SZTÁRVILÁG

Pelenkával takarták el a férfiasságát Puskás Petinek – az Álarcos énekes kulisszatitkai

A három döntős, vagyis a Röfi, a Banán és Zebra az élményeikről beszéltek az Álarc mögött kibeszélőshowban.


Nagyon sok izgalom volt az Álarcos énekes második évadának döntőjében, megannyi döbbenetes dolog történt. A nyomozók már mindenkit lelepleztek, kiderült ki volt a Röfi, a Zebra és a Banán. A műsor kibeszélő-showjában, az Álarc mögöttben Csobot Adél és Hargitai Bea kérdezték a három döntőst.

Elsőként a bronzérmes Röfi, vagyis Puskás Peti érkezett a stúdióba.

„Szerintem ez volt az évszázad leleplezése. Én azon gondolkodtam, hogy jól látok-e, vagy oda hologramoztak valamit és esetleg be akarnak minket húzni a csőbe. Nem tudtam összerakni, hogy ez most igaz, vagy nem igaz”

- mondta Hargitai Bea.

Csobot Adél hozzátette, „az biztos, hogy nagyon nagyon durván meghökkentő volt. Levette a maszkot és egyszerűen ott álltunk, mindenkinek leesett az álla. Nem tudtunk megszólalni.”

A zsűrit nagyon jól megvezette a Röfi, hiszen végig egy nagy dívának, egy eszméletlen csajos nőnek gondolták. Egészen vasárnapig egyedül Dallos Bogi, Peti párja tudta az igazságot, illetve az anyukája sejtette, hogy ő lehet a maszk mögött.

Kezdetben Liptai Claudia volt a Röfi jelmez alatt, de a koronavírus miatt hamar ki kellett szállnia a versenyből. Puskás Peti épp vendégnyomozó volt Liptai fellépésekor, akkor még a másik oldalról segített megfejteni, ki lehet a Röfi.

„Több csavar volt ebben a történetben. Az volt az érdekes, hogy vasárnap nyomoztunk, aztán hétfőn jött egy telefon az RTL-től, hogy be kéne ugrani egy jelmezbe.”

10 perc gondolkodás után Peti igent mondott, mert úgy vélte, nincs ennél nagyobb kihívás. A többi szereplőnek hónapok álltak rendelkezésre a felkészüléshez, ezalatt kitalálhatták, hogy hogyan rejtőzködjenek, hogyan mozogjanak. Puskás Petinek egyik percről a másikra kellett átszellemülnie.

Az énekes elárulta, hogy egyedül a cipőt kellett megváltoztatni, a jelmez maradt az eredeti.

„Nagy előnyöm volt, hogy a Röfi jelmez jól ki volt tömve. Azt gondoltam, hogy ez segítségemre lesz abban, hogy marha kényelmetlenül érezzem magam, tehát alapvetően meghatározza a mozgásomat.”

Mivel a női jelmez maradt, hosszú kísérletezés volt a 2-3 öltöztetővel, hogy elrejtsék alatta Peti férfiasságát. Végül egy hatalmas pelenkával oldották meg a dolgot.

Konklúzióként a The Biebers frontembere azt mondta: „az elmúlt években kezdtem el úgy igazán élvezni a színészetet, pont azért, mert már nem rágörcsölök, nem egyfajta küzdelem az életemben, hogy bizonyítanom kell. A Röfivel talán pont ez jött ki, nem egyfajta bizonyítási vágy volt bennem, hanem az, hogy most egy nagy játékban veszünk részt.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Havas Henrik rákos betegségéről vallott - Pisilés közben bukott bele a frissen metszett bokorba
Bolgár György a 10 kérdés 10 válasz című műsorában azzal kezdte a beszélgetést Havassal, hogy vendégének miért sebes a homloka. Kimerítő választ kapott.


Havas Henrik a homlokán egy óriási sebbel jelent meg Bolgár György műsorában, a 10 kérdés 10 válaszban. A műsorvezető persze azonnal rákérdezett, hogy mi történt vele.

Havas erre egy nagyjából kétperces monológban válaszolt, amelyben elmondta, hogy rákos, 28 sugárkezelésen túl van, az utolsót múlt pénteken kapta.

Az orvosok figyelmeztették, hogy „a következő két hét szar lesz”, hiszen az emésztőrendszere teljesen megbízhatatlanná válik. Az egykori tévés – talán túlságosan is – részletesen kifejtette, hogy mindez mivel jár. A helyzet úgy megviselte, hogy bár sosem iszik napközben, a vasárnapot szatmári pálinkával indította. Óriási hiba volt: pisilés közben belebukott az előtte lévő, frissen metszett bokorba.

A teljes történetet itt lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Már 3 millióan látták, ahogy ByeAlex barátnője elsírja magát egy bontott csirkén
A csomagoláson szereplő vágási dátum annyira megérintette, hogy könnyekben tört ki. ByeAlex humorral próbálta oldani a helyzetet, a videót már több millióan látták.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 05.



ByeAlex ismét megosztott egy pillanatot a hétköznapjaiból, amely ezúttal különösen meghatóra sikerült. A csütörtök délutáni Facebook-posztjában egy videót tett közzé, amelyen párja, Rákóczi Benjamina látható könnyes szemekkel, kezében egy védőgázas csomagolású csirkehússal, vette észre az Index.

A felvétel tanúsága szerint Benjamina éppen pakolt a hűtőnél, amikor egyszer csak elsírta magát. ByeAlex meg is kérdezte tőle, miért tört ki sírásban. Kiderült: a csomagoláson szereplő dátum, vagyis az a nap, amikor levágták a csirkét, annyira megérintette, hogy elérzékenyült.

A videóban ez a párbeszéd hangzik el:

– Szörnyű, tényleg szörnyű.

– Akkor nem eszed meg?

– Dehogyis! Nem tudom, mit csinálok vele... Kidobni nem fogom, mert az tiszteletlenség rá nézve... Visszarakom a mélyhűtőbe.

– Vegyünk neki ruhákat! – mondta viccesen az énekes, amire Benjamina már mosolyogva reagált.

„pakol a hűtőnél, mondja, süt valamit... erre elkezd sírni... mondom: miért sírsz? jó lelkű kis ember ez!” – írta a 2025-ös Csillag születik zsűritagja a videó mellé.

ByeAlex péntek délután arról is beszámolt, hogy a megható videót már több mint 3 millióan megnézték a közösségi oldalon.

„mondjuk ebből én vagyok 54 legalább!” – tette hozzá.

A csirkés videó megtekintésszámát itt lehet tovább gyarapítani:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Eltűntként kerestette a tévést a barátnője a rendőrséggel, majd kiderült, hogy végig egy másik nővel volt
A cseh műsorvezetőt nem lehetett elérni, ezért körözni kezdték. Mint kiderült, egy fiatal színésznővel töltötte az időt, akivel azóta együtt is vannak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 04.



Karel Kasák, a cseh FTV Prima Showtime ismert műsorvezetője napokra eltűnt, és párja hiába próbálta elérni őt, semmilyen jel nem érkezett felőle. A nő végül bejelentést tett a hatóságoknak, a rendőrség pedig megkezdte a keresést, írja a Blikk.

Kasák néhány órával később saját maga jelentkezett a rendőrségen. A Blesk nevű cseh lapnak így magyarázta a helyzetet: „A barátaimmal voltam, jól éreztük magunkat, kicsit elfeledkeztünk az időről, és lemerült a telefonom.”

A lap értesülései szerint ugyanakkor az eltűnés mögött más okok is állhattak. Névtelen forrásokra hivatkozva azt írták,

a műsorvezető nem a barátaival, hanem Katerina Bláhová fiatal színésznővel töltötte az időt, sőt egy forgatást is kihagyott emiatt.

A műsor készítői reagáltak is a történtekre. „Adtunk Karel Kasáknak időt, hogy rendbe hozza a magánéletét, és tudjon a munkájára koncentrálni” – nyilatkozta Zuzana Brzáková, a Showtime egyik műsorvezetője. Kasákot egy hónapra levették a képernyőről.

A műsorvezető csak egy nappal később beszélt nyilvánosan új kapcsolatáról. A super.cz portálnak megerősítette, hogy valóban együtt vannak a színésznővel. „Igen. Együtt vagyunk” – mondták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nagy Zsolt a Hunyadiról: Kiléptem, mondtam, hogy nagyon büdös nekem ez az egész
A színész Rónai Egon műsorában mesélt az életéről, de kitért arra, vajon miért nem kapott az elmúlt 16 évben díjakat.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. július 05.



Nagy Zsolt volt Rónai Egon vendége a Húzós című műsorban, ahol többek között a családjáról, a színészi pályájáról, valamint saját nehézségeiről is őszintén mesélt.

A beszélgetés elején szóba került a színész fia, Samu, aki korábban focizott. Nagy szerint komoly reményeket fűztek a sportkarrierjéhez, de végül a hozzá nem értő utánpótlásedzők miatt elvesztette a kedvét. Úgy fogalmazott, hogy sok esetben az edzők nem megfelelő hangnemben beszélnek a gyerekekkel, nem látta a tudatos taktikát, és voltak olyan helyzetek, amikor valakit csak haveri alapon tettek be a csapatba, míg másokat kihagytak.

A színész őszintén beszélt az alkoholizmusról is, amellyel évekkel ezelőtt szembesült. Elmondta, hogy jelenleg tisztán él, és már két éve nem iszik.

„Nem lehet egy piás emberrel együtt élni. Vagy velem nem lehetett. Sokkal jobb tisztán élni. Két éve így vagyok. Felépülő függő vagyok, amíg nem szegezik rám a koporsót, addig így lesz. (…) Ha nagyon jól érzem magam, ha nagyon sok pénz van a zsebemben, jönnek a hülye gondolatok, hogy mit kéne csinálni. Mert most nagyon jó. Ilyenkor azonnal fölhívom a segítőt, hogy mit csináljak. De ezek érzelmek, elmúlnak.”

Az életről is megosztotta gondolatait, úgy fogalmazott:

„Én már a B oldalon vagyok. Ebben az életben nincs már annyi, amennyit leéltem. Ebbe sok mindent beleraktam. Akármennyire egészségesen élek, nem gondolom, hogy el fogok élni 90 éves koromig. Nem is ez a kérdés, hanem a mai nap. Nem kell túlgondolni.”

A műsorban szóba kerültek a szakmai elismerések is. Nagy szerint az elmúlt években nem kapott sok díjat Magyarországon, inkább nemzetközi szinten ismerték el. Azt mondta: „De az elmúlt 16 évben miért is adott volna nekem bármit ez a kormány, mikor vastagon ellene megyek, amit ők gondolnak? Nézd meg, kik kapnak díjakat mostanában. Egy rezsim, egy diktatúra mindig ilyen.”

A Hunyadi című sorozatról is beszélt, amelyben eredetileg szerepelt volna, de végül visszalépett. Úgy fogalmazott:

„Kiléptem, mondtam, hogy nagyon büdös nekem ez az egész. Amikor nézni kezdtem, lelombozódtam: vékonykának tűnt. Nem elég jók a párbeszédek, nem kidolgozottak a jelenetek. Látszik, hogy rengeteg pénz van benne, de attól még nem lesz jó valami. Én ettől nem térdelek le, fölöslegesen kidobtak egy rakás pénzt.”

Rónai Egon arra is kíváncsi volt, mit gondol azokról a színészekről, akik elvállalják a szereplést egy ilyen típusú sorozatban. Nagy így válaszolt:

„Tudni kell, miben veszünk részt. Nem nevezném őket árulónak, itt az a baj, sokan nem kapnak pénzt. Ha adtok másoknak is, elmegyek. Ameddig a saját bulitokat nyomjátok, addig nem.”

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk