BUDAPEST
A Rovatból

Te lehetsz a szakács Budapest legújabb éttermében

A Yamatoban ízletes távol-keleti finomságokat ehettek, a húst ti süthetitek, a részletes étlapot pedig tableten nézhetitek meg.

Link másolása

Emlékeztek még a Wasabira, ahol egy speciális futószalagról emelhetitek le kedvenc japán, koreai vagy éppen thai csemegéteket? A jól ismert étteremlánc egy újabb egységgel bővítette fővárosi hálózatát, hogy megmutassa: van élet az illatos csirkemellen, illetve a sajtburgeren túl is.

Az október 15-én nyílt Yamato legfőbb sajátossága az asztal közepébe szerelt különleges szerkezet, amellyel ti magatok süthetitek meg a felszolgált nyers húst, halat, illetve zöldségeket is. Habár Magyarországon már korábban is léteztek "önkiszolgáló" grillezdék, a Yamato az egyetlen olyan hely, ahol garantáltan nem lesztek átható füstszagúak a speciális berendezésbe épített elszívórendszernek köszönhetően.DSC_4162DSC_4166

A fogadtatás szívmelengető volt: a szolgálatkész pincérek rögtön rohantak oda hozzánk, hogy lesegítsék rólunk a kabátunkat. A berendezés egyszerűen mesébe illő, impozáns és modern, mégis elegáns. Rögtön egy hatalmas zafírkék akváriumra esett a pillantásunk. Egytől egyig minden bútordarab japán dizájnerek alkotása, a fények szemkápráztatóak, a hangulat pedig éppen olyan, mintha Tokio egyik legnívósabb éttermébe csöppentünk volna.

Igazán csak akkor esett le az állunk, amikor a kezünkbe adták az étlap címszóval ellátott tabletet, amelybe a teljes választék - közel 200 étel, illetve ital – volt betáplálva.DSC_4107

Miért jobb a tablet, mint egy hagyományos papíralapú étlap?

Egyetlen érintéssel minden enni-, inni- és sütnivalóról részletes képet kaphattok anélkül, hogy a felszolgálókat kellene faggatnotok. Megtudhatjátok például, hogy mennyibe kerül az Omaha-bélszín, milyen allergéneket tartalmaz a Tom Yum leves, vagy éppen azt, hogy miként fest egy autentikus japán káposztasaláta.

Azonban van egy gyermekbetegsége is a koncepciónak: viszonylag lassan töltődik be a kis kézi számítógép (nyilván a töménytelen adatmennyiség miatt), de bízunk benne, hogy hamarosan orvosolni tudják majd ezt az apró problémát.

A jövő zenéje a Wasabiban

A Wasabi-éttermekben is komoly terveik vannak a futurisztikus menüket illetően: maga a vendég döntheti majd el, hogy mi kerüljön a rá a távol-keleti ennivalókat szállító futószalagra. Csak ki kell majd választanotok, hogy melyik finomságot szeretnétek megkóstolni. A rendelést a tablet továbbítja a szakácsoknak, és néhány percen belül megjelenik a szalagon a kívánt étel. Persze ez még csak a jövő zenéje.

DSC_4181

Ha úgy döntötök, hogy magatok sütitek meg az aznapi menüt a Yamatóban, először egy speciális szettet kell rendelnetek, amely nélkül nem lehet elkezdeni a hagyományos távol-keleti sütögetést. Ebben az összeállításban megannyi csípős és kevésbé csípős szósz, káposztasaláta, uborkasaláta, babcsíra, fokhagyma, ropogós zöldsaláta, illetve japán rizs foglal helyet: ezek lesznek majd a kisütött finomságok köretei.

Meg voltam győződve arról, hogy Ázsiában kifejezetten kerülik a véres húsokat, ám mint kiderült, a japánoknak például a Wagyu-marha a mindenük. Nem csoda, hogy ez a különleges csemege a Yamato sütnivalói között is előkelő helyet foglal el. Ha nem szimpatizáltok a marhahússal, választhattok például lazacot, tigrisrákot, különböző hal,- és zöldségválogatásokat, illetve császárszalonnát - sőt, akár virslit is.DSC_4205DSC_4224DSC_4212DSC_4252

Mitől marha jó a Wagyu?

A Kobe tartományban (Japán) honos Wagyu-szarvasmarha húsa verhetetlen. Semmihez sem hasonlítható zamatát a nagy mennyiségben jelenlévő olajsavnak, illetve az egyszeri telítetlen zsíroknak köszönheti. Utóbbi felelős azért, hogy a Wagyu-marha szinte teljesen koleszterinmentes. Ezen kívül a zsír egyenletesen oszlik el a húsban, nem pedig közvetlenül a bőr alatt helyezkedik el. Ezt a zsíreloszlást nevezik „márványosságnak”, mert a vágás mentén valóban a márvány mintázatát utánozzák a minőségi falatok.

Wagyu-szarvasmarhát 1-től 12 pontig terjedő márványozottság mutatóval különböztetik meg egymástól. A Yamatoban 9-es minőségű húst kínálnak nektek a sütéshez. Ez egészen kiváló, ám sajnos ettől nem függetlenül az ára is igen borsos.wagyu

Forrás: diningguide.hu

Ha sokallanátok a Wagyu költségeit, kikérhetitek az étlapról az egyel olcsóbb Omaha-marhát is. Azért valljuk be, sajnos mindkét ínyencség árát a nyugati pénztárcákhoz szabták.

Az asztali sütőszerkezet egy furfangosan elrejtett tekerővel kapcsolható be. Közepes hőfokon körülbelül 5-10 perc alatt sülnek át a finomságok, de természetesen „hirtelen” is megpiríthatjátok a kiszemelt csemegéket.DSC_4102DSC_4157

Mi a különbség az amerikai, illetve a távol-keleti sütögetési szokások között?

Először is Amerikában előszeretettel sütnek nagydarab, zsíros-füstös steakeket, amelyet aztán rendszerint sültburgonyával fogyasztanak el. Ezzel ellentétben távol-keleten vékonyabbra szeletelt, kiváló minőségű hús, halféleség, vagy zöldség került a grillre, a krumpli helyett pedig általában rizst tálalnak fel köretként. Egészen pontosan ez sem igaz, mert Ázsiában egy ropogós salátalevélbe csomagolva fogyasztják a rizst, illetve megsütött finomságokat, amelyet előtte bőségesen megáztatnak a speciális szószokban.

Különbséget kell tennünk a koreai BBQ, illetve a japán yakiniku között is:

• A japán yakiniku: egy naturális ízélményt nyújt rengeteg friss zöldséggel és speciális salátákkal. Nem pácolják be előre a hajszálvékonyra szeletelt húst, hanem inkább utólag mártják meg a szószokban.

• A koreai barbecue-nak sokkal jellegzetesebb az ízvilága: az előre bepácolt, vastagabb húsok intenzívebbek, fűszeresebbek, csípősebbek, illetve több ideig is sütik őket.

Természetesen a Yamatoban mindkét típusú sütögetési módszert kipróbálhatjátok.

DSC_4242
DSC_4228

Természetesen nem muszáj nektek megsütnötök az ennivalót, ugyanúgy rendelhettek kész ételeket is, mint bármelyik étteremben. A Yamato a’la carte választéka igen gazdag: megkóstolhattok például számtalan szusi-variációt, különböző tésztakülönlegességeket (zöldséges üvegtészta, gyömbéres udontészta, kókuszos rizstészta…), illetve ízletes távol-keleti leveseket (Miso leves, Tom Yum leves, japán marhahúsleves stb.) is.

Az italválaszték is kiváló: olthatjátok a szomjatokat többek között Bubble Teával, házi készítésű szörpökkel, gyömbérsörrel, koktélokkal, illetve nagyszerű bor,- és kávékülönlegességekkel is. Mi például a kémcsöves feketére kaptuk fel a fejünket: itt két nagyobbacska fiolát szolgálnak fel nektek – az egyikbe kávét, a másikban pedig egy speciális szirupot öntenek. Egyszerűen vegyíteni kell a kettőt, hogy egy isteni ital legyen a végeredmény.DSC_4172

DSC_4091

A Yamato egészen pontosan 2014 október 15-én nyitotta meg kapuit a Podmaniczky úti Wasabi-étterem szomszédságában. Azóta már több ázsiai vendégtől kaptak elismerő szavakat: ez éppen olyan, mintha ti dicsérnétek meg egy japán szakácsot az isteni gulyáslevesért, szóval nem csoda, hogy már most is nagyon büszkék az újdonsült étterem tulajdonosai.

Cím: Budapest, Jókai u. 30.

Telefon: (70) 681 7544

Nyitva tartás: 11:30-23

001

Kiknek ajánljuk? Legfőképpen az ázsiai konyha szerelmeseinek, illetve azoknak, akik bármikor szívesen idézik fel egy kellemes baráti sütögetés hangulatát. Emellett a Yamato kiváló választás lehet egy randevúhoz is: a kétemeletes étteremben jó néhány elszeparált asztalt rejtettek el, ahol gondtalanul élvezhetitek egymás társaságát, miközben mellettetek perzselődnek az ínycsiklandozó finomságok.

Ha te is szívesen kipróbálnád, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
20 teraszos hely Budapesten, ahová érdemes betérni
Nyakunkba vettük a várost hogy megnézzük melyik most a "legjobb beülős hely Budapesten?" A listára így felkerült teraszos étterem, kerthelyiség, vagy csak úgy szimplán jó helyek Budapesten, amit kár lenne kihagynod idén!
Vass Adrienn - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása

Itt a tavasz és ahogy egyre több a zöld a városban, úgy mi is vágyunk kiülni egy kicsit a teraszra, vagy a kertbe. Szerencsére Budapest rengeteg mini oázissal rendelkezik, van ahol zene szól és szórakozásra hív a hangulat, de van jó pár olyan opció is, ahol csendesebb ücsörgésre, vagy kitűnő vacsorára is benevezhetünk.

Nehéz volt 20 kedvencre leszűkíteni ezt a listát, de törekedtünk rá, hogy többféle stílusú és hangulatú hely is szerepeljen benne.

Reméljük találtok rajtunk keresztül új kedvencet!

Kihagyhatatlan teraszos helyek Budapesten

1. A MADHOUSE terasza

A MADHOUSE Bistro & Bárban tavaly óta markánsabban elkülönül egymástól a laza, szórakozóhely funkció, és a Piszkor Norbert által vitt konyha. Ez a választóvonal a teraszon is megjelenik majd. Így akkor is érdemes lehet erre járni, ha csak iszogatni és szórakozni szeretnénk, meg akkor is, ha egy kellemes ebédre vagy vacsorára vágyunk.

1061, Anker köz 1-3.A MADHOUSE-nak is kihagyhatatlan a teraszos helyek közt

2. Ha egy kiülős helyet keresel mi lehetne jobb erre, mint a TETŐ?

A Mammut tetején idén a Mad Scientist sörfőzde legénysége veszi át a hatalmat. 15 sörcsappal, natúr borokkal, különleges spiritekkel, kraft sör inspirálta egyedi koktélokkal és Gólem streetfood-al várják a vendégeket a város felett.

1121, Lövőház utca 2.-4.A Tető egy kiváló kiülős hely

3. Két igazán jó teraszos hely Budapesten - Zsiráf és Zsiráf

Zsiráfból is kettő van a városban, és egyik sem kihagyható, úgyhogy itt kénytelenek vagyunk csalni egy picit, és mindegyikről szólni, hogy beférjenek a húszba.A Budapesti kiülős helyek közül a Zsiráf a legjobb

A pesti Zsiráf a mindig nyüzsgő Nyugati mellet található. Itt hajnalig bulizhatunk az éppen aktuális DJ ütemeire, és remek nápolyi pizzát is kapunk, ha a szórakozás közben megéheznénk.

Pest: 1062, Teréz krt. 53.

A budai egység pedig a csodaszép Széllkapu park tetején helyezkedik el, és valamivel chillesebb hangulatú.

Buda: 1024, Kis Rókus u. 2-4.

4. Édes Mackó kürtőskalács-cukrászda

A Holnemvolt Parkba nem csak az állatokért érdemes betérni, hanem az elsőosztályú kürtőskalácsért is. A klasszikusok mellett különböző újragondolt desszertek is készülnek itt kürtőskalácsból, de kávét vagy fagyit is lehet kapni. És dupla terasszal is büszkélkedhetnek, így azok is le tudnak ülni náluk, akik a Parkba nem váltottak belépőt, csak a körúton ejtőznének.

1146, Állatkerti krt.14-16Számtalan kiváló teraszos étterem van Budapesten

5. Két igazán menő kiülős hely Budapesten - Fröccsterasz + Gin Corner Bar

Szót kell ejteni a Deák tér környékéről is, hiszen az Akvárium körüli füves rész még mindig populáris találkozóhely. A Fröccsteraszos komplexumon belül van egy klassz gines tematikájú hely, ami könnyen elrabolja az ember szívét. Több mint 100 féle ginnel, különleges párlatokkal és válogatott borokkal várnak.a Gin Corner egy igazán jó beulos hely

1051, Erzsébet tér 11-13.A kiülős helyek Budapesten általában teltházasak

6. Kabin

A Népsziget rejtett kincse legalább olyan menő mint a Római. És talán egy picit kevesebbet hallani róla, úgyhogy mi most ezt az oldalt ajánljuk, és egy jó hideg sört vagy fröccsöt.

1044, NépszigetA Kabin a jó helyek közé tartozik Budapesten

7. A Zazie egy kihagyhatatlan beülős hely Budapesten

A Zazie egy fiatal, szexi, pimasz hely, a MOL Campus földszintjén. Tavasztól késő őszig a Kopaszi-öbölre néző terasza is nyitva van, amely a nagyvárosi forgatagból kiszakítva a nyugalom szigetét kínálja.

1117, Dombóvári út 28.A Zazie is a teraszos helyek közé tartozik

8. Egy ikonikus Budapesti hely a Centrál Grand Cafe & Bar

A Centrál az élő történelem. 1887 óta rengeteg híres magyar tért be hozzájuk, és a manapság is aktív társasági élet zajlik a falai között. Na meg a csodaszép teraszán! Egy kávéra is érdemes beugrani, de az egész napos reggelijük is erősen ajánlott program.

1053, Károlyi Mihály u. 9.Az ikonikus Centrál Grand Cafe & Bar egy kiváló teraszos etterem

Teraszos éttermek Budapesten

9. A minőségi teraszos éttermek közé tartozik a Spago by Wolfgang Puck Budapest

A Spago igazi luxus kategóriás hely, és ez a végtelenül elegáns teraszán is maximálisan érvényesül. Ha egy feledhetetlen gasztroélményre vágyunk, érdemes számításba venni őket.

1056, Váci u. 36.Egy minőségi teraszos étterem a Spago by Wolfgang Puck Budapest

10. A legújabb teraszos étterem most a Port de Budapest

Lenyűgöző panoráma, hatalmas koktélválaszték, ínycsiklandó ételek. Daytime DJ szettek és festői naplementék, karnyújtásnyira a Dunától. Ezt kínálja a város egyik legújabb terasza a Belgrád rakparton.

1056, Nemzetközi Hajóállomás, Belgrád rakpart 23.A legújabb teraszos étterem a Port de Budapest

11. Egy hagyományos beülős hely Budapesten - Gléda Vendéglő

Egy klasszikus, budai vendéglő teraszán ücsörögnél egy pohár borral? Ennél egy tartalmas, magyaros vacsorát, modern tálalásban? Akkor a Gléda lesz a helyed!

1037, Mikoviny utca 2-4.A legjobb teraszos helyek Budapesten a budai oldalon találhatók

12. UMO Restaurant

Az UMO egy Michelin-ajánlással rendelkező étterem a budai Vár tövében, ahol a kolumbiai fejlesztő-kutató séf, José Guerrero legfrissebb menüjét kóstolhatjuk meg. A koncepció középpontjában a grill és a füst áll, így mindenképpen érdemes vacsora mellett élvezni a kert hangulatát.

Ponty utca 1-3.Egy kiváló teraszos étterem idén nyáron az UMO

13. Egy kiváló teraszos étterem: Yellow Bistro & Bar

A Danubius Hotel Helia aljában, a Duna parton van egy remek bisztró, ahol akkor is ejtőzhetünk, ha nem szállunk meg a hotelben. Klasszikus magyar fogások, street foodos ételek és szomjoltók, igazán zöld környezetben, alkalmanként DJ mellett.

1133, Kárpát utca 62-64.Egy terasz étterem Budapesten, garantált a jó hangulat

14. MOST Kortárs Bisztró

A MOSTban a minőségi konyha mellett különböző közösségépítő vásárok és kiállítások is vannak. Az óriási terasz pedig még tökéletesebb találkahellyé teszi őket jó időben. Az indiai ételeiket ki ne hagyd!

1066, Zichy Jenő utca 17.A kiülős helyek közül kiemelkedik a MOST kortárs bisztró

15. Egy igazi terasz étterem Budapesten - KERT Bisztró

Zugló zöld oázisa , ahova elég egyszer betérni, és mindig visszavágysz majd.

1146, Thököly út 57/bA Kert bisztró terasza Budapesten igazán felejthetetlen

Valódi kerthelyiségek Budapesten

16. Kertem

A Kertem az egyik legbarátságosabb szabadtéri szórakozóhely. Szeretettel várják a gyerekeket, a bicikliseket és a kutyusosokat is. És a balkán burgerük utánozhatatlan.

1101, Könyves Kálmán krt. 25.Valódi kerthelyiségek közé tartozik a Kertem

17. A Budapesti helyek közül kiemelkedik a Miamor Rómaim

A Miamor Rómaim, a Római-part első ételudvara. Számtalan élménnyel, változatos ételekkel és italokkal várják a vendégeket. Szabadidős sportolási lehetőségekben és gyerekprogramokban pedig kifejezetten erősek.

1031, Római part 47.A Miamor Rómaim a Római-part egy kiváló kerthelyisége

18. Egy legendás kerthelyiség: a Kobuci

A Kobuci az egyik legkedvesebb, leghangulatosabb koncerthelyszín a városban, de amikor nincs koncert, akkor is érdemes ide betérni egy italra, vagy a hely nevével megegyező kolbászos bucira.

1033, Fő tér 1.A Budapesti helyek közül a Kobuci kiemelkedő

19. Dürer Kert

A Dürer költözése anno nagy port kavart, de szépen megtalálták a helyüket a budai oldalon, a Duna mellett. Aki underground szórakozásra vágyik, az mindenképpen keresse őket.

1117, Öböl utca 1.a Dürer kert a legfelkapottabb étterem terasz

20. A Gundel kerthelyisége Budapesten

A Gundel Kert megidézi a századelős Budapest társasági életének legendás hangulatát, ami világhírű magyaros ízekkel és pompás italokkal egészül ki.

Ha egy nagy múltú helyen szeretnél egy kitűnő vacsorát fogyasztani, akkor ez lesz a te helyed!

1146, Gundel Károly út 4.A Gundel kert mára már legendás a kiülős helyek közt

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Szentkirályi Alexandra leleplezett egy semmibe vezető liftet, ami valójában nem a semmibe vezet
A Fidesz főpolgármester-jelöltje ugyanazzal a lifttel próbálja bizonyítani az ellenzéki vezetés alkalmatlanságét, amellyel korábban Bohár Dánielnek sem sikerült. Egy éve ugyanis már kiderült a felvonóról az igazság.

Link másolása

„Egy lift, ami ugyanolyan használhatatlan, mint a balos városvezetés” – Szentkirályi Alexandra, a Fidesz főpolgármester-jelöltje ezzel osztott meg egy videót hétfőn a közösségi oldalán. A videóban egy VII. kerületi társasház liftjét mutatja be, amely szerinte nem működik:

„A DK-s Niedermüller Péternek a VII. kerületben sikerült felépítenie egy semmibe vezető, nem működő liftet.”

Szentkirályi előtt egy évvel már a kormánypárti influenszer, Bohár Dániel is „leleplezte” a „semmibe vezető” liftet a Király utca 47. szám alatti házban. Az ügyről a Lakmusz készített akkor egy tényellenőrző cikket, amiből kiderül:

Szinte semmi sem igaz abból, ami Szentkirályi videójában elhangzik.

Amikor a liftről döntött a társasház, még nem Niedermüller Péter, hanem a fideszes Vattamány Zsolt volt Erzsébetváros polgármestere. A döntésbe továbbá Vattamány sem szólt bele: a felvonó építéséről és a kivitelezőről közösen döntött a társasház lakóközössége, ahol az önkormányzat csak a 22,6 százalékos tulajdonhányadának megfelelően rendelkezik szavazati joggal. Az önkormányzat azt nyilatkozta a Lakmusznak, hogy ilyenkor egyszerűen a lakók többségi akaratával együtt szavaznak. A Lakmusz cikkéből mindemellett az is kiderül, hogy Bohár „leleplezése” idején azért vezetett a semmibe a lift, mert még nem volt készen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Elképesztően látványos égitesteket csodálhattunk meg a Svábhegyi Csillagvizsgálóban
Nem mindennapi élményben volt részünk, amikor a közelmúltban Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat. Mutatjuk mi vár rád, ha te is ellátogatnál hozzájuk!

Link másolása

Tudod miért csíkos a Jupiter? Ismered a Göncölszekér legendáját? Te is megnéznéd a tavaszi égbolt legfényesebb csillaghalmazának százezernyi csillagát?

A Svábhegyi Csillagvizsgáló izgalmas éjszakai csillagtúráján jártunk, ahol Budapest legnagyobb távcsövével kémleltük a csillagokat, és felfedeztük az ütköző galaxisok fantasztikus világát. Mutatjuk mi vár rád.

A Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont kastélyszerű, háromszintes, neoklasszicista főépületét már sokszor megcsodáltam a Konkoly-Thege Miklós útról, mikor a Normafához kirándultunk.

Ez alkalommal azonban feljuthattunk a kutatóépület tetőteraszára is csillagokat észlelni, és az ikonikus Budapest-kupola távcsövébe is belepillanthattunk.

Az Ütköző galaxisok világa nevű program este negyed 9-kor kezdődött, miután beesteledett és szabad szemmel is láthatóvá váltak a csillagok. A beengedést követően csillagászainkat követve átvágtunk a kutatóintézet sötétségbe borult parkján a főépülethez.

A program első állomása a kutatóintézet tetőterasza volt, ahol Vizi Róbert bemutató csillagásszal távcsöves megfigyelésen és csillagképtúrán vehettünk részt.

Itt egy lencséstávcső és egy binokulár segítségével megnézhettük a Jupiter sávjait, a Fiastyúk csillaghalmazt, a Nagy Orion-ködöt és a Göncölszekér kettős csillagát is, miközben Róberttől rengeteg érdekes dolgot hallottunk a megfigyelt égitestekről.

Először a Jupitert vettük szemügyre, illetve a bolygó mellett szinte egy vonalban sorakozó három nagy holdját is: a Ganymedest, az Iót és az Európát. Az éles szeműek kivehették a Jupiter vöröses és fehéres sávjait is. Megtudtuk, hogy a sávok színét a gázok áramlása adja, a Nagy vörös folt pedig a Naprendszerünk legnagyobb kozmikus vihara, aminek átmérője olyan nagy, hogy Földünk is beleférne.

Csillagászunk felhívta a figyelmet a Jupiter fölötti halvány foltra is, ami nem más volt, mint a Fiastyúk. Fantasztikus élmény volt, amikor a binokulárral keresve a sötét égbolton egyszercsak a szemem elé tárult a fényesen ragyogó csillaghalmaz.

Róbert elmesélte a hozzá tartozó izgalmas görög mondát is. A gyönyörű Hét nővér Orion szerelme elől menekülve kért az istenekről segítséget, akik felhelyezték őket az égboltra. Orion ide is utánuk ment csillagkép formájában, ezért az istenek a Hét nővér és Orion közé helyezték a Bika csillagképét, hogy az égen ő tartsa vissza a vadászt.

Lézer pointer segítségével megmutatták nekünk a Bika szemét is, az Aldebarant, amely egy vörös óriáscsillag. Azt is elmesélte vezetőnk, miszerint a csillagok kékes és vöröses színe a hőmérsékletükre utal, azonban éppen fordítva, mint ahogy azt a vízcsapoknál tapasztaljuk. A kékek az igazán forró, míg a vörösek a hűvösebb csillagok.

Elképesztő élmény volt belegondolni, hogy miközben az eget néztük, valójában a múltba tekintettünk vissza, hiszen mire a csillagok fénye ideér sok esetben többszáz év telik el. Ki gondolta volna, hogy a 440 fényévnyire lévő Fiastyúk fénye az 1600-as években indult el ide hozzánk.

Róbert megmutatta nekünk az Orion csillagképben található Betelgeuze nevű vörös óriását is, ami már annyira felfúvódott, hogy ha a Nap helyére tennénk, a Jupiterig érne. Már végstádiumában van, azaz bármelyik pillanatban felrobbanhat - a következő 100 ezer éven belül.

Távcsővel közelebbről megnézhettük a Nagy Orion-ködöt is. Nagyjából 1300 fényévre ez a hozzánk legközelebb eső csillagkeletkezési terület. Az átmérője tízszer akkora, mint a mi naprendszerünké.

Róbert sok érdekességet és legendát mesélt a csillagképekről. Az égboltra feltekintve navigálása alapján szabad szemmel is láthattuk a történetek főszereplőit, a Téli háromszöget, a Sarkcsillagot, az Ikrek, Cepheus, Perselus, Pegazus, Oroszlán, Szűz, Cassiopeia, Ökörhajcsár és a Nagy Medve csillagképet.

Elmesélte azt is, hogy honnan kapta a Nagy Medve a magyar nevét. A legenda szerint Göncöl (A Bence név régi megfelelője) egy jótékony táltos volt, aki az embereket gyógyította. Útján egyszer eltörött a szekere rúdja, ám hiába kérte az embereket, azok nem segítettek azt megjavítani. Mérgében ezért elhajította a szekeret, egészen az égboltig, és soha nem tért vissza az őt cserben hagyók közé.

Az észlelés során szemvizsgálatot is tartottunk, akárcsak az ókori görög és római katonák: csak az igazán éles szeműek szúrták ki, hogy a Nagy Göncöl rúdjának egyik csillaga valójában egy kettőscsillag. Én csak a távcsőbe pillantva tudtam kivenni a két egymás körül keringő csillagot.

A program másik helyszíne a Budapest-kupola ikonikus épülete volt, ahol Fockter Zoltán csillagásszal Budapest legnagyobb távcsövét is kipróbálhattuk.

A 60 centiméteres főtükrű tükrös távcső egyben az ország legnagyobb bemutató távcsöve is testvérével, ami a Bükki Csillagdában áll. Illetve egy 30 centiméteres objektívű lencsés távcsővel is fürkészhettük az eget, ami szintén rekorder Magyarország legnagyobb lencsés távcsöveként.

Igazán izgalmas, filmbeillő jelenet volt, amikor Zoltán beállította a távcsövet. Figyelmeztető jelzések kezdtek vijjogni, és lámpák villogtak a falon, a kupola pedig egyszer csak megmozdult fölöttünk, és elforgott, hogy a rajta lévő rés szabad kilátást biztosítson.

Elsőként az M51 Galaxist néztük meg, vagyis kinéztünk a saját galaxisunkból és tulajdonképpen a 25 millió fényévre lévő galaxisszomszédunkat pillantottuk meg.

Megnéztünk a Tejútrendszer M3 gömbhalmazát is, ami nem az egyik spirálkarban helyezkedik el, ahogy a Nap is, hanem a spirálkarok fölött. A távcsőbe nézve a gömbhalmaz úgy festett, mintha valaki porcukrot szórt volna egy pókhálóba.

Csillagászunktól közben megtudtuk, hogy a gömbhalmazok a Tejútrendszerünk legidősebb építőkockái. Nagyon sok és nagyon öreg csillagokból állnak. 11-12 milliárd évesek, koruk összevethető a galaxisunk korával.

Búcsúzásként ezekkel a távcsövekkel is megnézhettük a Göncölszekér kettős csillagát, a Mizart és az Alcort, amelyeket korábban a tetőről is megfigyeltük. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy mennyire más a látvány egy binokulárban és egy ilyen nagy távcsőben.

Ha még nem jártál igazi csillagvizsgálóban, jó ha tudod, hogy az égitesteket nem olyan nagyban és élesen látjuk a távcsöveken keresztül, mint amilyen képeket mondjuk a Hubble űrtávcső készít. Nagyon fontos különbség ugyanis, hogy a Hubble az űrben működik, ahol nem torzít a légkör, másrészt a felvételei hosszú expozíciós idővel készülnek. Zoltán éppen ezért összehasonlításként laptopon a Hubble vonatkozó felvételeit is megmutatta. A távcsőben látott kép azonban az égbolt aktuális valóságát mutatja, nem egy képernyőfotó, ami egészen egyedi és felemelő érzés!

Ha téged is érdekel a csillagászat, vagy a Normafa környékén keresel szuper izgalmas programlehetőséget, akkor mindenképp érdemes átböngészned a Svábhegyi Csillagvizsgáló weboldalát. Itt nem csak éjszakai csillagnéző programokra, hanem nappali Asztro-matinékra is ellátogathattok a gyerekekkel.

Emellett tavasztól őszig izgalmas új koncepcióval várnak a Csillagkapu eseményeken, ami valójában egy csillagászati fesztiválsorozat. Itt nem kell előre jegyet vásárolnod, a helyszíni jegyvásárlással korlátlan a bejutási lehetőség. Este 17:00 órától 23:00 óráig szabadon bejárhatod a területet és kipróbálhatod az összes interaktív csillagászati programelemeket. Van bolygószimatoló laboratórium, meteoritvizsgálat, spektrum bemutató és téridő trambulin is. Ezek a Csillagkapus rendezvények különböző témák köré épülnek, például a Gyereknap, de lesz Star Wars vagy Szentiván-éj tematika is. Ilyenkor a helyszínen frissen sütött pizzát, üdítőket, és sört is lehet kapni. Az első, gyereknapi Csillagkapu esemény a LEGO csoporttal együttműködve május 25-én lesz. További részletekért látogass el a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapjára! Nekünk fantasztikus élmény volt először távcsőbe pillantani, és körbenézni kicsit az Univerzumban. Biztosan visszamegyünk még más programra is! 

Írta: Orosz Emese

Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
A Rovatból
Orbán Viktor a Hegyvidéken folytatta a titkos kampányát: „Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”
A miniszterelnök térképpel tartott terepszemlét a XII. kerületben, ahol annyi mindent felújítottak, hogy hirtelen csak öt dolog jutott Pokorni Zoltán eszébe.

Link másolása

Orbán Viktor továbbra is radar alatt repül: a miniszterelnök a XII. kerületben folytatta titkos kampányát. Orbán tettre készen, a kampányvideókban megszokott módon feltűrt ingujjal érkezett látogatóba Pokorni Zoltánékhoz. A fideszes polgármester idén már nem indul az újraválasztásért, a helyettese, Fonti Krisztina lesz a párt jelöltje június 9-én.

„Hány dolgot újítottunk fel, Zoltán? - kérdi a miniszterelnök Pokornit a videóban.

„Nem tudjuk megszámolni. Rengeteget” – válaszolja a másik veterán fideszes, aki ezek után némi segítséggel ötig jut el a felsorolásban.

A videó végén Orbán kitér arra is, hogy szerinte pozitívan várhatják a nyári választásokat.

„Sok helyen jártam az országban, Pesten is itt-ott. Erősebbek vagyunk, mint gondoljuk”

– mondja Pokorninak mosolyogva a miniszterelnök.

A miniszterelnök hegyvidéki szemléjét itt lehet megnézni:

Orbán Viktor napok óta járja az országot, de soha nem lehet előre tudni, hol bukkan fel a miniszterelnök. A Telex korábban hiába kérdezte Havasi Bertalant, Orbán sajtófőnöke nem közölte velük, hol lehet legközelebb elcsípni a politikust.

Az utóbbi napokban járt a nemesgörzsönyi magtárban és Győrben is. Szentkirályi Alexandra oldalán pedig azt mondta a Battyhány téren, hogy Karácsony Gergely főpolgármesternek „bukovári” van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: