Ez a sorozat annyira kényelmetlen, mint egy törött szék! Tim Robinson új őrülete az HBO-n támad!
Az HBO Max legújabb csodája, a Szék alatt a világ Tim Robinson nevével fémjelzett sorozata, és már az első jelentétől világos: ez a széria sem fogja megúszni megosztottság nélkül. Robinson nem egy közönségkedvenc, vagy ismertebb színész.
Ő az a fajta alkotó, akit vagy rajongással szeretnek, vagy mélységesen elutasítanak a nézők. Nincs középút. Én magam az előbbi táborba tartozom, és a Szék alatt a világ után még biztosabban állíthatom: Robinson egy méltatlanul elfeledett félisten a modern abszurd komédia világában.
Tim Robinson nevét sokan a netflixes I Think You Should Leave című szkeccssorozatból ismerhetik, amely egyértelmű vízválasztó a nézők számára. Már néhány rövid jelenet után kiderül, hogy valaki rezonál-e a sajátos, feszengéssel teli, mégis zseniálisan megkomponált humorral, vagy inkább menekülőre fogja.
Színészi eszköztára szinte kizárólag az extrém komolyság, teljes átéléssel, amivel a legabszurdabb pillanatokat még hitelesebbnek érezzük.
A Szék alatt a világ egyedisége éppen ebben rejlik: a sorozat nem poénokra épít, hanem szituációkra, amelyek önmagukban groteszk érzést keltenek. Egy nyomozós krimi és egy összeesküvéses thriller elemeit vegyíti egy olyan vígjátékkal, amiben nincsenek kimondott viccek.
Minden színész tökéletesen játszik Robinson „alá”. Apróbb szerepekben találkozhatunk többek között Lou Diamond Phillipsszel, Sophia Lillisszel és Lake Bellel is.
A történet kiindulópontja egy látszólag jelentéktelen incidens: Ron, a nagyreményű projektmenedzser, egy új bevásárlóközpont bejelentésén tart beszédet, amikor is a forgószék hirtelen összetörik alatta. Ez az apró baleset elindítja a lavinát a férfi lelkében. Ron megszállottan próbálja felvenni a kapcsolatot a szék gyártójával, a rejtélyes Tecca nevű céggel, teljesen sikertelenül. A vállalat weboldala használhatatlan, az ügyfélszolgálati e-mail visszapattan, a telefonvonalon egy másik cég kapcsolható, nem az, akiket keresett. Egy normális ember talán elengedné a dolgot, legyintene, hogy a cég megszűnt. De Ron nem ilyen. Ő nyomozni kezd és a józan ész sem állíthatja meg.
Robinson karaktere minden pillanatban túlfeszíti a helyzeteket: amikor valaki csupán udvarias akar lenni vele, ő fenyegetésnek veszi, amikor segítséget kap, azt támadásként értelmezi. A sorozat egyik zsenialitása, hogy a rendezés és a fényképezés is komolyan veszi ezt a tébolyt. A zene, a vágás, a képi világ mind-mind egy komor, feszültséggel teli thrillert idéz, miközben a néző tudja, hogy mindez egy nyamvadt forgószék miatt történik.
Aki ismeri Tim Robinsont, tudja, hogy az ő humora nem könnyen emészthető. Nem az a fajta nevetés ez, amit egy poén után spontán kitörve engedünk meg magunknak. Inkább az a fajta kínos, feszengő nevetés, amit akkor érzünk, amikor valaki túl sokat beszél egy értelem nélküli dologról, és már rég késő lenne leállítani. Robinson ezt az érzést tökélyre fejleszti.
Szerepeinek lényege az, hogy a néző végül nem is rajta, hanem saját magán nevet, főleg azon, ahogyan a kellemetlenség határán egyensúlyozva próbálja megérteni, miért nem bírja abbahagyni a sorozat nézését. Elképesztően felüdítő látni egy ilyen jelenetet és tudni, hogy ez nem velünk történik.
A Szék alatt a világ tehát nem hagyományos értelemben vett vígjáték. Inkább egy sötét szatíra az emberi rögeszméről, a kontrollkényszerről és arról, hogyan tudja egy apró sértés, vagy egy székbaleset teljesen tönkretenni egy átlagember életét. A cselekmény ugyan groteszk, de a mögötte rejlő pszichológia meglepően valóságos: mindannyian ismerünk olyan embereket, akik képtelenek elengedni egy sérelmet, és végül saját megszállottságuk rabjává váltak.
A sorozat hangvétele valahol Eric Andre anarchikus abszurdja és Nathan Fielder dokumentarista kényelmetlensége között lebeg. Robinson, mintha Andy Kaufman szellemét is megidézné, csak éppen modern köntösben. Az irodai élet, az irodai világ és az online bürokrácia közegébe helyezve. Aki nem tud mit kezdeni az efféle humorral, annak a Szék alatt a világ valószínűleg egy idegőrlő, érthetetlen káosz lesz.
A Szék alatt a világ nem könnyű darab. Fárasztó, zavarba ejtő, időnként frusztráló és a nagyszerű benne, hogy ettől marad emlékezetes. Nem akar megfelelni senkinek, nem kér bocsánatot, nem próbál szerethető lenni. Csak elénk tár egy embert, aki képtelen elengedni egy törött széket, és ezzel tükröt tart elénk: mi vajon hányszor reagáltunk túl valamit az életben? Akkor lesz még viccesebb az egész, ha igaza lesz a végén az összeesküvés-elméletében.
Nem való mindenkinek, de ha egyszer Tim Robinson humora betalált, annak ez a sorozat igazi csemege lesz.
A Szék alatt a világ bizonyíték arra, hogy a humor nem mindig a poénokban lakik, néha a kínos csendben, a túlfeszített pillanatban, vagy épp egy összetört szék felett fetrengő projekt menedzser arckifejezésén.
