KULT

'Most már ismerem a színpad összes sarkát' – interjú a Wellhello egykori hangmérnökével, Lugosi Dániellel

Dani sok zenekart hangosított már, de színészkedett is, és most a színpadra is kiáll.

Link másolása

Lugosi Dániel neve több helyről is ismerősen csenghet: évekig turnézott a Wellhellóval, főszerepet játszott a Feketerigó című filmben, decemberben pedig teltházas koncertet adott Nirvana tribute bandájával az A38 Hajón. Azonban mindez csak a kezdet. Dani – saját bevallása szerint – ismeri a színpad minden sarkát, de most már rá is szeretne lépni. Zenei karrieréről, munkáiról és jövőbeni terveiről mesélt nekünk.

– Beszéljünk kicsit a kezdetekről. Gyerekkorodtól kezdve az életed szerves része a zene. Emlékszel arra a pillanatra, amikor körvonalazódott, hogy zenész szeretnél lenni?

– Hároméves voltam, mikor bementem apukám szobájába, miközben felvett egy számot. Láttam a nagy kék villámos gitárját, a kazettás magnót és egyéb hangtechnikai eszközöket, és azonnal egyértelmű volt, hogy vonz ez a világ. Amúgy mindig azt a zenét hallgattam, ami otthon szólt, Queent, Gary Moore-t és Beatricét, és ezek rávezettek arra, hogy énekelni is szeretnék. Nyilván nagy befolyással volt rám apukám, Lugosi László zenekara, a Beatrice, emlékszem a ’91-es novemberi Budapest Sportcsarnokos koncertjére… a keverőpultban ültem anyával.

– Előnynek vagy hátránynak érzed inkább zenei karrieredben apukád munkásságát? Volt benned megfelelési kényszer felé?

– Eleinte nagyon szerettem volna megfelelni neki, de pont a kényszeresség miatt nem tudtam szerelemből játszani. Nem élveztem a gyakorlást, túl szigorú voltam magamhoz, felhúzott, ha valami nem ment. Akkor változott ez meg, amikor 15-16 éves koromban elkezdtem a saját számaimat írni, és azokat már szívesebben gyakoroltam. Ha valami nem ment elsőre, kerestem a saját megoldásaimat, apa pedig támogatott. Utána lett egy-két tinédzserkor zenekarom, de újabb kihívást akartam és fejlődni. Az még előnyt jelentett, hogy apának nagyon jó zenei ízlése volt, és nagyon sok jó zenei látásmódot adott át nekem. A fő szempont az volt, hogy ha egy ízlés jó, akkor egyedi is legyen mellé. Eleinte féltem attól, hogy „a Lugosi Laci fia”-ként definiálnak majd ahelyett, hogy Lugosi Dani lennék. De szerencsére úgy érzem, nem így lett.

– Már csak azért sem lett így, mert a zene mellett téged a színészet is vonzott. Gyerekként te alakítottad Ács Ferit a Pál Utcai Fiúkban, majd pár évvel ezelőtt a Feketerigó című filmben is szerepeltél.

– Igen, gyerekkoromtól tagja voltam a Studio K kísérleti színháznak, és játszottam több musicalben is a Madách és a József Attila színházban, szerepeltem klipekben, és gyerekként szinkronszínészkedtem. De egy idő után kényszeresnek éreztem ezt a világot, és a Studio K-n kívül csalódtam a legtöbb színház felfogásában. Ehhez képest a zene mindig inspirált, minden életszakaszomban megtaláltam a hozzám illő stílust, számokat vagy albumot. Igaz, mára ez a tempó lelassult, de még mindig úgy érzem, hogy ez sosem fogy el. Csak rajtunk múlik, mennyire vagyunk nyitottak az újra.

Ha kíváncsi vagy a folytatásra, lapozz!



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Premier: „Síneken guruló no-go zóna” – A négyes-hatos villamosról írt dalt a Bankrupt
Az utóbbi pár évben egymás után hozták ki a társadalomkritikus slágereket, most szerettek volna kicsit elszakadni a politikai témáktól, de csak félig sikerült.

Link másolása

A négyes-hatos villamos lenyűgöző élővilágát már-már Sir David Attenborough-t idéző aprólékossággal mutatja be a Bankrupt új slágere. Az Interrupters-féle lendületes, modern ska-punk vonalat képviselő szám refrénje garantáltan meg fog ragadni mindenkiben, aki kénytelen rendszeresen igénybe venni a körúti fegyencjárat szolgáltatásait.

A számhoz készült montázsvideó ezúttal a tömegközlekedési akciójelenetek tematikájára épül, és hogy minden igényt kielégítsenek, ehhez a számhoz is készült angol változat.

„Az elmúlt másfél évben sorozatban kihozott virális társadalomkritikus slágerek (Keresett a Feri, Viktorland, A hülyeség ára, Illiberal Holiday, Hol van a pénz?) után szerettünk volna kicsit elszakadni a politikai témáktól. De amikor realizáltuk, hogy pont az önkormányzati kampány közepére esik majd a megjelenés, muszáj volt ebbe is beletenni pár sort arról, hogy ígérhet bárki bármit, a négyes-hatos ilyen marad. És ha már így alakult, belekerült Budapest legádázabb ellensége is” – meséli a csapat frontembere, Sarkadi Balázs.

Négyes-Hatos:

Four-Six:

A zenekart legközelebb május 11-én Veszprémben, a Teremben, utána pedig június 1-én Budapesten, az Instantban lehet élőben megnézni.

A zseniális borító Vass Richárd munkája, a kiváló hangzásról pedig ezúttal is Botlik Mátyás (Grenma Stúdió) gondoskodott.


Link másolása
KÖVESS MINKET: