SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Shia LaBeouf bevallotta: minden nőt megcsalt, akivel valaha együtt volt

A színész azt is elismerte, hogy korábban rettenetesen viselkedett másokkal. Azt is bánja, ahogy az őt zaklatással vádoló volt barátnőjével bánt.


Shia LaBeouf meglehetősen őszinte vallomást tett a Real Ones nevű podcastban. Elmondta, hogy nagyon hosszú listája van olyan emberekről, akikkel szemben van mit jóvá tennie.

Ekkor vallotta be azt is, hogy minden nőt megcsalt, akivel valaha együtt járt, és sosem mondta el a szexpartnereinek azt, hogy nemi betegsége van.

Arról is őszintén beszélt, megbánta, ahogyan volt barátnőjével, FKA Twigs énekesnővel viselkedett. Eredeti nevén Tahliah Barnett azzal vádolta meg a színészt még 2020-ban, hogy szexuálisan, fizikailag és lelkileg is zaklatta őt, ezt LaBeouf tagadta. Most azonban elismerte, hogy ne bánt jól volt párjával, bár nem említette név szerint az énekesnőt.

„Bántottam azt a nőt. És közben sok más embert is bántottam, sőt előtte is sokaknak ártottam. Örömhajhász, önző, énközpontú, tisztességtelen, tapintatlan és félelmetes ember voltam. Nagyon elb.sztam. Teljes kudarc volt. Sok embert bántottam, ezzel teljesen tisztában vagyok. Életem végéig tartozni fogok nekik emiatt”

– mondta.

Ezután arról beszélt, hogy a jövőben szeretne "hasznosabb" lenni. Azt is megjegyezte, hogy a #metoo kampány ellenére „nem sok srác vállalja a felelősséget”.

Elmondta, hogy amikor először vádolták meg szexuális zaklatással, a Twitteren akarta megvédeni magát, annyire felháborította a dolog. Most azonban már úgy véli, hogy a vádlója (akit nem nevezett nevén) egy „szent, aki megmegmentette a rohadt életemet”.

„Ha nem avatkozott volna bele az életembe, és nem adta volna meg a lehetőséget számomra, hogy megtapasztaljam az egohalált [az én-érzet elvesztése – a szerk.], akkor vagy csak részben léteznék, vagy teljesen halott lennék”

– vallotta be.

Azt már korábban elárulta, hogy az öngyilkosságon is gondolkodott, amikor nyilvánosságra kerültek az ellene felhozott vádak. Végül az mentette meg ettől, hogy Istenhez fordult.

„Ott volt egy pisztoly az asztalon. Készen álltam arra, hogy elmenjek. Nem akartam tovább élni, amikor mindez történt. Olyan szégyent éreztem, amit még soha - azt a fajta szégyent, amitől még azt is elfelejted, hogy kell levegőt venni. Nem tudod, hova menj. Ugyanakkor mélyen bennem ott volt a vágy arra, hogy kitartsak”.

A most elérhetővé tett podcastban úgy hivatkozott magára, mint aki a „rohadékok törzsébe” tartozik, de próbál javulni. Megemlített egy 60 fős támogatói csoportot, akikkel állítása szerint minden este videóchatelve beszélnek, csütörtökönként bicikliznek, vasárnap pedig a tengerparton lógnak.

A korábban alkoholizmussal is küzdő híresség azt is elárulta, azért döntött a változtatás mellett, mert szeretné a feleségével együtt felnevelni kislányát, aki idén év elején született.

Forrás: Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
„További sok sikert!” – Fejes Tamás közös képet osztott meg Erős Antónia zenész fiával
Erős Antónia fia bandájával lépett fel a Tankcsapda előtt. A zenekar tagjai pedig a koncert után közös fotóra álltak össze.
Karkó Ádám, kép: - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Fejes Tamás a közösségi oldalán osztott meg egy képet, amelyen Erős Antóniával és az RTL híradósának fiával, Tóth Matyival szerepel. A fotón a Street Sixteen zenekar tagjai is láthatók.

A Tankcsapda dobosa Esztergomban találkozott a fiatal bandával, akik az ő fellépésük előtt adtak koncertet. Bejegyzésében ezt írta:

„Esztergomban @erosantonia fiáék zenéltek előttünk, a @streetsixteen_official. Érdemes lesz rájuk odafigyelni. További sok sikert!”

A Street Sixteen 2022-ben került a figyelem középpontjába, amikor kiderült, hogy Tóth Matyi Czutor Zoli fiával, Simonnal, valamint egy Tóth Csanád nevű fiúval zenél együtt.

A backstage-ben Lukács László is közös fotót készített a fiatal zenészekkel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Szulák Andrea: A házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni
Az énekesnő Ábel Anita műsorában beszélt őszintén a szakításáról és arról, miért omlott össze kapcsolata Gyarmati Gáborral. Úgy fogalmazott, a celebség folyamatos konfliktust okozott közöttük.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Szulák Andrea eddig ritkán beszélt a magánéletéről, most azonban őszintén mesélt a válásáról, és volt párjára, Gyarmati Gáborra is tett egyértelmű megjegyzést. Az énekesnő elárulta, hogy nem jellemző rá a családi ügyek nyilvános kiteregetése, korábbi kapcsolatairól és házasságáról sem osztott meg sokat. Ábel Anita műsorában most mégis feltárta, mi vezetett a szakításhoz, vette észre a story.hu.

„Szerintem eleve a házasságom azért ment tönkre, mert elkezdtem valakivé válni. Nehezen viselte a volt férjem, hogy megismert egy nagyon helyes kis énekesnőt, egyszer csak aztán lett belőlem egy országosan ismert nő”

– fogalmazott Szulák Andrea a műsorban. „Évekig éltem bizonytalanságban, hogy ki vagyok én, mit szeretnek bennem, ha szeretnek. Aztán a meghittség vonzott, vagy a hétköznapi életre való vágy, hogy legyen egy otthonom, egy párom, esetleg egy gyerekem.”

A közös otthon és a család egy ideig meg is valósult, hiszen Gyarmati Gáborral együtt nevelték közös kislányukat, Rozinát. Az idill azonban nem tartott sokáig, a kapcsolat véget ért.

„Én azt hittem, hogy ez tud működni. De nem tudott működni. Mert abban a kapcsolatban is a celebség volt a fő szempont. És én annak nem akartam megfelelni. Nem akartam Insta-celeb lenni, meg Facebook-hír. Muszájból ott voltam én is, de többet ártott, mint használt.

Aztán kiderült, hogy az exem jobban szeret a címlapokon lenni, mint én. Ez egy folyamatos konfliktusforrássá vált. Én a mai napig küzdök ezzel”

– mondta az énekesnő. Bár nem említette név szerint, egyértelmű volt, hogy Gyarmati Gáborról beszél.

Szulák Andrea hozzátette, ma már könnyebben tudja óvni a magánéletét, mióta nem szerepel a televízióban. Annyit elárult, hogy ismét párkapcsolatban él, de semmit sem tudni a párjáról. Színházi körökből csak annyi szivárgott ki, hogy egy civil férfiról van szó, aki szereti a művészeteket, sármos, vagány, és a nyilvánosság egyáltalán nem érdekli.


Link másolása
KÖVESS MINKET: