SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Többször véresre verték a Viszkist Szlovákiában

Az egykori bankrablót még a jégkorongos pályafutása idején verték véresre a Felvidéken, de látogatása most sem volt felhőtlen.


Ambrus Attila A Viszkis című filmet népszerűsítő előadás-sorozat keretében utazott ismét a Felvidékre, de kiderült, hogy az egykori jégkorongkapus nem őriz túl jó emlékeket szomszédainkról.

"A 90-es években többször jártunk a Felvidéken barátságos jégkorongmeccseken, amik minden alkalommal vérengzésbe torkolltak. Az ellenfeleink szintén félamatőr, melós csávók voltak, és nem igazán tetszett nekik, ha egy magyar csapat legyőzte őket.

A szemtől szemben, puszta kézzel verekedés he­lyett pedig hokiütőkkel támadtak meg azzal, ami éppen a kezük ügyébe került"

-idézi a Blikk.

"Egy ilyen edzőmeccses balhé után két csapattársammal egy nyitrai szórakozóhelyen kötöttünk ki, és az egyik srác kicsit túlitta magát, majd átrendezte a berendezést a vécében.

Erre a he­lyi erők elkezdték gyepálni, és bár próbáltuk megvédeni, tizenöt kigyúrt állat baseballütőkkel és tonfákkal sz.rrá vert minket.

Engem annyira elvertek, hogy a fejemből ömlött a vér, és a harmadik kórházban már

a rendőröknek kellett könyörögniük, hogy valaki lásson el végre,

mivel a másik két helyen arra hivatkozva, hogy nem szlovák állampolgár vagyok, nem voltak hajlandók összevarrni a fejem. A rendőrautó, amivel hurcoltak, úgy nézett ki, mintha disznóvágás lett volna benne. Az volt a szerencse, hogy nem volt ott a diszkóban az egész szlovák csapat, mert ak­kor ott halok meg" - mondta a lapnak.

A Viszkis utazása most sem volt felhőtlen: a komáromi előadás után kerékbilincset kapott a helyi közteresektől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Feró beszólt a színpadról: Azahriah, olyan, mint a malária
A veterán énekes kijelentése a Beatrice szombat esti ingyenes koncertjén hangzott el. A fellépés az állami szervezésű Szent István Nap programsorozat része volt, és talán ha ezren álltak a színpad előtt, szemben Azahriah 60 ezres Puskás-koncertjeivel.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 17.



Nagy Feró szombaton a Tabánban lépett színpadra a Beatrice zenekarral. A koncert a Szent István Nap programsorozat része volt, amely Retro Tabán néven futott. A fesztivált a Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség szervezte, többnyire kormány vagy Fidesz-közeli előadók lépnek fel rajta négy napon keresztül. Pikáns, hogy ma már felléphet itt a Beatrice mellett a Neoton is, amely a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak kegyeltje volt, szemben Nagy Feróékkal, akik a fél országból ki voltak tiltva.

A HVG egyik olvasója arról számolt be, hogy

az énekes a fellépésen úgy fogalmazott: „Azahriah, olyan, mint a malária”. A lap azt is írta, hogy a közönség száma viszonylag alacsony volt,

aminek hátterében a nagy hőség állhatott.

Nem ez volt az első alkalom, hogy a Beatrice frontembere bírálta fiatal kollégáját. Korábban Azahriah egy nyilatkozatában azt mondta, hogy már csak szektás, értelmileg és mentálisan is visszamaradottak szavaznak a Fideszre. Erre Nagy Feró így reagált: „Egy szerencsés kor gyermeke, hiszen nem kényszerül arra, hogy gondolkodjon, vagy legalább meggondolja a szavait. Szabad neki zagyvaságokat beszélni, énekelni és írni anélkül, hogy bárkitől vagy bármitől tartania kellene.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Molnár Áron szerint Byealexék augusztus 20-i koncertjének lemondása jó lehetőség a magyar zenészeknek, hogy szolidaritásképpen bojkottálják a NER rendezvényeit
ByeAlex és a Margaret Island kikerült az augusztus 20-i programból. A színész és aktivista szerint a zenészeknek közösen kellene kiállniuk a jogaikért.


Mint lapunk is megírta, az augusztus 20-i állami ünnepség programjából kikerült ByeAlex és a Margaret Island. A szervezők közlése szerint politikamentes eseményt szeretnének, a fellépések lemondása miatt azonban a zenészek milliós bevételtől eshetnek el.

A döntésre eddig egyik érintett zenész sem reagált a közösségi oldalán. Molnár Áron színész és közéleti aktivista azonban Instagramon osztotta meg véleményét, írja a Blikk.

„Hm.. magyar zenészek.. bizony jó lehetőség ez arra, hogy szolidaritásképpen bojkottáljátok a NER rendezvényeit és ezt kommunikáljátok is. Miért csak ti lehettek arrébb rakva? A NER-t is lehet negligálni. Minél tovább vártok, vagy hallgattok, annál legitimebb lesz a hatalom ezen fegyvere. Minél többen megszólaltok, annál több léket kap a NER hajója”

– fogalmazott az Insta-sztorijában, amelyben egy cikk fotóját is megosztotta a koncertek lemondásáról.

A Margaret Island nemrég Tusványoson is fellépett, ahol az énekesnő, Lábas Viki szivárványszínű papírzászlókat osztott a közönségnek. Az együttes tavasszal jelentette be, hogy idén feloszlik, búcsúkoncertjük október 2-án lesz. Az augusztus 20-i fellépés ennek előfutára lehetett volna.

A két zenekar szereplését korábban bejelentették, ám a programból végül csütörtökön vették ki őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
Magyar Péter fotókkal jelentkezett: „Én, miközben a propagandisták vergődnek”
A TISZA Párt vezetője megmutatta, mivel lazít éppen. A politikus a jelek szerint élvezi a szabadságot.


Magyar Péter az országjárás közben lazításra is fordít egy kis időt. És hogy mivel tölti azt, arról pár képben számolt be a közösségi oldalán. Azt írta a fotókhoz:

"Én, miközben a propagandisták vergődnek".

Kommentben még annyit tett hozzá:

"Megafonosok? Challenge accepted?"


Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: