Vallomást sem tett a Dudás Miklós apját kómába verő férfi, a hatfős csoport egyik tagja szerint a kajakozó apja fenyegetőzött
Állítólag egy pletyka miatt robbant ki a verekedés, ami során az egyik támadó félholtra verte a Dudás Miklós apját. Ellene életveszélyt okozó testi sértés miatt folyik az eljárás.
Nem igazán érzik magukat felelősnek a benzinkúti balhé miatt annak a hatfős társaságnak a tagjai, akik néhány hete félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját – írta meg a 24.hu. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van.
A gyanúsítottak egyike, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak, megtagadta a vallomást a kihallgatása során. Egy másik tag csak annyit ismert be, hogy ő ütötte meg először Dudás apját.
A négy további gyanúsított közül volt, aki azt állította, hogy a férfi szentségelve és fenyegetőzve ment oda hozzájuk. Olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.
Dudás korábban elmondta, hogy augusztus 30-án egy benzinkúton hat bokszoló támadta meg édesapját.
„Kiszálltak a kocsikból, és elkezdték rugdosni a rokkantnyugdíjas édesapámat"
– mesélte, hozzátéve, hogy őt is megütötték, amikor odarohant.
„Hallottam, ahogy apukám feje a betonba csapódva széttörik”
– idézte fel a történteket.
A verekedés állítólag egy pletyka miatt robbant ki. Dudás szerint egy nő azt terjesztette a piacon, hogy az édesapja megcsalja az édesanyját. Az apa végül megelégelte a dolgot, és felszólította a nőt, hogy hagyja abba a hazugság terjesztését. A nő erre rászabadította a testvéreit.
A budapesti rendőrök másfél napon belül elfogták a támadókat. Az egyikük ellen életveszélyt okozó testi sértés, az öt további férfi ellen csoportosan elkövetett garázdaság miatt folyik az eljárás. Jelenleg mind a hat férfi szabadlábon védekezik.
Nem igazán érzik magukat felelősnek a benzinkúti balhé miatt annak a hatfős társaságnak a tagjai, akik néhány hete félholtra verték Dudás Miklós világbajnok kajakozó édesapját – írta meg a 24.hu. Az 56 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy azóta is kómában van.
A gyanúsítottak egyike, akit életveszélyt okozó testi sértéssel gyanúsítanak, megtagadta a vallomást a kihallgatása során. Egy másik tag csak annyit ismert be, hogy ő ütötte meg először Dudás apját.
A négy további gyanúsított közül volt, aki azt állította, hogy a férfi szentségelve és fenyegetőzve ment oda hozzájuk. Olyan is akadt, aki szintén nem tett vallomást.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.
„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”
A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”
Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.
Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.
Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.
A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.
Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.
A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,
a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.
Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.
„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”
Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.
A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.
Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.
A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Életfogytiglanra ítéltek egy magyar szakácsot a volt párja meggyilkolása miatt Ausztriában
A salzburgi bíróság nem jogerős ítéletet hozott a magyar férfi ügyében, aki egy találkozó után közvetlen közelről lőtte fejbe az exbarátnőjét. A szakács Hollandiáig menekült, de öt nappal később elfogták egy boltban.
Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.
A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.
A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.
A férfi 2024 decemberében egy üzenetben azt írta a nőnek: „Megígérhetem neked, hogy rémálommá teszem az életedet.”
Tavaly májusban egy találkozót beszéltek meg Maria Almban, hogy visszaadják egymás holmijait.
Miután a parkolóban elköszöntek, a férfi egy legálisan tartott fegyverrel közvetlen közelről fejbe lőtte a nőt.
A gyilkosságnak szemtanúja is volt, az áldozat barátnője a kocsiban ült. A lövés után a férfi bérelt autóval Münchenbe hajtott, ahol felszállt egy Hollandiába tartó vonatra. Az európai célkörözési egységek együttműködésének köszönhetően fogták el Utrechtben.
A bíróság előtt a férfi mentális problémákra hivatkozott, azt állította, hogy skizofrén és hangokat hall.
A tárgyaláson azt mondta, nem emlékszik mindenre, csak arra, hogy meghúzta a ravaszt. „A fegyvert önvédelemből vettem” – jelentette ki, majd hozzátette: „Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.” Ezzel szemben a pszichiátriai szakvélemény megállapította, hogy a férfi a gyilkosság idején beszámítható volt. A szakértő szerint egy rendkívül féltékeny és sértődékeny alkatról van szó, aki a tettét nem hirtelen felindulásból, hanem előre kitervelten követte el.
Nem jogerősen életfogytiglanra ítélte a salzburgi bíróság csütörtökön azt a 33 éves magyar szakácsot, aki tavaly májusban egy parkolóban fejbe lőtte 34 éves német exbarátnőjét – írja a salzburg.ORF.at.
A férfi a gyilkosság után több országon keresztül menekült, végül öt nappal később Hollandiában, egy utrechti boltban fogták el.
A férfi 2019 óta élt Ausztriában, egy Pinzgau környéki étteremben dolgozott szakácsként. Itt jött össze a német nővel 2024 elején, de ősszel már szakítottak is, miután a nő véget vetett a kapcsolatuknak. A viszonyuk ezután elmérgesedett: az áldozat még 2024-ben feljelentést tett a férfi ellen fenyegetés és vagyoni károkozás miatt, a rendőrség azonban végül megszüntette a nyomozást, mert a fenyegetést nem találták elég konkrétnak, és a károkozást sem tudták bizonyítani.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.
Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.
Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.
A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást
- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.