HÍREK

„Aki nem fizetett, vihette haza a betegét” – ezt állítják a Péterfy kórház betegeinek rokonai

Állítólag minden hónap 10-én sorban álltak a pénztárnál, ahol készpénzben kellett rendezni az összegeket. Az elismervény egy sárga papírfecni volt.


Nem utalással, hanem kizárólag készpénzben lehetett fizetni a Péterfy Sándor utcai kórház Szövetség utcai telephelyén működő III-as krónikus belgyógyászati osztályon – erről több érintett számolt be a Blikknek. A hozzátartozók elmondása szerint aki nem fizetett, azt el kellett vinni az osztályról.

A fizetéseket „alapítványi támogatásként” kérték. Az egyik hozzátartozó szerint minden hónap 10-én hosszú sor alakult ki az osztály pénztáránál.

A beszámolók alapján a pénzért cserébe egy sárga papírfecnit adtak elismervényként, amely nem felelt meg hivatalos számlának.

A rendőrség október elején őrizetbe vett két főorvost a Szövetség utcai telephelyen. A Blikk szerint az egyikük J. V. telepvezető, a másik az osztály egyik vezető főorvosa. Az ügyben vesztegetés gyanújával indult eljárás.

A lap korábbi információi szerint az osztályon havonta 100 ezer forintot kértek a hozzátartozóktól a jobb ellátásért, míg napi 2000 forintot a jobb élelmezésért. Ez utóbbi sok esetben egy szelet süteményt jelentett.

Szőke Edina édesanyját Alzheimer-kórral vitték be az osztályra. Elmondása szerint „M. K. osztályvezető főorvos kerek perec megmondta, mennyi lesz az ára annak, ha a beteg hozzájuk kerül”. Állítása szerint nem volt lehetőség utalásra, a pénzt kizárólag készpénzben lehetett átadni. A mentőszállítást is csak így lehetett kifizetni: „A doktornő megelőlegezte a díjat, amit a következő fizetésnél készpénzben odaadtam neki.”

Edina azt mondta, hogy három hónap után hazavitte az édesanyját, mert nem volt elégedett az ellátással.

„Úgy nézett ki, mint egy boszorkány, pedig az ellátásért még fodrászt is ígértek”

– fogalmazott. Elmondása szerint a kapott elismervény nem felelt meg ismert adózási szabályoknak, de úgy tudta, egy alapítványnál ez elegendő.

Egy másik érintett, Anna, aki ápolóként dolgozik, szintén hozzátartozóként került kapcsolatba az osztállyal. Azt mondta, a főorvosok meggyőzően kommunikálták, hogy a pénz alapítványi támogatásként fizetik be. A készpénzes fizetés és a magán mentőszolgálat ára vált gyanússá számára.

Egy adminisztrátor, aki a nyomozás harmadik, szabadlábon védekező gyanúsítottja, azt mondta, ha a főorvosok nincsenek jelen, ő veszi át a pénzeket, mert nem akarja elveszíteni az állását. A leírás szerint az osztályon minden esetben készpénzben történt a fizetés.

Anna egy alkalommal látta azt a fodrászszolgáltatást is, amit az ellátás részeként ígértek. Elmondása szerint egy nő egy lavór fölé hajtatta a beteg fejét, és három perc alatt levágta a haját, majd külön díjat kért érte.

Egy harmadik hozzátartozó szerint legalább öt éve működött ez a rendszer az osztályon.

Először az édesapját ápolták ott, majd 2024-ben az édesanyját. Elmondása szerint a Szövetség utcai telephely jobb körülményeket biztosított, mint a központi épület, ez alapján érezhette úgy, hogy az alapítványi támogatás valóban jobb ellátást jelent.

A férfi úgy tudta, hogy a támogatásokat egy időseknek szánt új részleg kialakítására fordítják. Később arról értesült, hogy a pénzek valójában a főorvosokhoz kerültek. Azt mondta, hajlandó lenne tanúskodni az ügyben.

Az osztályon azt közölték a hozzátartozókkal, hogy egy beteg legfeljebb öt hónapig maradhat.

B. Zoltán, akit 2024-ben ápoltak itt egy baleset után, elmondta, hogy az öt hónap lejárta után távoznia kellett, így félbe kellett szakítani a rehabilitációt. Ezután más intézményből jártak át hozzá orvosok.

Zoltán szerint a kórházban többen tudtak a fizetési rendszerről. A gyógytornásza azt mondta neki, ha állandóként ott dolgozna, extra jutalékot kapna az alapítványi adományokból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Átszökött a határon egy észak-koreai katona Dél-Koreába, mert ott akar letelepedni
Az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 nyarán egy észak-koreai törzsőrmester szintén Dél-Koreába menekült.


Vasárnap egy észak-koreai katona Dél-Koreába szökött a szigorúan őrzött szárazföldi határon – írja az AP hírügynökség.

A dél-koreai hadsereg szerint

a férfi a határ középső szakaszán lépte át a vonalat, ezután őrizetbe vették. A katona jelezte, hogy Dél-Koreában akar letelepedni.

Ez az első bejelentett eset azóta, hogy 2024 augusztusában egy észak-koreai törzsőrmester a keleti szakaszon jutott át Dél-Koreába.

A demilitarizált övezet 248 kilométer hosszú és 4 kilométer széles; aknamezők, harckocsiakadályok, szögesdrótkerítések és katonai alakulatok védik. Éppen ezért ritka, hogy valaki a szárazföldi határon próbáljon átszökni. 2017-ben egy menekülő észak-koreai katonának sikerült átfutnia a határon, akkor az északi katonák körülbelül 40 lövést adtak le rá, a dél-koreaiak pedig biztonságba húzták a sebesültet.

Az 1950–53-as koreai háború óta nagyjából 34 ezer észak-koreai érkezett Dél-Koreába, többségük Kínán keresztül, mert Kína Észak-Koreával hosszú, nehezen ellenőrizhető közös határon osztozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ez aztán a meglepetés: 16 vaddisznót számolt meg Attila budai otthona kapujában
A fővárosi férfi pont a házuk bejáratánál találkozott szembe a vaddisznócsordával, és gyorsan visszamenekült a kocsiba.


A 444 olvasója, Attila szombaton késő este ért haza budai, XII. kerületi otthonához, és nem várt események történtek a ház előtt.

„Leparkolás után gyanútlanul kiszálltunk az autóból, és körülbelül tőlünk 10 méterre,

pont a házunk bejáratánál találkoztunk szembe ezzel a vaddisznócsordával.

Gyorsan visszamenekültünk a kocsiba, a felvétel már onnan készült, ahogyan elmennek mellettünk” – írta a meglepett férfi, aki összesen 16 darab állatot számolt meg, a vaddisznók nem ijedtek meg, békésen haladtak tovább a budai éjszakában.

A váratlan esetről készült videót a 444 osztotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Elesett a MÁV győri fővonala, jelentős késésekre számíthatnak az utasok
A MÁV vasárnap esti tájékoztatása szerint Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



„Győr állomáson szünetel a vonatközlekedés, biztosítóberendezési hiba miatt.

A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban jelentősen hosszabb eljutási időre, pótlóbuszos átszállásra kell számítsanak”

– írta vasárnap este 20 órakor oldalán a MÁV.

„Pótlóbuszok szervezése, a forgalom átszervezése folyamatban” – közölték. Az Emma térképes keresőn szereplő adatok szerint több vonat már 15-30 perces késésben van, de akad olyan is, ami már egy vagy akár másfél óra késést is összeszedett az eredeti menetrendjéhez képest. Győrszentiván és Öttevény, Győrszabadhegy és Győr között pótlóbuszok szállítják az utasokat.

Fél hét körül még azt írták, hogy „Győrnél biztosítóberendezési hiba lassítja a közlekedést. A Győrt érintő vonalakon utazók az esti órákban késésekre, hosszabb menetidőre kell számítsanak”. Ezután

20 óra után érkezett a hír, hogy Győrben szünetel is a vonatközlekedés.

A Telex olvasói arról számoltak be, hogy a vasárnapi legfrekventáltabb időszakban teljes összeomlást tapasztalnak. „Vonatok maradnak ki, én személyesen 1+ órás késéssel várakozok a vonaton Győr állomáson. A vonatra már áttereltek másik, kimaradt vonatokról is embereket, teljes a káosz. Semmi tájékoztatás nem érkezik” – írták.

Másik arról számoltak be, hogy a Railjet, az IC, a Regiojet is régóta várakozik a vágányokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk