KULT
A Rovatból

Miller Dávid hatalmasat mentett, és megmutatta keményebb oldalát is – megnéztük az X-Faktor második élő adását

A műsorvezetőnek korrigálnia kellett Pápai Joci bakiját, de nem csak ezzel bizonyította, hogy jó műsorvezető. A második élő show-ban minden versenyző jól teljesített, de nem feltétlenül azok estek ki, akiknek kellett volna.


A székes kör után azt írtam, Gáspár Lacinak olyan erős csapata van, mint talán még soha. Ehhez képest az első élő show-ban két versenyzőjét is elvesztette a háromból. Levontam a tanulságot, nem leszek zenei producer.

Miller Dávid megígérte, hogy ezúttal nem lóghatnak be a stúdióba rabruhás celebek – utalva a múlt hétre, amikor a Csillag Születik két műsorvezetője, egyben a Most Wanted szereplői, Istenes Bence és Puskás-Dallos Péter kicsit ellopták a showt. Már-már megnyugodhattunk, hogy fölösleges időhúzás nélkül kezdődhet a műsor, ám ekkor megszólalt Pápai Joci is.

Mivel az igazán fontos bejelentenivalókat változatlanul nem lehet rábízni, sejtettem, hogy megint valami hülyülés következik.

Igazam is lett, Joci úgy érezte, az mégsem járja, hogy csak úgy simán elkezdődjön egy műsor, ezért táncra perdült. Na persze Dávid sem hagyta magát, majd az időközben megérkező mentorok közül Gáspár Laci is beállt a "spontán" dance off-ba. Szerencsére Tóth Andi, Valkusz Milán és Majoros Péter úgy döntött, inkább megőrzi a méltóságát.

Kaptunk néhány érdekes információt az online szavazásról: múlt szombaton a tetszésindex (tehát a nemek és igenek aránya) alapján Varga Imi tetszett legjobban a nézőknek. Ami persze nem jelenti sem azt, hogy Imi kapta volna a legtöbb szavazatot, sem azt, hogy ő kapta volna a legtöbb igen szavazatot. A másik érdekes (?) info, hogy a legtöbb reakciót Nazira produkciója váltotta ki.

Legutóbb négyen estek ki, így 9 versenyző maradt. Laci két mentoráltja mellett Andi és Milán csapata is megfogyatkozott, egyedül Majka lehetett maradéktalanul elégedett. Andinak annyiból jobb a helyzete, hogy még így is volt három embere.

Az is kiderült, hogy a második kör 9 versenyzőjéből 6-an juthatnak tovább a harmadikba. Ennek megfelelően ezúttal három biztos továbbjutást érő szék volt.

A múlt héten Tóth Andi nagyon decensen öltözött, most viszont amikor megláttam, az volt az első gondolatom, hogy beeshetett egy esővizes hordóba.

Gáspár Lacinak viszont a Kör című horrorfilm jutott eszébe az énekesnőről, és ebben is van valami.

Ez a hét sem telhetett el technikai baki nélkül. Ismét az egyik bejátszóval akadt gond, ami a közepén félbemaradt. Hogy nem szándékos volt, az abból látszik, hogy a sminkes még javában pamacsolt Dávid arcán, amikor visszajött a stúdiókép.

Miller Dávid óriásit mentett, valami olyasmit mondott, hogy sok levelet kaptak arról, miért nem ő mondja el a szavazás menetét, ő pedig most eleget tesz ennek az óhajnak. Ebből látszik, hogy jó műsorvezető.

Eddig kb. 20 perc telt el a műsorból úgy, hogy egy hangot nem énekelt senki. Igaz, vannak olyan rosszindulatú nézők, akik szerint az egész műsoridő alatt nem énekel senki, de tőlük elhatárolódok.

Patai Anna lépett színpadra elsőként a versenyzők közül. A felvezető kisfilmje a családja köré épült. Megismerhettük a nővérét, aki mindig mindenben támogatta, sőt, annak idején ő nevezte be az akkor mindössze 10 éves Annát abba a bizonyos tehetségkutatóba, aminek a nevét persze nem mondjuk ki az RTL-en, mert akkor a médiaistenségek átka utoléri a csatornát. Láthattuk Patai Anna kisfiát is, aki nagyon cuki, de hát mit is várnánk egy egyéves csöppségtől. Anna nagyon aranyosan elmondta, azt szeretné, ha a kisfia büszke lenne rá, ha majd egyszer visszanézi az X-Faktort. (Biztos az lesz.)

A fiatal énekesnő a Don't You Worry 'Bout a Thinget adta elő, ami eredetileg Stevie Wonder dala, de Anna Tori Kelly változatából indult ki, amit az Énekelj című rajzfilmben hallhattunk. Tóth Andi versenyzője is kitett magáért, ráadásul végre meg is mozdult kicsit a színpadon. Majka megdicsérte, egyben azt is megtudhattuk, hogy az Énekeljben ő volt a kutya magyarhangja. Hurrá.

Valkusz Milán azt kifogásolta, hogy nem lehetett megkülönböztetni, Tory Kelly vagy Anna énekel. Amivel nem értek egyet, már a dal lassú bevezetője is egészen más volt, mint a Tori Kelly féle változat.

Igaz, sose legyen nagyobb bajod, mint hogy azt mondják, úgy énekelsz, mint Tori Kelly.

Azért a mentorok összességében inkább elégedettek voltak, mint nem, ráadásul a székek is üresek voltak, így hát nem lehetett kétséges, hogy a fiatal énekesnő leülhet.

Valkusz Milán csapata következett. Balla Béla egy hete nagyot alakított Máté Péter egyik slágerével. Bélának nagyon jó rock hangszíne van, ezért első ránézésre jó választásnak tűnt a Szállj fel, szabad madár. Már csak azért is, mert a múlt heti lírai dal után megmutathatta magát egy zúzósabb slágerben is.

Ez a produkció azonban nem lett olyan hibátlan, mint az előző, Béla nem csak azt mutatta be, mit tud, de az is kijött, mi az, amiben még fejlődnie kell. Majka fogalmazta meg azt, amit én is lejegyeztem a füzetembe: nem elég piszkos. Hiányzott az a fajta érdesség, koszosság, ami a dalhoz, és Koppány vezérhez is kell. Mert hát ezt úgy kell elénekelni, hogy elhiggyem az előadóról, hogy ő a magyar vezér. Vikidál Gyulát lehet szeretni vagy nem szeretni, főleg viselt dolgai ismeretében, de

azt nem lehet elvitatni tőle, hogy az egyik legmarkánsabb rockénekesünk volt a maga idejében.

Andi nem adott széket a produkcióra, de a másik három mentor igen, így hát Béla is leülhetett.

Farkas Ancsit Majka elvitte az Erkel Színházba. Néhány évvel ezelőtt még felcsillant volna a szemem, nahát, egy operakedvelő versenyző. Mára azonban megváltozott a helyzet, az Erkelt megkapta Szente Vajk, hogy musical színházat csináljon belőle. Így hát Ancsi az Apáca Show próbájába csöppent bele, ahol a színpadra is felinvitálták énekelni.

A fiatal versenyző az élő show-ban az Érints meg című Balázs Fecó slágerrel készült. Gáspár Laci kritizálta az előadást, ami szerinte meghatóan indult, de aztán elmúlt a varázs, mert túl sok erő, technika volt az előadásban, ami picit már ízléstelen. Ebben lehet valami, de szerintem Ancsi hangjában van valamiféle üde nyersesség, ami ellensúlyozta a cicomákat, és összességében nagyon jót tett a dalnak.

Laci még felidézte Ancsinak jótanácsként, mit mondott neki Presser Gábor:

"Laci, te akkor énekelsz nagyot, ha nem akarsz nagyot énekelni."

Ezután ismét Pápai Joci került a középpontba, de megint nem a műsorvezetői erényeivel: rossz telefonszámot mondott be Ancsihoz. Szerencsére Dávid korrigálta kollégája bakiját, aztán még rendet vágott a mentorok között, akik többször is felszólaltak az ellen, hogy milyen sorrendben mondhatják el a véleményüket. Andinak szemmel láthatóan imponált, hogy láthatta a műsorvezető keményebb oldalát. Végül Ancsi is helyet foglalhatott, és ezzel e is fogytak a székek.

Nazira következett, aki saját mentorát is meglepte a választásával: egy Nótár Mary-slágerrel lépett színpadra. Ez a műfaj nem csak Gáspár Lacitól áll távol, ahogy elnéztem, a stúdióban kb. mindenkitől.

Milán olyan fancsali képpel hallgatta, hogy csont nélkül leforgathattak volna vele egy Beavis és Butt-Head epizódot.

Nazira persze jelentősen átalakította a dalt, így valamivel elviselhetőbb volt, és az tagadhatatlan, hogy tökéletesen énekelte, továbbá hozta azt a fantasztikus energiát, mait megszoktunk tőle. Ezzel együtt Andi jogosan jegyezte meg, hogy ő azt a szintet várná, amit a válogatón látott és hallott Nazirától.

Milán kifejtette, milyen mérhetetlenül rossznak tartja a dalválasztást, Majka meg is jegyezte, hogy Miló olyan, mint az a tag, akinek rossz kedve van a buliban. Végül azért Laci utolsó versenyzője csak megkapta a 4 igent, ezért Patai Annának fel kellett állnia.

Következett a CFL rap duó egy saját számmal. Egész jó volt a flow, és különösen tetszett a voice crack. Dominiknek jobb a karaktere, van benne valami jóértelemben vett csibészség, Davies túlságosan "clean". (Ezek a sorok nem születhettek volna meg, ha nincs Jonatán fiam.) A fiúk is leülhettek, ezért Balla Béla állt fel.

Istenes Márkó az előző adásban sok kritikát kapott, a mentorok többsége túl teátrálisnak találta előadásában a Nem vagyok teljesen őrült című dalt. Andi most a romantikus oldalát szerette volna megmutatni a versenyzőjének.

Érdemes megfigyelni, hogy lépett szintet az X-Faktor a bújtatott reklámban. A bevezető kisvideóban Márkó Aloe Blacc I Need a Dollar című dalát énekelgette. Nyilván a véletlenek sci-fibe illő összejátszása, hogy ez a dal az OTP mostanság – Bálint András és Halász Judit főszereplésével – futó kampányának az aláfestése, és még nagyobb véletlen, hogy Márkó énekelgetése után a frame hirdetésben meg is jelent az OTP.

Szerencsére a színpadon Márkó egészen mást énekelt, egy Paul Anka-dalt. Ez a fajta romantikus stílus már az én fiatalkoromban is megosztó volt, sokak sikítófrászt kapnak tőle. Nekem bejön, ráadásul Márkó hangja hasonlít is Paul Ankáéra. Szívesen meghallgatnám tőle egyszer a My Wayt.

Szerintem jó is volt, ebben a dalban ennyi van, nem egy csillagokat leéneklős sláger. Milán Las Vegasben képzelte magát, és elvitte a dal. Laci nem értett egyet vele, szerinte Márkó több energiát is megmozgathatott volna, de örült, hogy Andi versenyzője ilyen fiatalon képvisel egy ilyen örökzöld stílust.

Legnagyobb kritikája az volt, hogy úgy látta, Márkó néha nem tudott mit kezdeni magával éneklés közben, kiesett a szerepből.

Épp ezért nemet mondott, de a másik három mentor leültette Márkót.

Majka még felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarországon a siker nagymértékben függ attól, milyen személyiség az előadó. Szerintem Márkónak ilyen szempontból nem kell aggódnia: „Szeretlek úgy, ahogy vagy.”

A CFL duó adta át a helyét Márkónak.

Ismét rap következett, a Tonix & Honix. Majka a Kris Kross duóhoz hasonlította a tini srácokat. Szerinte az a fajta boom-bap, amit mentoráltjai képviselnek, kezd ismét divatba jönni. Házi szakértőm annyit tett hozzá a produkcióhoz, hogy szerinte ehhez a beathez másféle vokál illene. Úgyhogy mostantól nekem is ez a véleményem.

Az, hogy leülhettek, nem meglepő, mivel ezen az estén tulajdonképpen minden egyes versenyző leülhetett. Istenes Márkó ment a lihegőbe.

Már csak két produkció volt hátra. Belano előadása a múltkor bejött nekem, van valami ebben a magyar-német vegyes rapben. Majka szerint a mostani produkció az előző dal remixe volt tulajdonképpen. Laci úgy próbálta megvédeni Andi versenyzőjét, hogy minden rapper minden számáról elmondható ez. Amiről még én is tudom, hogy hülyeség, pedig én tényleg nem vallom magam nagy hip-hop szakértőnek és/vagy rajongónak.

Nagypapám asztalos volt, aki a gépei többségét saját maga építette. Szokása volt, hogy ha valahol séta közben talált az úton egy csavart, vagy akár csak alátétet, azt felvette és hazavitte: még jó lehet valamire. Ebben a szellemben a műhelye tele volt fadarabokkal és mindenféle, számomra értelmezhetetlen alkatrészekkel. Nem mondom, hogy soha nem használta semmire őket, de hogy nagyon ritkán, az szinte biztos.

Majka is hasonló, csak úgy látom, neki félretett dalokkal van tele a műhelye.

Most, hogy itt az X-Faktor, örül, hogy végre kidobálhat párat. Az előző adásban Farkas Ancsinak porolt le valami régi dalocskát, most pedig Varga Imi énekelhetett echte Majka-szerzeményt.

Csak gonoszkodok, mert egyébként nem volt rossz a dal. Nem mondom, hogy ezt fogom végtelenítve hallgatni a Spotify-on, de működött. És Majka lényegesen több szerencsét hoz a dalaival a versenyzőinek, mint Gáspár Laci. Természetesen Imi is leülhetett, hiszen nagyon jó énekes.

Jöhetett az eredményhirdetés. Varga Imi, Nazira és a Tonix-Honix, miután széken ült, automatikusan tovább jutott. Laci fellélegezhetett, nem maradt versenyző nélkül.

Az előző héttel ellentétben most nem menthettek meg senkit a mentorok, a nézők pedig kíméletlenek voltak.

Hogy a CFL kiesett, azt túlélem, de Patai Anna és Balla Béla távozása azért fáj. Remélem, nem tűnnek el, kapnak majd lehetőséget a szakmától.

Majka továbbra is hibátlan. Valkusz Milán viszont, aki tavaly Fehér Krisztiánnal megnyerte az X-Faktort, a második élő adás végére versenyző nélkül maradt.

Valami azért csak kikívánkozik belőlem. Az X-Faktor készítői sokszor bizonygatják, hogy semmilyen módon nem befolyásolják a szavazás eredményét. De ez azért nem teljesen igaz. Az, hogy milyen sorrendben lépnek fel a versenyzők, nagyon is kihatással van a végeredményre.

Ha Patai Anna utolsóként lép fel a műsorban, minden bizonnyal akkor is kap széket, és akkor biztos továbbjutó.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tucatnyi előadást töröltek a Magyar Péter-film miatt a Cinema Cityben, akkora az érdeklődés iránta
A Cinema City budapesti mozijaiban a Tavaszi szél – az ébredés iránti óriási kereslet miatt módosították a műsort. A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten.
DKA - szmo.hu
2026. március 18.



Akkora volt az érdeklődés a Magyar Péterről szóló Tavaszi szél – az ébredés című dokumentumfilm iránt, hogy szombaton több budapesti multiplexben is át kellett alakítani a műsort az extra vetítések miatt. Miközben a jegyeladások a premier utáni napokban kiemelkedők voltak, a korai vetítéseknél feltűnően sok szék maradt üresen – a jelenség okáról pedig vita zajlik.

A HVG írta meg, hogy

a március 15-i ünnep előtti szombaton a Cinema City több budapesti mozijában is levettek a műsorról előadásokat a csekély érdeklődés miatt, hogy a helyükön is a Magyar Péterről szóló filmet vetíthessék. A változtatás az Allee, a Mammut, a Westend és az Aréna mozijait érintette, összesen mintegy 10-15 előadásnál.

Buda Andrea, a Cinema City marketing- és PR-igazgatója megerősítette az értesülést, és elmondta, ez egy bevett szokás náluk. „Ha látjuk, hogy egy adott filmre extra nagy az érdeklődés, de vannak olyan előadások, amelyekre nem adtunk el jegyet, vagy csak néhány darabot, akkor szoktunk változtatni a műsoron. Ilyenkor számszaki alapon döntünk a saját tapasztalataink valamint a forgalmazó visszajelzései alapján. Erről lehetőség szerint egy nappal korábban, e-mailben vagy telefonon értesítjük nézőinket” – mondta el a lapnak.

A Filmforgalmazók Egyesületének legfrissebb számai szerint a Tisza Párt elnökéről szóló filmre voltak a legtöbben kíváncsiak a múlt héten, hétfőig összesen 36 351-en váltottak rá jegyet a március 12-i bemutatója óta.

A jegyeladásokkal kapcsolatban azonban fény derült egy különös anomáliára is: bár tömegesen vették meg a jegyeket a korai vetítésekre, mégis üresen maradt a székek többsége az előadásokon, ahogy azt a Cinema City is megerősítette korábban. A film producere, Sümeghy Claudia szerint a Megafon vásárolhatott meg több tucat jegyet, hogy aztán az üresen maradt termekről posztolhasson. Erről Magyar Péter is írt a Facebook-oldalán.

A 101 perces magyar dokumentumfilm készítői korábban azt hangsúlyozták, hogy független alkotásról van szó, amely állami vagy pártfinanszírozás nélkül készült, célja pedig nem egy kampányfilm elkészítése, hanem egy politikai-társadalmi folyamat dokumentálása volt. Ezzel szemben a kormánypárti médiában visszatérő kritika, hogy a film propaganda- és imázsfilm-elemekkel is dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rendszerbontó Nagykoncert: újabb 12 fellépőt jelentettek be a szervezők
A Polgári Ellenállás Mozgalom péntek délelőtt 12 új nevet jelentett be. Az eseményt az április 12-i országgyűlési választás előtt két nappal tartják.


Újabb 12 előadó csatlakozott Puzsér Róbert rendszerbontó nagykoncertjéhez, amelyet két nappal a parlamenti választás előtt tartanak a Hősök terén. A fellépők száma ezzel már meghaladja a harmincat.

A Polgári Ellenállás Mozgalom ma délelőtt tette közzé az újabb tizenkét nevet, akik elfogadták a felkérést – vette észre az Index. A listán szerepel

Sisi, Mehringer Marci, a Központi Hatalom, a Kozmosz, Keleti András a colorstarból, Füstös, az NB feat. Lot, a Detto, a Brumiko, Imre Fia Imre, a Puszi együttes és Pajor Tamás is.

Az első körben olyan előadókat jelentettek be, mint Azahriah, Kardos-Horváth János, a Hétköznapi Csalódások, a Killakikitt, Coo Lee, Molnár Tamás és az Ivan and the Parazol. Puzsér Róbert korábban arról beszélt, hogy több mint 30 előadó mondott igent a megkeresésükre, tehát a következő napokban újabb nevek válhatnak ismertté.

A rendezvény egyszerre lesz demonstráció és kulturális esemény, amelyen minden meghívott előadó egy-egy rendszerkritikus dalt ad majd elő.

A Rendszerbontó Nagykoncertet április 10-én, mindössze két nappal az országgyűlési választás előtt tartják a budapesti Hősök terén. A koncertet szervező Polgári Ellenállás Mozgalom a honlapján azt írja, a polgári öntudatot szeretnék megerősíteni. Mottójuk szerint: „Ideje, hogy a politikus szolgáljon, és a polgár legyen az úr!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Walt Disney őt emlegette a halála előtt, lemondta Han Solo szerepét, és ő látta először a phoenixi ufót – 45 dolog, amit nem tudtál a 75 éves Kurt Russellről
Nem sokan tudják róla, hogy a légierőnél szolgált, hogy profi baseballjátékos volt, és hogy majdnem megölte egy dinamit. Ilyen és ehhez hasonló érdekességekkel szolgálunk.


1. Kurt Vogel Russellként látta meg a napvilágot 1951. március 17-én, délelőtt 10 óra 42 perckor, a massachusettsi Springfieldben, bár a családja még gyermekkorában Kaliforniába költözött.

2. Angol, német, skót és ír ősökkel rendelkezik.

3. Az apja, Bing Russell baseballjátékos és színész volt, és hat éven át játszotta a seriffhelyettest a Bonanza (1959) című sorozatban. Közel 40 éves karrierje során több mint 170 filmben és sorozatban szerepelt. Kurt édesanyja, Louise Julia Russell pedig táncosnő volt.

4. Három lánytestvére van: Jill, Jamie és Jody.

5. 1969 és 1975 között a Kaliforniai Légierő Nemzeti Gárdájának 146. taktikai légi szállítószázadában szolgált.

6. Első színészi áttörését televíziós reklámokban érte el, többek között a Mattel játékgyártó cégnél, valamint azok „Zero M” nevű kémjátékok kampánysorozatában.

7. Filmes debütálására az 1963-as A világvásáron történt című Elvis Presley-filmben került sor. Később ő maga is eljátszotta Elvist 1979-ben, és ő kölcsönözte az énekes hangját a Forrest Gumpban (1994).

8. Az általa eljátszott karakterek közül Snake Plisskent, a Menekülés New Yorkból (1981) és a Menekülés Los Angelesből (1996) antihősét kedveli a legjobban.

9. Gyerekkora egyik nagy hőse John Wayne volt. Pontos Wayne-imitációját a 2007-es Halálbiztosban tudta bemutatni.

10. A kaliforniai Thousand Oaks-i Thousand Oaks Gimnáziumban érettségizett a színész Michael Richardsszal (Seinfeld, Talpig zűrben) együtt. Az 1969-es évfolyamban végzett, amely őt választotta meg a „legszebbnek”.

11. Profi baseballjátékos volt (második bázis, California Angels), amíg egy vállizomszakadás miatt 1973-ban visszavonulni kényszerült. Akkoriban 0,563-as ütési átlaggal rendelkezett. Barátja, Ron Shelton emiatt a Baseball bikák (1988) című filmben kifejezetten neki írta a Crash Davis szerepét. A stúdió azonban ragaszkodott Kevin Costnerhez. Kurt három évig játszott a baseball kisligában (1971-1973), összesen 0,292-es ütési átlaggal, de a profi karrierje során csak két hazafutást ütött.

12. Walt Disney utolsó filmbeli megjelenése 1966. október 27-én volt. Az Utánam, fiúk! (1966) című filmet népszerűsítette, és azzal zárta a beszédét, hogy „hamarosan megismerkednek egy 15 éves fiúval, akinek nagyszerű színészi jövőt jósolok. A neve Kurt Russell”.

13. Sőt, úgy hírlik, hogy az utolsó szavak, amiket Walt Disney közvetlenül a halála előtt leírt, a „Kirt Russell” voltak: egy jövőbeli projektekről szóló feljegyzésben ugyanis kissé elírta a színész keresztnevét.

14. Az 1979-es Elvis című filmben ő játszotta Elvis Presley-t, míg a valódi édesapja, Bing Russell Elvis apját, Vernon Presley-t alakította benne.

15. A Nagy zűr kis Kínában (1986) című filmhez készített audiokommentárjában elmondta, a tesztközönség olyan jól reagált a filmre, hogy a rendezővel, John Carpenterrel együtt biztosak voltak benne, egy kasszasikert alkottak. A stúdió azonban olyan kevés erőfeszítést tett a film reklámozására, hogy az végül nem volt túl sikeres a mozikban. De legalább később kultuszfilm lett belőle.

16. Az Elpusztíthatatlanok (1988) főszerepét eredetileg neki írták. Azonban John Carpenter, aki korábban már négy filmjében is szerepeltette – Elvis, Menekülés New Yorkból, A dolog (1982), Nagy zűr kis Kínában –, úgy döntött, hogy másnak ad esélyt, s így Roddy Pipert választotta a szerepre.

17. A Lánglovagok (1991) című filmben játszott szerepére készülve a Chicagó-i Tűzoltóság 5. osztagával járt járőrözésre.

18. FAA-engedéllyel rendelkező magánpilóta, egy- és többmotoros, valamint műszerrepülési jogosítvánnyal rendelkezik.

19. Felajánlották neki Dr. Alan Grant szerepét a Jurassic Park (1993) című filmben, de a kért gázsija túl magas volt, így végül Sam Neill lett a befutó.

20. Azt állítja, hogy libertárius meggyőződése miatt gyakran érezte magát kitaszítottnak Hollywoodban, ezért a coloradói Aspen külvárosába költözött, ahol megpróbálkozott az írással.

21. Sylvester Stallone eredetileg őt választotta Church szerepére a The Expendables – A feláldozhatók (2010) című filmben, de ő elutasította az ajánlatot. A szerepet végül Bruce Willis kapta meg.

22. Kurt 1966-ban egy Disney-musical forgatásán találkozott először Goldie Hawnnal, bár csak sokkal később, a Második műszek (1984) című film forgatásán kezdtek el randizni. 1983. február 14. óta vannak együtt.

23. ielőtt összejöttek, Kurt a színésznő Season Hubley-vel élt házasságban (1979 és 1983 között), akitől egy Boston nevű fia született, míg Hawn először Gus Trinkonisszal, majd Bill Hudsonnal volt házas, akiktől Oliver és Kate Hudson nevű gyermekei születtek. Ám mindketten Kurtöt tartják az apjuknak, hiszen ő nevelte fel őket.

24. Annak ellenére, hogy már 43 éve romantikus kapcsolatban élnek, Goldie és Kurt sosem házasodtak össze, és nem is tervezik. „A tartós kapcsolat nem a házasságról szól” – nyilatkozta Hawn 2015-ben.

25. Kate Hudson az első fiát Ryder Russell Robinsonnak nevezte el. A középső név tisztelgés Kurt előtt, akit mindig is az apjának tekintett.

26. Lee Van Cleef jelenléte a Menekülés New Yorkból forgatásán arra inspirálta Kurtöt, hogy Clint Eastwood-hoz hasonló, rekedtes hangon beszéljen, mint a Szöszi a Dollár-trilógiában.

27. A Cosmic Entertainment filmgyártó céget Goldie Hawnnal, Kate Hudsonnal, és Oliver Hudsonnal együtt alapították.

28. Ő és Goldie egyébként 5 filmben játszottak együtt: The One and Only, Genuine, Original Family Band (1968), Második műszak, A vasmacska kölykei (1987), Karácsonyi krónikák (2018) és Karácsonyi krónikák: Második rész (2020).

29. Russell volt az egyik első színész, aki DVD-n audiokommentárt készített.

30. Elutasította Connor McLeod szerepét a Hegylakóban (1986), hogy a Nagy zűr kis Kínában játszhasson. A szerepet így Christopher Lambert kapta meg.

31. Eredetileg őt választották ki a megátkozott lovag, Navarre szerepére a Sólyomasszony (1985) című filmben, míg Rutger Hauert eredetileg a gonosz kapitány szerepére választották ki, annak ellenére, hogy Hauert valójában inkább a hős karaktere érdekelte. Amikor végül Russell kiszállt a projektből, Hauer lett vette át tőle Navarrét.

32. A dolog című filmhez készített audiokommentárjában John Carpenter rendezővel azon a jeleneten viccelődött, amikor egy dinamitrudat dobott Palmer karakterére (aki éppen egy szörnnyé változott), a robbanás azonban sokkal erősebb volt, mint amire számított. Valójában súlyosan megsérülhetett volna.

33. Meghallgatáson vett részt Han Solo szerepére a Csillagok háborújához (1977), sőt, ki is választották, ám ő végül elutasította azt, hogy a The Quest (1976) című tévés westernben szerepeljen. Rossz döntés.

34. Rengeteg ismert filmben bukott el nagy szerepeket. A teljesség igénye nélkül ím egy lista: Friedrich Von Trapp A muzsika hangjában (1965). Martin Riggs a Halálos fegyverben (1987). Travis Bickle a Taxisofőrben (1976). Qui-Gon Jinn a Star Wars I. rész: Baljós árnyakban (1999). Bill a Kill Billben (2003, 2004). Jeff Bridges karaktere az Időzített bombában (1994). Alan Parish a Jumanjiban (1995). John McClane a Drágán add az életed!-ben (1988). Bruec Wayne a Batman – A denevéremberben (1989) és a Mindörökké Batmanben (1995), illetve Jim Gordon a Batman: Kezdődik!-ben (2005). Kábel a Deadpool 2-ben (2018). A főhős Cliff Secord a Rocketeerben (1991). Johnny Depp Sands ügynöke a Volt egyszer egy Mexikóban (2003). Ralph Fiennes karaktere a Strange Days: A halál napjában (1995). Joe a Gyilkos Joe-ban (2011). Jonathan Kent Az acélemberben (2013) Illetve John Woo azt szerette volna, ha ő is játszik a Tökéletes célpontban (1993), de ő akkor éppen nem állt rendelkezésre.

35. 2017. május 4-én csillagot kapott a Hollywoodi Hírességek Sétányán, a Hollywood Boulevard 6201. szám alatt.

36. Az NRA (National Rifle Association, vagyis a Nemzeti Lövészszövetség) tagja. Lelkes fegyverrajongó, vadász és a második alkotmánymódosítás (a fegyverviseléshez való jog) határozott támogatója.

37. Russell és Hawn egy időben Vancouverbe költöztek, hogy a fiuk, Oliver jégkorongozhasson.

38. 2006-ban hagyott fel a szivarozással.

39. Goldie Hawntól is született egy fia, Wyatt Russell (1986), akiből szintén híres színész lett olyan filmekkel és sorozatokkal, mint a Cowboyok és űrlények (2011), a 22 Jump Street – A túlkoros osztag (2014), az Overlord (2018), A Sólyom és a Tél Katonája (2021), a Nő az ablakban (2021), az Éjszakai merülés (2024), a Mennydörgők* (2025) vagy a Monarch: A szörnyek hagytéka (2023-2026), amelyben az apjával együtt játszik, és ugyanazt a karaktert alakítják.

40. Dino De Laurentiis producer szerette volna, ha Kurt eljátssza a címszerepet a Flash Gordon (1980) című sci-fi-fantasyben, ő azonban elutasította az ajánlatot, mert úgy érezte, hogy Flash karaktere egyáltalán nincs megírva rendesen. A szerepet végül Sam J. Jones kapta meg.

41. 2026-ig mindössze két filmjét jelölték Oscar-díjra a legjobb film kategóriájában, a Forrest Gumpot és a Volt egyszer egy… Hollywoodot (2019), de mindkettőben csak egy apró cameója volt.

42. Több, később Richard Gere által eljátszott szerepet is elutasított: a Garni-zónában (1982) és a Higgy neki, hisz zsaruban (1990) is. Emellett az erotikus thrillerek sem érdekelték, nem vállalta el Tom Berenger karakterét a Sliverben (1993), sem David Morrissey-ét az Elemi ösztön 2-ben (2006).

43. Sosem jelölték Oscar-díjra. Az 1979-es Elvisért azonban kapott egy Emmy-nominációt, az 1983-as Silkwood című drámájáért pedig Golden Globe-ra jelölték.

44. 1991-ben, a Lánglovagok londoni premierjén a néhai Diana hercegnő és az akkori Károly herceg között ült a nézőtéren. Később megnyitotta coloradói ranchját Diana és a fiai, Harry és Vilmos herceg előtt, hogy eltölthessenek nála egy 10 napos nyaralást, távol a lesifotósoktól.

45. Egy 2017-es interjúban elárulta, hogy ő volt az a pilóta, aki elsőként jelentette az 1997-es „Phoenixi fények” esetet, vagyis az egyik legismertebb tömeges UFO-észlelést, amelyet a fia, Oliver társaságában repülés közben vett észre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A magyar közönség még ünnepelte, hetekkel később az egész világ gyászolta Chester Benningtont
A zenekar frontembere, aki ma lenne 50 éves, a VOLT fesztiválon még ezrek előtt énekelt a fájdalomról, amit a dalaiba zárt, és senki nem sejtette, mi zajlik a lelkében.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Még csak 50 éves lenne Chester Bennington, a Linkin Park énekese és legendás frontembere.

A magyar közönség csupán egyetlen alkalommal hallhatta élőben utánozhatatlan hangját.

A Linkin Park első és egyben utolsó magyarországi koncertjén, 2017. június 27-én. Chester Bennington néhány héttel később, 41 évesen, önkezével vetett véget az életének.

A zenekar soproni VOLT Fesztiválon lépett fel, és akkora volt az érdeklődés, hogy arra a napra már hetekkel azelőtt elfogytak a jegyek.

Chester Charles Bennington 1976. március 20-án született Phoenixben, Arizonában.

1999-ben csatlakozott ahhoz a zenekarhoz, amely akkor még Xero, majd Hybrid Theory néven futott, és az ő érkezésével formálódott ki végleg a Linkin Park karaktere.

A 2000-ben megjelent Hybrid Theory óriási siker lett, az album széles közönséghez juttatta el a zenekar nehéz gitárokból, hiphopos ritmusokból és személyes szövegekből álló hangzását. Az olyan dalok, mint az In the End, a Crawling vagy a Numb generációs himnuszokká váltak. Chester Bennington a Linkin Parkkal kétszeres Grammy-díjas lett.

A zenekar sikere sokak szerint elképzelhetetlen lett volna nélküle. Hangja egyszerre volt erőteljes és érzékeny. Ez a hang a Linkin Park egyik védjegyévé vált.

A zenekar több mint 100 millió lemezt adott el, és a 2000-es évek egyik legnagyobb hatású rockformációja lett. A GRAMMY adatlapja szerint a zenekar korán komoly szakmai visszaigazolást kapott, többek között a Crawling révén is, amely meghatározó dala lett a korszaknak - írta a GRAMMY.com.

Chester Bennington annak idején nyíltan beszélt a gyermekkori traumáiról, valamint mentális problémáiról és függőségéról is. Ennek lenyomata erősen érezhető a Linkin Park szövegeiben, amelyekhez éppen emiatt tudott rengeteg fiatal kapcsolódni.

Az énekes-zenész nemcsak a Linkin Parkhoz kötődött: a Dead by Sunrise nevű projektben is énekelt, 2013 és 2015 között pedig a Stone Temple Pilots frontembere volt, akikkel a High Rise című anyagot is kiadta.

Halála egy másik rocklegendáéval is összefonódott. Közeli barátja volt Chris Cornell, a Soundgarden énekesével, és sokan máig úgy vélik, hogy Cornell öngyilkossága is hozzájárult Bennington tragikus döntéséhez.

Frontembere elvesztése után a Linkin Park működése egy időre leállt, és csak évekkel később találták meg az utat a folytatáshoz.

Jelenléte pótolhatatlannak bizonyult, a zenekar identitásának és egyik lelki motorjának tartották.

A Chester Benningtonról szóló megemlékezések mellett érdemes említést tenni arról, hogy a zenekar öröksége új mérföldkőhöz érkezett: a Loudersound szerint a Somewhere I Belong a napokban átlépte az egymilliárdos lejátszást a Spotifyon. Ez a hetedik daluk, amely elérte ezt a határt.

A zenekar fellépése a VOLT Fesztiválon:

Via Britannica


Link másolása
KÖVESS MINKET: