SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Tóth Andi: „Szabó Ádám szöges ellentéte az ideálomnak”

Tóth Andi és Szabó Ádám őszintén nyilatkozott a kapcsolatukról.

Link másolása

Tóth Andi és Szabó Ádám szerelmén és hónapokig titkolt kapcsolatán pörög a magyar sajtó. A fiatalok több hónapja randizgatnak titokban, párszor majdnem lebuktak, ám semmi hivatalosat nem nyilatkoztak arról, hogy együtt vannak-e vagy sem - egészen addig, míg az énekesnő meg nem osztott egy csókolózós szelfit az Instagramon. A Bors most interjút készített a párossal.

"Hónapokon át ostromoltam Andit, nagyon szerettem volna, hogy az enyém legyen. Nem érdekelt, hogy ő most a legkapósabb lány az országban, az sem érdekelt, ki udvarol neki, én csak kettőnk­re koncentráltam. Néhány hete alkotunk egy párt, tehát már A Nagy Duett adásai alatt is együtt voltunk" - vallotta be Ádám a lapnak, akitől Andi vette át a szót.

"A Nagy Duett előtt még nem gondoltuk úgy, hogy ez annyira komoly, hogy már be kellene ha­rangozni, a műsor közben pedig nem szerettük volna, ha bármi is erről szól" - avatta be a titkolózás okába az olvasókat Andi, aki azt is elárulta, mikor kezdődött az egész.

Tóth Andi (@tothandi.andee) által megosztott bejegyzés,

"Amikor decemberben hazajöttem a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorból, akkor kezdődött minden. Másnap már írt is nekem ez a fiatalember. Vicces, mert tényleg szöges ellentéte az ideálomnak, melyekről korábban meséltem az interjúimban. Azt mondtam például: ha lesz pá­rom, jóval idősebb lesz, és biztos nem zenész" - áradozott. "Nem ismerek nála szerényebb srácot, pedig sok mindent elért, és végtelenül tehetséges. Roppant romantikus lélek, két hónapig ostromolt" – mesélte Andi, aki többet is elárult kapcsolatáról, ami felettébb harmonikus a harmonikással.

"Mindig is szimpatizáltunk egymással, tudtam, hogy ő olyan ember, aki ha elkezd udvarolni nekem, 'nagy bajban leszek'. Igazából levakarhatatlan ez a fiú, és én imádom ezt a ragaszkodást" - tudtuk meg Anditól, aki azt is elmondta, most egy kis időt szeretnének együtt tölteni és elutazni valahova.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meghalt Avicii volt barátnője, nem tudta megemészteni a DJ elvesztését, végül borzasztó tragédia érte őt is
Emily Grace Goldberg két évig volt a világhírű DJ párja, akit egy zenei eseményen ismert meg. A lány lebetegedett, majd mikor végre úgy érezte, hogy legyőzte a kórt, nem sokkal később elhunyt.

Link másolása

Megrázó sors jutott Emily Grace Goldbergnek. Hat éve vesztette el barátját Aviciit, akivel két éven át alkottak egy párt. A lány később rákbeteg lett és nemrégiben elhunyt - írja a Blikk.

A svéd Tim Bergling, azaz Avicii 2018. április 20-án halt meg egy hotelszobában az ománi Muscatban. A világhírű Dj éveken át közdött a függőségeivel és mentális gondjaival, végül nem bírta tovább, egy üvegdarabbal megvágta magát, majd elvérzett.

A lemezlovas barátnője Emily nem tudta feldolgozni kedvese elvesztését. A betegség pedig őt is legyőzte és a 34 éves fiatal nő tüdőembóliában halt meg Kaliforniában április 3-án.

A lány szerette a művészetet és a fotózást. 2012-ben végzett a főiskolán, majd egy elektronikus zenei turnéval járta a világot, akkor ismerte meg Avicii-t is.

A közösségi oldalán a kórházból posztolt egy fotót magáról, de akkor még azt írta, hogy legyőzte a rákot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Elkezdték Tompos Kátya kezelését Németországban: önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni
A színésznő nem szerette volna, hogy kiderüljön betegsége, végül barátai meggyőzték, hogy szükség van a segítségre. De most nagyon sokat jelent neki a támogatás.

Link másolása

Németországban folytatják Tompos Kátya kezelését, és bíznak a terápia sikerében. A színésznő barátai szerdán osztották meg felhívásukat, melyben elárulták, hogy súlyos betegséggel küzd, és a gyógyításához szükséges pénzt a család és a barátok már nem tudják előteremteni. A közösséghez fordultak támogatásért, egy jótékonysági színházi estet szerveznek és pénzadományra is van lehetőség.

A betegség kezelésére idehaza nincs megfelelő terápia, ezért kellett külföldre utaznia. Ám a terápia sokba kerül.

"Kátya már elkezdte ezt a kezelést, ám önerőből nem tudja a folytatást finanszírozni. Ez a gyógyulása érdekében egy olyan lehetőség, amelyet muszáj megragadni"

– mondta el a Blikknek a színésznő munkatársa, Kálnási Anikó.

Kátya nem akarta nyilvánosságra hozni a betegséggel való küzdelmét, de a barátok meggyőzték végül, és máris sok felajánlás érkezett.

"Kátya számára ez nagyon sokat jelent, mert ő eddig méltósságteljesen, családja és szűk baráti köre támogatásával küzdött, de mostanra elfogytak a tartalékai. Külön szeretnénk megköszönni a segítséget a Fábián Juli Alapítvány, akik teljes erőfeszítéssel mellénk álltak"

– tette hozzá Anikó.

A színésznő korábban beszélt arról, hogy az éneklés számára mennyire fontos, ám most erre sincs módja. 2020-ban úgy nyilatkozott a vehir.hu-nak: "Ha a hivatásomat nézzük, akkor színésznő vagyok, ugyanakkor gyerekkoromban az első kifejező eszközöm az ének volt: apukám magyarul, anyukám – orosz származásából adódóan – oroszul beszélt hozzám, végül egy harmadik nyelvet találva az énekléssel fejeztem ki magam".

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Ilyen még nem volt a Zsákbamacskában: a nyertes odaajándékozta autóját játékostársának
A két versenyző meghatottan ölelte meg egymást, még a könnyük is eleredt. Sőt, Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban.

Link másolása

Ilyen nem volt még a Zsákbamacska című műsor történetében - egy nyereményt nem a szerencsés játékos, hanem egy másik vihetett haza - írja a 24.hu.

Szente Vajk és T. Danny a Királylány nevű játékossal játszott, aki az elején bevallotta, hogy egy autót szeretne majd, mert az övé elromlott. Bár közel járt a nyeréshez, de végül veszített.

A lány nagyon elkeseredett, főleg, mikor megnézték, mit takart a függöny. Egy piros autó állt ott. „Nem hiszem el, ilyen a világon nincs!” – mondta sírva a játékos.

A játékot végül a Shanti nevű játékos nyerte meg. Ám ő előzőleg azt mondta a Királylánynak, hogy ha ő nyerné az autót, akkor a sajátját odaadja neki.

Így mikor a győztesé lett a 6,5 milliós autó, tartotta ígéretét:

"Ahogy megígértem Királylánynak, ha megnyerem, az enyémet neki adom" - mondta a győztes.

A két versenyző megölelte egymást, még könnyeztek is, sőt Kárpáti Rebeka is elsírta magát a stúdióban. A megható pillanatok ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Megrendítő üzenetet küldött a rákbetegséggel küzdő Tompos Kátya: Úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség
Gyűjtést szerveztek a gyógyulása érdekében. A színésznő most megköszönte a közönségnek az eddigi támogatásokat.

Link másolása

Korábban írtunk róla, hogy teljesen megdöbbentő hír érkezett Tompos Kátyáról: a 41 éves énekesnőt azért nem láthatta már két éve a közönség, mert rákkal küzd.

Bár eddig tiszteletben tartották a színésznő kérését, és nem hozták nyilvánosságra a betegségét. Végül azonban úgy döntöttek, hogy a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal együtt gyűjtést szerveznek számára a gyógyulása érdekében, és egy jótékonysági gálát is tartanak május 25-én.

Tompos Kátya közösségi oldalán nemrég közzétettek egy bejegyzést, amiben megköszönték a közönségnek az eddigi támogatásokat.

„Nem találunk szavakat arra, amit alig néhány óra leforgása alatt véghez vittetek. Nincs jobb szó a KÖSZÖNÖMnél, de amikor az összefogás, a TI összefogásotok reményt ad, mégis kevésnek tűnik”

- írták a posztban, majd így folytatták:

„Amikor Kátya néhány barátjával, kollégájával és a Fábián Juli Emlékalapítvánnyal úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe az akcióba, azért tettük, mert úgy éreztük, nincs más remény, nincs más lehetőség. Kátya az utolsó pillanatig a nyilvánosság teljes kizárása mellett igyekezett minden lehetőséget megragadva gyógyulni, küzdeni, de egyedül elérte a határait.”

Végül ezzel zárták a bejegyzést:

„Messze még a vége, de köszönjük a reményt és a szeretetet! Hajrá, Kátya!”

A gyűjtésről itt lehet további információt találni!

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: