KULT
A Rovatból

Vagy bátor áldozatok, vagy minden idők leglenyűgözőbb dokumentumfilmes alakítását nyújtják – megnéztük a Neverland elhagyását

Pár napja vetíti az HBO GO a 4 órás dokumentumfilmet Michael Jackson gyermekbántalmazási ügyéről. Hatásos, elgondolkodtató és fontos film.


Ezt a kétrészes filmet lehetetlen úgy végignézni, hogy ne váltana ki intenzív érzelmeket a nézőből, több okból is. Egyrészt azért, mert mindenki volt gyerek, és az együttérzés/beleérzés ennél a témánál kikerülhetetlen. Másrészt azért, mert Michael Jackson kivételes szerepet töltött be a huszadik, sőt, a huszonegyedik század popkulturális életében: mindenki ismeri és mindenki gondol vagy érez valamit vele kapcsolatban. Ahogy a Neverland elhagyása egyik szereplője is mondja: mai fejjel szinte elképzelhetetlen, mekkora szupersztár is volt fénykorában.

A dokumentumfilm főszereplője két fiatal férfi: Wade Robson és Jimmy Safechuck, akik azt állítják, Jackson gyerekkorukban éveken át szexuálisan bántalmazta őket,

s módszeresen átprogramozta az agyukat, nehogy eszükbe jusson feldobni őt.

Robson és Safechuck nem kevesebbet állítanak, mint hogy a pop királya a szeretet nevében, isteni elrendelésről beszélve vette rá őket szexuális cselekedetekre, miközben ügyesen manipulálva eltávolította őket családjaiktól. Egyikük még földrészt is váltott: Robson családjának fele Ausztráliából költözött Jackson közelébe egy új élet reményében. Az otthon maradt apa később öngyilkos lett.

Az angol "starstruck" szó fantasztikusan kifejezi, amit ezek az emberek átélhettek, amikor a sztár hatása alá kerültek. Akár igazat mond Robson, akár nem, az tény, hogy csakis egyfajta megszállottság vezethetett rá egy anyát arra, hogy kapja háromból két gyerekét - Wade, a kisfiú hét éves volt - és Amerikába költözzön, maga mögött hagyva másik összezavart fiát és egy összetört apát. És ez csak egy szegmense annak a számtalan életeseménynek, melyeknek köze volt Jacksonhoz. Lehet, hogy nincs tárgyi bizonyítéka a gyermekmolesztálásoknak, az viszont látható, tényszerű, hogy az énekes megjelenése lavinaszerűen indította el két család szétesését.

Az utóbbi években egyre több olyan, kriminalisztikai témájú dokumentumfilm készült, melyek masszív kutatómunkájuk eredményével akár még előrébb is jutnak, mint az adott ügyben folyó rendőrségi nyomozás.

Mintha a filmesek a rendőrök munkáját végeznék - s a művészet így belenyúl a valóságba.

Ilyen volt a multimilliomos Robert Durst feltételezett gyilkosságáról szóló, pár éve készített HBO-s dokumentumfilm, Az elátkozott, illetve a Netflix óriási botrányt kiváltó sorozata, a Making a Murderer is, mely azt mutatta be, hogyan került börtönbe gyilkosságért egy, az alkotók szerint ártatlan ember, szintén Amerikában. Mindkét film konkrét jogi ügyek katalizátora lett.

Akár igazat beszél Robson és Safechuck, akár nem - nagyon nehéz nem hinni nekik. Őszinte, megrendült pillanatok, remegő kéz, remegő hang, lassan, félve kiejtett, őket is elborzasztó mondatok: vagy bátor, korábbi hamis tanúskodásaikat is felvállaló áldozatok ők - vagy minden idők leglenyűgözőbb dokumentumfilmes alakítását nyújtják. Ezt döntse el a néző.

Az általuk elmesélt történet zavarba ejtő és fájdalmas. Testnedvek, vércseppek és tragédiák szegélyezik.

A Neverland elhagyása négyórás, de egy pillanatig sem unalmas. Felépítése egyszerű: kronológiában haladunk előre az időben és párhuzamosan látjuk-halljuk a két férfi történeteit, és ismerjük meg a szexuális bántalmazás lelki vetületeit. Mert a dokumentumfilm legnagyobb erénye pszichológiai alapossága. Akár igazat mondanak a szereplők, akár nem - elképesztő precizitással ábrázolja a két ember lelki útját az öntudatlan áldozattá válástól a felnőttkori felismerésig: hogy valóban áldozatok voltak.

A legfontosabb állítás ugyanis az, hogy a bántalmazottság, ha egy elvileg szerető féltől szenvedjük el, az adott pillanatban egy gyermek szemszögéből nem felfogható és nem feldolgozható. És ha a bántalmazó fél okosan manipulál - mint tette Robsonék szerint Jackson is -,

akkor évtizedekre képes cipzárt húzni a bántalmazottak szájára.

Érdekes megfigyelni, mégis mennyire hasonló gyógyulási folyamaton ment keresztül a két főszereplő egymástól függetlenül: beszámolójuk szerint csak saját gyermekeik születése tartott kikerülhetetlenül tükröt nekik. "A bántalmazás okozta tünetek fokozódnak, ha szülő leszel - mondja Safechuck. - Minden felerősödik, mert látod, milyen ártatlanok is a gyerekek. Ha saját gyereked lesz, az a képedbe tolja az egészet."

Ne várjuk, hogy a Michael Jacksont, elveszett gyermekkorát és feltételezhetően súlyosan sérült személyiségét ez a film megfejti. Az áldozati oldalra koncentrál, ezért nem is kérhetjük számon rajta egy Jackson-biográfia jegyeit. Az már egy következő dokumentumfilm feladata lesz, s vélhetően nagyobb akadályok gördülnek majd a készítője elé, mint amilyenekkel a Neverland elhagyása alkotóinak meg kellett birkózniuk. Azért azt érdemes megjegyezni, hogy több családtag szerint maga Jackson is testi-lelki terror áldozata volt gyermekkorában.

Az mindenesetre szintén fontos aspektusa a filmnek és tiszteletre méltó rendezői döntés, hogy nem borzalmas szörnyetegként mutatja meg az énekest, hanem hagyja, hogy a szereplők szavai magukért beszéljenek. Akik azt is elmondják, hogy Michael Jackson hatalmas művész volt, sok jó tulajdonsággal - és volt egy sötét oldala. Mint mindannyiunknak, bár a többségünknek remélhetőleg nem ennyire sötét. Mégis, a film finoman érzékelteti: nem fekete-fehér ez a sztori. És akkor még a szülői felelősségről nem is beszéltünk. Ezzel is szembesít a film.

Egy biztos: Michael Jackson megítélése már sosem lesz ugyanaz, túl sok a kérdőjel, a bálvány ledőlt.

A Neverland elhagyása kitekerten és fájdalmasan a gyermeki szeretetről is szól. Wade Robson elmondása szerint a sírba akarta vinni a történetét, annyira védte Jacksont, csak pár évvel ezelőtti összeomlása vezette rá, hogy csak coming outolva és az eseményekkel szembenézve tud életben maradni. "Hihetetlen, mire képes a szeretet" - mondja egyikük. És ha valami értelme volt, hogy elkészült ez a dokumentumfilm, az legyen ez: ne fogadj el édességet idegentől. Na jó, nemcsak ez. A gyermeki és az emberi lélek törékeny, de a gyógyulásra való képességet még a legkomolyabb lélektani hadviselés sem veheti el tőlünk.

A film 8-án debütált az HBO GO-n, a két rész televíziós premiere pedig április 10-11-én lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Isztriai tengerparti hangulat a Városmajorban – különleges színházi est vár Budapesten
Igazi horvátországi tengerparti hangulat lesz a Városmajori Szabadtéri Színpadon a Zentai Magyar Kamaraszínház kiváló színészei jóvoltából!


Nem kell tehát a tomboló hőségben órákat várakozni az autópályán, hogy átéljük az Isztria hangulatát, a városmajori nézők ugyanis lírai-groteszk tengerparti társasutazáson vehetnek részt, hiszen augusztus 25-én Budapestre érkezik a Szedjetek szét!

Közel van a Vajdaság, valahogy sokaknak mégis távol: az, ami az ütemes tempóban megújuló zentai színházzal történik, feltétlenül figyelemre érdemes. A Dévai Zoltán és Mezei Kinga vezette teátrum gyorsan felkerült újra a délvidéki magyar színházak összetéveszthetetlen esztétikája iránt rajongók belső térképére. Kicsi, de erős – talán így lehetne leírni legrövidebben azt, ahogyan és ami itt történik.

Merész vállalásokból nincs hiány, és erről megbizonyosodhat az, aki ellátogat a nagy vajdasági költő, Domonkos István műveiből készült, 2024-ben bemutatott előadásra.

Aminek van előtörténete, többféle is. Egyrészt a hosszú színházi memóriával rendelkezők emlékezhetnek Mezei Kinga korai, nagy visszhangot kiváltott Via Italia-rendezésére, melyet „Domi” szövegei nyomán álmodott színpadra. Néhány éve a Zenta melletti szomszédvárban, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban született meg az első Szedjetek szét, szintén Mezei rendezésében. Az egykori szereplők közül Hajdú Tamás, Mészáros Gábor és Pálfi Ervin az újragondolt változatban is részt vesz, de a színpadon látjuk még többek között a rendezőt magát, vagy a Budapestről Zentára szerződött Vilmányi Benettet is.

Domonkos István költészete alapélmény számtalan vajdasági alkotónak. A Szedjetek szét kiindulópontja A kitömött madár című regény, majd a rá néhány évre, 1971-ben publikált Kormányeltörésben című vers. Ez utóbbi jelentőségéről Keresztury Tibor irodalomtörténész így fogalmaz: „az idegenség, a magány, kitaszítottság, a nyelvvesztés, a hazához fűződő viszony, az elveszített otthon, a sehová sem tartozás... keserű himnusza ez, melynek végetérhetetlen avantgárd sodrását, áradását visszatérő motívumok strukturálják... Élő, működő, aktuális, frissnek ható matéria: éppúgy meggyőződhet erről Domonkos régi híve, ismerője, mint az, aki ezt a verset, ezt a költőt most fedezi magának fel.”

És a felfedezéshez, illetve újraismerkedéshez tökéletes matéria a zentai színház előadása. Az isztriai tengerparton vagyunk a hetvenes években, a zenészek az üdülők szórakoztatására kitartóan húzzák a talpalávalót. Közben pedig a véletlen által egymás mellé sodort, karakteres és emlékezetes figurák élővé és átélhetővé varázsolják a horvát (rém)álmot. Négy monológot hallunk, és mindnek központi témája a menni vagy maradni kérdése – Domonkos szomorú varázslata, hogy a kérdés aktualitása mit sem kopott az elmúlt négy és fél évtizedben ezen a vidéken...

Ahelyett, hogy az apró történéseknél leragadnánk, érdemes egy nagy levegőt venni, és úgy elmerülni ebben a különös világban. Aki nem szakértője a vajdasági kultúrának és gondolkodásnak, annak sem kell aggódnia, hiszen az előadás jófajta humorral mutat görbe tükröt a mindig abszurd világnak. Eljön az a pillanat is, amikor a nevetés megszakad, és minden elsötétül egy pillanatra, de a keserű valóság is szerethetővé nemesül a fináléban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Vecsei H. Miklós az SZFE-s tanáráról: Büszke voltam rá, hogy az én farkamat fogja
A színész az Ördögkatlanon beszélt a színházi közeg visszaéléseiről vagy családja megosztottságáról. Az interjúban arról is beszélt, miért utasított vissza egy állami díjat.


Vecsei H. Miklós az Ördögkatlan fesztiválon beszélgetett Veiszer Alindával, az interjú Veiszer Patreon-oldalán jelent meg, amelyet a Telex szemlézett. A színész-rendező többek között a Nemzeti Színházhoz való szerződéséről, a családja megosztottságáról, az SZFE-s éveiről és egy visszautasított állami díjról is beszélt.

Elmondta, hogy mesterei és szakmabeli barátai közül senki nem beszélte le arról, hogy elfogadja Vidnyánszky Attila ajánlatát. A döntés előtt kikérte Jordán Tamás, Molnár Piroska, ifj. Vidnyánszky Attila és gyimesi nagymamája véleményét is. Hozzátette, hogy közülük csak

nagymamája nevezhető Orbán Viktor „véres szájú hívének”. Vecsei hangsúlyozta: ő a Nemzeti Színházban hisz, nem valamelyik igazgatójában.

A beszélgetésben arról is szó esett, hogy mennyire megosztottnak látja Magyarországot. Vecsei úgy fogalmazott: imádja az országot, de sírnia kell, milyen állapotban van. Példaként említette, hogy

a családja egyik része a Pride-on van, a másik fele pedig a nagymamájánál nézi a csíksomlyói búcsút.

Az interjúban felidézte az SZFE-n töltött éveit is. Azt mondta, hogy öt évig volt ott hallgató, és teljesen természetesnek számított, hogy egy hatvanas férfi tanár fogdosta őt, miközben instruálta. Szavai szerint:

„Sőt, még büszke is voltam rá, hogy az én farkamat fogja, és nem a másokét, mert akkor engem akar instruálni.”

Vecsei arról is beszélt, hogy az SZFE modellváltásával nem értett egyet. Éppen ebben az időszakban kapta volna meg a kormánytól a Fiatalok a Polgári Magyarországért Díjat. Írt egy levelet az akkor még államtitkár Novák Katalinnak, amelyben jelezte: a kitüntetést csak akkor veszi át, ha beszélhet vele az ügyről. „Nem válaszolt nekem Novák Katalin. És nem is fogadott. És akkor én sem fogadtam el ezt a díjat” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Ez a férfi tényleg egy félisten élőben is – megvadult nőstényhordák ellenére is elsöprő volt Jason Momoa koncertje
A hisztérikus követelőzések ellenére sem vetkőzött, viszont felszabadultan zenélt Jason Momoa a bandájával a budapesti Akváriumban. A meglepetés-fellépő a 16 éves fia volt, aki szintén nagyon átélte a teltházas bulit.


Amióta megláttam a Trónok Harcában Khal Drogóként belovagolni Jason Momoát (akiről valljuk be, nők millióinak szintúgy a lovaglás jut eszébe), híresen elfogult lettem. Úgyhogy amikor kiderült, hogy Budapesten koncertezik a nyelvbotlásnak vagy dadaizmusnak is beillő, Öof Tatatá nevű bandájával, fél órán belül öten küldték el nekem a hírt.

2019-ben már voltam olyan koncerten, amelyen ő is ott volt, ugyanis pont a Dűne első részének budapesti forgatása alatt turnézott utoljára a Slayer. De Momoa akkor sajnos nem a küzdőtéren pogózott, mint nemrég Ozzy búcsúbuliján a Pantera riffjeire, hanem a színpad mellől élvezte a show-t.

Jól tettem, hogy fénysebességgel lecsaptam egy jegyre, mert egy nap alatt 80%-ban el is fogytak a jegyek, és utána hamar teltházas lett a buli. Nyilván rengetegen úgy voltak vele – kétségkívül én is –, hogy kit érdekel, Jason milyen zenét játszik, ha az Old McDonalds had a farm dallamára olvassa fel a telefonkönyvet, akkor is izgalmas lesz látni, hogy milyen a kisugárzása ennek a tesztoszteron-hegynek.

Amikor rákerestem a 2024-ben alakult Öof Tatatá-ra, annyit tudtam meg elöljáróban, hogy Mike Hayes énekes-gitáros és Kenny Dale dobos a két zenésztársa, és többek közt Metallica, Black Sabbath, Led Zeppelin és Jimi Hendrix feldolgozásokat adnak elő.

Erre mondjuk nekem, mint rock-metal fanatikusnak extrán fel is csillant a szemem, a műfajt nem kedvelő gruppie-k meg majd elvonatkoztatnak a zenétől, úgysem azért lesznek ott.

A késő esti klubkoncertet illetően arra számítottam, hogy csipketangákat csúzlizó csajok lepik majd el az Akvárium területét, és lesz pár Temu-köpenyes Aquaman, aki így próbál majd a helyszínen csajozni. Sokat nem tévedtem. Két órával a 22.30-ra kiírt koncert előtt már beengedték a sorokban kígyózó keménymagot: valóban volt köztük egy nagydarab kamu-Momoa, számtalan rocker, néhány Momoa-pólós rajongó, szuperhős-fan srácok, és persze zömében állig felnyomott dekoltázsú, kikent-kifent, elszánt lányok, illetve idősebb nők egyaránt. Volt, aki a párjával érkezett, de a többség csapatostul, hiú reményekkel telve portyázott.

Az Akvárium nagytermébe lejutva végtelenítetve vetíteni kezdték – az első sorokat rögtön elfoglaló rajongótábornak – a színész vodkareklámját. Amely elsőre szexinek hatott, ezredszerre már vallatásnak. Az pedig még inkább, hogy ennyi ideig kellett felfokozott hangerővel ovuláló hölgyek locsi-fecsijét hallgatnom, akik már attól önkívületben sikítottak, ha egy road bement letenni egy setilstet a földre.

Amikor végre elkezdődött a koncert, egyébként a kiírt időben, én instant hormonsokkot kaptam a belépő Jason Momoától, mert ez a férfi tényleg egy félisten élőben is. Huncut mosolygások, magabiztos közvetlenség, laza haj- és fenékrázás, gyakori közönséghez dumálás és karizmatikusság (nos, a karizma sem utolsó).

Aki pedig a – nemrég a forgatás miatt történt – szakrális szakálltalanítás miatt izgult, annak jelentem, hogy azóta kellemes borostája nőtt, amely remekül áll neki.

Maga a koncert számomra kifejezetten hangulatos és élvezetes volt, mintha egy blueskocsmában lettem volna, ahol a régi haverok előadják a kedvenc rock-metál slágereiket. Kenny jól dobolt, Mike pedig ugyan nem a legjobb énekes, viszont igazán kiváló gitáros, valamint egy tüneményes és szerethető figura. A trió néha kibővült Nakoa-Wolffal, Momoa 16 éves fiával, aki szintén az apjával együtt forgat nálunk. A srác nem csupán a szülei vonásait örökölte (bár lágyabb kivitelben, puttó angyalkás fürtökkel), hanem az apja zenei tehetségét is, mert már most jól gitározott, és látványosan élvezte a reflektorfényt, szinte fürdőzött a sikerben.

Az apja-fia páros még vokálozott is egyet közös mikrofonba a Rebel Yell alatt. A közönség láthatóan nem tudta értékelni a jammelős blues-részeket és a keményebb metálszekciót sem, csak a populárisabb slágerekre indult be az éneklés, mint amilyen a Red Hot-féle Can’t stop meg a Zombie vagy a Purple Rain.

A buli közben azonban egyre inkább szégyelltem, hogy nő vagyok, annyi lealjasodást láttam és hallottam. Ennyi malacvisítás konkrétan a vágóhídon nincs. Hol hörögve skandálták a családjuktól elszabadult asszonyok, hogy „Shirt off! Shirt off!”, hol magyarul vinnyogták, hogy „Rajtad van a póló, mi van veled?!" vagy "Aquaman gyere ide!". Volt momoás felnőttszínező is valaki kezében (na jó, az nekem is megvan), és egy molinón az első sorban a "Can I have a dickpic?" állt.

A koncert közepén majdnem agyontaposott-rúgott két ittas hölgyemény, hogy egy méterrel közelebb lássák az idoljukat. A (velem is) durván verekedő, megvadult egyedet végül a szekus szedte ki a sorból. Mintha egy nagyszabású lánybúcsún lettem volna – nem csoda, hogy Momoa végül nem vette le a trikóját, becsültem is érte, hiszen nem chippendale műsorral érkezett.

Az éjjel fénypontjaként még a dobverőt is elkaptam a végén, pedig én nem is nyúltam utána, mint száz másik kéz, csak hallottam, hogy a földön koppan, és pont be tudtam slisszolni a lábak közé, hogy felvegyem.

És az a harci helyzet, hogy Momoa és az egész bandája rendkívül szimpatikus és megnyerő volt a műsor alatt. Pedig én tényleg szerettem volna fogást találni ezen a pasin. De nem sikerült - sajnos semmilyen értelemben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET: