SZTÁRVILÁG

Szikora Róbert: „Számomra Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa”

A zenész beszélt a családja múltjáról, a zenéről, a vallásról és a politikáról is.

Link másolása

Szikora Róbert a Mandinernek adott interjúban beszélt a családjáról, az életéről, a zenéről és a politikáról is.

A család múltjáról elárulta: "Az apai nagyapám kint volt a gulágon. Okos fiú volt, megtanult kicsit oroszul, és ő tolmácsolt a fogva tartók és a rabok között, így hat év múlva haza is került. Apám cserkész volt, keresztény, még idős korában, a kommunista rendszerben is rövid nadrágban járt. Mindig azt mondta, azért, mert a cserkészek nem fáznak. Ahol csak lehet, keresztbe tettek neki. Nálunk kint volt a falon a Nagy-Magyarország térkép, kisgyerekként már tudtam, miért írta azt József Attila, hogy nem, nem, soha!"

A lap megkérdezte a 66 éves zenészt arról is, hogy miért szokta Orbán Viktor miniszterelnököt dicsérni a nyilvánosság előtt.

"Római katolikus, vallásos ember vagyok. Magyar és hazaszerető. Meggyőződésem, a jó Isten keze van abban, hogy egy olyan korban élhetek, amikor egy keresztény, katolikus országnak egy ilyen ember a vezetője, mint a miniszterelnök. Számomra Orbán Viktor a világ egyik legnagyobb élő politikusa, és hiába savazzák és próbálják lejáratni, nem lehet kiütni.

Sakkos példát hozva, Orbán Viktor hat lépéssel előrébb jár, mint a hazai liberálisok és baloldaliak, ráadásul velük ellentétben, van víziója. Ha ő nincs, ma itt lennének a migránsok. Nem kellenek a migránsok, van nekünk elég gondunk a baloldallal is" - válaszolta.

Ismerősei figyelmeztették, hogy ne politizáljon. Elmondása szerint "Vannak ismerőseim, akik azt mondták mostanában, „ne csináld Robi, ne állj bele a politikába, mert lefelezed a közönségedet". De szerinte "66 éves koromra engedtessék már meg, hogy kimondjam, amit gondolok!"

A hitéről is vallott a lapnak: "Kétségtelen, a siker tudja torzítani a személyiséget. Még kezdő zenész koromban a nagypapám mindig azt mondta nekem, kisfiam, ne legyél beképzelt. Pedig akkor kicsit az voltam, hiszen dobosként bármit eljátszottam és bárkit lejátszottam. Persze annyira sosem hajlottam el, hogy ne legyek tisztában vele, a képességeimet a jó Isten adta, és így annak is a lehetőséget, hogy sikeres ember legyek.

Én pedig sokszor lubickoltam a sikerben, de sosem felejtettem el a koncert előtt vagy után hálát adni mindezért az Istennek".

A zenész még most is aktívan dolgozik. Bevallása szerint: "az utóbbi hónapokban 15-20 számot írtam, két színpadi művön dolgozom. Szent Erzsébet története musical lesz... A másik musicalt pedig Gábor Zsazsa életéről írom". Ezen kívül ő lett az idén Magyarországon esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus arca, amely a keresztények nagy ünnepe.

Arról pedig, hogy elégedett-e, azt mondta: "Igen, a jó Isten kegyes volt hozzám, hiszen én csak egy rákospalotai kiscsávó vagyok, aki az apjára akart hasonlítani. Ezért lettem zenész, aki aztán hatalmas sikereket ért el a színpadon, akit Little Richard tüntetett ki, s aki a hírnöke lehet a keresztények nagy ünnepének. Kell ennél több?"

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bochkor több ezer hallgató előtt árulta el, sosem játszaná le Tóth Gabi dalait
A Retro Rádió adásában fejtette ki véleményét a műsorvezető. Arról volt szó, a hallgatók kinek a dalait nem hallgatnák meg soha többé.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

A hallgatói véleményekből összeállított listára került fel Tóth Gabi is, mint olyan énekes, akinek a dalait soha többé nem hallgatnák meg. A Promotions azt írja,

a rádiós hangjából érezhető volt, hogy nem döbbent meg túlságosan, amikor az emberek véleményét megismerte.

Ellenben amikor a hallgatók közül többen kiemelték, hogy ByeAlex dalait sem hallgatják szívesen, azzal Bochkor és a munkatársa nem értettek egyet, ugyanis szerintük Alex jó zenéket csinál.

Előkelő helyezést ért el a hallgatói antipátia listáján Pápai Joci is,

akinek Bochkor egyetlen dalát ismerte, de ezt is csak nyikorgáshoz hasonlította, majd megjegyezte, hogy ezt amúgy is csak néha hajnalban játszák.

Köztudott, hogy Tóth Gabi nehezen viseli a kritikát, várható, hogy reagál majd Bochkor szavaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kollégáival sem tartja a kapcsolatot Forró Tamás
Az egykori televíziós kerüli a nyilvánosságot, tartózkodik a hazai közélettől. Igazi sármőr volt, laza, mint egy filmsztár.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

A Blikk talált rá Forró Tamásra, a Magyar Televízió egykori sztárriporterére.

Forrót emlegették III/III-as ügynökként, a Kádár-rendszer kiszolgálójaként, valamint a legendás brókerbotrány, a Kulcsár Attila-ügy egyik szereplőjeként is, s az emlékezetes Postabank-ügyben Princz Gábor mellett is fel-felbukkant a neve. A bíróság azonban a vesztegetési vádak alól felmentette.

Munkáját elismerték, a legkiválóbb oknyomozó riporterek között tartották számon, ráadásul a nők első számú kedvence volt a sármos tévés, aki egy időben Havas Henrikkel alkotott párost.

Az egykori, a Napkeltében vele dolgozó munkatársát kérdezte a Blikk, aki azt mondta: azóta nem látta, amióta utoljára kilépett a Magyar Televízió épületéből. „De igazából nem is nagyon vagyok kíváncsi rá, ahogy ő sem kíváncsi senkire a korábbi kollégái közül. Igaz, mindig is magának való embernek tűnt. Remek riporter volt, aki üzletemberként is sikeres lett később. Úgy rémlik, a bazilika mellett volt egy antikboltja, felvásárolt festményeket, ám az egyikről az eladása után kiderült, hogy hamisítvány. Talán ez vert éket közé és Simicska Lajos közé egy életre, pedig korábban jóban voltak.”

Havas Henrik így beszél róla: „Nyugodtan szisszenjenek fel a mélyen tisztelt publicisták, de állítom, hogy mi ketten megújítottuk a rendszerváltás időszakában a rádiót. Mi hívtunk be először élőben vitatkozni politikusokat, nálunk szólalt meg először a teljes Fidesz-vezérkar, Mécs Imre, és még sorolhatnám.

A Blikk telefonon elérte Forrót, aki viszont elzárkózott azelől, hogy elmondja, hogy él most. Annyit árult csak el, hogy külföldön van.

Egy másik régi televíziós, Dömsödi Gábor viszont összefutottvele, akivel röviden tudott is beszélgetni. „Nagyjából két hónapja a Fehérvári úti piacon sétáltam, amikor jött velem szemben egy ismerős, vékony, jól öltözött férfi. »Tamás, te vagy?« – kérdeztem tőle, amikor a közelembe ért. Bevallom, megdöbbentett, milyen jól tartja magát.

Dömsödi így folytatt: „Azt mondta, sokat van külföldön, s igyekszik távol tartani magát a honi közélettől. Emlékszem, korábban megannyi nőismerősöm mesélte, hogy Forró igazi sármőr volt. Nekem egyszer megadatott, hogy Coventryben, a Jaguár gyárban tett látogatásunk során megosszak vele egy franciaágyat. Ott feküdt mellettem meztelenül, cigarettázva. Ilyen volt ő, laza és utánozhatatlan.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andreával ápolt szoros kapcsolatot a Házasság első látásra szakértője
Gaál Viktor és az üzletasszony korábban közelebbi viszonyt ápoltak egymással. De nem úgy, ahogy gondolnánk.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Amikor Várkonyi Andrea szakított Bochkor Gáborral, olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Gaál Viktorral egy párt alkotnak.

A műsorvezető azonban pár éve elmondta, hogy ez nem volt igaz.

Várkonyi azt nyilatkozta, hogy a műsora kapcsán ismerkedtek meg. „Viktorral a Micsoda nők! című műsoromnak köszönhetően lettem jó viszonyban, gyorsan kiderült, hogy hasonló a látásmódunk. Több dologban is együttműködünk. Csoportos érzelemintelligencia-tréninget tartunk.” – mondta Várkonyi akkor.

Gaál Viktor most a Best magazinnak nyilatkozott arról, hogy traumatizált gyerekkora volt, a legnagyobb kihívás a családi háttere volt. Ezenfelül átokként élte meg azt, amit sokan áldásnak tartanának: a pszichológusnak ugyanis a 160 feletti intelligenciahányadosa is megnehezítette az életét.

Mindamellett, hogy végig unatkoztam az iskolában, szó szerint szenvedtem is, mert folyamatosan vissza kellett fognom magam

Várkonyi Andrea 2019-ben diplomázott pszichológiából.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kucsera Gábor és Tápai Szabina mégsem tud egymás nélkül élni
Két évig bírták egymás nélkül. Igazából soha nem költöztek szét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Bár Tápai Szabina és Kucsera Gábor tavaly igencsak viharos körülmények között jelentették be, hogy válnak,

de már a karácsonyt is szeretetben, békességben, együtt töltötték.

A Best magazin úgy értesült, újra együtt vannak.

Mióta külön vagyunk, azóta nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, olyan dolgokat is, amiket korábban nem tudtunk. Őszinteséggel, nyitottsággal, nem anyázással, nem ajtócsapkodással, egy tök nyugodt beszélgetés van. Azt gondolom, hogy mindkettőnknek kellett, hogy ez megtörténjen, hogy épülni tudjunk, hogy fejlődni tudjunk. Szabina is tudjon fejlődni, én is szembe tudjak nézni a saját hibáimmal” – mondta korábban Kucsera Gábor a Palikék Világa by Manna egyik adásában.

Szabina pedig még márciusban a Blikknek nyilatkozta, hogy „Jobb a kapcsolatunk, mint valaha, a házasságunk alatt bármikor. (...) tényleg jól működünk együtt, mint szülők. Aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, hát ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha!”.

Most már mindennap újra Pest megyei kertes házukba térnek haza. Ez nem jelent óriási változást,

ugyanis míg külön voltak, akkor is csak felosztották egymás közt a napokat.

Amikor Szabina volt a gyerekekkel, Gábor nem aludt otthon, ha pedig apás napok voltak, Szabinának volt kimenője. A három gyereket ugyanis nem akarták mozgatni, szerették volna, ha megmarad számukra a megszokott környezetük: szobájuk, óvodájuk, az iskolájuk, és a barátaik.


Link másolása
KÖVESS MINKET: