SZTÁRVILÁG

„Nagyon nehéz most” – könnyeivel küszködve nyilatkozott kiesése után Tabatabai Nejad Flóra

A 17 éves lányt az idei X-Faktor egyik nagy esélyesének tartották, a második élő show után viszont véget ért számára a verseny.

Link másolása

Óriási meglepetéssel ért véget a jubileumi X-Faktor második élő adása. A mentorok közül egyedül Puskás Petinek volt teljes a csapata, de szombaton két versenyzőjét is elveszítette, a műsortól ugyanis Tabatabai Nejad Flóra és Nagy Regina Martina búcsúzott.

Tabatabai Nejad Flóra múlt héten elbűvölte a mentorokat, kapott is egy széket, és biztos továbbjutóként került a második adásba. Flóra múlt szombaton Missh, Burai Krisztián és Opitz Barbi Háborgó mélység című dalát énekelte. Burai Krisztiánnak pedig annyira tetszett a produkció, hogy jelezte, szívesen készítene dalt a lánnyal. A második élő show-ban Flóra már a közös dalukat adta elő.

NEJAD FLÓRA X BURAI – Mocskos pénz

Produkciója viszont nem győzte meg a mentorokat, és ezúttal nem kapott széket, így a veszélyzónába került.

“Tisztában voltam vele, hogy ez a dal nem feltétlen fog mindenkinek tetszeni. Számítottam a mentorok kritikáira is, ezért nem ért akkora meglepetésként, hogy nem kaptam széket, de persze nagyon rossz érzés volt, hogy nem ülhettem le. Ekkor viszont még bíztam benne, hogy a nézők továbbjuttatnak, de sajnos nem így történt. Lehet, hogy sokan úgy érezték, mégsem állok még készen erre, mert elég fiatal vagyok, és még sokat kell fejlesztenem magamon, hogy elég önbizalmam legyen és jobban át tudjam adni magam a színpadon”

- mondta könnyeivel küszködve Flóra, aki azt is hozzátette, nagyon csalódott, de próbál pozitívan hozzáállni a dolgokhoz.

“Nagyon nehéz most...Valamilyen szinten boldog vagyok és hálás, hogy itt lehettem, és idáig eljutottam, mert nagyon jó embereket ismertem meg, Petivel is szoros lett a kapcsolatunk, mindig támogatott, sokat segített nekem. Másrészről viszont ott van az, hogy a többiek mennek tovább, én pedig már nem lehetek ott velük, nem járhatunk együtt a próbákra, nem tudjuk egymást úgy támogatni, mint korábban. De összességében próbálok úgy hozzáállni, hogy már ez is egy óriási dolog, hogy ez nem a vége, hanem sokkal inkább valaminek a kezdete. Az X-Faktorban nagyon sokat fejlődtem, rengeteget tanultam”

- fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogyan tovább a jövőben, Flóra úgy válaszolt: most vissza kell mennie tanulni, de szeretne tovább fejlődni az éneklésben, saját dalokat készíteni és koncertezni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
Nagy Feró: Magyar Péter ügyesen csinálja a dolgát
A Beatrice frontemberének eleinte nem tetszett, hogy Magyar Péter már másképp gondolkodik, mint a fideszesek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Fidesz Millenárison rendezett kampányindítójára érkezőket kérdezte többek között a kormánypárt esélyeiről és Magyar Péterről a Blikk. A vendégek között felbukkant Nagy Feró is.

A Kossuth-díjas rocker azt mondta, hogy nem foglalkozik Magyar Péterrel, és szerinte a politikus hangfelvételei nem ártanak a Fidesznek.

„Eleinte nagyon nem tetszett a dolog, hogy oda szarik, abba a fészekbe, amelyikben jól érezte magát ezek szerint. Most meg már máshogy gondolom. Kicsit liberálisabban azt gondolom, hogy éli az életét.

Ügyesen csinálja a dolgát, ezért nem kell valakit megszólni, mert éli az életét és próbál érvényesülni. Meg kell bocsátani neki. Menjen, csinálja a dolgát, aztán majd meglátjuk, hogy az idő mit hoz”

– mondta a Blikk riporterének a zenész.

Magyar Péter közben péntek délután bejelentette, hogy 95 ezernél is többen szavaztak két nap alatt pártja lehetséges EP-képviselőjelöltjeire. A voksolást a TikTokon népszerű egészségügyi influenszer, Dr. Kulja András nyerte:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
44 évesen szerzett jogosítványt Makranczi Zalán, de hogy vezethetett akkor a Renitensben?
Tavaly decemberben szerezte meg, hogy kisfiát óvodába vihesse. Sosem izgatta, hogy volán mögé ülhessen.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

A Blikk interjúzott Makranczi Zalánnal, aki elmesélte, miért is szerzett tavaly jogosítványt, noha sohasem érezte ennek szükségességét. Eddig.

Fontos volt számunkra, hogy Benji Waldorf-óvodába járhasson, s erre Szentendrén volt lehetőség, ami nagyjából egy órai utazásra van tőlünk tömegközlekedéssel. Mivel – érthető módon – nem akartam kitenni a gyereket ennek a hercehurcának, úgy döntöttem, megszerzem a jogosítványt, és autóval tíz percre redukálom az egyórás utat” – kezdte mondandóját. Azt is elárulta, hogy

rendesen voltak félelmei, biztosra is akart menni, így nyolcvan vezetéstechnika órát vett, mielőtt vizsgázni ment.

Bevallotta, hogy mélyen átérezte a felelősséget, hiszen „pontosan tudtam, hogy a jövőben majd a gyermekem ül mögöttem, ami hatalmas felelősség. Ezért is döntöttem úgy, hogy a kötelező harminc helyett nagyjából nyolcvan órát veszek, hogy ténylegesen biztos legyek a tudásomban. Mindemellett szerettem volna minden terepen és helyzetben kipróbálni magam, amire aztán volt is lehetőség: vezettem éjszaka, autópályán, hóban-sárban, csúszós utakon is.

Már csak az a kérdés maradt, hogy ha eddig nem volt jogosítványa, hogyan pattant autóba Dobler százados a RTL-en futó Renitens nyomozója?

Erre a vártnál is egyszerűbb választ adott a színész: természetesen akkor sem vezetett igazából autót, mindez csak játék volt.

Az autó meg sem mozdult, egy tréleren húzták, miközben ő „vezetett”.

Makranczi szerint most, hogy van jogosítványa, a következő évadban már a trélerre sem lesz szükség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Szekér Gergő élő adásban comingoutolt az RTL reggeliben
A 29 éves énekes félt, hogy ha felvállalja homoszexualitását, munkáktól fog elesni, de azt érezte, nem titkolózhat tovább.
VB / Fotó: RTL - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

„Nem akarom rásózni az emberekre az életemet, de fontos, hogy szabadságban éljünk” – mondta az X-Faktorból és a The Voice-ból is ismert Szekér Gergő az RTL Reggeliben, majd

a kamerák előtt vallotta be, hogy meleg.

Az énekesnek civil szakmája is van, vezető vágóként dolgozik, és korábban már azért is esett el munkától, mert sejtették, hogy meleg.

Szakács szerint viszont „nem lehet félelemben élni”, és hozzátette, nem tetszik neki, hogy sokan politikai állásfoglalásként tekintenek arra, ha valaki a melegségéről beszél.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Bombanőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége egy fesztiválon
A hölgy egy falatka ruhában lépett elé, és megkérdezte, hogy megismeri-e. A feleségének „jött az orrából a füst, lángolt a feje” úgy nézett rá.

Link másolása

Egy bomba nőre lett féltékeny Zacher Gábor felesége az egyik fesztiválon. Mónika haragja azonban gyorsan elillant, amikor kiderült, hogy kicsoda a hölgy, aki leszólította a férjét.

A toxikológus a Blikk Címlapsztori vendége volt, itt osztotta meg a különös történetet. Mint kiderült: Zacher minden évben meghívják a szervezők a Strand fesztiválra egy másfél órás beszélgetésre. Ezt általában olyan napra szokta kérni, amikor valami olyan van a produkciók között, amit amúgy is meghallgatnának a feleségével.

„Na az egyik ilyen alkalommal battyogunk a feleségemmel, és jön velem szembe egy tíz per tízes versenyző kis falatka ruhában, kendőcskével a nyakában és oda perdül elém mosolyogva, majd kérdezi: doktor úr, megismer? Feleségemnek jött az orrából a füst, lángolt a feje és úgy nézett rám.

Én meg állok ott, mint lónak a nemi szerve a lakodalomban és mondtam a hölgynek: nem ismerem. Erre elhúzza a kendőt és kérdezi: most? Mondom: na, most már megismerem” - mondta Zacher.

Mint kiderült, a hölgyet még gyerekként ismerte meg, amikor a budai mentőállomáson dolgozott a rohamkocsin.

„Behoztak egy kisgyereket, valamelyik Pest környéki településről, akinek volt egy ilyen gégefedő-gyulladása, ami a krupp. A gyereknek a BAH- csomópontnál a leállt a légzése és meghalt” - emlékezett vissza Zacher Gábor. Mivel más esélyt nem látott, torokvágást végzett el a kicsin, így dugta be a tubust.

„Lélegeztettük, újraélesztettük és a gyerek visszajött, majd bevittük a kórházba és utána nem is foglalkoztam ezzel a történettel, mert tényleg nagyon rövid volt az oxigénhiányos állapot. Na és ez volt az a kislány”

- mondta a toxikológus. Azt is hozzátette, hogy a tényeket megismerve a felesége féltékenységből fakadó bosszúsága is azonnal elszállt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk