Timothée Chalamet a Városligetből posztolt, záporoznak a lájkok a fotójára
2 óra leforgása alatt már több mint 160 ezer lájkot kapott.
2 óra leforgása alatt már több mint 160 ezer lájkot kapott.
Mint azt mi is megírtuk: 54 évesen elhunyt Schmuck Andor. Az egykori politikus az általa 2004-ben alapított Tisztelet Társasága rendezvényén jelent meg utoljára nyilvánosan. Az időseket támogató nonprofit szervezet múlt csütörtöki zenés estjére elkísérte a sztárvendéget, Nyári Károlyt, és ő maga is felszólalt a közönség tagjai előtt.
Itt készülhettek róla élete utolsó képei:
Az egykori politikus, közéleti személyiség még márciusban, a TV2 A nagy duett című műsorának élő adásában, a kiesése után beszélt arról, hogy súlyos betegséggel küzd, és életmentő kezelések sora vár rá, amiket a műsor miatt hagyott félbe. Azt azóta sem hozta nyilvánosságra, hogy pontosan milyen betegséggel küzdött, június elején viszont egy interjúban arról beszélt, hogy már túl van a kezelés legnehezebb szakaszán. Éppen az eredményeket várta arról, hogy a kezelések hogyan hatottak. Úgy fogalmazott, ha nem indult javulásnak az állapota, akkor körülbelül nyolc hónapja lehet hátra.
Schmuck Andor először március végén, a TV2 egyik műsorában beszélt nyilvánosan a betegségéről. A Nagy duett színpadán azt mondta: életmentő kezelés áll előtte. Ezzel duettpartnerét, Sári Évit is meglepte: az énekesnő azt mondta, nem tudott semmit az állapotáról.
Mint kiderült, április végén tudta meg az új diagnózist, amely szerint az állapota nem javult. „Az eredmény az, hogy küzdünk! Vagy én nyerek, vagy a betegség” - nyilatkozta, hozzátéve, hogy volt egy másfél órás mélypontja, de hamar összeszedte magát, és örül, hogy megtapasztalhatta: szeretik őt.
Az egykori politikus májusban árulta el, hogy egyszer már legyőzte ugyanazt a betegséget, amely újra megjelent a szervezetében. Korábban csendben kezelte a helyzetet, és meggyógyult, de a sorsát Istenre bízta:
Május végén Schmuck arról beszélt, hogy nincs kapcsolata, amit megkönnyebbülésként élt meg, mivel nem akart fájdalmat okozni senkinek. Mint mondta, lelki fájdalma nincs, fizikailag viszonylag jól van, leszámítva a kezelések hatásait.
„Sokan megkeresnek, biztatnak, de mindenki megérti, hogy ez egy magányos műfaj. Nincs kétségem afelől, hogy bárhogy is lesz, úgy lesz a legjobb. Annyit tudok még hozzátenni, amit az egér mond a macska szájában: csak most be nem szarni! Az embernek legyen tartása!”
Július elején teljesen a padlóra került, rossz hírt kaphatott. Úgy tudni, egy héten át rendkívül rossz lelkiállapotban volt, a hangulatát saját szavai szerint a „halálhörgés” és a „siralom” jellemezte. Azóta érzelmi hullámvasútként élte meg a mindennapjait. „Már látom a fényt, csak nem tudom, hogy a vonat jön-e, szóval a lényeg, hogy most bizakodó vagyok” – közölte néhány nappal a halála előtt.
Schmuck Andor 54 évesen hunyt el az otthonában, valamikor a hétvége folyamán.
Ahogy arról több cikkben megemlékeztünk, mindössze 54 esztendős korában elhunyt Schmuck Andor.
A politikus-celeb hosszabb ideje küzdött súlyos betegséggel, síremlékét mégsem ezért terveztette meg már jó néhány évvel ezelőtt.
A Blikk tavasszal beszélgetett vele – ekkoriban jelentette be, hogy betegsége miatt tartós kezelésre lesz szüksége. Akkor a saját sírhelyénél találkoztak vele, ahova minden hónapban kilátogatott egy fúvós társaságában. Elmondta, hogy már több mint egy évtizede megvan ez a sírhely, rajta a saját nevével is. Így mesélt erről:
Zoltán barátja nem sokkal ezután meghalt, Schmuck pedig 13 éve minden hónapban, 28-án reggel 8:30-ra kiment a sírhoz, és eljátszatta a My Wayt. „Ezt már 156 alkalommal megtettem, mert megígértem neki, mint ahogy azt is, hogy mellette fogok nyugodni, így a kriptájára az én nevem is felkerült” – mondta akkor.
Azt is elárulta, hogy egy idő után megszokta, hogy a saját nevét látja a sírkövön. „Megszoktam... Egy alkalommal nagyon vicces eset történt velem. Azt tudni kell, hogy a Temesvári Egyetem diákjainak körében elterjedt egy babona, miszerint szerencsét hoz, ha a vizsgaidőszak előtt megsimogatják az egykori rektor kriptájának kövét.”
– mesélte tavasszal a volt szocialista politikus.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, 54 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt a magyar politikai-közéleti bulvárvilág egyik nagy sztárja, Schmuck Andor.
A volt szocialista politikus nem olyan rég még a Nagy Duett adásában szerepelt Sári Évi oldalán – ekkor jelentette be azt is, hogy súlyos betegséggel küzd, és külföldi kezelés vár rá.
A show műsorvezetője, Till Attila most megható, de egyben vidám videóval emlékezett meg Schmuckról. Mint írja:
A kulisszák mögött készült videóban a volt politikus kalapján élcelődnek, amire ő vidáman a Keménykalap és krumpliorr című legendás ifjúsági filmből idéz részleteket: