SZFE: Szász János filmrendező is felmondott
Felmondott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Szász János.
- mondta az Indexnek.
A portálnak adott szeptemberi interjújában még azt mondta, bár nehezen, de úgy döntött, hogy marad az egyetemen, ám már akkor jelezte, hogy csak egyelőre, "amíg nem jön a végérvényesen felvállalhatatlan helyzet".
A rendező egyébként most új filmjén, az Utas és holdvilág című adaptáción dolgozik, nyáron kezdhetik el forgatni.
Mint megírtuk, az SZFE-t fenntartó kuratórium számos újdonságot ígért a februári félévkezdésre. Sajtóértesülések szerint megválnak az intézmény Vas utcai épületétől, a filmes képzést a Duna TV régi, budai székházába tehetik át, míg a színész szakos hallgatók maradhatnak Pesten.