SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szoboszlai Dominik elárulta, hogy mi hiányzik a boldogságához

Az angol Liverpool futballcsapatának magyar sztárja őszintén beszélt arról, hogyan változott az elmúlt másfél évben. A nagy célok felé halad, és elárulta, mi az, ami még hiányzik neki a teljes elégedettséghez.


Szoboszlai Dominik az elmúlt másfél évben sokat változott, és ezt maga is elismeri. A Liverpool magyar válogatott középpályása egy sajtóbeszélgetésen mesélt arról, hogyan alakult át a gondolkodása és a felkészülése az angliai évei alatt.

Elmondása szerint a második szezonja már teljesen más, mint az első. „Odafigyelek magamra minden téren. Óvatosabbak vagyunk a klubnál, másként csinálom a hétköznapokat. Tavaly ilyenkor már két sérülésen voltam túl, most szerencsére ezek elkerülnek.” Hozzátette, hogy

egy éve még minden meccsen pályára akart lépni, de ma már tudatosabban kezeli a terhelést.

Többet edz, nagyobb hangsúlyt fektet a regenerációra, és jobban átgondolja, milyen áldozatok szükségesek a céljai eléréséhez.

A Liverpoolnál is változások történtek, hiszen Jürgen Klopp helyét Arne Slot vette át a kispadon. Szoboszlai szerint a két edző teljesen más filozófiát képvisel. „Kloppnál a harc és a küzdelem dominált, no meg a mélységi passzok, a beadások, a labdaszerzés, a letámadás. Arne Slot mindent aprólékosan megtervez. Ha oda passzolsz, akkor oda mozog a társad, és akkor neked ezt kell csinálni. Ez csak gyakorlás kérdése, a meccsen pedig mindenki betartja a taktikai utasításokat, szóval ez nagyon jó” - mondta a magyar sztár.

A magyar válogatott következő Nemzetek Ligája-meccsével kapcsolatban elmondta, hogy a csapat már nagyon készül a törökországi mérkőzésre. „Nem mindenki játszott ilyen stadionokban, készülnünk kell a hangulatra, és reméljük, nem veszi majd senki nyomásnak.” Hangsúlyozta, hogy Dárdai Bence érkezése erősítés lehet a válogatott számára, hiszen Bundesliga-játékosként sok tapasztalatot hoz a csapatba.

A Liverpool játékosaként rengeteg időt tölt az edzőközpontban vagy utazással, így kevés ideje marad másra.

A riválisok mérkőzéseit ritkán nézi, mert a szabadidejében próbál minél jobban kikapcsolódni a futballtól.

A Paris Saint-Germain elleni BL-nyolcaddöntő visszavágójával kapcsolatban röviden fogalmazott: „Biztos, hogy nem ugyanaz lesz, mint Párizsban. Azt kell mondanom, hogy soha nem találkoztam még olyan jó ellenféllel, mint a PSG.”

Bár a világ legnagyobb stadionjaiban játszik hétről hétre, a kedvenc stadionja még mindig Magyarországon van.

„A Puskás az. Németországban hasonló a hangulat, ott vannak ultrák, és egész meccsen zeng a stadion. Angliában nincsenek ilyen csoportok, de a stadionnak van egy átlagos hangja, vagy a kapu mögöttiek szétüvöltik a stadiont. A Puskás Aréna teljesen más érzést ad.”

A Premier League-ben jelölték a hónap játékosa címre, de számára most más célok az igazán fontosak. „Ha megnyerem, akkor örülök, de fontosabb, hogy vasárnap nyerjük meg a Ligakupa-döntőt a Wembley Stadionban, és előtte van még a PSG elleni meccs is.”

A beszélgetés végén azt is elárulta, mi hiányzik még a boldogságához. „A Premier League- és a BL-serleg.” Arra a kérdésre pedig, hogy mi lesz, ha mindkettőt megszerzi, mosolyogva annyit mondott: „Akkor megnyerem majd még egyszer!”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hat napon át küzdöttek Farkasházy Tivadar életéért az intenzív osztályon, miközben felesége is 24 órás ellátásra szorul
A humorista életéért napokig küzdöttek a veszprémi kórházban. Közben otthon felesége, Mimi is súlyos állapotba került, akiről Farkasházy mindenáron gondoskodni akart.


Farkasházy Tivadar hat napot töltött a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladás miatt. Négynapos, 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot. Később két másik orvos javasolta volna, de ők nem írhatták fel, az ismerős patikusok pedig nem adhatták ki recept nélkül.

„Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá”

– mondta. Két nap telt el, mire egy röntgen kimutatta a tüdőgyulladást. A laboreredmény a Semmelweis nap miatt késett, de vészhelyzet esetén a labor riadóztat, így egy hatos telefonláncon keresztül egy füredi orvos hívta, hogy mentőt indítana hozzá. Amikor megkérdezte, hogy csak egy tüdőgyulladás miatt-e, azt a választ kapta:

„Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!”

A mentő hangos és rázós volt, Farkasházy szerint inkább dinnyeszállításra készült, és nem Porschéből vagy Ferrariból alakították át. Úgy gondolja, hogy „egy szülő nőnek nem ajánlanám, mert akkor lehet, hogy egy erdőt kell beírni a gyerek születési helyeként.” Azt javasolja, hogy

„Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába.”

A kórházban először infúzióra kötötték, majd oxigént is kapott.

A Heti hetes egykori sztárja most a Klubrádió YouTube-csatornáján szerepel a Tele van a Hócipőnk című műsorban, amely fél éve fut. Csak egyszer hiányzott, akkor Pankotai Lili helyettesítette. „Azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem” – fogalmazott a humorista.

Miközben ő az intenzíven feküdt, felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került. Ironikusan azt javasolta minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek betegek egyszerre, ami náluk sajnos megoldhatatlan.

„Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, mint hogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak” – zárta gondolatait Farkasházy Tivadar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Most megdöglesz, balettpatkány” – feljelentették Kajdi Cylát, pedig csak a Macskafogóból idézett
A sztármodellügynök csak poénkodott, mégis a vádlottak padjára került. Egy régi rajzfilmidézet lett a veszte – de végül az egész tárgyalás kabaréba fordult.


Kajdi Csaba a Sláger Reggelben mesélte el, hogy bírósági ügy lett egy kommentjéből, amit a Facebookon írt egy ismerőse bejegyzéséhez. Az illető arról posztolt, hogy egy zsaru megbüntette őt, és fröcsögött, hogy ez mekkora patkány dolog volt. Kajdi csak ennyit írt a kommentbe:

„Most megdöglesz, balettpatkány”.

Ez a mondat végül feljelentéshez vezetett, és Csabát vádlottként idézték be a bíróságra. „Másodrendű vádlott voltam, a bíró rezignált arccal felolvasta a bűncselekményt, amit elkövettem” – mesélte a rádióban.

A tárgyaláson megkérdezték tőle, ő írta-e a kommentet, és miért tette. Kajdi így válaszolt:

„Idéztem a Macskafogóból”.

Elmondta, hogy a rajzfilmben van egy jelenet, ahol az egyik patkány fojtogatja a másikat, és közben ez hangzik el.

„A bíró úgy elkezdett nevetni...” – mesélte nevetve Kajdi, aki szerint az egész helyzet teljesen komikus volt.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Lebuktatta a csókkamera! Nős vezérigazgató ölelgette a beosztottját a Coldplay-koncerten
A bostoni videó bejárta az internetet, mindenki erről a párról beszél. Az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója és HR főnöke biztosan nem erre számított. A főnök felesége már eltűnt a netről, a férfi profilja is köddé vált.


A Coldplay július 16-án adott koncertet a Boston melletti Foxborough városában. A fellépés egyik pillanata különösen nagy figyelmet kapott:

a csókkamera egy ölelkező párost mutatott a kivetítőn, akikről később kiderült, hogy nemcsak a magánéletben, hanem a munkahelyen is kapcsolatban állnak egymással.

Chris Martin, az együttes énekese a színpadról így reagált a látottakra: „Ó, mi? Ezeknek vagy viszonyuk van, vagy nagyon félénkek.” Később az előbbi bizonyosodott be.

Az interneten gyorsan terjedni kezdett a felvétel, és az online közösség hamar azonosította a párt. A férfi Andy Byron, az Astronomer nevű techcég vezérigazgatója, aki nős, és két gyermeke van. A feleségét Megan Kerrigan Byronnak hívják, ő azonban nem szerepel a videón. A nő, akivel a felvételen látható, Kristin Cabot, a vállalat HR-vezetője.

A történet azóta több médiacsatornán is megjelent. Egyes beszámolók volt munkatársakat idéznek, akik szerint Byron kemény főnöknek számít, és emlékeztetnek arra is, hogy amikor Kristin Cabot a céghez érkezett, a vezérigazgató személyesen jelentette be, és méltatta őt.

A videó továbbra is nagy sebességgel terjed a közösségi médiában.

Byron LinkedIn-profilja már nem elérhető, felesége pedig törölte magát a különböző platformokról.

Egyelőre egyik érintett sem szólalt meg nyilvánosan, de a közösségi médiában már megjelent egy állítólagos levél, amelyben Andy Byron bocsánatot kér a feleségétől, a gyermekeitől és a munkatársaitól is.

(via 444)

Íme, a videó, ami bejárta a világot:

ű

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Schmuck Andor életének utolsó napjairól beszélt Kárász Róbert: Elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül
A tévés május végén még találkozott a politikussal, aki akkor már alig tudott járni, és egyik szemét le kellett takarnia. Schmuck még ekkor is próbált mosolyogni és bizakodni.
F. O. - szmo.hu
2025. július 17.



Kárász Róbert is búcsút vett Schmuck Andortól, aki hosszú ideje tartó betegség után hunyt el 54 éves korában. A Duna Média kreatív igazgatója több alkalommal is találkozott a volt politikussal utolsó hónapjaiban, és megosztotta, hogyan emlékszik vissza ezekre a találkozásokra.

Mint mondta, régi jó kapcsolat fűzte össze őket: gyakran találkoztak a TV2-ben, és Schmuck Andor rendszeres résztvevője, támogatója volt a Fogadj Örökbe Egy Macit Alapítvány jótékonysági eseményeinek is.

A televíziós személyiség utoljára május végén találkozott barátjával, akkor közös fotót is készítettek. „Isten veled, Andor! Ezt a képet május 29-én készítettük, mondtad, hogy nem lesz sok ilyen alkalom… Akkor, ott nem értettem”írta közösségi oldalán Kárász.

Arról is beszélt, hogy utolsó találkozásaik egyikén Schmuck még mindig igyekezett tartani magát. „Összefutottunk párszor a belvárosban. Bár mindig nagyon örültünk egymásnak, mégis szomorú volt látni az állapotát.

Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de a helyzethez képest addig is szeretné a lehető legvidámabban élni az életét.

Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak.”

Kárász szerint Schmuck mindig adott a megjelenésére, utolsó találkozásuk alkalmával is öltönyt, piros nyakkendőt és kalapot viselt. Fizikai állapota azonban egyre romlott: „Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik.

A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, min mehetett keresztül…”

Utolsó találkozásukkor már nehezére esett a mozgás, lassan járt, és az egyik lábára csak speciális szandált tudott felvenni. „Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment” – mondta Kárász a Storynak.

A hírt Schmuck Andor haláláról hétfőn jelentették be. A politikus méltósággal viselte a betegséget, és bár bízott a kezelések sikerében, utolsó nyilatkozataiban már arról beszélt, hogy mindenét eladta, és egyedül él egy bérelt kis lakásban. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk