Trokán Anna olyan zenés darabban szerepel, amit te sem hagyhatsz ki
Elképesztő elementáris erejű előadás olyan zenészekkel és táncosokkal, akik felrobbantják a színpadot. Nem lehet nem megnézni – mondja a Somnakaj című darabról Trokán Anna, aki játszik a Nemzetiben, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Váci Dunakanyar Színházban és május 13-án beugrott az országos turné utolsó állomására érkező fergeteges sikerű musical címszerepébe is. Az előadást ősztől a Nemzeti Színházban több alkalommal is játsszák, ahol viszontláthatjuk majd őt is. A beugrás színészi feladatáról, a turnét végig járt darabról és annak érdekességéről beszélgettünk.
- Örömmel hallottuk, hogy új főszereplőként Téged láthatunk Somnakaj musical címszerepében. Ez valóban csak egy beugrás a részedről vagy váltott szereposztásban fogtok majd játszani a későbbiekben debreceni kolléganőddel, Szakács Hajnival?
- Egyelőre két előadást játszom én, a május 13-i kecskemétit, illetve egyet a Nemzeti Színházban, május 20-án. De szó van róla, hogy Hajni elfoglaltságai miatt több alkalommal is játszhatom majd Somnakaj szerepét.
Az előadásban együtt fogsz játszani a mamáddal, Papadimitriu Athinával, hisz ő alakítja a nagynéni szerepét. Volt már rá példa, hogy egy előadásban együtt játszottatok?
- Anyuval először Veszprémben játszottunk együtt a Koldusoperában, Szinetár Miklós rendezésében. Féltem tőle, mert ő elsősorban az édesanyám, és nem a kollégám. De érdekes módon az első pillanattól kezdve nagyon gördülékenyen mentek a próbák, egyáltalán nem éreztem, hogy az anyukám van a színpadon. Nagyon megkönnyebbültem. Így ettől a próbaidőszaktól sem félek.
Ismert hazai alkotó-, és előadóművészek komoly előkészítő munkájával született meg az első gypsy musical, a Somnakaj. A 2014-es Budapesti Tavaszi Fesztiválon mutatták be a Művészetek Palotájában.
A cselekmény egy létező, Alsószentlélek nevű településen játszódik. Egy roma lány, Somnakaj meséli el családja és saját történetét. Sorsának állomásai elevenednek meg, reális képet festve a cigányságról. A lány, annak ellenére, hogy a családja ellenzi, elindul szerencsét próbálni a fővárosba. Példát mutat arra, hogy akkor is kitörhet valaki a szegénysorból, ha vállalja származását.
Képen: Falusi Mariann, Szakács Hajnalka, Oláh Gergő, Papadimitriu Athina forrás:Somnakaj Facebook oldala
Szerzők
Író: Müller Péter Sziámi
Zeneszerzők: Kovács Antal, Marco Markovic, Szakcsi Lakatos Béla, Szirtes Edina Mókus, tradicionális roma dalok
Szereposztás
Somnakaj: Szakács Hajnalka, Trokán Anna
Gojma: Kovács Antal
Misi: Oláh Gergő
Doktornő: Falusi Mariann
Zsáró: Papadimitriu Athina
Sanyi tata: Balogh Lajos
Béla bácsi: Szakcsi Lakatos Béla
Lajoska: Kathy Horváth Lajos
További részleteket az előadásról hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találtok.
Egy színész számára egy kész előadásba beugrani mindig érdekes feladat. Neked kellett már beugranod korábban?
- Azt hiszem talán egyszer volt rá példa, még főiskolásként. Akkor reggel szóltak, hogy este előadás. Nem volt főszerep, de viszonylag sok dolgom volt benne. Az félelmetes volt, de túléltem én is, és az előadás is.
Mennyi időd van felkészülni erre az előadásra?
- Szerencsére most könnyebb dolgom van, hiszen láttam az előadást élőben is, és hamar megkaptam a videót és a szöveget, így volt időm megtanulni. Mindenki nagyon segítőkész, nagyon várom már a próbákat.
Van-e valami, amiben úgy érzed, hasonlítasz a darabbéli Somnakajra?
- Talán abban, hogy ő is a szüleitől, őseitől kapta a tehetségét, és a hang, amit hall magában, amikor énekel, kicsit az ősei hangja is. Felfedeződik a tehetsége, amit azáltal, hogy felveszik a jazz-konziba, kamatoztathat. Velem is ez történt a Színművészetin, csak talán az út egy kicsit barátságosabb volt, mint Somnakajé.
Sok megjelent kritikában olvashattuk, hogy mennyire fantasztikus az előadás zenéje is. Neked van már kedvenc dalod a darabból?
- Elképesztő, milyen zenélés megy a színpadon! Nekem a roma kultúra nagyon nagy szerelmem. Gyakorlatilag minden számot imádok, ordíttatom itthon a zenét, és alig várom, hogy élőben halljam. Talán ha a kedvencemet kellene említenem, akkor a Tu san mato-t mondanám, amit Somnakaj a felvételin énekel. Ennek a dalnak különben fontos szerepe van a darabban, de nem szeretném előre lelőni a poént.
Hát akkor nincs más hátra, mint hogy arra bíztassuk a nézőket, hogy menjenek el megnézni az előadást, hogy ők is megtudják a titkot. Mivel ajánlanád még az előadást a nézőknek?
- Egy gyönyörű történet szeretetről, szerelemről, tehetségről, erőről... Elképesztő elementáris erejű előadás olyan zenészekkel és táncosokkal, akik felrobbantják a színpadot. Nem lehet nem megnézni. Amikor én láttam, azt éreztem, hogy minden pillanata megérint, és hol sírtam, hol nevettem, hol meg azt hittem, hogy nem bírom tovább, fel kell ugranom a színpadra velük énekelni. Most hála Istennek ezt megtehetem. :)
05.13 Kecskemét, Hírős Agóra
05.14 Szekszárd
05.20 Budapest, Nemzeti Színház
06.03 Nyíregyháza, koncert
07.08 Budapest, Művészetek Palotája (Zártkörű előadás)
07.29 Szavas, Szarvasi Vízi Színház
08.27. Szombathely, Savaria Történelmi Karnevál koncert
További részleteket az előadásról hivatalos oldalukon és Facebook oldalukon találtok.