SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Videó: kiderült, hogy miért vitték el a rendőrök bilincsben Győzikét, Baukó Éva is jelen volt a balhénál

Néhány hete már keringtek erről felvételek. Most kiderült: azoknak volt igaza, akik az esetet összefüggésbe hozták az induló Gáspárék című műsorral.


Nemrég írtunk róla, hogy felvétel készült arról, ahogy Gáspár Győzőt egy rendőrautóban szállítják el, megbilincselve. Már akkor is valószínűnek tűnt, hogy az esetnek köze lehet a hivatalosan hétfőn indult Gáspárék című műsorhoz. A TV2-n futó új reality főszereplője a mulatóssztár-műsorvezető és családja, lényegében a régen az RTL Klubon futó Győzike Show folytatásának tekinthető.

Most kiderült, hogy mi volt az eset, ami miatt hatóságilag kellett intézkedni a celeb ellen. A családfő ugyanis rögtön az új műsor első részében komoly bajba keveredett. Új budapesti lakásukban tartottak egy lakásavató bulit, ám a hangos zenét nem nézték jó szemmel a szomszédok. A mulatság olyan hevesre sikeredett, hogy végül rendőrök vetettek véget az estének.

A partin többek között Baukó Éva is részt vett. Élő zenével, hangos nevetéssel és a tőlük megszokott olaszos családi drámával telt az este – mígnem a szomszédok megelégelték a zajt, és kihívták a rendőröket.

A rendőrök megérkeztek, és felszólították a családot, hogy állítsák le a bulit. Győző először engedelmeskedett: leállította a zenészeket, ám amint a rend őrei távoztak, új helyszínre vitte az eseményt – le a kertbe és a lakótelepre. Ez viszont csak tovább szította a kedélyeket a környéken.

Amikor a rendőrök másodszor is megérkeztek, már nem vicceltek. Győzőt arra kérték, hogy igazolja magát, ám ő erre sem volt hajlandó. A nevét és születési dátumát sem árulta el, ami miatt a hatóság emberei kénytelenek voltak bilincset rakni rá.

„Fejezd be, itt a rendőrautó!” – próbálta Éva leállítani a családfőt, de hiába. A botrányhős celeb a rendőröktől megkérdezte, tudják-e kit igazoltatnak. Ők pontosan tisztában voltak vele, de közölték azt is, hogy nem tesznek kivételt vele. Figyelmeztették Győzikét: ha nem működik együtt, akár 12 órára is előállíthatják. Ő azonban makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy ő közszereplő, és magyarázkodott, hogy a bulit a lakásban már befejezték, ezért költözött ki a parti az utcára.

A bilincselés végül véget vetett az eseményeknek, és a rendőrautó elhajtott Győzővel. Hogy ez a botrány mennyire hat majd a nézettségre? A showman szerint ez csak még több embert fog a képernyők elé vonzani, már csak azért is, mert a nézők szeretik az „olaszos” házasságuk és életük.

Videón a botrány

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Miló Viki a titkos szerelméről vallott: Nem értettem, mit evett rajta Zimány Linda és Horváth Éva
Elmondása szerint az illetőt az esze, a munkája és az életvitele miatt kezdte nagyra értékelni. Hajdú Péternek arról is beszélt, hogyan fogalmazta meg a Házasság első látásra párosítás után az első, kíméletlenül őszinte reakcióját.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 31.



Miló Viki arról beszélt, hogy a vonzalom sokszor nem az első pillanatban dől el, hanem akkor, amikor jobban megismerjük a másikat. A Beköltözve Hajdú Péterhez új adásának felvételén mesélte el történetét, az epizód már elérhető a Frizbi TV YouTube-csatornáján.

A Házasság első látásra című műsorban mellé rendelt férfival kapcsolatban felidézte az első őszinte mondatát:

– Amikor Attila felhúzta a gyűrűt, utána megkérdezte, hogy tetszik-e nekem. Rögtön tisztáztam, hogy nekem te, mint férfi, nem jössz be, nem tetszel.

Ezután egy korábbi kapcsolatát hozta példának:

– De ezzel nincsen baj, mert volt egy férfi az életemben, aki úgy, mint férfi nem tetszett, kémia nem volt. Megismertem, majd három hónap után óriási szerelem lett, mert életemben nem találkoztam olyan okos, értelmes férfival, úgy levett a lábamról. Beleszerettem, mert föl tudtam rá nézni amiatt, hogy ennyire értelmes volt. Olyan munkája volt, olyan életvitele, hogy engem elvarázsolt.

Elmondása szerint az illető ismert, de nem celeb, inkább közéleti szereplő volt, és korábban több hírességgel is járt.

– Nem értettem, mit evett rajta Zimány Linda és Horváth Éva... ilyen lányokkal volt együtt. Azt gondoltam, „fúj, hogy néz ki”. És három hónap múlva én is besétáltam a csapdájába, annyira lenyűgözött

– mondta Miló Viki.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Oláh Gergőéknek több milliós óvadékot kellett kifizetniük, hogy beengedjék őket Izraelbe
Az énekes a húga esküvőjére utazott a családjával, de a hatóságok nem hittek nekik. Végül a rokonoknak kellett kicsengetniük a borsos összeget.


Kalandosra sikeredett Oláh Gergőék izraeli útja még nyáron. Az X-Faktor egykori győztese a húga esküvőjére repült Tel-Avivba a családjával, de már a reptéren elkülönítették őket. Hatalmas összegű óvadékot követeltek tőlük, különben nem léphettek be az országba. Erről a Nekem mondod? podcastben mesélt, amelyet a story.hu szemlézett.

„A húgom már három éve kint élt nagy boldogságban, és most volt az esküvő. Nem is volt kérdés, hogy mindannyian szerettünk volna ott lenni. Ráadásul nálunk a gyerekek soha nem voltak még külföldön. A feleségemmel izgultunk is, hogy milyen most az ottani helyzet. Aztán ahogy kiutaztunk, a reptéren ott álltunk tizenegyen a családommal a szüleimmel és mindenkinek Oláh volt a vezetékneve, amit nem igazán értettek”

– idézte fel az énekes.

Hiába mondta, hogy ő ismert énekes Magyarországon, és csak a húga esküvőjére érkeztek, nem hittek neki. Azt gondolták, hogy be akarnak települni az országba. A biztonsági szolgálat egy külön szobába kísérte az egész családot, ahol hat órán át vesztegeltek, amíg a hatóság nyomozott.

Végül kiderült, hogy tévedés áldozatai lettek, mert korábban egy másik, hasonló nevű család miatt volt problémájuk a hatóságoknak.

Azonban így sem úszták meg az óvadékfizetést, egy hatalmas összeget kellett letenniük, hogy beléphessenek az országba. Oláh Gergő nem akarta elárulni, pontosan mennyi pénzt követeltek, de azt igen, hogy több milliós nagyságrendű összegről volt szó, amit nem is tudtak kifizetni ott. A sógora és az ő családja segítettek nekik letenni az óvadékot, amit akkor utaltak vissza nekik, amikor Oláhék az esküvő után elhagyták az országot.

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ganxsta Zolee régi, közös fotót osztott meg Kassai Ilonával: „Soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet”
A rapper szerint abban, ahogy édesanyja rá nézett, minden benne volt: szeretet, büszkeség, nyugalom. Köszönetet mondott mindenkinek, aki szeretettel emlékezett a kedden elhunyt színésznőre.


Gyászol Ganxsta Zolee: édesanyja, Kassai Ilona, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő kedden hunyt el, 97 éves korában. A szomorú hírt a rapper osztotta meg Facebook-oldalán.

„Tegnap este drága Édesanyám, Kassai Ilona az angyalok közé került, a Mennyek országába. Egy igazi művész volt, és a legjobb anya. Köszönöm mindenkinek, aki most egy picit megemlékezik róla a szívében”

– írta a szűkszavú bejegyzésben.

Ganxsta Zolee most egy régi, közös fotóval emlékezett meg Kassai Ilonáról. A Facebookon megosztott fekete-fehér képen a rapper még gyerekként látható, ahogy mosolyogva fogja édesanyja kezét, aki szeretetteljesen néz vissza rá.

„Mindig így nézett rám... És én soha nem fogom elfelejteni ezt a tekintetet. Ebben minden benne volt: szeretet, büszkeség, nyugalom”

– fűzte hozzá Ganxsta Zolee.

Azt is írta, hogy az elmúlt napokban rengetegen gondoltak rá és családjára, amiért borzasztóan hálás.

„Köszönöm mindenkinek, aki írt, szólt, érzett, és ilyen szépen, ennyi szeretettel emlékezett Édesanyukámra. Köszönöm!” – zárta posztját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
ByeAlex üzent a halloweeni tökfaragást betiltó polgármesternek: „Reggelig huhognék a kapuja előtt”
„Unalmas már ez a sok műkeresztény, nemzethy, vén macskajancsi” – véli a zenész. Szerinte ha a magyar emberek halloweent szeretnének, akkor lesz halloween.


Mint arról beszámoltunk, Zebegényben nem lehet tökfaragással egybekötött halloweeni programot tartani pénteken, a polgármester ugyanis betiltotta a két képviselő által szervezett eseményt. Ferenczy Ernő Ervin a Facebookon azzal indokolta a döntését, hogy „a halloween és a »haláltökök« idegenek Zebegény szellemiségétől”, a faluban „ a halottak napja a csend, a gyertyaláng és az imádság ideje”. Azt is kijelentette: „Zebegény nem halloween-falu, és nem is lesz az”.

Erre reagált ByeAlex is a Facebook-oldalán. Posztjában azt írta:

„Én leszarom a halloweent és a tökfaragást, de ha nem lennék most itthon anyával – pont azért, mert apukám már nem él, és holnapután lenne a születésnapja is egyébként –, elmennék Zebegénybe tököt faragni a helyiekkel, ennek a polgiúrnak a háza elé! A legveszélyesebb szellem-zombi tökfejet faragnám ki neki, és reggelig huhognék a kapu előtt.”

A kommentekben többen is írták, hogy már régen is tartottak ilyenkor tökfaragást, töklámpás-készítést, amikor még nem volt halloween-őrület. Akadtak persze olyanok is, akik azt állítják, Magyaroeszágon nincs halloween, csak mindenszentek és halottak napja. Az egyik ilyen hozzászólásra válaszolt is ByeAlex.

„Ha a magyar emberek halloweent szeretnének, akkor halloween lesz. Én azt az embert, akiben felmerül egyáltalán ennek tiltása, seprűn repkedve űzném el a községemből!” Unalmas már ez a sok műkeresztény, nemzethy, vén macskajancsi”

– írta a zenész.

Közben a Facebookon meghirdettek egy "Gerilla halál-tökfaragás Zebegényben" elnevezésű eseményt, amely szerint a polgármesteri hivatal elé várják a lelkes tökfaragókat. „A töketlen polgi betiltotta, de tökös népünk győzni fog!” – olvasható a leírásban. A szervező szerint „a leghalálosabb tök megalkotója kedvezményes szabálysértési bírságot kap”. Az esemény iránt már több mint háromezren jelezték érdeklődésüket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: