„Most vagyunk a legtávolabb egymástól” - Istenes Bence Csobot Adéllal való kapcsolatukról
Istenes ennél egy kicsit sarkosabban fogalmaz:
Istenes ennél egy kicsit sarkosabban fogalmaz:
Krausz Gábor és Mikes Anna mostantól házasok. A sztárséf és a profi táncos aláírásukkal erősítették meg fogadalmukat, az este pedig már a közös ünneplésről szólt.
A menyasszony nyolc méter hosszú uszállyal vonult végig a násznép előtt, miközben hegedűszó kísérte. Mikes Anna Demeter Richárd tervezte ruhában mondta ki az igent. Amikor Gábor és a vendégek meglátták, senki sem jutott szóhoz.
A gyűrűket Hannaróza, Gábor kislánya vitte oda a párnak, miközben a koszorúslányokkal együtt lépdelt. Az apró gyerekek közben rózsaszirmokat szórtak, így tették még szebbé a pillanatot.
Nem is kellett kétszer mondani, a kúria és a dombok pillanatok alatt zengették a násznép hangját.
A ceremónia után elkészültek a portrék és a családi képek. Ekkor az is kiderült, ki lesz a következő ara, hiszen Krausz-Mikes Anna eldobta a csokrát.
Ezután mindenki a vacsorára készült, amely teljes egészében Krausz Gábor ízlését tükrözte. A lakodalom éjfél után folytatódott, amikor Anna már menyecskeruhában mulatott tovább a násznéppel. A vendégek között ott volt Vomberg Frigyes, Wolf András és Baranya Dávid is.
Az Ázsia Expressz legutóbbi adásában komoly feszültség alakult ki Curtis és Lakatos Levente között. A konfliktus gyökere a verseny elején történt egyik eseményhez vezethető vissza, amikor a párosok egy része külön levelet kapott a következő feladatról, és ez félreértésekhez vezetett.
A levélből kiderült, hogy az indulási sorrendet a közösség dönti el, és csak ötpercenként indulhat egy-egy páros a hegyre vezető ösvényen. Lakatos Levente olvasta fel a szöveget, amely így szólt:
A versenyzők között vita alakult ki arról, hogyan járjanak el. Curtis azt javasolta, hogy a többieknek mondják azt, nekik kell indulniuk elsőként. Lakatos erre így reagált: „Ne kamuzz!”, majd felvetette, hogy kő-papír-ollóval döntsenek a sorrendről. Barnai Judit viszont azt mondta, hogy ők érkeztek először, így nem lenne szükség játékra. Lakatos ezután megkérdezte, eldugják-e a levelet, de Curtis ezt igazságtalannak tartotta.
Felmerült az is, hogy eldöntik-e ők, mikor indulnak, vagy bevonják a többieket is. Barnai Judit végül az utóbbit javasolta, mert szerinte nem korrekt, ha kimaradnak a többiek a döntésből. Dulin Metta viszont aggályait fejezte ki, mivel úgy vélte, ha minden páros megérkezik, nem tudnak majd közös nevezőre jutni. Curtisék és Lakatosék között az is vita tárgyát képezte, hogy pontosan mit jelent a beavatás: Dulin szerint elegendő annyit közölni, hogy volt egy levél, és döntöttek a sorrendről. Végül abban maradtak, hogy őszinték lesznek a többiekkel.
A téma a hajszát megelőző szavazásnál is előkerült. Bódiék azt mondták, úgy tudják, Lakatosék nem akarták megosztani a többiekkel a levél tartalmát. Lakatos ezt cáfolta, és azt állította, Curtis javasolta, hogy a levelet gyűrjék össze, és dobják a patakba. Curtis erre így reagált:
Barnai Judit ekkor megjegyezte, hogy az adás visszanézése után mindenki látni fogja, mi történt. A feszültség ezután sem oldódott. Lakatos Levente vitába keveredett Bódiékkal is, majd Dulin Metta szólalt meg. Beismerte, hogy ő valóban azt mondta, nem biztos, hogy nyolc páros egyet tud majd érteni, és tisztában volt azzal is, hogy ez nem feltétlenül fair. Ugyanakkor azt már nem tudta felidézni, hogy a levél kidobására Curtis vagy Lakatos tett-e javaslatot.
Barnaiék megköszönték az őszinte szavakat, Curtis viszont újra vitába keveredett Lakatos Leventével, aki továbbra is azt állította, Curtis javasolta a levél eltüntetését. A szóváltás így zajlott:
„Te olvastad a levelet, ember. – Igen, és erre te mondtad, hogy dobjuk hátra a…
– Attól még, hogy hangosabb vagy, nincs igazad. – Nem vagyok hangosabb, hanem őszintébb vagyok, ez itt a különbség.”
(via 24.hu)
A válogatott szünetben a DVSC szélsője Dubajba utazott, ahol régi ismerősével is találkozott. A focista közös fotón szerepelt a korábbi Miss Russia győztessel, Viktorija Lopirjovával.
Dzsudzsák Balázs, a válogatott korábbi csapatkapitánya ismét Dubajban bukkant fel. Az orosz szépség az Instagram-sztorijai közé tette ki a közös képet, amelyhez ezt írta: „Főnök, mindig öröm látni! Üdvözlet a magyaroknak."
Lopirjova 2003-ban nyerte el a Miss Russia címet, később televíziós személyiségként lett ismert. 2018-ban a labdarúgó-világbajnokság hivatalos orosz nagykövete volt.
A Fizz Liga küzdelmei a vb-selejtezők miatt most állnak, így a válogatottsági rekorder ezúttal pihenéssel tölti idejét.
A Sztárbox 2025 élő adásában kiderült, kik lesznek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban 4. évadának első játékosai – írta meg az RTL.hu.
A műsorban bejelentették, hogy Józan Laci színművész és Torghelle Sándor válogatott futballista csatlakoznak a realityhez. Ők már biztosan ott lesznek a kastély falai között, hogy próbára tegyék magukat a taktikai-pszichológiai játékban.
Józan Laci az RTL műsoraiból lehet ismerős a nézőknek. A Barátok köztben Nagy Tóbiás szerepében láthattuk, de játszott a Keresztanyuban is, Igor karakterét alakítva, valamint a …szomszéd tehene sorozatban is feltűnt. 2023-ban a Sztárboxban is ringbe lépett, ahol Kállay-Saunders András volt az ellenfele.
Torghelle Sándor a magyar válogatott csatáraként szerzett hírnevet. Karrierjét a Kispest Honvédban kezdte, majd több külföldi csapatban is futballozott, például a Crystal Palace-ban, Görögországban és Németországban, mielőtt 2011-ben visszatért Magyarországra.
A televízióban is láthattuk őt, a 2024-es Sztárboxban például Shane Tusup ellen mérkőzött meg, akit kiütött. Továbbjutott a szuperdöntőbe, ahol Törőcsik Dániellel küzdött meg középsúlyban. A finálét megnyerte, így 2024-ben ő lett a Sztárbox férfi középsúly bajnoka.