Z-generációs feel-good filmbe rejtett sorsdráma – Megnéztük a Dívákat

Zsigmond Nóra, Fotó: HBO - szmo.hu
2021. december 01.

Az elsőfilmes Kőrösi Máténak valószínűleg sejtése sem volt arról, amikor három, találomra kiválasztott húszéves lány nyomába eredt a kamerájával néhány évvel ezelőtt, hogy a keze alól egy ennyire ütős Z-generációs film kerül majd ki. A Dívák, ami úgy mutat be három lányt magukkal ragadó egyediségükben, hogy sorsukon keresztül egy egész nemzedékről mesél, egyszerre imádnivaló feel-good mozi, fontos közérzetfilm és kordokumentum, de a vége felől nézve tulajdonképpen sorsdráma. Egyébként pedig dokumentumfilm, az egyik legjobb, amit az utóbbi években láttam. Ami őszintén és manírmentesen rombolja le a Z-generációval kapcsolatos előítéleteket, de nemcsak róluk szól, hanem egy kicsit mindannyiunkról. Rólunk, nekünk.

Szani, Tina és Emese, akiket a suliban csak dívákként emlegetnek, éppen az érettségire készült, amikor a rendező felkérte őket a filmre. Már elmúltak húszévesek, de ilyen-olyan okokból eddig minden iskolából eltanácsolták őket. A hozzájuk hasonló budapesti fiataloknak az egyik utolsó sanszuk a Belvárosi Tanoda, egy különleges alapítványi iskola, ahol azoknak is lehetőségük van megszerezni az érettségit, akik a konzervatív iskolarendszerben nem tudtak megmaradni. A három lány itt barátkozott össze, hogy együtt, átlökdösve egymást a mélypontokon, közösen jussanak el a célig. Mert Szani, Tina és Emese valami többet, valami jobbat akar annál, mint amit az élet kínált nekik. Mert az nem túl sok, vagy éppenséggel túl sok, már ahonnan nézzük.

A Dívák előzménytörténetét maga a rendező meséli el egy animációs jelenettel a film bevezetőjében. Ezzel az önreflexív megoldással jelöli ki Kőrösi a saját nézőpontját a cselekményben, alátámasztva annak az alkotói döntésnek a jelentőségét, hogy ő maga is mindvégig hangsúlyosan jelen lesz a filmben. A rendező tehát nem néma megfigyelő, az események dokumentátora lesz csak, hanem a három lány mellett a negyedik főszereplő, még ha az egyik fontos utolsó jelenetet leszámítva nem is látjuk őt, csak a hangját halljuk. De ne szaladjunk ennyire előre.

A lányok először tulajdonképpen semmi mást nem csinálnak, mint körömlakkokról, sminkekről, ruhákról, pasikról és bulikról csevegnek, de a felütésnek köszönhetően egyből benne vagyunk a sztoriban, és majd megveszünk azért, hogy mindent megtudjunk ezekről a csajokról. Kőrösi pedig nagyon ügyesen adagolja a lányoktól kapott infókat. Először csak együtt látjuk őket, hármukat, majd lassan megismerjük őket egyenként is. Mesélnek a családi hátterükről, a gyerek- és kamaszkorukról, arról, hogy hol és miből élnek, a munkájukról, a tanulásról, és megosztják velünk a jövőjükről szőtt elképzeléseiket is.

Megtudjuk, hogy az egyikük súlyosan szorong, zéró az önbizalma, amióta az eszét tudja, rosszul alszik és már kiskamasz korában rácsúszott az alkoholra, mert csak így mert emberek közé menni. Egyébként képzőművésznek készült, de egy ideje fizikus szeretne lenni, a suli mellett pedig egy kis kávézóban dolgozik.

A másik lány csonka családban nőtt fel, a szülei hol ott voltak neki, hol nem, de többnyire nem. Mindig ide-oda vetette az élet, ott lakik, ahol éppen befogadják, de a szabadságához a végsőkig ragaszkodik. Nála is korán jött az alkohol meg a fű, de mostanra pontosan tudja, mit akar, és mindent meg fog tenni azért, hogy elérje a célját. A jóga érdekli és gyerekekkel szeretne majd foglalkozni, de most éppen egy moziban dolgozik.

A harmadik lány egy nem kívánt terhességből született, az apját nem is ismeri, az anyja pedig depressziós és gyógyszerfüggő, amióta az eszét tudja. Hogy megéljen, egy karaoke-bárban pultozik éjszakánként a suli mellett. Úgy jár iskolába, hogy heti ötször egy órát alszik, de, ahogy mondja, mindenhez hozzászokik az ember.

Ha az eddigiek alapján bárki azt gondolná, hogy a Dívák valami komor szociodráma három, a társadalom perifériájára szorult fiatalról, az nagyot téved. Ez a három csaj tele van élettel, energiával, tervekkel és vágyakkal. Mindenekelőtt pedig elképesztően intelligensek, humorosak és eszeveszettül jó a dumájuk. Úgy képesek a legkeményebb dolgokról beszélni, hogy nem tudod eldönteni, sírj vagy röhögj.

Részben annak tudatában, hogy tengernyi social media celeb folyamatosan önti ránk a tartalmatlan tartalmat, azt az üzenetet sulykolva az élet értelmét kereső tízen-huszonévesekbe, hogy a siker kizárólag a minél figyelemfelkeltőbb és otrombább online jelenlétből fakad, részben pedig a bezzeg a mi időnkben minden jobb volt logikának engedve hajlamosak vagyunk azt feltételezni a mai húszévesekről, hogy mind felszínes, a külső tökéletességet a végletekig hajszoló, ambíciótlan okostelefonfüggő.

Szani, Tina és Emese múltjának és mostani életének megismerése önmagában is elegendő lenne ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésünket, de az érettségire való készülés ad a filmnek egy izgalmas dramaturgiai ívet, a vizsga pedig egyfajta csúcspontja lesz a történetnek. Itt akár véget is érhetne a film, ahogy a rendező eredetileg tervezte, de akkor az élet nyom egy olyan sallert, hogy a fal adja a másikat. Ezen a ponton dől el, hogy a Dívák nemcsak egy remek generációs film, hanem egy olyan gyomorbavágó mozi, amit nyugodtan emlegethetünk egy lapon a korszakos jelentőségű Eufóriával.