SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Újra egy párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor

Erről ők maguk beszéltek Hajdú Péter műsorában. Mint kiderült: hivatalosan sosem váltak el.


Újra egy párt alkot Tápai Szabina és Kucsera Gábor - derült ki a Beköltözve Hajdú Péterhez című műsor legutóbbi adásában.

Szabina és Gábor 2013-ban házasodtak össze, három gyerekük született. A pár tavaly beszélt először párkapcsolati problémáikról, Szabina akkor azt mondta, hogy többször is válságba került a házasságuk, és ebben a hűtlenségnek is szerepe volt.

A szakítás ellenére nem távolodtak el egymástól, és többször úgy tűnt, talán ismét ki is békültek. A páros most tisztázta helyzetet a műsorban.

„Pár hónapja már kibékültünk, de szerettük volna ezt egymásra és a gyerekekre koncentrálva megélni, illetve biztosan úgy érezni, hogy ezt meg tudtuk oldani”

- mondták a Blikk beszámolója szerint a felvételen. Szabina azt is elárulta, mindent megbeszéltek egymással, még a megcsalásokat is, hogy őszintén tudjanak új fejezetet kezdeni.

„Ez volt az a pont, amikor tényleg elkezdtem újra hinni benne, mert mi igazából két évig váltunk, csak nem papíron, mert nem úgy adta az élet. Voltak titkok, amiket be kellett, hogy valljon, és amikről én már tudtam más forrásból. Volt, amin csak nevettünk, mert én másik nőre gondoltam... Mondtam is neki, hogy ne már, még vele is?” - emlékezett vissza Szabina.

Mint kiderült,

a páros hivatalosan nem is vált el,

mert a papírokat ugyan mindig megírták, de sosem adták be, soha nem tudták rászánni magukat.

A Beköltözve Hajdú Péterhez előzetesét ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Végleg vége? A Házasság első látásra terapeutája csókolózásra kérte Beccát és Zsoltot, a kísérlet katasztrófába torkollott
A párnak egy másik feladatban szándékosan bántania kellett volna egymást, de Zsolt szerint ez már megtörtént. Becca úgy érzi, mintha egy hisztis gyereket próbálna nevelni a felnőtt férfi helyett.


Végérvényesen megromolhatott Deák Rebeka és Horváth Zsolt kapcsolata, miután a Házasság első látásra című műsorban, egy terápiás foglalkozáson azt a feladatot kapták, hogy csókolgassák egymást, amely mindkettejük számára kényelmetlen volt. A helyzet odáig fajult, hogy a férj kimondta, szeretne véget vetni a kapcsolatuknak. Amikor a terápián egy másik feladatban azt kérték tőlük, hogy vesszenek össze és akarják bántani a másikat, Zsolt leszögezte, hogy ez már megtörtént.

Becca azt nehezményezte, hogy férje nem veszi komolyan a feladatot, Zsolt pedig nem érezte magát komfortosan a helyzetben. A sminkes a kameráknak elmondta, mit érzett a szituációban.

„Úgy éreztem, hogy idegen nekem egy picit ez a helyzet, ugyanis elidegenültem az elmúlt két hétben Zsoltinak az aurájától. A következő két hétben, úgy döntöttem, hogy egy picit hátrébb állok ettől az egész sztoritól, mert itt vagyok, két hete csinálom ezt a...

És mintha egy hisztis gyereket akarnék megnevelni. És ő már nem gyerek, sőt, ő már egy felnőtt férfi”

– fogalmazott.

Bár a kapcsolatuk eleinte nagyon jól indult és ők tűntek az egyik legígéretesebb párosnak, néhány hét után náluk is megjelentek a problémák. Pár adással korában azon kaptak össze, hogy a férfi nem szeretett volna elutazni a lány családjához vidékre, mondván, a saját rokonait is alig látja. Zsoltnál azonban már korábban kezdett betelni a pohár a felesége viselkedése miatt.

Forrás: Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megtörte a csendet a drogbotrányba keveredett T. Danny: beszédes videóval és egyetlen mondattal reagált
A fiatal előadó egy edzőtermi videóban mutatta meg, mit gondol a helyzetről. A rövid üzenet kettészakította a rajongótáborát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



Pénteken az edzőteremből posztolt egy videót T. Danny, amelyhez mindössze annyit fűzött hozzá:

„I don’t care”, ami magyarul annyit tesz, „Nem érdekel.”

A rövid, de határozott üzenet sokat elárulhat arról, hogyan viszonyul a körülötte zajló eseményekhez, a felirat ráadásul azon a sapkán is szerepelt, amit a rapper a felvételen viselt, írja a Tények.

A videóban csupán az látható, hogy az énekes teljes erőbedobással edz, miközben szól a zene, a bejegyzés alatt azonban rövid idő alatt elárasztották a kommentszekciót, a rajongók egy része biztató üzeneteket hagyott, mások viszont úgy vélték, nem éppen ez a legjobb hozzáállás a jelenlegi helyzethez.

A fiatal énekes pénteken egy olyan belvárosi szórakozóhelyen is megfordult, ahova a rendőrség ritkán látott létszámmal vonult fel. A hatalmas drograzzia során több mint 200 embert igazoltattak, és 16-ot el is vittek droghasználat gyanúja miatt. Egy szemtanú szerint azonban a rapper már rég elment, mire a rendőrség megérkezett, így őt nem is ellenőrizték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
T. Danny is a drograzziával érintett Dojóban bulizott, nem sokkal a rendőrök érkezése előtt távozott
A hatóságok 211 embert igazoltattak, és 16 vendégnél ki is mutatták a kábítószer-fogyasztást. Velük szemben büntetőeljárás indult.


A rendőrség hétfőn tart sajtótájékoztatót arról a nagyszabású razziáról, amit péntek éjjel tartottak egy V. kerületi szórakozóhelyen, a Zrínyi utcai Dojóban – írta a Blikk. A nyomozás ezzel nem zárult le. Horváth László drogügyi kormánybiztos számolt be arról, hogy az akció során összesen 211 embert igazoltattak, közülük 49 vendéget klinikai tünetek alapján előállítottak mintavételre. A drogteszt 16 embernél mutatott ki kábítószer-fogyasztást, velük szemben büntetőeljárás indult. A kormánybiztos azt is közölte, hogy a rendőrök érkezésekor többen eldobták a náluk lévő csomagokat, amelyekben kábítószergyanús anyagokat találtak, ezeket szakértői vizsgálatnak vetik alá.

Egy névtelenséget kérő szemtanú, aki gyakran jár a klubba, elmondta, hogy T. Danny is a vendégek között volt, de még a rajtaütés előtt távozott.

„T. Danny valóban ott járt tegnap este a Dojóban, de rég elment, mire megérkezett a rendőrség. Így őt nem is ellenőrizték”

– mondta a forrás. A szemtanú szerint hatalmas volt a rendőri jelenlét. „Legalább négy embert láttam, akit bilincsben vittek el a Dojóból. Az egész Zrínyi utca tele volt rendőrökkel, mentőkkel, rabszállító autóval. Több kutya is volt a rendőrökkel” – mesélte, majd hozzátette:

„Soha, sehol nem láttam még ekkora razziát.”

Az elmúlt hónapokban országszerte megszaporodtak a hasonló, nagy erőkkel végrehajtott rendőrségi akciók. A rajtaütések a kormány „Drogellenes Totális Akcióterv (Delta)” elnevezésű kampányához kapcsolódnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megszületett a tankcsapdás Fejes Tamás kislánya
Az is kiderült, hogy mi lett a kislány neve. Az örömhírt a zenekar is megosztotta közösségi oldalán.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 08.



Megszületett Fejes Tamás kislánya. A hírt a Tankcsapda dobosa az Instagramon jelentette be.

„Minden oké vele és az anyukájával is. Én meg örülök”

- üzente a rocker, aki két képet is küldött a kórházból a kisbabáról.

A hírt a zenekar is megosztatta közösségi oldalán:

„Isten hozott Fejes Mira Mia! November 6-án megszületett Fejes Tomi lánya!” - írták a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk