SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Szekér Gergő politikusok kényes ügyeiről beszélt TikTokon, pár nap múlva kihallgatta az Alkotmányvédelmi Hivatal

Az énekes alig pár nappal azután kapott idézést, hogy egy videóban érzékeny részleteket osztott meg múltjáról. A kihallgatás alatt hazugságvizsgálót is bevetettek, de arról nem beszélhetett, miről kérdezték.


Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a homoszexuálisként coming outolt Szekér Gergő egy – később törölt – TikTok-videóban arról beszélt, hogy több családos férfi politikus is megfordult már az ágyában.

Az énekes most megerősítette a Blikknek, hogy nemrég bent járt az Alkotmányvédelmi Hivatal épületében. Azt viszont nem árulta el, hogy a politikusokról szóló kijelentései összefüggésben állnak-e a kihallgatással.

„Igen, jártam bent, azt nem cáfolom…” – mondta az énekes, aki minden kérdésre nagyon óvatosan, megfontoltan válaszolt.

A Blikk egyik olvasója figyelt fel arra, hogy nem sokkal azután, hogy Gergő egy TikTok-videóban és lapunknak adott interjúban politikusokkal való múltbeli viszonyairól beszélt, már az Alkotmányvédelmi Hivatalban járt.

A kihallgatás részleteiről az énekes nem beszélhetett.

„Onnantól kezdve, hogy beléptem az épületbe, addig, míg ki nem jöttem, semmilyen információt nem oszthatok meg”

– mondta.

A lap információ szerint Szekért hazugságvizsgálóra is kötötték, amikor a hatóságokkal beszélgetett. Ő maga is megerősítette, hogy valóban részt vett poligráfos kihallgatáson.

„Annyira különleges szituáció az ilyen, hogy az ember még akkor is izgul, amikor a teljes nevét mondja ki. Tanultam pszichológiát, tudom, hogyan működik ez, és 99 százalékban pontos, szerintem tényleg csak a pszichopaták tudják átverni” – mesélte.

Gergőt arról is kérdezték, milyen gondolatok jártak a fejében, amikor az Alkotmányvédelmi Hivatal megkereste:

„Ha az embert bármilyen hatóság hívja, természetes, hogy izgul, de nyitott könyv az életem. A coming outomnál megfogadtam, hogy soha nem fogok hazudni és félelemben élni. Éppen ezért nem telt el egy óra, és ott voltam a megadott címen.”

A bent történtekről nem kapott semmilyen hivatalos iratot. „Üres kézzel távoztam” – mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Ez volt a legjobb dolog, ami történt velem” – Jennifer Lopez megszólalt a válásáról
Az énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt arról az időszakról, amikor tönkrement a házassága Ben Affleckkel.


Jennifer Lopez vasárnap az amerikai CBS tévécsatorna Sunday Morning című műsorában vendégeskedett, ahol legújabb filmjét reklámozta. A Pókasszony csókja (Kiss of the Spider Woman) – amely a tervek szerint október 10-én kerül a mozikba – az énekes-színésznő és volt férje közös projektje volt, hiszen Ben Affleck producerként vett részt benne.

A tévés interjúban Lopez meg is köszönte az Oscar-díjas színész és produkciós cége munkáját: „A film nem készül el, ha nincs ő és az Artist Equity – és ezért az elismerést mindig megadom neki.” Azt is mondta, hogy Affleck lehetővé tette számára „a szerepet, amire születtem”.

A műsorban természetesen szóba került a válása, és az is, hogyan élte meg ezt a nehéz időszakot. Amikor megkérdezték, hogyan bírta egyszerre a magánéleti történéseket és a munkát, így felelt:

„Épphogy! Nehéz volt, nehéz időszak volt – nagyon nehéz időszak volt.”

Arra a kérdésre, hogy menedéket jelentett-e a filmszerep, ezt mondta: „Igen, száz százalék. Nehéz volt nem ezen gondolkodni, de egyben a legjobb és a legrosszabb idők voltak, mert minden pillanat a forgatáson, minden pillanat, amikor ezt a szerepet játszottam... Nagyon boldog voltam, aztán otthon nem volt túl jó, és csak az járt a fejemben, hogy oké, ezt hogyan egyeztetem össze? De túl lehet jutni rajta.”

Végül így fogalmazott:

„Őszintén szólva azt kell mondanom, hogy ez volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem, mert megváltoztatott. Nem is megváltoztatott – segített úgy fejlődni, ahogy szükségem volt rá, hogy tudatosabb legyek. Most más ember vagyok, mint tavaly, azt hiszem, másfél évvel ezelőtt.”

Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata 2002-ben indult, az eljegyzés után azonban 2004-ben szakítottak. 2021-ben jöttek össze újra, 2022-ben pedig össze is házasodtak Las Vegasban, majd Georgiában tartottak még egy ceremóniát. Az 56 éves énekesnő tavaly augusztusban adta be a válókeresetet, a második házassági évfordulójuk után. A bírósági iratok szerint viszont már 2023 áprilisában külön éltek.

Via Unilad


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
Pápai Joci elárulta, miért lépett vissza a Sztárboxban: Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig
Joci üzent ellenfelének is: „Valamikor az önös célok eltörpülnek egy nemesebb cél érdekében. Mostantól Kocsis Dénes szurkoló leszek és kívánom szívből, hogy találd meg a békédet az elkövetkező időszakban”.


Mi is beszámoltunk róla, hogy a Sztárbox vasárnapi mérkőzésén a győztesnek megválasztott Pápai Joci visszalépett ellenfele, Kocsis Dénes javára. A színész-énekesnek az első negyedben kiugrott a válla, így sérülten bokszolta végig a meccset. Az ereje azonban az utolsó negyedben elfogyott, így Jocit hozták ki győztesenek a bírák. Ám ő a végén elkérte a mikrofont, és azt jelentette be: "Az igazságérzetem nem engedi, hogy én jussak tovább, Kocsis Dénes fog tovább versenyezni a Sztárboxban, a sportszerűség miatt visszalépek.”

„Én nagyon-nagyon tudom, hogy a Dénes mennyire küzdött, és hogy mennyit is számít neki ez a verseny. Azt gondolom, az igazságérzetem nem engedi, hogy én menjek tovább. Ha számít ez valamit, ha nem: Dénes, én ezt átadom neked, hiába én voltam a jobb” – közölte még.

Pápai Joci hétfőn reggel Balázséknak a rádióban elmondta:

"Ha nem így döntöttem volna, egy sötét szobába sírtam volna két hétig, ismerem magam. És ma olyan jól vagyok, hogy így döntöttem, nagyon boldog vagyok. Láttam, hogy mit jelent ez neki, tudom, hogy sírva kezdte a bokszot, első edzője vissza is lépett. Nem tudom, ezt elmondhatom-e, de arra kérték, hogy mondja vissza a Sztárboxot".

De látta, hogy Kocsis Dénesben hatalmas erő van. Mikor kiugrott a válla, akkor is csodálkozott, hogy nem vitték el a mentők. Úgy vlte:

"Lehet, hogy én voltam a jobb, lehet, hogy az ütőerőm az egyik legjobb volt a mezőnyben, de én így nem tudtam volna tovább menni nyugodt szívvel".

Azt is elmesélte, hogy nemrég megint covidos volt, két hétig feküdt, és még most is azt érzi, hogy a tüdeje szétszakad, mert valószínűleg tüdőgyulladása van. Így azt tervezi, hogy pihen. Az edzést azonban majd folytatja, nem tartja kizártnak, hogy egyszer majd játszanak Kocsis Dénessel egy visszavágót - írja a 24.hu.

Pápai Joci hétfőn délután egy fotót is megosztott közösségi oldalán, melyet Kocsis Dénesnek címzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Keith Urban elköltözött Nicole Kidmantől, közel 20 év után vált külön a sztárpár
A TMZ információi szerint a döntés egyoldalú volt. A színésznő nem akarta a különélést, és próbálja megmenteni a házasságukat.


Közel 20 év után különvált Nicole Kidman és Keith Urban – tudta meg a TMZ. A lapnak több, közvetlen információval rendelkező forrás azt mondta, hogy

a pár „a nyár eleje óta” külön él.

A TMZ információi szerint a döntés egyoldalú volt, a színésznő nem akarta a különélést, és próbálja megmenteni a házasságukat.

Egy forrás a lapnak elmondta, hogy „Keith saját otthont vásárolt Nashville-ben, ezután költözött el a családi házból”, amely szintén Nashville-ben található.

Hogy a pár elválik-e, egyelőre nem dőlt el

- jegyzi meg a TMZ, amely úgy tudja: a két gyermekükről a színésznő gondoskodik és „összetartja a családot ebben a nehéz időszakban, mióta Keith távol van”.

Az Oscar-díjas színésznő és a négyszeres Grammy-díjas countryénekes 2006-ban házasodott össze, gyermekeik 14 és 17 évesek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„Szerelmes voltam belé” - Szépréthy Roland először beszélt Mihályfi Lucával történt szakításáról
A tévés ritkán beszél magánügyeiről, most mégis felidézte a fél évig tartó románcot. Úgy fogalmazott, szerelmes volt, de ma a munkára koncentrál.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 30.



2024 őszén a Sztárbox stúdiójában láttuk először együtt Szépréthy Rolandot és Mihályfi Lucát: élő adásban csattant el a csók, addig nem beszéltek a kapcsolatukról. A románc nagyjából fél évig tartott, azóta külön utakon járnak. Mihályfi Luca azóta a Dancing with the Starsban táncol együtt Hegyes Bercivel, a magánéletben is egy párt alkotnak.

Szépréthy közben szakmailag is nagyot lépett: a Sztárbox kommentátori és közösségimédia-feladatai után már a Megasztár műsorvezetője, az RTL-től a TV2-höz igazolt.

„Nem igazán jut időm a szórakozásra. A legutolsó kapcsolatom még Mihályfi Lucával volt, ami nyilvános is volt. Durván fél évig tartott. Az a legtisztább, ha köztünk marad, miért lett vége. Nem szívesen beszélnék erről. Nagyon szép, intenzív kapcsolat volt. Szerelmes voltam belé.

Ő egy gyönyörű lány, szép lelke is van. Azóta viszont semmi. Azóta voltak próbálkozások, randik, de semmi komoly. Nem abban az életszakaszban vagyok, ahol ez a prioritás. És felesleges lenne belemenni egy olyan kapcsolatba, amibe nem tudok beleadni mindent” – mondta a Borsnak.

Arról is beszélt, kiknek a munkáját figyeli közelről.

„A Sebestyén Balázs-féle műsorvezetés áll legközelebb hozzám. De Tillát is meg fogom most nézni, hogy ellesek tőle pár dolgot” – taglalta a műsorvezető.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: