SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Nem hívtak sehova, a barátaimhoz jártam ebédelni – Fekete Pákó rendkívül nehéz anyagi helyzetbe került

Végül megtalálta az igaz szerelmét, akivel már az esküvőjét tervezi – Nigériában. Egy látnok kézrátétellel jósolja majd meg nekik, milyen közös élet vár rájuk.


Lapite Oludayo, vagy ahogy mindenki ismeri, Fekete Pákó, hosszú évek kihagyása után tér vissza a képernyőkre, ugyanis idén a Farm VIP versenyzője lesz. Pákó évekig eltűnt a médiából, most pedig a Story magazinnak mesélt arról, miért vonult vissza a showbizniszből és hogyan alakult az élete azóta.

„Igazából a média fordított hátat nekem. Egy időben a csapból is én folytam, aztán hirtelen már nem kellettem senkinek”

– vallotta be őszintén az 55 éves celeb, aki nehezen viselte a mellőzöttséget.

Pákó elárulta, hogy amikor nem hívták se fellépni, se szerepelni, anyagi tartalékai elfogytak, és mély depresszióba esett.

„A barátaimhoz mentem át ebédelni, kétségbeesetten kerestem az emberek társaságát, de hiábavaló volt minden próbálkozás”

– mesélte a korábban a bulvársajtó egyik állandó szereplője.

Végül a párja, Gyöngyi húzta ki a mélypontról, akivel hét évvel ezelőtt ismerkedett meg.

„Soha nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, de Gyöngyi mindenben támogat, és a legnehezebb időkben is mellettem áll”

– mondta el Pákó, aki a találkozásukat egy barátjának köszönheti, aki egy üveg pálinkát akart átadni neki, Gyöngyi segítségével. „Számot cseréltünk, majd azon kaptuk magunkat, hogy szinte mindennap beszélünk” – emlékezett vissza, hozzátéve, hogy bár a pálinka sosem került elő, lett egy jó csaja, aki kihúzta a gödörből.

Gyöngyi egyébként általános iskolai tanító, és Pákó bevallása szerint ő volt az, aki segített neki talpra állni, újra dalokat írni és fellépéseket vállalni. Ma már ismét rendszeres vendég esküvőkön, születésnapokon és falunapokon.

„Oda megyek, ahol épp szükség van rám”

– mondta Pákó, aki most már boldogan éli mindennapjait.

Pákó és Gyöngyi már a házasságot is tervezik, és Nigériában, tradicionális afrikai öltözetben szeretnék megünnepelni a nagy napot. „Egy látnok is részt venne a szertartáson, aki kézrátétellel megjósolja, milyen közös élet vár ránk” – osztotta meg terveit Pákó, aki úgy érzi, párja szó szerint megmentette az életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rózsa György élet-halál harca a Balatonban - sztrókot kapott, a lánya segített kimenteni a vízből
77 évesen, nyaralás közben érte a baj a legendás tévést, akit a mentők villámgyorsan kórházba szállítottak. A műtétnek köszönhetően maradandó károsodás nélkül élhet tovább.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. augusztus 18.



Rózsa György idén ünnepli pályafutása kezdetének 60. évfordulóját. A 77 éves műsorvezetőnek ma már a család: a lánya, Csilla és ötéves unokája, Ádám jelenti a legnagyobb örömöt. Néhány héttel ezelőtt azonban váratlanul rosszul lett a Balatonban és komoly bajba került.

A család a balatonfenyvesi nyaralójukban pihent és egy délután fürdőzés közben jött a rosszullét. Csilla és a kisfia kimentek a partra, Rózsa György viszont egyedül a vízben maradt.

„Olyan 50-60 centiméteres lehetett a víz, kicsit hullámzott, de jólesett üldögélni benne, viszont amikor fel szerettem volna állni, visszaestem, nem tartott meg a lábam. Megpróbáltam még egyszer, újból visszaestem, és ekkor már ittam is a vízből. Nem értettem, miért nem tart meg a lábam” – nyilatkozta a Story magazinnak.

A tévés többször is megpróbált felállni, de minden alkalommal visszaesett, közben vizet nyelt. Végül sikerült odakiáltania a lányának, aki rögtön a vízbe ugrott és segítségért kiáltott, amire már a közelben lévő strandolók is felfigyeltek, és segítettek kihúzni Rózsa Györgyöt a vízből.

A mentők tíz percen belül a helyszínre érkeztek, majd a kaposvári kórházba vitték. A koponya-CT-ből derült ki, hogy tévés híresség enyhe sztrókon esett át. Azonnal megoperálták, stentet ültettek a nyaki verőerébe.

Két napot töltött az intenzív osztályon, majd további kettőt a neurológián. A gyors beavatkozásnak köszönhetően maradandó károsodás nélkül gyógyult fel.

„Jól vagyok, a víztől azonban azóta félek. Idén már biztos nem megyek a Balatonhoz sem. Idáig rendszeresen jártam uszodába, most oda sem merek elmenni. Egyelőre nem lesz úszkálás, marad a zuhanyozás” – vallotta be, hozzátéve, hogy a család is aggódik érte. Csilla például nagyon félti, hiszen az édesanyja korai halála után nagyon bensőséges kapcsolata alakult ki az apjával.

Rózsa György bevallotta: a Balatonban átélt pillanatban átvillant benne, hogy akár véget is érhetett volna az élete, ezért nagyon nagy hálával gondol mindazokra, akik segítettek neki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Rubint Réka állami kitüntetést kapott, a honvédelmi miniszter adta át a díjat
A fitneszedző a közösségi oldalán jelentette be, hogy Magyar Ezüst Érdemkeresztet vehetett át, és azt is felidézte, hogyan nevezték egykor genetikai selejtnek.


Rubint Réka állami kitüntetést kapott augusztus 20. alkalmából, vette észre a hvg.hu. A Magyar Ezüst Érdemkeresztet Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter adta át Sulyok Tamás köztársasági elnök nevében.

„Ma délután állami kitüntetést kaptam a munkásságomért, a több mint két évtizede tömegeket megmozgató, egészségesebb és aktívabb életre ösztönző, közösségépítő sportprogramjaimért” – írta a fitneszedző a Facebook-oldalán.

„Hála és köszönet van a szívemben és bízom benne, hogy mindazt amiben hiszek, még nagyon- nagyon sokáig tudom Veletek együtt csinálni” – fogalmazott a bejegyzésben. Felidézte, hogy

testnevelő tanára meg akarta buktatni és genetikai selejtnek nevezte, amivel összetörte a szívét, de a jász vére arra ösztönözte, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét annak, amit a tanárnő mondott.

A fitneszedző így vette át a kitüntetést:

Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter adott át 14 kitüntetést augusztus 20-a alkalmából, ő építészeket, építőket és közlekedési szakembereket díjazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Rosszul lett Valkusz Milán a Valmar szombati koncertjén, kórházba kellett vinni
Az X-Faktor mentorát be kellett vinni a sürgősségire, de mint írja: ott szerencsére „kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre”.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. augusztus 18.



A Budapest Parkban adott koncertet szombat este a Valmar. Az eseményről a duó mindkét tagja beszámolt az Instagramon. Marics Peti bejegyzéséből kiderült, hogy Valkusz Milán a fellépés után rosszul lett, és a sürgősségin kötött ki.

Az X-Faktor mentora is posztolt a történtekről. Azt írta, elképesztő élmény volt számára a szombati koncert, de az utolsó számnál ájulás közeli állapotba került.

„Térdre kényszerültem, de aztán tudtam folytatni...Amikor lejöttem, éreztem, hogy valami nem oké, és az orvos csapat is látta rajtam. Nem találtak mindent rendben. Bevittek a SOTE-ra, és szépen lassan jól lettem. Kizártak minden komoly eshetőséget, hál ‘istennek a jelek csak áljelek maradtak a legrosszabb kimenetelre. Innen is szeretném megköszönni mégegyszer, és hálám kifejezni a Budapest Park mentős-orvos csapatának, majd azután a SOTE sürgősségin dolgozó minden léleknek, akik azon voltak, hogy rendben legyek”

- fogalmazott az énekes, aki a közönségnek is hálát mondott, és azt írta, soha nem fogja elfelejteni a reakciójukat, az örömkönnyeket és a különleges pillanatot. Hozzátette, december 28-án a Papp László Sportarénában újra találkoznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
Először mutatta meg magát bikiniben az RTL híradósa
Major Eszter ritkán enged bepillantást a magánéletébe, most azonban horvátországi nyaralásáról posztolt. A videóban egy gyönyörű öbölben csobbant a tengerbe.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Az RTL híradósa, Major Eszter most egy egészen más oldaláról mutatta meg magát: bikiniben posztolt a horvát tengerpartról, vette észre a Femina.

A híradós 2020 óta erősíti az RTL csapatát, a nézők pedig nemcsak a képernyőről, hanem visszafogott stílusáról is ismerhetik. Eleganciája a hétköznapokban és a közösségi oldalain is megjelenik, ezért különleges alkalomnak számít, amikor bikinis fotó vagy videó kerül fel tőle.

Ezúttal a horvát tengerparton pihen, és egy hangulatos videóban osztotta meg legszebb nyaralási élményeit.

A felvételen látható, ahogy egy gyönyörű öbölben csobban a tengerben, falatnyi bikiniben.

Major Eszter szabadidejét gyakran tölti a természetben, sokszor indul túrázni a családjával, és olykor extrém sportokat is kipróbál.


Link másolása
KÖVESS MINKET: