SZTÁRVILÁG

VV Anett felkereste a férfit, aki megmentette az életét a rosszul végződő szeánsz után

Azt mondta, egy életre megjegyezte megmentője arcát.

Link másolása

Mint arról korábban beszámoltunk, a Való Világ egykori játékosa, Béres Anett júliusban egy teaszeánszon vett részt, amelynek végén bepánikolt, és berohant az erdőbe. Csak másnap találtak rá borzalmas állapotban. A súlyos sérülések miatt kórházba került, ahol több életmentő műtéten is átesett.

VV Anettre egy autó sofőrje talált rá Siklóson. A korábbi valóságshow-szereplő most visszament Siklósra, ahol megkereste a megmentőjét.

"Miután kiírtam a közösségi oldalaimra, hogy keresem a megmentőmet, a bácsi egyik rokona írt rám, elmondta a nevét és megadta a számát is"

- mondta a Borsnak az egykori valóságshow-sztár, hogyan találta meg a férfit.

"Felhívtam és kértem tőle időpontot, hiszen nagyon szerettem volna személyesen is megköszönni neki, amit értem tett. Az életemet mentette meg. Anyukámmal ketten mentünk, nagyon megható találkozás volt. Süteménnyel várt minket, és ahogy beszélgettünk, sokszor az volt az érzésem, hogy nem is érti, mi miért vagyunk ennyire oda, ő csak azt tette, amit a becsülete diktált: meglátott egy sebesült lányt és kihívta a mentőket".

Mint kiderült, a férfi véletlenül talált rá Béres Anettre, éppen egy hűtőládát pakolt ki a közelében.

"Egyébként mentek volna tovább, és soha nem vesznek észre. Ha így alakult volna, akkor ott biztosan meghalok… Már fel voltam rá készülve, hogy véget ér az életem. Nem volt bennem félelem, elfogadtam, hogy eljött a vége… és akkor meghallottam az autót."

Bár közös kép kettejükről nem készült a találkozó során, Anett azt mondta, a férfi arcát sohasem fogja elfelejteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Ők lesznek a Sztárban sztár idei versenyzői – kitalálod, kiket ábrázolnak a szobrok?
A kommentelők szerint néhány kép alapján egyértelmű, kik fognak biztosan szerepelni a műsorban, de egy-két kép esetében nem egyértelmű, kiről mintázták a szobrot.

Link másolása

Február 19-én startol a Sztárban sztár című vetélkedő kilencedik évada. A TV2 nagysikerű műsorában ismét sztárok bújnak más hazai és külföldi előadók bőrébe egy-egy produkció erejéig hétről-hétre, a végén pedig az nyer, aki a legsokoldalúbb énekesnek bizonyul a zsűri és a nézők döntése alapján.

A show-t ezúttal is Till Attila "Tilla" vezeti majd, és azt már tudjuk, hogy kik lesznek a zsűritagok. A legutóbbi évad négyeséből Makranczi Zalánt már nem láthatjuk idén a műsorban,

a helyére viszont ketten is érkeznek, ráadásul egy pár: Tóth Andi és Marics Peti, akik versenyzőként már megmérettették magukat a vetélkedőben.

Lékai-Kiss Ramóna, Kökény Attila és Papp Szabi továbbra is zsűriznek, így idén öten pontozzák majd a produkciókat.

Az idei évad versenyzőit még nem jelentették be, de a héten már csepegtettek némi információt erről is, méghozzá képekben. A TV2 közösségi oldalaira olyan fotók kerültek ki, amelyek a hírességekről készült mellszobrokat ábrázolják. A vonások alapján meg lehet tippelni, hogy kiket ábrázolnak a szobrok.

Az alábbi kép alapján a kommentelők már biztosra veszik, hogy a ValMar másik tagja, Valkusz Milán is képviselteti magát a műsorban (zenésztársa Marics Peti, aki a zsűriben fog ülni).

Ennél a fotónál már nem olyan egyértelmű, hogy ki lehet a versenyző. A legtöbben Gubik Petrára és Nagy Adrira tippelnek.

Nagy a találgatás, hogy ez a szobor kit ábrázolhat. Vajon Sugár Berci, esetleg Trap kapitány, vagyis Molnár Tibor Attila (Tha Shudras) lehet az?

Az alábbi mellszobor a kommentelők szerint egy énekesnőről készült, a többség a Blahalouisianából ismert Schoblocher Barbara vonásait vélte felfedezni.

Ennél a fotónál sem egyértelmű, hogy kiről lehet szó, de a kommentelők szerint Zdroba Patrik vagy Molnár Tamás lehet az.

Itt viszont úgy tűnik, nincs kérdés: Judy is versenyző lehet, bár a kép alapján van, aki Demjén Ferencre tippel inkább.

Hasonlóan egyöntetű a hozzászólók véleménye erről a fotóról: Sipos Tamást sejtik.

És ő sem kérdés a kommentek alapján: Halastyák Fannit, vagyis Nemazalányt ábrázolhatja a szobor.

Ti mit gondoltok, kik lehetnek a versenyzők a mellszobrok alapján?

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
Dwayne Johnson visszatért a boltba, ahonnan tiniként lopott, és jóvátette bűneit
A sztár egy éven keresztül majdnem mindennap lopott egy szelet csokit.

Link másolása

Mielőtt Dwayne Johnson világsztár lett, egy szelet csokit sem engedhetett meg magának. Az akcióhős visszatért Hawaii-ra abba a boltba, ahonnan 14 éves korában rendszeresen Snickerst lopott, hogy jóvátegye kihágásait - árulta el a színész Instagram-oldalán.

„Pokolian le voltam égve, ezért 14 éves koromban a konditerembe menet, majdnem egy éven át minden nap elloptam a 7-11 szupermarketből egy nagy Snickerst”

- írta Dwayne bejegyzésében.

Mindig ugyanaz az eladó volt az üzletben, de mivel tudta, hogy mennyire szegények, ezért sosem buktatta le Johnsont.

A Sziklát állítása szerint évek óta gyötri a bűntudat, ezért tudta, hogy amint lesz rá lehetősége, jóvá kell tennie bűnét. Ezért most, hogy Hawaii-ra látogatott, bement abba a bizonyos szupermarketbe és megvette az ott található összes Snickerst. Azonban, hogy emelje a tétet, kifizette az összes ott tartózkodó bevásárlását is.

„Ez a legkevesebb, amit tehetek. Nem változtathatjuk meg a múltat és néhány hülyeséget, amit esetleg elkövettünk, de néha-néha hozzátehetünk egy kicsit a helyzethez és talán egy nagy mosolyt csalhatunk néhány idegen arcára”

- tette hozzá Dwayne.

Az emberek látszólag nagyon hálásak voltak a színésznek, sőt követői is dicsérték a nagylelkű gesztust. A híresség otthagyta a boltban a megvásárolt csokikat, hogy az eladók odaadhassák olyan srácoknak, akik csokit lopnának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kulcsár Edina tündéri fotót posztolt a gyerekeiről
Az influenszer gyerekmoziban járt előző kapcsolatából született gyerekeivel.

Link másolása

Úgy tűnik, Kulcsár Edina és G.w.M is arra gondolt, hogy jó lenne moziba vinni a saját gyerekeiket. A rapper ugyanis néhány napja erről a közös programról posztolt Instagram-oldalán, a minap pedig várandós párja is mozizni vitte előző kapcsolatából született kisfiát és kislányát.

Kulcsár Edináék egy gyerekmoziban jártak, ráadásul a kisebbik gyereknek, Ninának ez volt az első moziélménye. Ezt egy követője kérdésére árulta el az influenszer:

„Most volt először moziban, de magához képest elég jól viselte. Jó volt, tetszett neki.

Olyan a mozi, hogy a gyerekek mászkálhatnak ha úgy van és mindenki toleráns hiszen direkt kisgyerekek számára lett kialakítva a terem”.

A harmadik gyermekével várandós édesanya egy aranyos képet is megosztott két csemetéjéről, amit ide kattintva nézhetsz meg. Ehhez elég volt annyit hozzáfűznie, hogy „testvéri szeretet”.

Az egykori szépségkirálynő nemrég a TV2 Vigyázat, gyerekkel vagyok! című műsorában járt kisfiával, Medox-szal:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Előkerült a ValóVilág 4 Szandikája, így néz ki most
Lőrincz Alexandra bevallotta, már nyűg neki, hogy még mindig VV Szandikaként azonosítják az emberek, pedig teljesen megváltozott a 2010-es valóságshow óta.

Link másolása

Interjút adott Palik Lászlóéknak Lőrincz Alexandra, aki a ValóVilág negyedik szériájában vált ismertté. Néhányszor ugyan szerepelt még a médiában (pl. benne volt Az élet show-ja című TV2-es valóságshow-ban), de már több éve nem nagyon lehet tudni róla semmit. Most azonban kivételt tett, és elmondta, miért tűnt el a nyilvánosság elől.

„Nem akarok emberek céltáblája lenni. Rajtam ne gúnyolódjanak, élcelődjenek, ne nevessenek ki, ne kövezzenek meg (...). Abból, hogy felettem ítélkezzenek, köszönöm szépen, nem kérek”

- mondta.

Elmondta, hogy azért jelentkezett a ValóVilágban, mert akkor az éjszakai életben dolgozott, de 20 évesen minden mást szívesebben csinált volna, mint a munkáját. Kiutat keresett ebből a helyzetből, és úgy gondolta, hogy a valóságshow változást tud hozni az életében. Mostanra viszont megbánta, hogy szerepelt a VV4-ben, bár azt elismeri, hogy köszönhet is valamit ennek. Bevallotta, hogy nyűgnek tartja, hogy még mindig VV Szandikaként azonosítják, pedig a 2010-es műsor óta rengeteget változott. Hiába kapott számos lehetőséget a celebkedésre, egy idő után megcsömörlött tőle.

„Folyamatosan hívnak, és én évek óta mindig nemet mondok, mert nekem többet ér a nyugalom”

- mondta.

Elárulta, hogy azért plasztikáztatta magát, mert komoly kisebbségi komplexussal küzdött, és küzd a mai napig, de már megbánta a beavatkozásokat. Elmondta azt is, hogy korábbi villatársaival, például VV Olivérrel, Bécivel és Baukó Évával szokott még néha beszélgetni.

Alexandra arról is beszélt az interjúban, hogy most civil életet él, fodrászként dolgozik, és már a családalapításon gondolkozik párjával.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET: