SZTÁRVILÁG

Solti Ádám édesapja szerint nem kellene elítélni a fiát a házasságon kívül született gyereke miatt

A színész édesapja jó kapcsolatot ápol az unokájával, csodálatos kisfiúnak tartja, és az édesanyját is régóta ismeri.

Link másolása

Mint azt mi is megírtuk: Solti Ádám és felesége, Bernadett hétfőn egy közös interjúban vallott a Blikknek arról, hogy válságba került a kapcsolatuk, miután kiderült, a színésznek szeretője volt, akinek ráadásul gyereke is született a sztártól. Felesége végül nem hagyta el Ádámot, hanem úgy döntött, együtt, kéz a kézben próbálják meg megoldani a helyzetet.

A színész édesapja most a Fókusznak mesélt arról, hogy mit gondol fia félrelépéséről.

"Ő felnőtt, a saját maga életét éli, én ebbe nem szólok bele, én csak az apai szeretet tudom biztosítani, semmi mást. Egyébként sem ítélhető ezért el, ilyen mindenkivel előfordult. Szerintem nem történt semmi borzalmas dolog, ami miatt az Ádámot ezért el kellene ítélni"

- fogalmazott Ádám édesapja, aki szerint fia mindig is a lányok kedvence volt. Most viszont attól fél, nehogy ez a karrierjébe kerüljön.

Ferenc egyébként jó kapcsolatot ápol az unokájával, csodálatos kisfiúnak tartja és az édesanyját is már régóta ismeri, rendszeresen találkoznak is. Solti Ádám édesapja azt mondja, tökéletesen egyetért Szegedi Fecsóval, aki korábban a Fókusznak azt nyilatkozta, minden gyerek áldás.

"Minden gyermek egy áldás, ő egy gyönyörű gyermek, és én személy szerint örülök neki"

- fogalmazott a színész édesapja.

A Fókusz riportja:

A kisfiú édesanyja is nyilatkozott a sajtónak. Solti Ádám egykori szeretője azt mondja, nem érti, a színész miért fordult a sajtóhoz egy ilyen személyes üggyel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Bochkor több ezer hallgató előtt árulta el, sosem játszaná le Tóth Gabi dalait
A Retro Rádió adásában fejtette ki véleményét a műsorvezető. Arról volt szó, a hallgatók kinek a dalait nem hallgatnák meg soha többé.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

A hallgatói véleményekből összeállított listára került fel Tóth Gabi is, mint olyan énekes, akinek a dalait soha többé nem hallgatnák meg. A Promotions azt írja,

a rádiós hangjából érezhető volt, hogy nem döbbent meg túlságosan, amikor az emberek véleményét megismerte.

Ellenben amikor a hallgatók közül többen kiemelték, hogy ByeAlex dalait sem hallgatják szívesen, azzal Bochkor és a munkatársa nem értettek egyet, ugyanis szerintük Alex jó zenéket csinál.

Előkelő helyezést ért el a hallgatói antipátia listáján Pápai Joci is,

akinek Bochkor egyetlen dalát ismerte, de ezt is csak nyikorgáshoz hasonlította, majd megjegyezte, hogy ezt amúgy is csak néha hajnalban játszák.

Köztudott, hogy Tóth Gabi nehezen viseli a kritikát, várható, hogy reagál majd Bochkor szavaira.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Várkonyi Andreával ápolt szoros kapcsolatot a Házasság első látásra szakértője
Gaál Viktor és az üzletasszony korábban közelebbi viszonyt ápoltak egymással. De nem úgy, ahogy gondolnánk.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Amikor Várkonyi Andrea szakított Bochkor Gáborral, olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Gaál Viktorral egy párt alkotnak.

A műsorvezető azonban pár éve elmondta, hogy ez nem volt igaz.

Várkonyi azt nyilatkozta, hogy a műsora kapcsán ismerkedtek meg. „Viktorral a Micsoda nők! című műsoromnak köszönhetően lettem jó viszonyban, gyorsan kiderült, hogy hasonló a látásmódunk. Több dologban is együttműködünk. Csoportos érzelemintelligencia-tréninget tartunk.” – mondta Várkonyi akkor.

Gaál Viktor most a Best magazinnak nyilatkozott arról, hogy traumatizált gyerekkora volt, a legnagyobb kihívás a családi háttere volt. Ezenfelül átokként élte meg azt, amit sokan áldásnak tartanának: a pszichológusnak ugyanis a 160 feletti intelligenciahányadosa is megnehezítette az életét.

Mindamellett, hogy végig unatkoztam az iskolában, szó szerint szenvedtem is, mert folyamatosan vissza kellett fognom magam

Várkonyi Andrea 2019-ben diplomázott pszichológiából.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kucsera Gábor és Tápai Szabina mégsem tud egymás nélkül élni
Két évig bírták egymás nélkül. Igazából soha nem költöztek szét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Bár Tápai Szabina és Kucsera Gábor tavaly igencsak viharos körülmények között jelentették be, hogy válnak,

de már a karácsonyt is szeretetben, békességben, együtt töltötték.

A Best magazin úgy értesült, újra együtt vannak.

Mióta külön vagyunk, azóta nagyon sok mindent meg tudunk beszélni, olyan dolgokat is, amiket korábban nem tudtunk. Őszinteséggel, nyitottsággal, nem anyázással, nem ajtócsapkodással, egy tök nyugodt beszélgetés van. Azt gondolom, hogy mindkettőnknek kellett, hogy ez megtörténjen, hogy épülni tudjunk, hogy fejlődni tudjunk. Szabina is tudjon fejlődni, én is szembe tudjak nézni a saját hibáimmal” – mondta korábban Kucsera Gábor a Palikék Világa by Manna egyik adásában.

Szabina pedig még márciusban a Blikknek nyilatkozta, hogy „Jobb a kapcsolatunk, mint valaha, a házasságunk alatt bármikor. (...) tényleg jól működünk együtt, mint szülők. Aztán, hogy lesz-e ebből valami, vagy nem lesz, hát ki tudja. Soha ne mondd, hogy soha!”.

Most már mindennap újra Pest megyei kertes házukba térnek haza. Ez nem jelent óriási változást,

ugyanis míg külön voltak, akkor is csak felosztották egymás közt a napokat.

Amikor Szabina volt a gyerekekkel, Gábor nem aludt otthon, ha pedig apás napok voltak, Szabinának volt kimenője. A három gyereket ugyanis nem akarták mozgatni, szerették volna, ha megmarad számukra a megszokott környezetük: szobájuk, óvodájuk, az iskolájuk, és a barátaik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Kárpáti Rebeka szakított milliárdos szerelmével
A korábbi szépségkirálynő már az eljegyzési gyűrűt sem viseli. A milliárdos folyamatosan virágcsokrokat és ajándékokat küld Kárpáti Rebekának.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Válságba került Kárpáti Rebeka és a nála 17 évvel idősebb szerelme, Lénárd András kapcsolata, tudta meg a Blikk. A pár az év elején még az esküvőt tervezgette, ám a modell egy ideje már az eljegyzési gyűrűt sem hordja.

A volt szépségkirálynő és a Tiltott Csíki Sör tulajdonosa két év után idén januárban döntött úgy, hogy magasabb szintre emelik a kapcsolatukat. Ám Kárpáti Rebeka a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska sajtótájékoztatóján már nem viselte az eljegyzési gyűrűt. A férfi azóta folyamatosan rózsacsokrokkal és gáláns ajándékokkal bombázza a modellt.

„Eddig nagyon boldog és kiegyensúlyozott volt a kapcsolatuk, az eljegyzés után is a fellegekben jártak, és már tervezgették az esküvőt. Az utóbbi pár hétben azonban valami probléma adódott kettőjük között, ami talán a kapcsolatuk végét is jelentheti.

Nem tudom a pontos okát, de komoly dologról lehet szó, ha Rebeka a gyűrűt is levette. Ettől függetlenül szerintem itt még nincs minden véglegesen eldöntve, máskor is volt már döccenő a kapcsolatukban, amit helyre tudtak hozni”

– árulta el a Blikknek egy informátor.

Egy másik forrás szerint a milliárdos mindent megtesz a békülésért. A lap megkereste Kárpáti Rebekát és Lénárd Andrást is, de egyelőre nem kaptak választ a kérdéseikre.

Link másolása
KÖVESS MINKET: