett.
SZEMPONT
A szakértő szerint az eredeti amerikai javaslat egy tákolmány volt, a módosítása viszont azt is eredményezheti, hogy a megállapodás az oroszokkal egyre távolabbra kerül. Az elkövetkező napok nagyon fontosak lesznek, de valószínűbb, hogy folytatódik a háború.
SZEMPONT
Az ukrán elnök kijelölte a vörös vonalakat, amikből nem engednek. Ruszlan Sztefancsuk, az ukrán parlament elnöke kijelentette, hogy szó sem lehet a megszállt területek vagy a NATO-tagság feladásáról. Kijev csak olyan kompromisszumra hajlandó, amely az amerikai javaslatok alapján Ukrajna megerősítését, nem pedig gyengítését szolgálja.
SZEMPONT
A kormányfő nem adna több pénzt Ukrajnának, és az amerikai javaslatot erőlteti. A többi 26 tagállam azonban egyelőre hallani sem akar a vitatott tervről.
Népszerű
Ajánljuk