Nem baj, ha halálos, csak szép legyen – amikor még sminkkel mérgezték magukat a nők
Amikor felkenjük az esti bulihoz a fekete szemceruzát és a piros rúzst, bele sem gondolunk, hogy régen nem voltak drogériák, hanem a nők maguk keverték ki a kencéiket. Ezek a sminkek pedig a természetes natúrkozmetikumoktól a konkrétan életveszélyes anyagokig elég széles palettán mozogtak.
Ókori rúzs bromidból és szemfesték ólom-kloridból
Amióta léteznek nők (és mások a környezetükben, illetve tükör), azóta létezik a szépségipar is.
Már az ókori Görögországban és a Római Birodalomban is hódított a színes arcápolás, a mezopotámiai lányok pedig féldrágakövekből őrölt porral színezték az ajkaikat, de az igazi mesterek az egyiptomiak voltak.
Az akkori rúzs ugyanis vagy vörös homokkőből készült, vagy egy olyan vegyületből, amely tartalmazott vas-oxidot, hennát, jódot és bromidot is. Az utóbbi egyébként igencsak mérgező anyag: az orvoslásban nyugtatóként hasznosítják, de nagy dózisban kiütéseket és neurológiai problémákat okozhat.
Ami a jellegzetes óegyiptomi fekete szemfestést illeti, összetört és szűrt szénnel rajzolták meg, a szemöldökön hiányzó területeket pedig égetett és szenesített mandulaszemekkel pótolták. A szemfestékhez kevertek egy kis plusz anyagot, a lauronitnak nevezett ólom-kloridot, amely elsőre eléggé egészségtelennek hangzik, de nemrég kutatók derítették ki, hogy pont azért találták ki, hogy megelőzzék az akkoriban terjedő szembetegségeket, és a nehézfém sói ebben a koncentrációban nem voltak mérgezőek. Ezen felül a szemek kifestése az egyiptomi kultúrában mágikus célokat is szolgált, nem beszélve a praktikumról, azaz a forróságban kiszáradó, apró rovarokkal körbevett szemek védelméről. A szemhéjra és az arc többi részére előszeretettel használtak arany és bronz pigmenteket, pirosítóként meg növényi olajjal vagy állati zsiradékkal kevert vörös okkert ecseteltek magukra. Eléggé felkészültek voltak ezek az ókori csajok, ugye?
Fehérítő púder ólomból és arzénból
Bár manapság divatos barnítani magunkat, ez évszázadokon keresztül a pórnépre volt jellemző. Ők ugyanis nem szoláriumban pirultak a csokicsövek alatt, hanem a napon, kemény fizikai munka közben. Mindeközben az uralkodó osztály a fehér bőr kihangsúlyozásával utalt arra, hogy nekik bizony nem kell kimenniük a napra ahhoz, hogy legyen mit enniük. Már a Római Birodalomban is létezett többféle fehérítő kozmetikum. A bőrbarát megoldást a marhazsiradékkal, keményítővel és a sápasztásért felelős ónkővel hoztak létre, de volt egy bevállalósabb változat is.
Abban a púderben ugyanis ólom volt, amelynek használata többek között elmebetegséget okozott.
A japán 8-12. századi, azaz Heian-kori nemes nők, illetve a gésák által használt jellegzetes fehér arcfesték is tartalmazott olyan szörnyűségeket, mint a cink vagy az ólom. Viselői örülhettek, ha csak egy életre besárgult bőrrel fizettek a felelőtlen arcápolási rituáléjukért…
A középkortól a reneszánszig bezárólag szintén előkelőnek számított az alabástrom bőr, amelyet jobb esetben citrommal dörzsöléssel, rosszabb esetben azonban sebvágással értek el, mivel a vérveszteség sápadtságot eredményez.
A nők még akkorra sem tanultak elődeik hibájából, ezért az ólmos arcpúdert felváltotta az arzénos por, amely konkrétan halálos is lehetett annak, aki megcsókolt egy kisminkelt hölgyet.
Amikor még sminkelni bűn volt
Régen senki nem csinált ügyet az arcfestésből, a középkorban viszont a katolikus egyház betiltotta a sminkelést (hiszen az a nők vonzóbbá tételét hivatott szolgálni, nem Istent). I. Erzsébet angol királynő – az újkori Anglia egyik legnagyobb uralkodója, a Tudor-ház utolsó tagja – hozta vissza ezt a szokást, és ő maga is mesteri szinten űzte: legendák keringtek csodálatos fehér bőréről.
1770-ben viszont a brit parlament egyenesen betiltotta a sminkelést, ezért olyan nem észrevehető praktikák terjedtek el, mint például a hiányos szemöldökszőr pótlása némi egérszőrrel.
A 19. századi színésznők hozták ismét divatba a sminkelést. A fehér bőrről ezúttal az orron át felszívott krétapor gondoskodott, sőt, némelyek jóddal is bevállalták ezt a kockázatos manővert. A 20. század elején már elindult a szépségápolási cikkek tömeggyártása, és a mai napig az egyik legjövedelmezőbb üzletágnak számít.
