SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Gabi: Szerintem boldogít a pénz, aki azt mondja, hogy nem, az csak magát nyugtatja

Az énekesnő Kulcsár Edinával és Gáspár Evelinnel beszélgetett az anyagiakról egy műsorban, ahol arra is kitért, hogy fontosnak tartja a házassági szerződést. Azt is mondta, hogy szerinte a nők képesek férfivá válni, míg a férfiak eltunyulnak.


A karrier, a munka és az anyagi függetlenség volt a téma a Nőfilter című műsor új adásában, ahol Tóth Gabi mellett Gáspár Evelin és Kulcsár Edina vendégeskedett. A Lengyel Erika által vezetett beszélgetés apropóját Reese Witherspoon Oscar-díjas színésznő híressé vált gondolata adta, miszerint a munka jelenti számára az életbiztosítást.

A három vendég három teljesen különböző élethelyzetből érkezett. Tóth Gabi a válása utáni időszakot értékelve arról beszélt, most érzi először, hogy levesznek róla terhet, és már nem kell attól félnie, mi történik, ha átmenetileg kiesik a munkából. Kulcsár Edina négygyermekes anyaként és vállalkozóként a kiégés határáról fordult vissza, és megtanulta meghúzni a saját határait. Gáspár Evelin pedig 32 évesen az önállóságát védi mindenáron, miután egy korábbi kapcsolatában súlyosan megkárosították anyagilag.

Tóth Gabi a biztonságot helyezi előtérbe, ami a válása után vált számára a legfontosabbá. „Bak csillagjegyű ember vagyok, nagyon kötődöm a biztonsághoz, kontroll alatt tartok mindent,” magyarázta. Ez a kontrolligény a pénzügyekben is megmutatkozik;

a házassági szerződést tudatos lépésnek tartja. „Én azért ragaszkodtam hozzá, hogy amiért megdolgoztam, az az enyém legyen” – mondta.

Kulcsár Edina élete a család és a saját cége körül forog, a férjével közös kasszán vannak. A tökéletesnek tűnő kép mögött azonban komoly küzdelmek állnak. A vállalkozói lét annyira felemésztette, hogy a kiégés szélére sodródott. Azóta megtanult nemet mondani, és nem fél segítséget kérni, még ha ezért támadják is.

„»Milyen anya vagy, hogy nem egyedül vagy otthon a négy gyerekkel?« Ettől kivagyok”

– fakadt ki a kritikák miatt. Karrierje sem volt mindig zökkenőmentes; Kulcsár Edina a 2014-es szépségkirálynői címe után évekig ingyen járt rendezvényekre.

„Az utolsó tízezer forintomat sminkesre költöttem”

– mesélte a kezdetekről. A párkapcsolati pénzügyekről markáns véleménye van: „Ha kevesebbet keresnek, elkezdenek téged bántani, és valahol elnyomni, hogy kiegyenlítődjenek a szerepek.”

Gáspár Evelin története a bizalom elvesztéséről és az újrakezdésről szólt. Bár apai segítséggel indult – lakást és autót kapott –, ma már a saját lábán áll, és kőkeményen védi a függetlenségét. Egy korábbi párja ugyanis súlyosan visszaélt a bizalmával.

„Belépett a telefonomba, megnézte, mennyi pénzem van a Netbankban”

– mesélte.

A férfi ezután nyaralást fizettetett ki vele, amit sosem adott vissza.

„Vannak ilyen típusú csávók, akik rámennek a csajra, anyagilag addig szipolyozzák, míg lenullázzák”

– mondta. Ez a tapasztalat is megerősítette abban, hogy nem akar kiszolgáltatott lenni. „Szerintem nő létemre túl erős vagyok, azért vagyok egyedül. Inkább vagyok egyedül, mint hogy elviseljek egy hülyét, aki az életemből elvesz” – jelentette ki.

Tóth Gabi is beszámolt egy hasonló tapasztalatáról.

„Mi nők, képesek vagyunk férfivá válni. Átvettük az irányítást, szegény férfiak pedig eltunyulnak. Én is találkoztam korábban olyanokkal, akik anyagilag rám támaszkodtak”

– vallotta be.

A beszélgetés során kiderült, a pénz mindannyiuk számára a biztonságot jelenti. Tóth Gabi gyerekkori élményei miatt tartja fontosnak. „Láttam a szüleim kiszolgáltatottságát. Ez egy stresszes dolog, szerintem boldogít a pénz,” mondta. A munka definícióját Kulcsár Edina adta meg a legfrappánsabban: „Szerintem, amiből pénz van, az munka.” A sikerhez azonban Tóth Gabi szerint „óriási szorgalom és fegyelem kell.”

Tóth Gabi gyerekkori élményei miatt tartja fontosnak a pénzt.

„Aki azt mondja, hogy nem boldogít, az csak magát nyugtatja. Én nagyon szerény családi körülmények között nőttem fel. Láttam a szüleim állandó gyomoridegét, kiszolgáltatottságát, azt a stresszt, hogy ez meg az hogy lesz kifizetve. (...) Ez nagyon stresszes dolog, és szerintem igenis boldogít a pénz. És itt most nem a luxizásról beszélek, hanem, hogy alapvetően biztonságban érzem magam, és ezáltal a családomat is biztonságban tudom”

– mondta.

A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Én évekig vigyázok valakire, más meg fél év alatt sírba teszi” - Boráros Gábor a gyászoló családra és a vőlegényre támadt a temetés után
A sportoló a kislányuk fotójával érkezett a temetésre, utána pedig nem fogta vissza magát. Állítja, volt párját bántalmazták, és megnevezte, ki tette őt fél év alatt a sírba.


Jákli Mónika temetésének napján Boráros Gábor utolsó közleményt ígért, és nem is fogta vissza magát: súlyos vádakkal illette az elhunyt fitneszmodell családját és vőlegényét. „Eléggé szomorú, hogy egy anya képes így elárulni a lányát, úgy, hogy még el sincs temetve...” – utalt Moncsi édesanyjára az MMA-harcos.

A 31 éves modell január 21-én hajnalban szenvedett halálos autóbalesetet a Nagymegyer és Alistál közötti útszakaszon. A tragédia után azonnal megindultak a találgatások a halálának körülményeiről, a temetésére pedig ma került sor.

Boráros az Instagram-oldalán közzétett, 24 óráig elérhető történetében fejtette ki álláspontját.

Azt állítja, Mónikát a halála előtt bántalmazták és zsarolták, amiről a hozzátartozói is tudtak.

Visszautalva a korábban nyilvánosságra került agresszív üzeneteire, elismerte, hogy indulatosan kommunikált, de a fizikai bántalmazást tagadta. „Persze, hogy elküldöm melegebb éghajlatra azt, aki a lányommal zsarol, fenyeget, de tettlegességig soha nem fajult a helyzet, a haja szála nem görbült a hosszú évek során, amit velem töltött” – mondta. A felelősséget egyértelműen az új párkapcsolatra hárította:

„Én évekig vigyázok valakire hosszú-hosszú évekig, és biztosítok számára mindent, más meg fél év alatt sírba teszi.”

Hozzátette, Mónika a szakításuk után a pénzzel és csillogással teli életet választotta, ami szerinte a vesztét okozta. „De mit ér a pénz és csillogás, hogyha az életedbe kerül?” – tette fel a kérdést.

Ezzel szemben Jákli Mónika családja már napokkal ezelőtt kiadott egy közleményt, amelyben határozottan cáfolták az üldözésről és bántalmazásról szóló híreket.

„Kizárható, hogy a halála előtti órákban bárki bántalmazta vagy üldözte volna”

– szögezték le. A fitneszmodell vőlegénye, Dobosi Roderik szintén tagadta azokat a pletykákat, hogy bántalmazta volna a párját.

A felek közötti konfliktus súlyosságát jelzi, hogy a Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gáborral szemben, miután a sportoló nagy mennyiségű, agresszív és fenyegető üzenettel zaklatta volt párját. Boráros tagadta a végzés létezését, később pedig úgy nyilatkozott, ha volt is ilyen, azt Mónika is megszegte azzal, hogy a közös lányuk, Zora miatt folyamatosan találkoztak.

A két férfi ma találkozott először a tragédia óta a temetésen, ahol egymástól nem messze gyászoltak. Boráros korábban furcsának nevezte, hogy információi szerint a vőlegény testőrökkel érkezik a búcsúztatóra. Az MMA-harcos leszögezte, ez volt az utolsó közleménye az üggyel kapcsolatban, mivel mostantól közös lányuk, Zora felnevelése, biztonsága és boldogsága élvez nála elsőbbséget.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Fotógaléria: így temették el Jákli Mónikát
Az autóbalesetben elhunyt influenszert a szlovákiai Alistálon helyezték végső nyugalomra. A szűk körű temetésen szakadt az eső, a gyászolók fehér virágokkal búcsúztak Jákli Mónikától.


Csütörtök délelőtt végső búcsút vettek a múlt héten tragikus autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikától. Az influenszert a szlovákiai Alistál temetőjében helyezték örök nyugalomra, nem messze attól a kanyartól, ahol meghalt.

A szűk körű temetésen a gyászoló család mellett Boráros Gábor, Jákli Mónika volt párja is részt vett, aki két bekeretezett fotóval érkezett: az egyik képen a közös kislányuk szerepelt, a másik pedig egy anya-lánya fotó volt. A szakadó esőben zajló szertartáson ott volt a fitneszmodell vőlegénye is, de megjelent Vastag Csaba és felesége, valamint Curtis és Barnai Judit is, akik a Nyerő Páros című műsorból ismerték Jákli Mónikát.

Fotósunk képei a temetésről:

Jákli Mónika január 21-én hajnalban, a szlovákiai 63-as főúton, Alistál és Nagymegyer között szenvedett halálos balesetet. Mercedesével eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az útról és fának csapódott, autója darabokra szakadt és kigyulladt. A baleset után találgatások kezdődtek, sok pletyka keringett a halálos ütközés előtti órákról és az influenszer párjáról is. Azonban a Nagyszombati Kerületi Rendőrkapitányság közölte, hogy az ügyet a kezdetektől közlekedési balesetként vizsgálják, és eddig nem merült fel más személy jogellenes magatartásának gyanúja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Boráros Gábor megszólalt Jákli Mónika temetése után
Az MMA-harcos a szakadó esőben, megtörten búcsúzott Jákli Mónikától az alistáli temetőben. A gyász mellett azonban egy súlyos vádra is reagálnia kellett, ami mindent beárnyékolt.


Szakadó esőben, a gyászoló tömeg gyűrűjében vettek végső búcsút csütörtökön szerettei a 31 évesen, tragikus autóbalesetben elhunyt Jákli Mónikától a szlovákiai Alistálon. A 11 órakor kezdődő szertartásra rengetegen gyűltek össze, hogy utolsó útjára kísérjék a fitneszmodellt.

A fiatal édesanya volt párja és kislányának édesapja, Boráros Gábor az elsők között érkezett a temetőbe. Az MMA-harcos hóna alatt egy bekeretezett fényképet hozott, amin Mónikával közös gyermekük, Zora látható. A búcsú pillanataiban könnyeivel küszködött.

Az édesapának napokig kellett készülnie élete talán legnehezebb feladatára: elmondani négyéves kislányának, hogy édesanyja már soha többé nem tér haza. Zora egészen vasárnapig nem tudott a történtekről, Boráros szakemberhez fordult, hogy a legmegfelelőbb módon közölhesse vele a hírt.

„Nehezebb feladat életemben még nem volt. A legnehezebb most már mögöttem van”

fogalmazott a temetés után a Blikknek. Hozzátette:

„Most már csak a lányomra fogok koncentrálni, mert az egész téma, ami körülötte van, és amilyen hazugságokat írnak rólam, egyszerűen undorító.”

Jákli Mónika halála után a sajtóban felmerült, hogy a szlovákiai Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben távoltartási végzést rendelt el Boráros Gáborral szemben, agresszív üzenetekre hivatkozva. Az MMA-harcos ezt határozottan tagadta, állítása szerint az egyes felületeken megjelent dokumentumok nem a valóságot tükrözik. A temetés után a távoltartási végzésre vonatkozó kérdésre Mónika párjára, Roderikre utalt.

„Azt tőle kérdezzétek meg, még mindig nem tudok róla”

– mondta Boráros.

Jákli Mónika halálos balesete január 21-én hajnalban történt a 63-as úton, Alistál és Nagymegyer között. A jármű lesodródott az útról, fának csapódott, kettészakadt és kigyulladt. A szlovák rendőrség közlekedési balesetként kezeli az ügyet, és a nyomozás jelenleg is folyik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már nem titok a titok: ő lehet Bochkor Gábor új műsorvezetőtársa
A poénos lánykérés után most élesben kell bizonyítania Risztov Évának Bochkor Gábor mellett. Vajon a baráti szövetség kibírja a kora reggeli adások feszültségét?
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. január 29.



Január 30-án véget ér egy korszak a Retro Rádió reggeli műsorában: öt év után távozik Lovász László. Miközben a hallgatók még csak találgatnak, a Blikk úgy tudja, a döntés már megszületett arról, ki veszi át a helyét.

Az információk szerint Bochkor Gábor pályafutása során először egy női műsorvezetőtársat választott Risztov Éva olimpiai bajnok úszó személyében.

Lovász László a Dumaszínház kreatív igazgatójaként folytatja karrierjét, utódja pedig a hírek szerint a sportoló lehet, aki nem ismeretlen a rádiós és a közönség számára sem. Risztov rendszeres vendég Bochkor ATV-n futó műsorában, és

a két híresség szoros barátságot ápol.

A köztük lévő dinamika egyik legfőbb oka annak, hogy a választás rá eshetett. Egy bennfentes szerint ugyanis Risztov az a személy, aki felveszi a kesztyűt a rádiós olykor nyers humorával szemben.

„Éva nem fél Gábortól. Úgy tartják, sokan a szakmában nem tudnak méltó partnerei lenni, mert tartanak Bocsi beszólásaitól, az olykor nyers és kegyetlen humorától, de Risztov Éva jól bírja a sarat,

nagyon jól replikázik Bocsinak és emiatt a rádiós kifejezetten tiszteli is” – magyarázta az informátor.

Ezt a sportoló már 2021 nyarán is bizonyította, amikor vendég-műsorvezetőként szerepelt a rádióműsorban. „Elmenni négy órában szórakoztatni az embereket egy olyan ember mellett, aki kiszámíthatatlan, azt sem tudod, mit fog gondolni, az iszonyat nehéz volt” – mesélte akkor az élményről, hozzátéve, hogy a hallgatók értékelték a szókimondását.

„Annyian írtak és köszönték meg, hogy beszóltam Gábornak...”

– nevetett az úszónő.

A páros a nyilvánosság előtt is szereti ugratni egymást.

Bochkor hatvanadik születésnapján, a Budapesti Kongresszusi Központban tartott nagyszabású bulin Risztov menyasszonyi ruhában jelent meg, és egy poénos lánykéréssel lepte meg a rádióst.

„Na ide figyelj, én úgy döntöttem, ma összeházasodunk. Mert rájöttem, hogy annyi mindenben hasonlítunk, például mind a ketten korán kelünk a munka miatt, ugyanúgy szeretjük a kávét… Szóval ez csak jó lehet” – mondta akkor a színpadon.

Risztov Éva nem tapasztalatlanul érkezne a reggeli rádiózás világába, hiszen korábban a Sport Rádió műsorvezetője volt. Amikor felkérték arra a feladatra, éppen Bochkortól kért tanácsot. „Amikor három évvel ezelőtt megkerestek, őt hívtam fel először, mit gondol, jól állna-e nekem ez a dolog, és azt mondta, vágjak bele, pedig totálisan kezdő voltam. Sosem felejtem el, az első három hónapban annyira izgultam, azt sem tudtam, mit keresek ott.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk