SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Váratlanul törölte magát az Instagramról Whisperton, az egyik legsikeresebb hazai influenszer

Az influenszer döntése bizonyára összefügg azzal, hogy öt másik véleményvezérrel együtt eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal.


Váratlanul törölte magát az Instagramról Whisperton, az egyik legsikeresebb és legtöbb követővel rendelkező hazai influenszer – írja a Blikk. A döntés valószínűsíthetően összefügg a napokban napvilágot látott hírrel, miszerint öt másik véleményvezérrel együtt eljárást indított ellene a Gazdasági Versenyhivatal, most viszont úgy tűnik, hogy politikai szerepvállalása verhette ki a biztosítékot a rajongói táborában.

Whispertont a TikTokon több mint 1 millióan, a YouTube-on több százezren követik a celebritást, azonban a 245 ezer fős Instagram-oldalát már nem lehet elérni.

A fiatalok körében évek óta jól ismert a neve, azonban személye igencsak megosztó. A digitális tartalomgyártó alig egy hónapja egy 24 perces videót tett közzé, amiben részletesen kifejtette véleményét a 2okos akkori akciójáról, amikor KDS és Ice – Kelemen Dávid és Tálas Máté – élő adásban közvetítették, ahogy „emberrablás” áldozatai lettek, de pár nappal később bejelentették, hogy az egészet marketingfogásnak szánták megjelenő merch termékeik reklámozásaként. Whisperton szerint „elrettentő kultikus imádat” a két streamer körüli felhajtás.

A hét elején még arról szóltak a hírek, hogy

több magyar véleményvezérrel és több vállalattal szemben indított eljárásokat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel nem jelezték egyértelműen a nyilvánosság előtt közzétett tartalmaikban, hogy azok valójában reklámok. A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. A GVH pedig évek óta figyelmeztet ennek jelentőségére

- számolt be erről korábban az Index.

A GVH szerint a magyar influenszerek vagy egyáltalán nem vagy csak hiányosan jelzik a követőiknek, amikor éppen reklámoznak valamit. A hivatal tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt indított eljárást ellenük, a hirdető cégekkel, valamint a közreműködő reklámügynökséggel szemben.

A Blikk szerint viszont a Whisperton közösségi médiából való rejtélyes eltűnése mögött úgy tűnik, nem ez áll.

A hozzászólások alapján valamilyen kormányzatközeli rendezvényen vállalt szereplése miatt kaphatott túl sok negatív kommentet az influenszer.

„Reggel még fent volt minden… vajon ez az influesemény miatt rázúduló utálat miatt lehet?”

– kérdezi az egyik hozzászóló. Azonban volt, aki inkább letiltotta a fiatal tartalomgyártót a politikai szerepvállalása miatt.

Ugyanakkor vannak, akik úgy hiszik, hogy a tartalomgyártó az eltűnésével próbálja felhívni magára a figyelmet.

„Ez már bevett dolog a celebeknél. Törölnek mindent pár hétre, eltűnnek, gerjesztik a feszültséget, majd egyszer csak minden visszaáll a régibe. Lehet, hogy csak valami nagy dobásra készül”

– írja egy követő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Tiltólistára tettek minket!” – Czutor Zoltán és Dopeman is kifakadt a Majka-balhé után
Czutor és Dopeman keményen egymásnak feszült a stúdióban, amikor Majka performanszáról és politikai nézeteikről vitatkoztak.


Czutor Zoltán és Dopeman a Blikk stúdiójában egy közös beszélgetés során fejtették ki véleményüket a Majka körül kialakult helyzetről, valamint arról is, hogy milyen hatással van politikai nézetük a karrierjükre. A téma a Campus Fesztiválon történt, fejbe lövést imitáló performansz volt, amely kapcsán Czutor a hitelesség kérdését emelte ki, míg Dopeman a közéleti feszültségekre hívta fel a figyelmet.

Dopeman úgy fogalmazott: „Jelen helyzetben annyira ki van hegyezve a magyar közélet, legalábbis az interneten – miközben csöndes tömegek figyelik, mi történik –, hogy ebbe a kihegyezett szituációba mindenki belelátja, amit akar, sőt, bele is varázsolják, mert most megy egy kampány.” Hozzátette, hogy számára nem világos Majka irányváltása.

Czutor Zoltán ezzel szemben úgy látja, hogy Majka pontosan tudja, merre érdemes fordulnia. Mint mondta:

„Erkölcsi következetességet itt ne várjunk, ebben az életkorban már nem nagyon változunk meg. Én azt gondolom, hogy az, akinek a fő szempont a népszerűség keresése, mindig abba az irányba mozdul el, amerre a népszerűség mozdul.

Majkának van a legjobb antennája arra, hogy a közakarat mit kíván, elképesztően kifinomult tehetsége van ehhez.”

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy a két előadó szerint politikai véleményük miatt nem hívják őket bizonyos médiumokba vagy rendezvényekre.

Czutor elmondta: „Nekem aláírt szerződéseket vontak vissza a véleményem miatt.”

Úgy véli, a TV2 és a közmédia ezért nem hívja őt.

Dopeman arról beszélt, hogy nem kapott meghívást a VIII. kerületi napokra, pedig szorosan kötődik a környékhez. Kiemelte, hogy végül úgy lépett fel, hogy Mohamed Fatima meghívta maga mellé. Hozzátette, az RTL sem keresi őt. Erre Czutor úgy reagált, hogy őt a TV2 és a közmédia mellőzi.

A pénzügyi háttérről szóló beszélgetésben Dopeman megjegyezte: „De te rosszul élsz, Zoli? Én úgy látom, hogy te szépen és jól élsz, el tudsz menni nyaralni.”

Czutor egy korábbi esetet is felidézett, amikor úgy érezte, a fia is hátrányt szenvedett az ő nézetei miatt.

„Idén januárban volt az Illés 60 koncert. A kisfiam és a zenekara fellépett sztárprodukcióként. Odajött a TV2 interjút csinálni mind a három gyerekkel a zenekarból. A fiammal való beszélgetést azért nem adták le, mert ellenzéki vagyok...” – fogalmazott.

Dopeman erre azt mondta: „Ez egy kereskedelmi tévé, joguk van eldönteni, kit raknak be. Engem meg nem hívnak az RTL-be…”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Majka visszavágott: letaszította Azahriah-t a trónról
A Forbes idén is összeállította a legértékesebb magyar celebek listáját. A rangsorban hatalmas helycserék és meglepő új szereplők is akadnak.


A Forbes idén is elkészítette a legértékesebb magyar celebek rangsorát. A lista élére ezúttal újra Majka került, aki 2022 és 2023 után tavaly lecsúszott az első helyről Azahriah miatt, adta hírül a Telex.

Majka előretörésében több tényező is szerepet játszott.

Sikert aratott a Csurran, cseppen című dala, év elején pedig két nagyszabású koncertet adott a Budapest Arénában. Emellett a média is kiemelten foglalkozott vele,

például a Campus Fesztiválon tartott fellépése után, ahol táncosai a színpadon „lelőtték” a fiktív Bindzsisztán vezetőjeként – ezt az akciót a kormánypárti sajtó is felkapta.

Azahriah az idei listán a második helyen végzett. Nemrég tért vissza egy rövid szünet után, márkaértéke pedig továbbra is kiemelkedő. A harmadik helyen Sebestyén Balázs szerepel, aki 2020 óta minden évben dobogós a listán.

Jákob Zoltán tíz helyet javított tavalyi helyezéséhez képest, és idén a negyedik lett. Marics Peti önálló szereplőként került fel a listára, az ötödik helyen végzett. Tavaly még a ValMar tagjaként szerepelt, a duó akkor a negyedik helyet szerezte meg. Marics zenésztársa, Valkusz Milán idén a tizenkilencedik helyen szerepel.

T. Danny szintén nagyot lépett előre: a tavalyi huszadik helyről idén a nyolcadikra jött fel. Liptai Claudia a tizenhetedik helyről ugrott a tizedikre.

A rangsorban idén több új név is feltűnt: Marics Peti mellett először került fel a listára Ember Márk, Lengyel Tamás és Molnár Áron is.

Ők azonban nem jutottak be a top 10-be.

Vaszkó Iván, a Forbes főmunkatársa és a lista szerkesztője úgy látja, hogy

a celebvilág szereplői közül egyre kevesebben kerülik a közéleti témákat.

Mint mondta, Azahriah márkaértéke olyan magas, hogy „még pár hónap szünet is belefért neki a nagy visszatérés előtt”. Majkáról így fogalmazott: „megszólásaival nem csak a bulvársajtó foglalkozik”. Hozzátette, hogy a rapper legutóbbi hosszabb bejegyzése, amelyben „felkérdezte a NER-t”, az elmúlt évek egyik legsikeresebb hazai Facebook-posztja lett.

A lista hat szempont alapján készült: ismertség, láthatóság, kedveltség, hitelesség, pénzteremtő képesség és online jelenlét.

A Forbes megbízásából végzett kutatás a 18–59 éves magyar lakosság körében zajlott. Az értékelést egy 28 tagú szakmai zsűri készítette, amely médiapiaci szereplőkből, reklámügynökségek munkatársaiból és hazai márkák képviselőiből állt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Valami elakadt, ő pedig meg akarta oldani, hogy másnak ne okozzon problémát” – így halt meg a válogatott kézilabdázó
Kádár Zoltán épp segíteni akart egy meghibásodott gépnél, amikor megtörtént a baj. Hónapokra volt a nyugdíjtól, amit már nagyon várt.


Ahogy már beszámoltunk róla, Kádár Zoltán, a Rába ETO egykori válogatott kézilabdázója múlt pénteken vesztette életét egy tragikus munkahelyi balesetben. A 64 éves férfi a győri Nemak-gyár hengerfejöntödéjében dolgozott, ahol már húsz éve volt munkatárs. Csupán néhány hónap választotta el a nyugdíjtól.

A gyártósor megállt, Kádár pedig megpróbálta megoldani a problémát. Ekkor a hőkezelő kemence többmázsás, izzó ajtaja ráesett, és a helyszínen meghalt.

A rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen – közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

„Ő jót akart. Úgy tudom, valami elakadt, ő pedig meg akarta oldani, hogy másnak ne okozzon problémát. A szíve vitte, mint mindig¨ – mondta a Blikknek Csicsay Ottó, Kádár korábbi győri csapattársa.

Azt is elmondta, hogy két nappal a baleset előtt találkozott vele utoljára. Mindketten gyakran közlekedtek biciklivel, így rendszeresen összefutottak.

„Utoljára a tragédia előtt két nappal találkoztunk Győrben, és arról beszélgettünk, hogy vár ránk a nyugodt nyugdíjas élet”

– mondta. Visszaemlékezett arra is, hogy Kádár jó csapattárs, megbízható ember és szerető családapa volt. Feleségével három gyermeket neveltek: kettőt a nő hozott a kapcsolatba, egy közös gyermekük született.

Iváncsik Mihály, a korábbi kétszeres világválogatott kézilabdázó is megszólalt. Azt mondta, annak idején Kádárral versengtek a házi gólkirály címért, de sosem volt közöttük irigység.

Felidézte az 1986-os IHF-kupa döntőt, amelyben Kádár hazai pályán tíz, idegenben kilenc gólt lőtt az Alicante ellen.

Később mindketten külföldön folytatták pályafutásukat, majd hazatértek. „Az utolsó találkozásunkkor sajnos nem is tudtam vele beszélni. Rám nézett, annyit mondott,

szevasz, sietek, kezet fogtunk, aztán már ment is tovább.

Ő mindig sietett valahova” – emlékezett vissza.

Kádár unokahúga, Krisztina szerint a sportember csendes, de jószívű, segítőkész ember volt, aki nagyon jó édesapaként is helytállt. „Három-négy hónapja volt a nyugdíjig, amit már nagyon várt” – mondta. Hozzátette: „Azt hangsúlyoznám, hogy sosem volt felelőtlen, mindig nagy odafigyeléssel dolgozott. Ezt a testvéremtől tudom, akivel sokáig munkatársak voltak a gyárban. Pontosan tudta, mit csinál, ezért sem értem, hogyan történhetett ilyen tragédia.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Új fejezet kezdődik” - Egy év után távozik Balogh Levente cégétől Az álommeló győztese
Kása Eszter közösségi oldalán jelentette be döntését. Új kihívásokra vágyik, de a kapcsolat továbbra is megmarad az üzletemberrel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 30.



Kása Eszter a közösségi oldalán jelentette be, hogy lezárult egy fontos időszak az életében: egy év után elköszönt Balogh Levente cégétől, vette észre az Index. Az elnöki asszisztensi pozíciót tavaly nyáron nyerte el, miután megnyerte Az álommeló második évadát.

A fiatal nő most új kihívásokra készül. Bejegyzésében úgy fogalmazott:

„Új fejezet kezdődik. Stay tuned.”

A posztban Eszter köszönetet mondott az elmúlt egy évért, és hangsúlyozta, mennyit tanult a közös munka során.

„Hálás vagyok a lehetőségért, a belém vetett bizalomért, és minden tapasztalatért, amit ez az út adott. Egyedülálló volt ennyi különböző feladaton és cégen dolgozni, tanulni, fejlődni, és újra meg újra kilépni a komfortzónámból. Balogh Leventében nemcsak egy főnököt, hanem egy türelmes mentort és kivételes embert ismerhettem meg – ezért különösen hálás vagyok” – írta.

A bejegyzéséből az is kiderül, hogy bár a napi közös munka lezárult, a kapcsolat nem szakad meg teljesen:

„A közös munka nem ér véget, csak más formában folytatódik – még nagyobb célok felé.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk