HÍREK
A Rovatból

Pénteken derül ki, mennyivel emelkednek a bankszámladíjak Magyarországon

Egy átlagos magyar bankszámla tulajdonosa tavaly 34 800 forintot költött bankolásra. Jövőre ez akár 41 ezer forintnál is több lehet.


Akár a számla- vagy bankváltáson is érdemes elgondolkodni, miután inflációarányos emelést hajtanak végre a pénzintézetek az első negyedévben, írja az Economx.

A gazdasági portál emlékezetet, hogy a pénzintézetek többsége a szerződési feltételek alapján a 2023-as inflációt idén építi be az árakba, ami akár 18 százalékos emelkedést is jelenthet. A pontos számot, vagyis a tavalyi éves átlagos infláció mértékét a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most pénteken teszi majd közzé, ezután kezdik meg a díjemelés beépítését a bankok a következő időszakban.

Bár látszólag havonta csekély összegről van szó, éves szinten akár több tízezer forintot is elkölthetünk a bankszámlánk üzemeltetésére. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi összesítése alapján egy magyar lakossági ügyfél átlagosan 34 800 forintot költ a bankszámlájára, ami 18 százalékos inflációval számolva 41 064 forintra emelkedhet

Ezekből a tételekből áll össze évente a bankolás ára egy átlagos hazai ügyfél esetében:

  • számlavezetési díj: 8 600 Ft (24,7 százalék)
  • készpénzfelvétel és -befizetés: 8 300 Ft (23,9 százalék)
  • átutalások: 5 900 Ft (16,9 százalék)
  • sms: 5 000 Ft (14,4 százalék)
  • bankkártya: 4 600 Ft (13,2 százalék)
  • egyéb: 2 400 Ft (6,9 százalék).

A hazai bankokat egy teljesen új, szociális indíttatású alapszámla termék létrehozására kötelezte egy kormányrendelet 2016 szeptemberében. A szabályt az uniós irányelveknek való megfelelés miatt vezették be, célja pedig az volt, hogy azok is tudjanak bankszámlát vezetni, akik korábban nem engedhették meg maguknak, az akkori adatok alapján ugyanis itthon kb. minden ötödik ember nem rendelkezett bankszámlával. Az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetségének (EFISZ) felmérése szerint ma már a magyarok 89 százaléka rendelkezik bankszámlával.

A bankoknak ilyen csomagot kötelező biztosítaniuk, ettől csak lefelé térhetnek el (árban és szolgáltatásban egyaránt) az alapcsomagoknál. A havidíj egyébként tartalmazza a számlavezetési díjat és az éves kártyadíjat is. Ezeknek kötelezően tartalmazniuk kell a következő szolgáltatásokat: havonta két darab, összesen legfeljebb 150 ezer forint értékű ingyenes készpénzfelvételi lehetőség bármely magyarországi ATM-ből, vagy legfeljebb egy 50 ezer forint értékű készpénzfelvétel saját bankfióki pénztárban; összesen maximum 100 ezer forint értékig négy esetei vagy rendszeres átutalási megbízást lehet indítani; korlátlan számú és összegű bankkártyás vásárlás és készpénzbefizetés; forintban történő beszedés.

2023 július előtt az alapszámla havidíja az előző év utolsó napján érvényes minimálbér 1,5 százaléka volt, azóta azonban ennek az összegnek a 0,5 százalékára csökkentették, így lett ezer forint. Tavaly azonban megemelték a minimálbért, ezért a fapados számla költsége is növekedett, méghozzá 1 334 forintra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
„A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

„Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

(Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat és a fenyegetéseidet” - visszaszólt Szijjártónak az ukrán külügyminiszter
Szijjártó Péter korábban odavetette kollégájának, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú Ukrajna működtetésében. Andrij Szibiha nem maradt adós a vitriolos válasszal.


Újabb kemény szóváltás robbant ki Budapest és Kijev között. Szijjártó Péter külügyminiszter azt írta angolul az X-en, hogy Ukrajna ismét megtámadta a Magyarországra vezető olajvezetéket, amivel el is vágták az ellátást.

A magyar tárcavezető szerint ez „felháborító és elfogadhatatlan” támadás hazánk energiabiztonsága ellen.

Azt is közölte: Oroszország energiaügyi miniszterhelyettese, Pavel Sorokin tájékoztatta: a szakembereik dolgoznak a transzformátorállomás helyreállításán, de egyelőre nem tudják, mikor indulhat újra az olajszállítás Magyarország felé.

Szijjártó a posztban azt állította, hogy Brüsszel és Kijev már 3 és fél éve próbálja belerángatni Magyarországot a háborúba, illetve szerinte az ismétlődő ukrán támadások is ezt a célt szolgálják. Hozzátette: „ez nem a mi háborúnk, nincs közünk hozzá, és amíg mi vagyunk hatalmon, Magyarország ki fog maradni belőle.”

Végül azt üzente az ukrán vezetőknek, hogy Magyarország villamosenergiája létfontosságú szerepet játszik Ukrajna működtetésében.

A magyar politikus bejegyzésére Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter reagált. Azt írta, „Péter, nem Ukrajna, hanem Oroszország kezdte ezt a háborút, és Oroszország az, amelyik nem hajlandó befejezni.” Szibiha emlékeztette a kormányt, hogy évek óta figyelmeztetik őket Moszkva megbízhatatlanságára, de Magyarország ennek ellenére ragaszkodott az orosz függőséghez – még a totális háború kitörése után is.

Az ukrán külügyminiszter azzal zárta a posztját, hogy „most már a moszkvai barátaidnak küldheted a panaszaidat – és a fenyegetéseidet”.

Szijjártó a Facebookon folytatta a történetet, de magyarul, így ezt a posztot már nyilván nem Szibihának, hanem a magyar szavazóknak szánta. „Az ukránok külügyminisztere nekem ugrott az X-en, miután bejelentettem, hogy ukrán támadás érte a Magyarországot ellátó kőolajvezetéket. Azt írta, reklamáljak az oroszoknál. A kolléga figyelmét valahogy elkerülték a tények” - közölte, majd pontokba szedte, mire gondol.

„Első tény: Oroszország évtizedek óta szállítja a kőolajat Magyarországra a Barátság-vezetéken. Ez Magyarország érdeke.

Második tény: Ukrajna ezt a vezetéket támadja, s az ukrán támadások miatt rendszeresen leáll a kőolaj szállítása. Ez ellentétes Magyarország érdekével.”

A tárcavezető hozzátette: ő Magyarország külügyminisztere, ezért számára Magyarország érdeke az első, majd megismételte, hogy „továbbra sem feledni: Ukrajna áramellátásának nagy része Magyarországról érkezik”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Fekáliás szennyvíz került a Balatonba – a vízügy szólt a szemesi önkormányzatnak, riasztották a lakosságot
Egy közeli lakópark medencéjéből indult el a szennyezés, ami a tóba folyik. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.


Balatonszemes vezetése az önkormányzat Facebook-oldalán megosztott közleményben tudatta a lakossággal és a környéken nyaraló turistákkal, hogy 2025. augusztus 17-én a Dél-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság első fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a település térségében.

A polgármesteri hivatal törölt, majd bővített változatban újraposztolt tájékoztatása szerint a vizsgálatok kimutatták: egy medence leeresztése közben szennyvíz jellegű víz jutott a Balatonba.

A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azóta elérhetetlenné vált posztjára hivatkozó 24.hu szerint fekáliás vízről van szó, ami a felújítás alatt álló csapadékvíz-elvezető rendszeren keresztül jutott el a tóba. A szennyezés egy lakópark medencéjétől indult el, és az épületkomplexumot üzemeltető cég vállalta is a teljes felelősségét.

A balatonszemesi önkormányzat frissült közleménye szerint az illetékes vízügyi szakemberek azonnal elrendelték a fertőtlenítést, valamint a felújítás alatt álló kivezető árokban rekedt víz eltávolítását.

A helyszínen a Vízügyi Igazgatóság, a katasztrófavédelem és a település képviselői közösen végzik a szennyezés felmérését és a további intézkedéseket. Ezzel egy időben minden érintett hatóság és az önkormányzat is megteszi a szükséges jogi lépéseket a „károkozó cég” ellen, amelyet a városvezetés szerint minden anyagi jellegű felelősség egyedül terhel. A városvezetés közölte, hogy a Tisztifőorvosi Szolgálat ellenőrizte a vízminőséget a területen, és úgy ítélte meg, hogy nem kell elrendelni fürdési tilalmat.

Ettől függetlenül az önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy a lakók és a fürdőzők fokozottan figyeljenek a hatóságok jelzéseire, kerüljék a szennyezett vízzel való közvetlen érintkezést, illetve jelezzék az önkormányzatnál, ha újabb szennyezést vagy vízminőséget érintő problémát tapasztalnak. A közlemény kiemeli: a Balaton vízminőségének védelme közös ügy, az illetékes szervek pedig folyamatosan dolgoznak a helyzet mielőbbi rendezésén.

A We Love Balatonnak közben a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság azt nyilatkozta, hogy eltávolították a Balatonból a fekáliás szennyvizet, így szerintük már nincs veszély.


Link másolása
KÖVESS MINKET: