Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az alapítvány lehetőséget teremtett ezzel a magyar kulturális élet egyik meghatározó rendezvényének a jövőbeni, megújult formában történő esetleges újraindítására.
Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:
a 2026-os év nem maradhat Bánkitó nélkül!
Ebben a különleges átmeneti időszakban az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja látja vendégül az eseményt. A Völgy programjában önálló helyszínként jelenik meg a Gástya-Árok, ahová Beköltözik a Bánkitó. Ahogy a tó partján mindig egyedi hangulatot teremtett a fesztiválozók együttgondolkodása, így az Árokban sem maradnak a Völgylakók szellemi táplálék nélkül. Közéleti, kulturális beszélgetések is várják az érdeklődőket több alkalommal, melynek során aktív társadalmi kérdések kerülnek majd előtérbe.
A tervek szerint a programban nagy hangsúlyt kapnak a Bánkitó Fesztivál szellemi örökségéhez köthető tematikák. A Bánkitó alapítóival a kezdetekről és a fesztivál mással összetéveszthetetlen identitásáról lesz szó, de külön panelben ismerkedhet meg a közönség a magyarországi független kulturális kezdeményezések fenntarthatósági lehetőségeivel. A fiatal generációk közéleti szerepvállalása és a fesztiválok közösségformáló ereje is egy olyan téma, amit a Bánkitó pozitív billogként viselt és visel majd továbbra is magán, így természetesen ez sem maradhat ki a beszélgetések sorából.
A helyszín a hazai underground élet izgalmas szereplőivel zenei programokkal idézi meg az idei nyárban a Bánkitó Fesztivál szellemiségét. A Gástya-Árok zenei kínálata tükrözi majd a fesztivál hagyományait: alternatív, feltörekvő, szubkultúrák rajongott előadói kapnak lehetőséget, hogy Kapolcs egyik ikonikus színpadára álljanak fel.
A részletes műsor a Művészetek Völgye sajtótájékoztatója után, a teljes programmal együtt válik elérhetővé. A Művészetek Völgye szervezői bíznak abban, hogy ez az együttműködés nemcsak méltó módon őrzi meg a Bánkitó Fesztivál értékeit, hanem egyben új perspektívát is nyit a jövőbeni újraindítás reményében.
Az idén 35. jubileumát ünneplő Művészetek Völgye egy különleges hírrel készült az idei évre: a tavaly véget ért Bánkitó Fesztivál 2026-ban Kapolcsra költözik július 24. és augusztus 2. között.
A Művészetek Völgye szakmai főtulajdonosa, a Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány 2025-ben megállapodást kötött a Bánkitó Fesztivál kivásárlásáról. Az elsődleges cél az volt, hogy a Bánkitó Fesztivál rendezze anyagi helyzetét, miközben az alapítvány lehetőséget teremtett ezzel a magyar kulturális élet egyik meghatározó rendezvényének a jövőbeni, megújult formában történő esetleges újraindítására.
Az átadás-átvételi folyamat hosszú egyeztetések eredményeként nemrég zárult le, az idő rövidsége miatt az idei évben a Bánki-tó partjára teljes körűen már nem nyílt lehetőség fesztivált szervezni. A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány célja a rendezvénnyel, hogy a következő években megvizsgálja és megteremtse a feltételeket ahhoz, hogy a Bánkitó Fesztivál fenntartható módon kerüljön vissza a kulturális körforgásba és újra a közösségek fontos találkozóhelyévé váljon, a jövő évtől már remélhetőleg a jól megszokott helyszínén. Egy dologban a Bánkitó Fesztivál új tulajdonosai már az elejétől egyértelmű álláspontot képviseltek:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Amikor tavaly novemberben a People magazin bejelentette, hogy Jonathan Bailey kapja a legszexibb férfi címet, a színész a rá jellemző, lefegyverző őszinteséggel reagált. „Óriási megtiszteltetés. Nyilván hihetetlenül hízelgő. És teljesen abszurd” – mondta. Aztán egy csibészes mosollyal hozzátette, hogy a nagy hírt először legszűkebb bizalmasával osztotta meg:
„Elmondtam a kutyámnak, Bensonnak… Hogy is írják… NDA?”.
Ez a két mondat tökéletesen foglalja össze azt a kettősséget, amely Jonathan Bailey karrierjét és személyiségét meghatározza: egy földön járó, önironikus brit úriember, aki közben a világ egyik legfelkapottabb és legbefolyásosabb sztárjává vált. Az április 25-i születésnap nem csupán egy újabb év, hanem egy olyan karrierív csúcspontjának ünnepe, amely a kosztümös drámáktól a hollywoodi blockbustereken át a tudatos társadalmi szerepvállalásig ível.
A People címlapja és a The Tonight Show-ban történt bejelentés csupán a jéghegy csúcsa volt, a pecsét egy olyan folyamat végén, amely a Bridgerton vikomtjának szerepével indult. Anthony Bridgerton karaktere tette Baileyt globális jelenséggé, és a rajongók legnagyobb örömére a februárban bemutatott negyedik évadban ismét kulcsszerepet kapott. A sorozat showrunnere, Jess Brownell szerint a visszatérése nem egyszerűen rajongói kiszolgálás volt, hanem narratív szükségszerűség. „Benedict kapcsolata Anthonyval annyira ősi, hogy az önazonosságának része… sok tekintetben másodszülöttként és Anthony árnyékában határozza meg magát, ezért volt szuper fontos visszahozni Anthonyt ehhez a dinamikához” – magyarázta a döntést. Bailey karaktere tehát nemcsak jelen van, hanem aktívan formálja a sorozat központi cselekményét, bizonyítva, hogy a Bridgerton-univerzum elképzelhetetlen nélküle.
Miközben a Netflix képernyőjén megszilárdította helyét, a mozivásznon is szintet lépett. A Wicked adaptációjában
Fiyero herceg szerepében nemcsak énekes-táncos tehetségét csillogtatta meg, hanem a karakter egy sötétebb, árnyaltabb oldalát is megmutatta.
A tavalyi első rész elsöprő sikere után a közönség a novemberben érkező második felvonást, a Wicked: For Good-ot várja, amelyben Bailey ígérete szerint a karakter még mélyebb rétegeit ismerhetjük meg. „A filmben meglehetősen brutális és sötétnek érződik” – utalt a folytatásra, jelezve, hogy Fiyero útja korántsem egy tündérmese. A szerep nemcsak kritikai elismerést és Emmy-jelölést hozott neki a Fellow Travelers című sorozat után, de végérvényesen bebetonozta a hollywoodi A-listára. Személyiségének játékosságát azonban a csillogás közepette sem veszítette el. „Imádok fürdeni” vagy „Belül elég hóbortosnak érzem magam” – az ehhez hasonló, apró kiszólásai folyamatosan emlékeztetnek arra, hogy a makulátlan külső mögött egy összetett és szórakoztató ember rejlik.
A színpadi gyökereihez való hűségét mutatja, hogy a filmes sikerek csúcsán egy rendkívül ambiciózus színházi projektre készül.
2027 nyarán a londoni Barbican Centre-ben a Wicked-beli partnerével, Ariana Grandéval közösen viszi színre a legendás musicalt, a Sunday in the Park with George-ot.
A bejelentés óriási visszhangot keltett, a páros egy közös Instagram-poszttal erősítette meg a hírt, amelyhez Bailey a darabból idézett: „All it has to be is good.” („Csak jónak kell lennie.”) Ez a lépés egy tudatos karrierdöntés: ahelyett, hogy kizárólag a blockbusterek világában maradna, visszatér a West End deszkáira, hogy bizonyítsa művészi sokoldalúságát.
A hírnévvel járó platformot azonban nemcsak karrierje építésére, hanem egy számára fontos ügy képviseletére is használja. 2024-ben elindította a The Shameless Fund nevű alapítványát, amely LMBTQ+ szervezeteket támogat világszerte. A TIME magazinnak adott interjújában szenvedélyesen beszélt arról, miért tartja kiemelten fontosnak az idősebb generáció megsegítését. „Vissza kell őket hozni a szekrényből… Az első öt támogatásból kettő az LMBTQ+ idősekre fókuszáló szervezetekhez megy. Gondoskodnunk kell róluk, mert olyan sokat harcoltak” – mondta a TIME-nak.
Ez a küldetéstudat annyira fontossá vált számára, hogy egy interjúban felmerült, egy időre szünetelteti a színészetet, hogy az alapítványra koncentrálhasson.
A kijelentés kisebb pánikot okozott a rajongók körében, de Bailey később tisztázta, hogy csupán egy félreértett idézetről volt szó, és esze ágában sincs visszavonulni. A 38. születésnapja így egy olyan férfit köszönt, aki a siker minden lépcsőfokát megjárta, de közben nem felejtette el, honnan jött, és milyen felelősséggel jár az a hang, amelyet a világtól kapott.
Amikor tavaly novemberben a People magazin bejelentette, hogy Jonathan Bailey kapja a legszexibb férfi címet, a színész a rá jellemző, lefegyverző őszinteséggel reagált. „Óriási megtiszteltetés. Nyilván hihetetlenül hízelgő. És teljesen abszurd” – mondta. Aztán egy csibészes mosollyal hozzátette, hogy a nagy hírt először legszűkebb bizalmasával osztotta meg:
„Elmondtam a kutyámnak, Bensonnak… Hogy is írják… NDA?”.
Ez a két mondat tökéletesen foglalja össze azt a kettősséget, amely Jonathan Bailey karrierjét és személyiségét meghatározza: egy földön járó, önironikus brit úriember, aki közben a világ egyik legfelkapottabb és legbefolyásosabb sztárjává vált. Az április 25-i születésnap nem csupán egy újabb év, hanem egy olyan karrierív csúcspontjának ünnepe, amely a kosztümös drámáktól a hollywoodi blockbustereken át a tudatos társadalmi szerepvállalásig ível.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Brutálisnak ígérkezett a thriller a Netflixen, de vajon megérte megnézni? A Csúcsragadozó felemás élményt hagyott bennünk
Már az alapfelállás is azt sugallja, hogy itt egy igazán feszült élmény vár rád. A hangulat és a látvány elsőre működik is, gyorsan beszippant. Aztán jön valami, ami teljesen más irányba viszi az egészet. Ismert arcok, erős koncepció és népszerű műfajok találkoznak ebben az új filmben.
Baltasar Kormákur rendező neve az utóbbi években egyfajta sajátos minőségi ígéretet hordozott: nem feltétlenül kiemelkedő, de korrekt, „természetközeli” akciófilmeket. Olyan munkák után, mint az Everest vagy a kevésbé emlékezetes Két kaliber, jogos elvárás, hogy egy újabb túlélőthriller esetében is legalább egy stabil, feszült alkotást kapunk. A Csúcsragadozó ezzel szemben inkább csak megerősíti: Kormákur filmjei gyakran megrekednek a középszer biztonságos, de unalmas zónájában.
A történet középpontjában Sasha áll, akit Charlize Theron alakít. Egy tapasztalt hegymászóról van szó, aki párjával, Tommyval (Eric Bana) járja a világ legveszélyesebb csúcsait.
A nyitány még ígéretesnek tűnik: egy tragikus esemény gyorsan kijelöli az érzelmi alapokat, majd a film hirtelen váltással az ausztrál vadonba helyezi át a cselekményt. Itt Sasha már egyedül van, fizikailag és lelkileg is elszigetelten, egy olyan környezetben, ahol a természet és az emberek egyaránt fenyegetést jelentenek.
A film egyik erőssége, hogy nem rágja a néző szájába a főhős motivációit. Bár nem kapunk részletes magyarázatot arra, pontosan mit próbál elérni Ausztráliában, de a kontextus elég egyértelmű: nem új életet akar kezdeni, hanem le akar valamit zárni. Ez a visszafogottság kezdetben jól áll a filmnek, és segít megteremteni egy csendes, melankolikus alaphangulatot.
Ez azonban nem tart sokáig. A történet hamar átcsap egy klasszikus túlélőthrillerbe, amikor egy vadászcsoport kezdi el zaklatni Sashát.
Ekkor lép be a képbe Ben, akit Taron Egerton alakít. Az első találkozásuk még ártatlannak tűnik, de gyorsan világossá válik, hogy valami nincs rendben. A film innentől nem is titkolja lapjait: Ben a legnagyobb vadra szeretne vadászni, ez pedig a vadon közepén pont Sasha. A vadászat elkezdődik, és megkapjuk azt a feszes, intenzív félórát, amely talán a film legerősebb szakasza.
Ebben a részben működik igazán a tempó és a feszültség. A rendezés dinamikus, a helyszínek kihasználása ügyes, és a fizikai kiszolgáltatottság érzése is átjön. Bár a CGI néhol kilóg, összességében nem rontja el az élményt, különösen egy streamingre készült produkció esetében.
A probléma ott kezdődik, amikor a film megpróbál többet nyújtani egy egyszerű üldözésnél. A történet második felében érkező fordulat ugyan formailag jelentős, de annyira kiszámítható, hogy valódi meglepetést nem okoz. Innentől a tempó is visszaesik, és a hangsúly egyre inkább a drámára és a horrorra helyeződik, csakhogy ez az a terület, ahol a film látványosan elvérzik.
A forgatókönyvet Jeremy Robbins jegyzi, és sajnos minden hibája mellett, az egész szkript ismerősnek hat.
A „láttuk már ezt valahol” érzés végig kíséri az egész filmet, és hiába próbálják a karakterek vagy a környezet feldobni, a történet nem tud kitörni a klisék fogságából.
Ebben a helyzetben különösen fontos lenne a színészi játék, és itt vegyes a kép. Charlize Theron visszafogott alakítása hitelesen tükrözi a gyászt és a belső vívódást, de hiányzik belőle az a plusz, ami igazán emlékezetessé tenné. Időnként kifejezetten úgy tűnik, mintha nem lenne teljesen jelen a szerepben. Csak elmondja a szövegét és továbblép.
Ezzel szemben Taron Egerton szinte ellopja a filmet. Az ő játéka energikus, kiszámíthatatlan és kifejezetten szórakoztató. Az ausztrál akcentusa meglepően hiteles, és minden jelenetben érezni, hogy maximális intenzitással tette oda magát. Ha van bármi, ami miatt érdemes eredeti nyelven megnézni a filmet, az egyértelműen az ő alakítása.
Mindez azonban nem elég ahhoz, hogy a film kiemelkedjen a streamingkínálat szürke tömegéből.
A rendezés darabos, a zsánerváltások nem mindig működnek, és amikor a feszültséget valódi félelemmé próbálja átalakítani, gyakran akaratlanul is komikussá válik. A logika sincs a forgatókönyvíró mellett, sokszor teljesen összevisszaság a narratíva. Sasha menekül, nyomában Ben, majd egy másfél perc után már Ben a folyó másik oldalán fürdőzik zenére. Mi meg csak nézünk, hogy mi van? Most mennyi idő telt el? Biztos vadászat közben inkább fürdesz, Ben?
A Netflix kínálatában a Csúcsragadozó valószínűleg meg fogja találni a közönségét, különösen a sztárok és a kezdeti lendület miatt. De hosszú távon nehéz lesz emlékezni rá. Nem egy klasszikus popcorn-film, hiszen a második felére inkább lelassuló, beszélgetős drámává válik, miközben a brutalitás továbbra is jelen van. A thriller rész, viszont nagyon gyorsan szertefoszlik.
Összességében a Csúcsragadozó egy korrekt, de teljesen felejthető alkotás.
Egy 90 perces, kissé komor túlélőtörténet, amelyben van némi akció és sok szenvedés, de kevés valódi tartalom. Nem rossz film, de semmi okunk nincs arra, hogy különösebben emlékezzünk rá.
Baltasar Kormákur rendező neve az utóbbi években egyfajta sajátos minőségi ígéretet hordozott: nem feltétlenül kiemelkedő, de korrekt, „természetközeli” akciófilmeket. Olyan munkák után, mint az Everest vagy a kevésbé emlékezetes Két kaliber, jogos elvárás, hogy egy újabb túlélőthriller esetében is legalább egy stabil, feszült alkotást kapunk. A Csúcsragadozó ezzel szemben inkább csak megerősíti: Kormákur filmjei gyakran megrekednek a középszer biztonságos, de unalmas zónájában.
A történet középpontjában Sasha áll, akit Charlize Theron alakít. Egy tapasztalt hegymászóról van szó, aki párjával, Tommyval (Eric Bana) járja a világ legveszélyesebb csúcsait.
A nyitány még ígéretesnek tűnik: egy tragikus esemény gyorsan kijelöli az érzelmi alapokat, majd a film hirtelen váltással az ausztrál vadonba helyezi át a cselekményt. Itt Sasha már egyedül van, fizikailag és lelkileg is elszigetelten, egy olyan környezetben, ahol a természet és az emberek egyaránt fenyegetést jelentenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Két okból is hiába keressük a pedofilbotrányt a Michael Jackson életéről szóló Michaelben, amit ettől függetlenül (vagy épp ezért) imádni fognak a rajongók
A pop királyát alakító Jaafar Jackson elképesztő imitátor! Hiába, egy rokon kellett a sikerhez.
A híres zenészekről szóló életrajzi filmeknek évtizedek óta se vége, se hossza, és bármilyen sok is készült e témában, még mindig bőven akad megfelelő alany a következőhöz. Tina Turner, Johnny Cash, Ray Charles, Bob Dylan, Freddie Mercury, Elton John, Whitney Houston, Amy Winehouse, Elvis Presley, Weird Al Yankovic, Bruce Springsteen és Jim Morrison (s persze még számtalan másik sztár) után pedig most végre a pop királya, a földgolyó egykor talán legnagyobb zenei csillaga, Michael Jackson is megkapta a maga mozis menetét.
A zenés biopickek általában két kategóriába sorolhatók. Egyrészt ott vannak a kíméletlen őszinteséggel készült életút-feldolgozások, amelyek nem siklanak át a főszereplő életének sötét pillanatain sem, és bemutatnak minden apró vagy nem apró mocskos részletet az életükből a drogokon és az alkoholon át a szexuális devianciákig stb., vagy csak szimplán addig, hogy amúgy mennyire nem volt jó fej.
Másrészt vannak azok, amelyek általában az alany vagy annak családja/örökségének kezelője áldásával készül, s amely így végig jó színben tünteti fel a szóban forgó sztárt, vagy csak minimálisan árnyalja a személyiségét, még akkor is, ha egyébként a magánéleti botrányai széles körben ismertek.
Nos, a Michael ez utóbbi kategóriába tartozik.
Ha valaki arra várt, hogy majd a pedofilbotrány is terítékre kerül itt, az csalódni fog, igaz, ez a kényes téma e filmben szóba sem kerülhetett volna, hiszen a Michael csupán kb. 1988-ig mutatja be a popsztár életét. Bizony, ez a 127 perc mindössze Jackson életének és zenei karrierjének első felét mutatta be, 1966-tól (amikor a fivéreivel együtt elstartolt a The Jackson 5 nevű formációval) ’88-ig, amikor már a Bad című albumával turnézott.
Ráadásul a hirtelen elvágott sztori után a nézőkre rázúduló végefőcím is egy kvázi „folytatása következik” szöveggel nyugtatja meg a publikumot, miszerint messze még a vége.
Ám ez nem az egyetlen ok. A kilencvenes évek elején kirobbant pedofilügy vádlója, Jordan Chandler története azért sem kerülhet majd bele a filmbe, mivel az annak idején kártérítéssel végződő megállapodásnak az is a feltétele volt, hogy Chandler és a családja semmilyen feldolgozásba nem kerülhetnek bele. Illetve a Neverland elhagyása című 2019-es, kétrészes dokumentumfilmben látható Wade Robson és James Safechuck ügye sem lesz lehet a folytatás része, hiszen Antoine Fuqua filmje az énekes narratíváját mutatja be, aki mindig is tagadta a gyerekmolesztálásokat.
Ráadásul a Michael a 2009-ben gyógyszermérgezésben elhunyt világsztár családjának felügyelete mellett készült, szóval ahogy ebben a filmben is pozitív színben tüntették fel Jacksont, akinek legnagyobb küzdelme az, hogy maga mögött hagyja rátelepedő szigorú apját (egyben menedzserét), Joseph-et (a kétszeres Oscar-jelölt Colman Domingo most is pazar), úgy vélhetően az esetleges második részben sem nagyon számíthatunk majd ennél fajsúlyosabb témákra, de ne legyen igazunk!
A főleg akciófilmes Antoine Fuqua (Gyilkosok gyilkosa, Kiképzés, Brooklyn mélyén, A védelmező-trilógia) rendezésében készült Michael a fentiek tükrében valóban a rajongóknak szól, akik tobzódhatnak azokban a jelenetekben, amelyekben Jackson kiérdemli a világsztárstátuszt, és persze nem kevés ismert slágert ad elő koncerteken, videóklipekben (a Beat It klipjének próbáit és a Thriller kisfilmjének forgatását is láthatjuk), stúdiós felvételekben.
Maga a Michael is egy videóklip esztétikájával készült, ebbéli minőségében pedig egyébként profi és abszolút szórakoztató. A baj inkább azzal van, hogy nem bátor, nem túl őszinte, és így nem is túl emlékezetes, a közönség azonban zabálni fogja, ennélfogva pedig a 2018-as Bohém rapszódiával rokonítható.
Van azonban a Michaelnek egy hihetetlen aduásza. Méghozzá a címszereplőt alakító Jaafar Jackson, aki nem mellesleg Michael unokaöccse (a filmben is látható, Jermaine nevű bátyjának a fia) a való életben.
Jaafar tehát nem csupán kíméletlen perfekcionizmussal adja vissza a nagybátyja mozgását, manírjait, beszédhangját, hanem még kiköpött úgy is néz ki, vagyis tökéletes választás a szerepre.
Nagyon szimpatikusan formálja meg a popsztárt, mindvégig betölti a vásznat a kisugárzásával, nehéz nem rá figyelni folyamatosan. Mellette a többiek talán el is sikkadnak kissé, Colman Domingót és talán az édesanyját, Katherine-t alakító Nia Longot kivéve. A menedzserét és jó barátját, John Brancát alakító Miles Teller például nem sok lehetőséget kapott a kibontakozásra, mindenki más pedig csak egy-egy rövid jelenésre volt érdemes az alkotók szerint (köztük talán a CBS Records kiadó vezéreként egyetlen jelenet erejéig feltűnő Mike Myers a legemlékezetesebb). Janet Jacksonra azonban ne számítsunk a filmben (mintha meg sem született volna), Michael húga ugyanis nem járult hozzá, hogy őt is megjelenítsék a sztoriban.
A Michael tehát inkább a közönséget, semmint a szakmát vagy a kritikusokat kiszolgálni óhajtó film lett, nem az Oscar-díjakra pályázik, hanem a nagyobb bevételre (szüksége is va rá, mivel kb. 155 millió dollárt tapsolt el a gyártásra a Universal és a Lionsgate). Azzal ugyanakkor nem vádolható, hogy félvállra vették volna a dolgot a készítők. A Michael abban, amit vállal, kifogástalanul teljesít, csupán jó lett volna az örökkévalósághoz (ha már azt a zenei szcénában Michael Jackson simán elérte), ha többet is vállal. Talán majd a következő 20 évet felölelő folytatásban.
A híres zenészekről szóló életrajzi filmeknek évtizedek óta se vége, se hossza, és bármilyen sok is készült e témában, még mindig bőven akad megfelelő alany a következőhöz. Tina Turner, Johnny Cash, Ray Charles, Bob Dylan, Freddie Mercury, Elton John, Whitney Houston, Amy Winehouse, Elvis Presley, Weird Al Yankovic, Bruce Springsteen és Jim Morrison (s persze még számtalan másik sztár) után pedig most végre a pop királya, a földgolyó egykor talán legnagyobb zenei csillaga, Michael Jackson is megkapta a maga mozis menetét.
A zenés biopickek általában két kategóriába sorolhatók. Egyrészt ott vannak a kíméletlen őszinteséggel készült életút-feldolgozások, amelyek nem siklanak át a főszereplő életének sötét pillanatain sem, és bemutatnak minden apró vagy nem apró mocskos részletet az életükből a drogokon és az alkoholon át a szexuális devianciákig stb., vagy csak szimplán addig, hogy amúgy mennyire nem volt jó fej.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Demjén Ferenc visszakozott, mégis engedélyezte a letiltott NER-paródiát
Ismét elérhető a „Mi vagyunk a NER” című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.
Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.
A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:
„Az újbóli megkeresés az alkotó részéről és az egymásnak ellentmondó jogi állásfoglalások a paródia illetve a szerzői jog kérdésében. Pereskedni nem akartunk. Ezt jelenti a konstruktivitás. A kérdést így a magunk részéről lezártnak tekintjük.”
A „Mi vagyunk a NER” című videó a választás előtt kezdett terjedni, és Muppet Show-szerű bábfigurákként ábrázolta a politikai és gazdasági elit ismert szereplőit, köztük Orbán Viktort, Mészáros Lőrincet, Várkonyi Andreát és Rogán Antalt.
A videó a rendszer működését gúnyolta, refrénje pedig így szólt:
„Mi vagyunk a NER, mi vagyunk a tolvajok, lehet más a kormány, mi leszünk a küllők között a bot.”
A videót április 8-án távolították el a YouTube-ról, miután Demjén Ferenc szerzői jogi panaszt tett, mert a paródiában felhasználták az általa a nyolcvanas években írt Jelszó: Love című dal egy részletét.
Ahogy arról a Szeretlek Magyarország is beszámolt, a vita a paródiakivétel jogi értelmezése körül forgott, mivel annak gyakorlati határai nem egyértelműek. A letiltásnak politikai olvasatot is adott, hogy Demjén korábban fellépett a Fidesz március 15-i kampányrendezvényén.
Ismét elérhető a YouTube-on a „Mi vagyunk a NER” című, mesterséges intelligenciával készült paródiavideó, amit a választás előtt Demjén Ferenc szerzői jogi követelésre hivatkozva letiltatott. A videó készítői megegyeztek a zenésszel és menedzsmentjével, akik a pereskedés elkerülésével és a jogi helyzet bizonytalanságával indokolták a megegyezést – írja a Telex.
A menedzsment a lapnak küldött válaszában a fordulat hátterét is megvilágította:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
