HÍREK
A Rovatból

Orbán Viktor: Ha elütne reggel a villamos, maga az egész gépezet néhány szomorú könnycsepp elmorzsolása után ugyanúgy működne, mint velem

A miniszterelnök szerint a gépezet minden alkatrésze cserélhető, beleértve a fejét is. Orbán Viktor az Öt című YouTube műsorban volt Hont András vendége. Arról is beszélt, a mostani rendszert túlzás egy személy nevéhez kötni.


A műsor elején Hont András azt mondta, Orbán Viktor tulajdonképpen véletlenül adott nekik interjút, mivel Orbán Balázst szerették volna meghívni, de ezt a kérést elküldték a Miniszterelnökségnek is. Nem sokkal később jelentkeztek, hogy Orbán Viktor elfogadja a meghívásukat.

A beszélgetés elején kiderült, Orbán Viktor minden reggel egy órát át tart megbeszélést Rogán Antallal és Gulyás Gergellyel, ilyen értelemben ők állnak hozzá a legközelebb, és szerinte ezért került épp Rogán Antal a Biden-adminsztráció szankciós listájára.

A miniszterelnök Donald Trumpról azt mondta, azt csinálja, amit megígért, és ez sokkolja Európát. A miniszterelnök JD Vance-re úgy gondol, mint az amerikai politika hosszabb távú meghatározó alakjára. Orbán Viktor szerint ugyanis amit most látunk, az nem Trump négy évéről szól, szerinte „ez a 12 év első 4 éve.”

„Én ezt még mind látni fogom. Hogy honnan nézem, majd a magyar választópolgárok eldöntik.”

A vámháborúról azt mondta, ismerjük az elejét és tudjuk a végét, az, hogy közben mi történik, nem érdekes. Protekcionista, patrióta rendszer alakul ki, amely minden országgal más kulcsokba állapodik meg. Az is lehet szerinte, hogy az ágazati és termékpálya-vámokon túl cégek szintjén állítanak vámtarifákat.

„A vámok hátrányt fognak jelenteni, de ezt ellensúlyozó egyéb gazdasági kérdésekről tárgyalunk.”

„A Nyugat ezt a háborút elvesztette” - mondja Ukrajnáról.

Szerinte egyértelmű, hogy ez egy proxy-háború, az európai vezetők nem merik bevallani, hogy ezt a háborút elveszítették. Az amerikaiak helyzete annyival könnyebb, hogy Trump sosem akarta ezt a háborút.

A hajlandók koalíciójából valóban kihagyják Magyarországot, oda „ha hívnának, se mennénk" -mondta Orbán Viktor. A közös európai haderővel kapcsolatban viszont a magyar kormány az egyik kezdeményező.

Az unió vezetői szerinte legkésőbb 2030-ig fel akarják venni Ukrajnát az Unióba. Ezt a magyar kormány ellenzi. „Nem tudjuk, mekkora a területe, nem tudjuk, mekkora a népessége, és nem tudja magát fenntartani” - mondta a miniszterelnök Ukrajnáról.

Erről most megkérdezik az embereket. Hogy miért nem népszavazás formájában, arra Orbán Viktor azt válaszolta: „A magyar alkotmány kizárja, hogy nemzetközi szerződésekről népszavazással döntsünk. Ezt kinyitni veszélyes.”

Kollár Kinga beszéde is szóba került, Orbán Viktor szerint „ezzel a beszéddel a magyar baloldal elásta magát hosszú időszakra”.

Arra a kérdésre, hogy létezik-e Orbán-rendszer, azt válaszolta, „van, az a kérdés, hogy nevezzük." Az biztos, hogy 2010 óta új rendszer van.

„Szerintem túlzás egy személy nevéhez kötni.”

Orbán Viktor úgy látja, 2010 óta nemzeti rendszer van, ami eltér attól, ami Nyugat-Európában van.

„Abban az értelemben semmi sem múlik rajtam, hogyha elüt reggel a villamos, vagy amikor kimegyek, a gépezet, ami az országot működteti, nevezzük kormányzati gépezetnek, néhány szomorú könnycsepp után ugyanúgy működne, mint velem.”

Szerinte a kormányzati gépezet minden alktrésze cserélhető, „beleértve a fejét is.”

„Biztos, hogy nem lenne olyan maga a kormányzati rendszer, mint most, de lényegét tekintve ez nem változna” - fogalmazott. Szerinte nagyon komoly generációváltást hajtottak végre, úgy látja, 40 és 50 év közötti, a politikában fiatalnak számító, első osztályúan kiképzett, rendkívül jó képességekkel és komoly kormányzati tapasztalatokkal rendelkező generáció áll mögöttük.

„Ennek két hölgytagják elvesztetük egyébként, ezért most inkább férfiak vannak benne.”

„Én mindig is úgy gondolkodtam a Fidesz vezetéséről, vagy az ország nemzeti erőinek az összefogásáról, hogy azoknak a jövője és a sorsa sohasem múlhat egyetlen emberen, vagyis azon, aki vezeti.”

Azt elismerte, hogy ennek teljesen az ellenkezőjét érzékelik az emberek, úgy látják, minden rajta múlik. De ennek az oka szerinte az alkotmányos rendszer. A kormányon belül nagyon erős a miniszterelnök szerepe, ezt a német rendszerből vettük át. „Ez egy bombaiztos demokratikus rendszer”, ami a stabilitást a miniszterelnök körül hozza létre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbánnak: „Miniszterelnök elvtárs, innen már csak egy lépés, hogy valóban férfiként viselkedjen. Úgy, ahogyan az Alaptörvénybe beleírták”
A Tisza Párt vezetője nyílt vitára hívta Orbán Viktort. Facebook-posztjában Magyar Péter egyúttal beszólt Hont Andrásnak is, aki tegnap beszélgetést tett közzé a kormányfővel.


Nem finomkodott Magyar Péter, amikor Orbán Viktor legutóbbi, Hont Andrásnak adott interjújára reagált – Facebook-oldalán osztotta meg nyílt üzenetét a kormányfőnek.

A Tisza Párt elnöke így kezdte bejegyzését: „Miniszterelnök elvtárs, innen már csak egy lépés, hogy valóban férfiként viselkedjen. Úgy, ahogyan az Alaptörvénybe beleírták.”

Ez még csak a bemelegítés volt. Ezután így folytatta:

„Gratulálok a tegnapi ‘óriási’ tetthez, hogy nem a Kossuth rádióban, hanem egy Mészáros Lőrinc által kitartott propagandaoldalnak dolgozó egykori fideszes képviselőnek, Deutsch Tamás táskahordójának válaszolt az előre megírt kérdésekre.”

Magyar egyenesen kihívta Orbánt:

„Miniszterelnök elvtárs, szedje össze magát, jelölje meg az időpontot, a helyszínt és a fegyvernemet! Én ott leszek.”

A pártelnök szerint itt lenne az ideje egy nyilvános vitának:

„Jelezze, ha húsz év után készen áll egy nyilvános vitára hazánk helyzetéről, az önök által okozott problémákról, gyűlöletkeltésről, a lehetséges megoldásokról és az emberséges Magyarországról.”

Posztja végén Magyar még egy videót is megosztott, ezzel a kommenttel:

„Mivel állítólag szereti a férfias, western filmeket, küldök egy kis bátorítást.”

Miniszterelnök elvtárs, innen már csak egy lépés, hogy valóban férfiként viselkedjen. Úgy, ahogyan az Alaptörvénybe beleírták.

Gratulálok a tegnapi “óriási” tetthez, hogy nem a Kossuth rádióban, hanem egy Mészáros Lőrinc által kitartott propagandaoldalnak dolgozó egykori fideszes képviselőnek, Deutsch Tamás táskahordójának válaszolt az előre megírt kérdésekre ?.

Miniszterelnök elvtárs, szedje össze magát, jelölje meg az időpontot, a helyszínt és a fegyvernemet! Én ott leszek.

Jelezze, ha húsz év után készen áll egy nyilvános vitára hazánk helyzetéről, az önök által okozott problémákról, gyűlöletkeltésről, a lehetséges megoldásokról és az emberséges Magyarországról.

Mivel állítólag szereti a férfias, western filmeket, küldök egy kis bátorítást.

Ne féljen! Legyen bátor!

Közzétette: Péter Magyar – 2025. április 18., péntek

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Több hónapra korlátozzák a hamvak vízbe szórását a Tiszán és a Tisza-tavon
A tilalom május 1-jétől szeptember 15-ig tart, és hétvégékre, valamint ünnepnapokra vonatkozik. A szabályozás Szolnok térségét és a Tisza-tavat is érinti.
F. O. - szmo.hu
2025. április 17.



Május 1-jétől szeptember 15-ig korlátozás lép életbe a Tisza több szakaszán és a Tisza-tavon a hamvak vízbe szórásával kapcsolatban – hívta fel a figyelmet a Közép-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság a Facebookon.

A tájékoztatás szerint ebben az időszakban pénteken 16 órától hétfő reggel 8 óráig nem támogatják az elhunytak hamvainak vízbe helyezését. Emellett munkaszüneti napokon sem adnak ki vízügyi engedélyt, így május 1-jén, június 9-én (Pünkösdhétfő) és augusztus 20-án sem lehet majd ezt a kegyeleti szertartást engedéllyel elvégezni.

Az igazgatóság közösségi oldalán azt írta:

„A közérdek, a közegészség és az élővizek védelme érdekében – a helyszínen szerzett tapasztalataink és a szakmai vélemények alapján – nem támogatjuk az elhunyt hamvainak vízbe helyezését

péntek 16 órától hétfő reggel 8 óráig, valamint a munkaszüneti napokon.”

A korlátozás több vízterületet is érint. Szolnok város belterületén a Tisza felszíni vízkivételi műve és a húsipar közötti szakaszon, egészen a 336+700 folyamkilométer szelvényéig lesz érvényben. Emellett a Zagyva folyó torkolati részétől a Szolnok városi vasúti hídig, valamint a Tisza-tó teljes területén is hatályos lesz az intézkedés.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gyárfás Tamás a Fenyő-ügyről: Meg voltam győződve arról, hogy engem felmentenek
A volt sportvezető a Friderikusz Podcastban beszélt az ítéletről, Portikról és a börtönéletről. Elárulta, mit vitt volna magával, és mit mondott neki Tasnádi Péter.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. április 18.



Gyárfás Tamás közel másfél órás interjút adott Friderikusz Sándor podcastjében, ahol többek között a jogerős ítéletről, a börtönbüntetésről, valamint a Portik Tamással való kapcsolatáról is beszélt.

Ahogyan lapunk is beszámolt róla, a 76 éves egykori sportvezetőt és televíziós producert a Fővárosi Ítélőtábla múlt csütörtökön jogerősen hét év szabadságvesztésre ítélte a Fenyő-gyilkosság ügyében, mint felbujtót. Portik Tamást életfogytiglanra ítélték. Gyárfás az interjúban megerősítette, hogy rendkívüli jogorvoslattal él majd a másodfokú ítélet után.

A beszélgetés során azt mondta,

az elsőfokú ítélet előtt meg volt győződve arról, hogy felmentik. Hozzátette: „Nem csináltam semmit, hittem az igazságszolgáltatásban”.

Elmondása szerint megrendítette az ítélethirdetés, de nem akarta kimutatni az érzelmeit, mert nem szeretné megosztani másokkal, mit érez.

Gyárfás arról is beszélt, hogy a bíróság szerinte nem vett figyelembe bizonyos bizonyítékokat. Kifogásolta, hogy a Portik Tamás által titokban rögzített hangfelvételek tartalmát összemosták. Az ítélet szerint ezek a felvételek azt támasztják alá, hogy Gyárfás kvázi engedélyt adott Fenyő János megölésére, és erre a metakommunikációja is utal. Gyárfás ezt az eljárás során határozottan tagadta.

Kifejtette, hogy azért tartotta fenn a kapcsolatot Portikkal, mert attól tartott, ha megszakítja, azzal családja biztonságát veszélyeztetné. Úgy fogalmazott: „Nincs tapasztalatom a bűnözőkkel, ezért így cselekedtem”.

Azt is hozzátette, hogy Fenyő Jánosnak sok ellensége volt, „valakinél betelt a pohár”, és emiatt ölhették meg. Elmondása szerint Fenyő vetélytársa volt, de másfél évvel a gyilkosság előtt rendezték a nézeteltéréseiket, és soha nem kívánta a halálát.

A beszélgetés során szóba került az is, hogy még nem tudja, melyik börtönbe kell bevonulnia. Elárulta, hogy a többszörösen elítélt Tasnádi Pétertől érdeklődött arról, mit érdemes magával vinnie, és milyen a börtönélet.

Az interjúban politikai témák is előkerültek. Gyárfás szerint 2006 után bojkottálták a műsorát, mert „élesek voltunk a Fidesz politikusaival szemben is, ezt nem akarta a Fidesz”. Ugyanakkor jó kapcsolatot ápolt Orbán Viktorral, aki szerinte nagyra értékelte a sportban végzett munkáját. Azt mondta:

„Orbán megkülönböztetett pozitív figyelmet tanúsított irányomban a sportbéli tevékenységem alapján”.

Felidézte a riói olimpiát, ahol Orbán Viktor leült Hosszú Katinkával és edzőjével, Shane Tusuppal. Gyárfás úgy véli, róla beszéltek, és ezt követően érkeztek hozzá olyan jelzések, hogy álljon félre az úszószövetség éléről. A konfliktus hátterében szerinte inkább Tusup állt, és az ügy kiindulópontja az volt, hogy nem akarta a szövetség pénzéből finanszírozni Hosszú Katinka gyúrójának költségeit.

A Nap TV egykori tulajdonosa az ingatlan eladásáról is beszélt. Azt mondta, Mészáros Lőrinc tisztességes árat fizetett az épületért, de ő ezt nem tekinti fájdalomdíjnak vagy kompenzációnak az úszószövetségi elnöki poszt elvesztéséért.

Gyárfás a beszélgetés végén azt mondta, meg fogja kezdeni a büntetése letöltését, amint megkapja a behívót. Hangsúlyozta: nem fog elmenekülni, és öngyilkosságot sem tervez.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Trump szerint megvan az ukrán nyersanyag-alku, jövő héten alá is írják
Az amerikai elnök szerint jövő héten aláírják az ukrán nyersanyag-megállapodást. Trump a sajtótájékoztatón Zelenszkijről és az orosz–ukrán háborúról is véleményt mondott.


Donald Trump egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy már megszületett a megállapodás Ukrajnával a stratégiailag fontos nyersanyagokról, és azt jövő hét csütörtökön, április 24-én írják alá. A bejelentést Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel közösen tartott tájékoztatón tette az Egyesült Államok elnöke.

Az elmúlt hetekben arról szóltak a hírek, hogy nemcsak Ukrajna, hanem Oroszország is próbált ilyen megállapodást kötni Trumppal, de konkrét egyezségről eddig nem érkezett hivatalos megerősítés.

Trumpot a sajtótájékoztatón arról is kérdezték, hogy szerinte felelős-e Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke az orosz–ukrán háborúért. Azt válaszolta, hogy nem tartja őt felelősnek.

„Nem vagyok elégedett vele. Nem hibáztatom őt, de azt nem mondanám, hogy a legjobb munkát végezte” - mondta az USA elnöke. A BBC szerint Trump hozzátette, hogy szerinte a háború ki sem tört volna, ha ő lett volna az elnök 2022-ben.

Trump a vámokról is beszélt, és azt állította, hogy az Egyesült Államok rengeteg pénzt keresett ezekből, valamint azt is kijelentette, hogy

más országok többé nem tudják kihasználni Amerikát, mert most „van egy igazi elnökük.”

Úgy fogalmazott, ha más országok nem hajlandók tárgyalni, akkor az Egyesült Államok „majd megköti helyettük az alkut”.

Meloni közölte, hogy Trump elfogadta a meghívását Olaszországba. Hangsúlyozta, hogy a látogatás nemcsak Olaszországról szól, hanem egész Európáról. Az olasz miniszterelnök így fogalmazott:

„Amikor a Nyugatról beszélek, nem a földrajzi értelemben vett nyugatra gondolok. Egy civilizációról beszélek, és ezt a civilizációt szeretném erősebbé tenni.”

Szerinte Európa és az Egyesült Államok közös célja, hogy „újra naggyá tegyék a Nyugatot”.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET: