„Sokszor sírok, és gondolok arra, hogy jó döntést hoztam-e” – Nyul Zsuzsi átengedte exének kamasz fia nevelését
Nyul Zsuzsa 28 évvel ezelőtt mutatkozott be a VIVA TV képernyőjén, sokan csak Zsuként ismerték. Gerhardt Mátéval alapított családot, de két év után szakítottak. A műsorvezető 12 évig egyedül nevelte fiát, Ábelt.
A Palikék Világa – Hová tűnt? című műsorban beszélt arról, hogyan hozta meg azt a döntést, hogy fia három évvel ezelőtt az édesapjához költözzön.
„Két és fél éves volt Ábel, amikor egyedülálló anya lettem. Senki nem így képzeli el az életét, ez egy nehéz helyzet volt. Tudnotok kell, hogy akkor jött be a válság, akkor szűnt meg az a televízió, ahol akkor dolgoztam, és a magánéletem romokban volt. Onnantól kezdve 12 éven keresztül, csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy az életemet úgy tudjam összerakni, hogy ennek a kisgyereknek minden harmóniát megteremtsek.”
Elmondta, hogy Ábelnek mindig jó kapcsolata volt az édesapjával. Amikor a fiú nyolcadikos lett, Zsuzsa úgy érezte, szüksége van egy férfi jelenlétére a mindennapokban.
Zsuzsa azt hitte, nagy felháborodás lesz a családban, de mindenki egyetértett a döntéssel. Egy évük volt felkészülni rá, és nem valamilyen válság miatt döntöttek így.
„Ez nem máról-holnapra történt, nem indulatból történt, nem azért történt, mert valamilyen krízis volt az életünkben. Hanem azért, mert tudtam, hogy neki most erre lesz szüksége. És igen, néha szükség van arra, hogy egy kicsit máshogy tudjak anyaként gondolkodni.”
Miután Ábel átköltözött, Zsuzsa fizetni kezdte a gyerektartást is. Akkor még nem tudta, jól döntött-e, de az idő őt igazolta.
„Azt gondoltam, hogy lehet, hogy borzasztó volt, amit most tettem. Aztán jöttek a visszajelzések, láttam a fejlődését, és most már három év elteltével azt kell, hogy mondjam, hogy az egyik legjobb dolog volt, amit tehettem, hogy elengedtem őt az apukája családjában élni.”
Zsuzsa pontosan tudta, hogy fia jó helyre kerül, ahol vannak testvérei és jól működő családi modell veszi körül. Mégis, a döntés máig megviseli.
– vallotta be.
(via Blikk)