Nem a hivatalos nevét használja az iskolában György herceg és Charlotte hercegnő, ahogy a négyéves Lajos herceg esetében is így lehet majd, mikor szeptemberben elkezdi az iskolát – írja a Mirror.
Györgyöt például George Alexander Louisnak hívják, a hivatalos címe pedig Ő Királyi Fensége György cambridge-i herceg – az iskolában azonban George Cambridge néven íratták be.
Hasonlóképpen, Charlotte teljes neve Charlotte Elizabeth Diana, hivatalos címe pedig Ő Királyi Fensége, Charlotte cambridge-i hercegnő – az iskolában viszont Charlotte Cambridge-ként ismerik.
Apjuk, Vilmos herceg és nagybátyjuk, Harry herceg ugyanezt a szabályt követte az iskolában, Károly címét – Wales – használták vezetéknévként. Vilmos és Harry is ezt használta katonai pályafutása során.
Így valószínű, hogy Lajos a Cambridge vezetéknevet használja majd az iskolában. A gyermekek ősztől a berkshire-i Lambrook Schoolba fognak járni a pletykák szerint. Az iskola 7000 fontba (kb. 3,2 millió forint) kerül egy félévre, plusz további 1481 fontot (közel 700 ezer forint) kell fizetni a bentlakásért.
A Daily Mail szerint Vilmos és Katalin hamarosan Londonból Windsorba költöznek, aminek az oka a lap szerint, hogy a herceg közelebb akar lenni a királynőhöz, mert feladatokat delegál rá. A trónörökös állítólag hetente többször is beszél telefonon nagymamájával, aki többnyire minden idejét a windsori kastélyban tölti.
Nem a hivatalos nevét használja az iskolában György herceg és Charlotte hercegnő, ahogy a négyéves Lajos herceg esetében is így lehet majd, mikor szeptemberben elkezdi az iskolát – írja a Mirror.
Györgyöt például George Alexander Louisnak hívják, a hivatalos címe pedig Ő Királyi Fensége György cambridge-i herceg – az iskolában azonban George Cambridge néven íratták be.
Hasonlóképpen, Charlotte teljes neve Charlotte Elizabeth Diana, hivatalos címe pedig Ő Királyi Fensége, Charlotte cambridge-i hercegnő – az iskolában viszont Charlotte Cambridge-ként ismerik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Azt hiszi, majd mentesíti őt, ha Móni telefonjáról kiválogatja az én régi üzeneteimet?” – Boráros Gábor mást gyanít a kiszivárgó üzenetek mögött
A Dunaszerdahelyi Járásbíróság tavaly szeptemberben tiltotta el Boráros Gábort Jákli Mónikától a fenyegető üzenetei miatt. A szlovák sajtó által nyilvánosságra hozott végzésre a harcos hevesen reagált.
Tavaly szeptemberben bírósági végzés tiltotta el Boráros Gábort néhai élettársától, Jákli Mónikától – derül ki a Markíza televízió cikkéből, amelyet szombat este a Paraméter szemlézett. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 17-én azért rendelte el a távoltartást, mert az MMA-harcos a dokumentumok szerint agresszív üzenetekkel bombázta az influenszert. A lap szerint a végzés Jákli Mónika január 21-i halálos autóbalesetéig érvényben maradhatott.
A cikk a bírósági határozatban idézett fenyegető üzenetekből is közölt néhányat:
„ha nem válaszolsz, megyek és kihúzom belőled a beleiddel együtt”,
„megyek haza, bőgni fogsz, azt garantálom”,
„beleköpök a pofádba úgy, hogy belefulladsz”,
„ha nem válaszolsz az üzenetekre, addig foglak hívni, amíg fölveszed, elmegyek hozzád és szétrúgom a fejed”.
A hírre Boráros Gábor korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében reagált. Bár elismerte, hogy küldött durva üzeneteket, a távoltartás tényét tagadta, és egy meg nem nevezett személyt vádolt azzal, hogy Jákli telefonjából szivárogtatja ki a régi üzeneteket, hogy mentse magát.
„Megszámolni sem tudom, hogy mennyi buta üzenetet kapott tőlem Moncsi az évek alatt. Sosem voltam eltiltva, semmikor! Sehonnan! Vagy ha igen, akkor jól titkolta, hogy én ne is tudjak róla”
– jelentette ki.
Az MMA-harcos szerint Jákli Mónika haláláért az új partnere a felelős. „Ha nem jött volna össze ezzel az emberrel, Moncsi még élne!” – írta, majd hozzátette: „Jól tudjuk, hogy ki az, aki több alkalommal is verte Moncsit az utóbbi időben.” Boráros szerint ez a személy Jákli telefonjával próbálja elterelni magáról a gyanút.
„Azt hiszi, majd mentesíti őt, ha Móni telefonjáról kiválogatja az én régi üzeneteimet? Az ilyen ember miért van életben? Bármilyen mélyre is dugod fel a valagadba azt az ellopott telefont, attól még nem az én régi üzeneteim ölték meg Moncsit, hanem az hogy te bekerültél az életébe”
Jákli Mónika január 21-én hajnalban halt meg, amikor autója a 63-as úton Nagymegyer és Alistál között fának csapódott és kigyulladt. A szlovák rendőrség gondatlan emberölés gyanújával indított eljárást. A baleset előtt készült városi kamerafelvételek alapján Jákli autója 3:09-kor haladt át Nagymegyeren, a felvételek nem támasztják alá, hogy üldözték volna. Boráros Gábor a halálhír után közösségi oldalán búcsúzott néhai élettársától, és megígérte, hogy vigyázni fog közös gyermekükre.
Tavaly szeptemberben bírósági végzés tiltotta el Boráros Gábort néhai élettársától, Jákli Mónikától – derül ki a Markíza televízió cikkéből, amelyet szombat este a Paraméter szemlézett. A Dunaszerdahelyi Járásbíróság 2025. szeptember 17-én azért rendelte el a távoltartást, mert az MMA-harcos a dokumentumok szerint agresszív üzenetekkel bombázta az influenszert. A lap szerint a végzés Jákli Mónika január 21-i halálos autóbalesetéig érvényben maradhatott.
A cikk a bírósági határozatban idézett fenyegető üzenetekből is közölt néhányat:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wossala Rozina Rácz Jenő étterméről: Nemcsak jól kell főzni, hanem tudni azt is, minek adunk szakmai legitimációt
Wossala Rozina a Bulvárbölcsészek című műsorban elhangzottakra reagálva bírálta Rácz Jenő Michelin-csillagos éttermét. A gasztroszakember szerint egy séfnek a minőségi táplálkozást kellene képviselnie.
„Az egy parasztvakítás, de abból is a cirkuszosabb fajta” – mondta Rácz Jenő fine dining koncepciójáról Dr. Spira Eszter Mirjam jogász-író. A vita azután robbant ki, hogy Spira a Bulvárbölcsészek című műsorban bírálta Rácz Jenő éttermét, a Rumourt. A jogász-író szerint az étterem elrendezése – ahol a vendégek egy félkör alakú asztalnál ülnek szemben a konyhával – egy cirkuszhoz hasonlít. A videórészlet alá kommentelt Wossala Rozina, A Konyhafőnök egykori versenyzője és ítésze, aki szintén étteremtulajdonos.
„Végre! Köszönöm Tisztán Ego Trip az egész… a saját tenyeréből öntött kerámiában felszolgált ételtől addig, amiről szó van itt. Arról nem is beszélve, hogy egy Michelin-csillagos séf küldetéstudatában benne kellene lennie az »átlagember« hétköznapi táplálkozásának javítása, tanítása, segítése… nem milliókért eladni magát a Mekinek, hogy ipari hulladékot támogasson a hírnevével”
– jegyezte meg Wossala, majd kritikája utána egyértelművé tette: „Nincs harag Rácz Jenővel… a kettőnk közti emberi kapcsolat itt teljesen irreleváns.”
A kommentre reagálva a 24.hu kereste fel a gasztroszakembert, aki írásban fejtette ki bővebben az álláspontját. Wossala hangsúlyozta, hogy a kritika nem személyes, hanem szakmai és morális kérdés.
„Én abban hiszek, hogy a hitelesség része a felelősség: nemcsak jól kell főzni (és Rácz Jenő nagyon jól főz), hanem tudni azt is, minek adunk szakmai legitimációt, mert figyelnek ránk, és a döntéseink normát teremtenek. Én a tudatos, minőségi táplálkozást képviselem, ezért szólaltam meg. Ettől még emberileg bárkivel lehet korrekt viszonyom – a téma akkor is közügy”
„Az egy parasztvakítás, de abból is a cirkuszosabb fajta” – mondta Rácz Jenő fine dining koncepciójáról Dr. Spira Eszter Mirjam jogász-író. A vita azután robbant ki, hogy Spira a Bulvárbölcsészek című műsorban bírálta Rácz Jenő éttermét, a Rumourt. A jogász-író szerint az étterem elrendezése – ahol a vendégek egy félkör alakú asztalnál ülnek szemben a konyhával – egy cirkuszhoz hasonlít. A videórészlet alá kommentelt Wossala Rozina, A Konyhafőnök egykori versenyzője és ítésze, aki szintén étteremtulajdonos.
„Végre! Köszönöm Tisztán Ego Trip az egész… a saját tenyeréből öntött kerámiában felszolgált ételtől addig, amiről szó van itt. Arról nem is beszélve, hogy egy Michelin-csillagos séf küldetéstudatában benne kellene lennie az »átlagember« hétköznapi táplálkozásának javítása, tanítása, segítése… nem milliókért eladni magát a Mekinek, hogy ipari hulladékot támogasson a hírnevével”
– jegyezte meg Wossala, majd kritikája utána egyértelművé tette: „Nincs harag Rácz Jenővel… a kettőnk közti emberi kapcsolat itt teljesen irreleváns.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hátulról tarolták le Szépréthy Roland Porschéját Los Angelesben, még nem tudni, ki fizeti ki a sokmilliós kárt
A TV2 műsorvezetőjének nagy álma vált valóra Amerikában, amikor egy csattanás mindent tönkretett. Az autóra ugyanis nem volt biztosítás, így a kérdés most az, ki fizeti a több tízmilliós kárt.
Éppen egy bérelt Porsche 911 Carrerából jelentkezett volna be Los Angelesből Szépréthy Roland, amikor egy másik autó hátulról belerohant a több tízmilliót érő luxusautóba. A drámai pillanatot egy rövid videó is rögzítette, amelyen a műsorvezető első, sokkos reakciója is hallható.
„A k** anyád!” – kiáltott fel a TV2 műsorvezetője, mielőtt leállította a felvételt.
Az újonnan 60-70 millió forintot érő sportautót a műsorvezetőnek vissza kellett vinnie a kölcsönzőbe, ahol kapott egy cserejárművet. A helyzetet bonyolítja, hogy
a tartalomgyártó Instagram-sztorija szerint az autóra nem kötöttek teljes körű cascót, így a javítás komoly anyagi terhet róhat rá.
„Na, srácok, most, hogy így összetörtük a kocsit, vissza kellett vinni, és ilyenkor kap az ember egy új járművet. Én mondtam, hogy nem akarok rosszabbat, mint ami volt, de nemhogy még rá kell fizetnem, hanem adtak egy ilyen sz*rt. Istenem, hol van az ajtaja ennek?! Adjad idefele a Porsche kulcsát!” – számolt be később ironikusan az esetről Szépréthy az Instagram-sztorijában.
A baleset előtt azonban még felhőtlen volt a szórakozás. A műsorvezető magyar idő szerint január 23-án, pénteken élőben nézte meg a Los Angeles Clippers és a Los Angeles Lakers rangadóját. A Lakersnek szurkolt, a meccsre is egy csapatpólóban érkezett, a lelátón pedig olyan világsztárok ültek, mint Chris Pratt, Jason Bateman, Jane Fonda vagy Zooey Deschanel. Az amerikai kiruccanás során nemcsak hollywoodi színészekkel, hanem a digitális világ egyik legnagyobb sztárjával is találkozott: összefutott az egyik legismertebb youtuberrel és üzletemberrel, MrBeasttel, akivel közös szelfit is készített.
Éppen egy bérelt Porsche 911 Carrerából jelentkezett volna be Los Angelesből Szépréthy Roland, amikor egy másik autó hátulról belerohant a több tízmilliót érő luxusautóba. A drámai pillanatot egy rövid videó is rögzítette, amelyen a műsorvezető első, sokkos reakciója is hallható.
„A k** anyád!” – kiáltott fel a TV2 műsorvezetője, mielőtt leállította a felvételt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Pétert „nyeretlen kétévesnek” nevezte Hajdú Péter, így állt ki Orbán Viktor mellett a műsorvezető
A műsorvezető a Mandiner stúdiójában, a kaposvári gyűlés előtt bírálta élesen Magyar Pétert. Szerinte a politika által gerjesztett indulatok miatt kapott halálos fenyegetéseket a közösségi médiában.
Hajdú Péter szerint Orbán Viktor az egyetlen, aki képes kezelni a jelenlegi világpolitikai helyzetet, írja a Metropol. A műsorvezető a kaposvári Háborúellenes Gyűlés előtt beszélt arról, hogy
a mostani a legfontosabb választás, mert „mindent felülír a béke”.
Hajdú Péter a szombati, kaposvári Háborúellenes Gyűlés előtt a Mandiner stúdiójában fejtette ki véleményét. A műsorvezető szerint a világpolitikai helyzet miatt a mostani kampányidőszak egészen más, mint a korábbiak voltak.
„Egészen más a helyzet, mint négy, nyolc, tizenkettő vagy tizenhat évvel ezelőtt. Ha megnézzük a világpolitikai helyzetet, akkor nem vagyunk messze egy világháborútól. Egyáltalán nem mindegy, hogy ki fog győzni és én mindig azt mondom, hogy nem szabad egy nyeretlen kétévest odaültetni a fekete öves politikusokhoz”
– mondta a műsorvezető, aki szerint Magyar Péter nem tudná kezelni az olyan politikusokat, mint Donald Trump vagy Vlagyimir Putyin.
Hajdú beszélt arról is, hogy politikai tartalmú videói komoly indulatokat váltanak ki. „Nemrég néztem meg a legutóbbi videóm, ami kicsit ilyen politikai hangvételű volt és 700 ezer elérése volt. 19 ezer like, de 300-an meg akarnak ölni. Nagyon durva, hogy milyen érzelmeket és indulatokat tud generálni a politika. Csak azt kellene megérteni, hogy most mindent felülír a béke” – részletezte a tapasztalatait.
A műsorvezető szerint ma nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy valaki felvállalja a politikai hovatartozását.
„Sajnos itt tartunk, hogy sokkal nagyobb bátorság kell ahhoz, hogy kimondd, hogy fideszes vagy, mint hogy nem”
– jelentette ki. A gyűlölet okát Magyar Péter táborában látja.
„Azért van ennyi utálatos ember a médiában, mivel most a nyeretlen kétéves és a rajongótábora is elhiszi. Akik ebben a táborban vannak, azok azt hiszik, hogy most ők jönnek és aki ez ellen bármit tesz, az dögöljön meg.
Teljes mindegy, hogy Szabó Zsófinak hívják vagy Kocsis Máténak, Hajdú Péternek vagy Gulyás Gergelynek.”