Ronsennek nehéz dolga van: ha meg akarja nyerni a milliókat, akkor be kell bizonyítania, hogy Gaga a dalát korábban letöltő 300 ember között volt.
Orin Snyder, Lady Gaga ügyvédje nyilatkozatban ezt mondta:
"Ronsen úr és ügyvédje megpróbál könnyű pénzt keresni egy sikeres művészre támaszkodva. Mindez szégyenletes és nem helyes"
- jelentette ki Gaga védője.
Ronsen ügyvédje ezt válaszolta:
„Annak érdekében, hogy ezt a kérdést békés úton rendezzem, irodám Lady Gaga jogi csapatának kérésére átadta egy neves és elismert zenetudós és professzor hivatalos jelentését, aki megállapította, hogy jelentős tempók, dallamok, ritmus és harmóniák közti hasonlóság a két dal között. Lady Gaga csapata még nem nyújtott be az irodámnak egy hasonló szakértői véleményt, pedig többször is kértük” - mondta a szakember.
Lady Gaga ügyvédje ezt a vádat is tagadja:
„Shirian úrnak hosszú levelet küldtünk több vezető zenetudós megállapításaival, akik nem találtak hasonlóságokat a két dal között. Még Shirian úr saját zenésze is elismerte, hogy a szóban forgó három hangos zenei építkezés sok más dalban is jelen van" - válaszolta Lady Gaga ügyvédje.
Perrel fenyegeti egy srác Lady Gagát, aki 2012-ben írt egy SoundCloud dalt, ami csak 300 streamet ért el mostanáig. Ennek ellenére azt állítja, hogy Lady Gaga tőle lopta Oscar-díjas dalát, a „Shallow” -t. Az énekesnő hivatalosan Mark Ronsonnal, Anthony Rossomandóval és Andrew Wyatt-tel közösen írta a Csillag születik című film betétdalát, ám most a Steve Ronsen nevű zenész azt állítja: az ő dalának lenyúlásával készült a szerzemény.
Ronsen több millió dollár kártérítést követel a sztártól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Tévétörténelmi pillanat és meglepő kiesés a Nagy Duett elődöntőjében
Az utolsó két páros közül már csak a nézők szavazatai döntöttek. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Az adás végére kialakult a döntő mezőnye. A veszélyzónába három páros került: Radics Gigi és Visváder Tamás, Nótár Mary és Aurelio, valamint Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence. Közülük utóbbi duó bejutott a döntőbe, a másik két páros közül pedig már csak a nézők szavazatai döntöttek.
A hetedik évad elődöntőjében végül Radics Gigi és Visváder Tamás búcsúzott. A döntés sokakat meglepett, hiszen két héttel korábban a közönség szavazta őket vissza a versenybe.
A döntőben így már csak három páros küzdhet tovább A Nagy Duett címéért.
Vasárnap este elődöntőjéhez érkezett A Nagy Duett hetedik évada, ahol négy páros állt színpadra, hogy kivívja helyét a jövő heti fináléban. A produkciók most is változatosak voltak: megható, látványos és lendületes előadások követték egymást.
Mihályfi Luca és Hegyes Berci Tom Jones ikonikus slágerével, a Sexbombbal, valamint a Maneskin Beggin’ című dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget. Ismét elnyerték az adásgyőztes címet, ezzel biztosították részvételüket a döntőben.
Az este során Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence szereplése is kérdésessé vált, mivel nem volt biztos, hogy színpadra tudnak lépni. Végül ők is felléptek, és különleges pillanatot hoztak a műsorba: az RTL egyik sikersorozatának főcímdalával érkeztek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Mindenki szétizgulta magát – A Nagy Duettben kis híján nem tudott színpadra állni az egyik páros
Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence sokáig nem érkezett meg a stúdióba. Ramóna szerint csak később tudtak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszott.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Lékai-Kiss Ramóna a kulisszák mögött így beszélt a helyzetről:
„Nagyon izgulunk, ugyanis úgy alakult az esténk, hogy Bence a Vígszínházban játszik, előadása van, és azt hiszem, ha minden igaz, 21 óra 39 perckor fog lelépni onnan a színpadról.”
Hozzátette:
„Akkor beül egy autóba, ami áthozza ide, és számításaink szerint körülbelül 52-re megérkezik, de 22 órakor, tehát rá 8 percre színpadon kell lennünk, és fel kell öltöznie a jelmezbe, és fel kell, hogy portozzák.”
Elmondása szerint, még ha a haját és a sminkjét el is engedik, akkor is kérdéses, hogy időben felérnek-e a színpadra.
„Az a kérdés, hogy színpadra tudunk-e állni ma este” – mondta a színésznő.
Végül a páros este 22 óra 20 perc körül megérkezett a TV2 stúdiójába, és színpadra is álltak. A produkciójukban a Barátok közt főcímdalát adták elő, amit Lékai-Kiss Ramóna „tévétörténelmi pillanatként” jellemzett.
Elindult vasárnap A Nagy Duett hetedik évadának elődöntője, ahol négy páros versenyez a döntőbe jutásért. Radics Gigi és Visváder Tamás, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence, Nótár Mary és Aurelio, valamint Mihályfi Luca és Hegyes Berci közül három duó juthat tovább.
A műsor során azonban váratlan fordulat történt. Miután három produkció már lezajlott, Liptai Claudia elárulta, hogy a negyedik páros, Lékai-Kiss Ramóna és Brasch Bence még nem érkezett meg a stúdióba. Elmondása szerint csak később tudnak színpadra állni, mivel Brasch Bence még a Vígszínházban játszik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary egyik versenyigazgatója szerint a természetesség ma már sokkal fontosabb számára, mint a tökéletesség látszata. Úgy véli, a szépség nem feltétlenül a centikre szabott ideálokban rejlik, ezért saját életében sem követné már el a korábbi mintákat.
„Nem titok, hogy annak idején én is átestem mellplasztikán, de ha újrakezdhetném, nem feküdnék kés alá” – mondta.
Sarka Kata szerint sokat számít, milyen mintát lát egy gyermek otthon, ezért a lányát is arra neveli, hogy az egyszerűség és a természetesség igazi érték lehet.
„A válogatón is ott ült velem szemben a kislányom, és zsűrizés közben folyamatosan írogattam neki, hogy látod, mennyivel szebbek azok a nők, akiknek nincs túltöltve a szájuk, akik enyhe sminkben vannak és a természetességre törekednek? Ezeknek a szempontoknak a fontosságára a saját példámon keresztül is igyekszem felhívni a figyelmét.”
A szépségverseny zsűrijében is ezt az új értékrendet igyekszik képviselni. Elárulta: évről évre követi, hogy más országokban milyenek az aktuális trendek, milyen típusú lányokat delegálnak a versenyekre, de végül valamiért soha nem sikerül teljesen alkalmazkodnia hozzájuk, mert vannak saját szempontjai.
„Számomra például a természetesség kiemelten fontos, és ettől nehezen tudok eltérni.”
Kiemelte, hogy a verseny során nemcsak a megjelenés, hanem a kisugárzás is nagy szerepet kap, és az sem kizáró ok, ha valaki nem felel meg a hagyományos szépségideálnak. A zsűrizésről szólva hangsúlyozta, hogy szeretnének „különböző testalkatú lányokat bemutatni a nézőknek”. Így egyáltalán nem probléma, ha valakin van néhány plusz kiló, hiszen könnyen lehet, hogy éppen ő viszi majd el a közönségdíjat vagy akár a koronát, mert olyan kisugárzása van, hogy az lenyűgözi őket.
A Magyarország Szépe – Miss World Hungary verseny időpontjai még nem ismertek, de a sajtónyilvános válogatókat a múlt héten megtartották a Bálna rendezvényközpontban. A hagyományokhoz híven 2025-ben is a Duna Televízió fogja közvetíteni a királynő megválasztását, aki később a világversenyen képviselheti hazánkat.
A nemzetközi Miss World 2025 világdöntőt május 31-én rendezik az indiai Hyderabad városában, Telangana államban. Magyarországot a 2024-es győztes, Katzenbach Andrea képviseli a világversenyen.
Sarka Kata ma már sokkal tudatosabban viszonyul a külsőségekhez, mint korábban tette, és alaposan megváltozott a szépségről, így a plasztikai beavatkozásokról alkotott képe is – írja a Blikk a Magyarország Szépe – Miss World Hungary versenyigazgatójára hivatkozva.
„Egyszerűen már nem akarok ezzel foglalkozni. Van három gyönyörű gyermekem, ott a férjem, a kutyám, a munkám, ezerszer fontosabb dolgok ezek annál, mint hogy éppen hogyan nézek ki” – fogalmazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A francia Thylane Blondeau mindössze hatéves volt, amikor világszerte ismert lett, miután „a világ legszebb kislányának” nevezték. Háromévesen kezdett modellkedni, miután Jean Paul Gaultier felfedezte.
Ma már 24 éves, és olyan ismert divatmárkáknak dolgozott, mint a Dolce & Gabbana, a L'Oréal Paris, a Versace, a Ralph Lauren vagy a Hugo Boss - írja az Unilad.
2018-ban a The Telegraphnak mesélt arról, hogy gyerekként nem érzékelte a körülötte zajló felhajtást. Így fogalmazott:
„Az emberek azt mondják: »Tudod, te vagy a világ legszebb kislánya«, te meg csak annyit mondasz: »Nem, csak az iPademmel játszom.«” Hozzátette: „Még most is azt mondják: »Te vagy a legszebb lány«, én meg csak annyit válaszolok: »Nem, még mindig nem, csak egy ember vagyok, egy tinédzser.«”
Ugyanabban az évben elindította saját divatmárkáját, amely a Heaven May Clothing nevet kapta. A név két középső nevéből származik. A lapnak azt is elmondta, hogy olyan ruhákat szeretett volna tervezni, amiket ő maga is hordana.
Így fogalmazott: „Sokat utazom, úgyhogy olyan ruhákat szeretnék, amiket bármikor fel lehet venni – kényelmes ruhákat. Tinédzser vagyok, szóval nálam a pulcsik, nadrágok és melegítők a nyerők.”
Az Instagram-oldalát több mint 7 millióan követik. 2022-ben ott mutatta meg először, hogy már barna hajjal látható.