SZEMPONT
A Rovatból

Se veled, se nélküled: „Huszonkét éves voltam, amikor először hittem azt, hogy rajtad kívül mással is boldog lehetek”

Soha nem voltam olyan boldog, mint azon a cseresznyeillatú, washingtoni délutánon, mégis olyasmiket kaptam tőled, amit senki mástól nem kaphattam meg.

Link másolása

Három évtizede szerettem beléd. Azt hiszem, arra születtem, hogy szeresselek, de úgy harminc éve, késő-tinédzser éveim leglángolóbb, legfogékonyabb időszakában már hinni is kezdtem benned. Mámorosan, feltétel nélkül hittem, hogy te vagy az igazi. Aztán annyi csalódást okoztál, hogy az gombócból is sok.

Most már tudom: ez egy igazi se veled-se nélküled kapcsolat. Amire talán rámegy az egész életem.

Huszonkét éves voltam, amikor először hittem azt, hogy rajtad kívül mással is boldog lehetek. Egy márciusi délutánon Washington utcáin kóboroltam. Fújt a szél, a Capitolium krétafehér oszlopait ezerszám táncolták körbe a rózsaszín virágszirmok (az amerikai főváros tele van cseresznyefával, a japánoktól kapták a 2. világháború utáni békekötés jelképeként). A szám tele volt a hajammal, beleragadt az eperillatú, amerikai szájfénybe, én nevettem, és köpködtem, az ujjaimmal markoltam a szelet és a táncoló szirmokat. Boldog voltam, szabad, egyetemista és ösztöndíjas (azt hiszem, mostanában nem illik leírni, milyen ösztöndíj is volt…).

Igen, ott és akkor megfordult a fejemben, hogy végleg elhagylak.

benjamin-voros-151769-unsplash

Illusztrációk forrása: Unsplash

De aztán Ferihegyen leszállt velem a repülő, és a kolesz felé vezető, kátyús, rozzant, lakótelepi úton a taxiból megláttam egy vasúti kerítést (talán Kőbánya alsó lehetett). Azt a tipikus, minden magyar vasútállomást szegélyező, kopott-fehér kőkerítést, amiben nincsen semmi különös, ha csak nem az, hogy a világon sehol másutt nem látni ilyet. És akkor újra azt éreztem, hogy én nem tudok nélküled élni.

Azóta húsz év telt el. És olyan lettél számomra, mint egy rossz szerető, aki hol hideget fúj rám, hol meleget. Hol elszívja az életerőmet, hol felpezsdít és megbizserget, hol taszít, hol visszahívogat, miközben közönyösen és mégis szánakozón nézi reménytelen és gyönyörű vergődésemet.

Soha nem voltam olyan boldog, mint azon a cseresznyeillatú, washingtoni délutánon, de mégis olyasmiket kaptam tőled, amit senki mástól nem kaphattam meg.

A kalocsai Dunapart halászlével kevert vízillatát (áll ott egy halászcsárda), fülledt, nyáresti, szomszédolós koccintásokat a pesti bérház körfolyosóján, ahol az első lakásom volt, anyám körözöttjét, amiben több a kockára vágott lilahagyma, mint a túró, a nagy, vasárnapi, rokoni halászlézéseket, ahol hétszentség, hogy legalább két becsiccsentett nagybácsi egymásnak esett (a politikán, mi máson?). Férjet (aki azóta már a múlté, de azért cuki volt), káprázatos, színházi estéket, kollegiális „üljünk-be-valahova” röhögéseket, fiatalságot, munkahelyeket, örömmel végigtúlórázott estéket, világmegváltó gondolatokat, reményeket.

És közben rengeteget el is vettél tőlem. Tulajdonképpen ugyanazokat. Fiatalságot, világmegváltást, reményeket.

Igen, munkahelyet is. Nem szépen, nem elegánsan, nem úriember módjára. Amilyen fantasztikus tudtál lenni, olyan kegyetlen, stílustalan és megalázó is. És kiszámíthatatlan. Pár évente fordultál egy akkorát, hogy azt sem tudtam, ki vagy igazából. Néztem a barátaimat, akik örök haragot hirdettek egymás ellen, olyan okokból, ami még egy kétperces összezördülést sem ért meg. Egykori sülve-főve kollégákat, akik úgy vagdosták egymás hátába a nagykéseket, mint egy Shakespeare-drámában.

Láttam elszabadult tankot Pest utcáin – igen, tudom, az „hecc” volt, valaki elkötötte, de az épp látogatóban lévő, angol jóbarátomnak kissé akadozó nyelvvel tudtam csak elmagyarázni, hogy „ez csak egy tüntetés, nem kell félni, nem fognak lőni, valószínűleg…”. Láttam kommandósokat, hatalomtól eltorzult nagy- és közepes embereket. Láttam sunyítást, pitiánerséget, íróasztalba-kapaszkodást, álmosolyt és valódi szemétkedést. Láttam örömmámort, aztán lelohadást, állva tapsolást, zászlólengetést, valódi reményeket, és bódult utcai ünneplést. Aztán láttam apátiát, kígyózó sorokat az ételosztó sátrak előtt, aluljáró-nyomort, nyugatra menekülő fiatalságot, „skype-nagyikat” (a nyugatra menekülő fiatalság itt maradt édesanyáit, akik az unokáik fürdetését már csak a neten nézhetik), és reménytelenséget.

Harminc éve ezt mind láttam. Harminc éve csinálod ezt velem. Hitet adsz nekem, aztán elveszed. Elöntesz szeretettel, aztán csömörrel.

Sokszor, sokan kérdezték már tőlem: miért ragaszkodom még hozzád. A barátaim fele már rég elhagyott téged. Időnként én is repülőre ülök, csak hogy pár napra, hétre szabadabban lélegezhessek. Mert nélküled – bevallom – az könnyebben megy. Igen, beszélek angolul, még mindig könnyen tanulok, nem büdös a munka, boldogulnék. Boldog tudnék lenni nélküled. Mégis maradok. Egyelőre.

Állítólag egy japán szokás szerint, ha egy férfi találkozik a feleségével, és nem az utcán vagy nagyon nyilvános helyen vannak, leveszi a cipőjét. Ezzel jelzi, hogy hazaérkezett. Ott van otthon, ahol az asszonya. Talán ez a magyarázat. Hogy minden zűröd, hibád, ügyed-bajod ellenére én még mindig nálad veszem le a legszívesebben a cipőmet. Csak remélni tudom, hogy nem hozol olyan helyzetbe, amikor már tényleg nem lesz más választásom, mint útilaput kötni a meztelen talpamra.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk