HÍREK
Szerinte a két politikus ebben ugyanúgy „együtt mozog”, mint az előrehozott választások kérdésében.
HÍREK
A Fidesz frakcióvezetője ironikusan elnézést kért, amiért korábban tévesen arról írt, hogy a magdeburgi támadás elkövetője szír volt.
HÍREK
Az Alkotmányvédelmi Hivatal azonnali hatállyal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított, hogy kiderüljön, a hír gyártása és napirenden tartása kinek állt az érdekében.
HÍREK
A gépnek nincs nyoma a radartérképen, a terjedő képek pedig 2012-ből származnak. Több forrás szerint Aszad csak vasárnap hagyta el Damaszkuszt, miután a lázadók elfoglalták a fővárost.
HÍREK
A szigetország kormánya az álhírek és csalások terjedése ellen küzdene így, ami nem tetszik az X (Twitter) tulajdonosának.
HÍREK
A külügyminiszter az MTI-n keresztül kelt ki egy „álhír” ellen. Csakhogy az értesülés a Híradó híroldalán jelent meg.
HÍREK
Kiderült, hogy csak félreértés történt. Korábban a település polgármestere is megosztotta a hírt és városi programot is lemondott.
HÍREK
A professzor leszögezte: nem árul és nem reklámoz az interneten semmilyen, gyógyhatásúnak mondott készítményt vagy eljárást.
HÍREK
A korábban erősen trumpista portál szerint a magyar miniszterelnök kampánya hemzsegett a hamis állításoktól.
HÍREK
Azt mindenesetre érdekesnek találja, hogy annak idején leírták őt, mégis rendre „előrángatják”.
HÍREK
A megkérdezettek alig több mint ötöde tartja hiteles hírforrásnak az állam által fenntartott televíziót.
HÍREK
Az ukrán elnök finoman utalt rá, hogy orosz kollégája nincs teljesen tisztában a háború jelenlegi állásával és Oroszország helyzetével.
HÍREK
Azt is sokan elhitték, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje elvenné a 13. havi nyugdíjat, hiába állította ennek az ellenkezőjét.
HÍREK
Az akciótól azt remélik, hogy sikerül eljuttatni az oltás fontosságának üzenetét a szkeptikusok felé is a világ legnagyobb országában.
Népszerű
Ajánljuk